Használtautó, Garancia???


guba # 2010.11.28. 12:20

A "rejtett hiba" az adásvételkor már létező okra visszavezethető olyan hiba, amely csak az adásvétel után jelentkezik. A hiba ismeretlenségének csak a vevő oldalán van jelentősége. Mivel azonban itt egy elég nyilvánvaló hibáról van szó, még abban sem lennék biztos, hogy ez rejtett hibának minősülne.
De mint korábban írtam, ha valaki úgy vesz valamit, hogy eleve lemond az esetleges szavatossági igényéről, akkor legalább az elvárható gondossággal vizsgálja meg, hogy mi az ami működik, és mi az ami nem, és ne utólag próbáljon meg mégis igényt érvényesíteni.

wesen # 2010.11.27. 20:14

Már tényleg bocs hogy akadékoskodom de a teljes mondat így szól:

"Az Eladó kijelenti, hogy a Gépkocsi esetleges rejtett hibáiról nincs tudomása, a Vevő pedig tudomásul veszi, hogy az Eladó a Gépkocsira garanciát, illetve szavatosságot nem vállal."

Akkor a mondat első fele minek van leírva, ha a kijelentést követően meg bevallja hogy mégis van. Ráadásul itt az érték megőrzés is lényeg ugyanis nem tudom sehol lerakni a kocsit ha nem hagyom nyitva, ennek veszélyeire meg nem térek ki, főleg Budapesten.

guba # 2010.11.27. 19:59

A szavatossági igényeknél nincsen jelentősége annak, hogy a már meglévő hibáról egyébként nem tudott az eladó, vagy tudott ugyan róla, de elhallgatta. Ha úgy egyeztetek meg, hogy nem visel felelősséget a hibás teljesítésért, akkor te azt vállaltad, hogy minden hiba, amit nem vettél észre, az a te rizikód.

wesen # 2010.11.27. 19:45

Az ok hogy kizártuk, de az is benne van hogy: Az eladó kijelenti hogy rejtett hibákról nincs tudomása. És ha ő szerződés kötés előtt erről nem "tud", de az aláírást követően kijelenti hogy hiba van a zárral (tanú előtt). Azzal ő elismeri hogy tudomása volt a hibáról de nem mondta! Ez nekem logikailag nem áll össze. ???

Köszi a választ!

guba # 2010.11.27. 19:15

Nincsen esélyed, mivel az eladó szavatossági kötelezettségét szerződésben kizártátok.

wesen # 2010.11.27. 18:58

Sziasztok

Nem tudom hirtelen hogy ez a megfelelő topic ahova írjam a problémámat. Megpróbálom!

Vásároltam egy használt autót egy kereskedőtől (kis értékű autó-bizományos értékesítés). A kocsit szemrevételeztem, mentem is vele jó volt, miután a kocsi hibáival tisztában voltam leadtam a foglalót. Másnap mentem az autóért, megkötöttük a szerződést, majd mikor előhozták a kocsit, az eladó annyit mondott hogy ja azt elfejtette mondani hogy a kocsit lehet ugyan zárni de nyitni már nehézkesen, ott előttem meg is mutatta a csomagtérfedélnél. Kicsit siettünk, de tudomásul vettem hogy ez típus betegség, majd megoldom. Amikor hazaértem elvittem egy kulcsmásolóba (nem volt költségem vele) de a problémát nem tudták megoldani sehogysem, tehát a zárak vannak "szétesve" és a kocsit nem tudom bezárni.

A szerződésbe amit kötöttünk velük a következő szerepel: "A vevő kijelenti, hogy a Gépkocsit megtekintette, és kipróbált állapotban vásárolja meg, a gépkocsiz esetleges javítása előtti sérülésekről tájékoztatást kapott, így annak állapotát ismeri, az neki mindenben megfelel. [...] Az eladó kijelenti hogy rejtett hibákról nincs tudomása, gépjárműre garanciát, szavatosságot nem vállal."

A problémám az volna hogy a szerződés megkötése előtt, nekem a kereskedő és senki sem jelezte a zár problémát amikor megnéztük az ajtók nyitva voltak. Erre a problémára csak átadáskor (szerződés aláírást követően) hívta fel a figyelmünket. Ilyenkor mit lehet tenni? Mert egy komplett zárcsere majd 40.000Ft, vagy bontóba 20.000 körül, de szerintem ez az elhallgatás kategória. van esélyem arra hogy a javítási költségeket ők állják és nem én? Fogyasztóvédelem?

Köszönöm előre is a segítséget.

Annyi még hogy kereskedő korrektnek tűnik, de az ördög sohasem alszik, és ő csak közvetítő volt köztem és a tulajdonos között.

guba # 2010.11.26. 07:00

Lehet hát. Ne viccelj, neked a szerződésetek szerinti teljesítés jár. Jogod van a hibátlan kocsihoz, és a kicserélés, vagy elállás kapcsán felmerült költségeidhez is.

Rumcájsz # 2010.11.25. 20:46

Sziasztok!
Autó beszámítással vettem egy Opelt, amit haza is hoztam elvittem eredetviszgára és megbukott. Hívom a kereskedőt azt mondta vigyem vissza megnézetik ők is.
A kocsi itt is megbukott 1,5 éves opsz:-(.
Felajánlottak egy másik autót megnéztem mentem is vele kb 1 km-t belementem a cserébe. Hazafelé kiderült nem lehet a rádiót kormányról vezérelni( ezt nem próbáltuk ki) a szervíz szerint 20-80 ezer közötti a hiba kijavítása. No erről a kereskedő már hallani se akart. Örültem, hogy vissza vette az autót ami megbukott eredtvizsgán és nem palávereztem, de most útólag azért máskép látom. A vissza vitt autó teli tankal +1 pálya matrica +1nap szabadság +utánjárás biztositás kifizetve igaz azt majd vissza kapom de nem azonnal nyílván.
Szóval a kérdésem lenne, lehet itt valami kártérítésről beszélni vagy örüljek hogy ennyivel meg úsztam?
Hja ez egy márkakereskedés.
Üdv

tzsolti # 2010.10.15. 20:58

Sziasztok !

A problémám nekem is hasonló mint az előttem szólóknak. Október 2.-án eladtam egy 1999-es évjáratu Alfa 145-öt a piaci áránál jóval olcsóbban,mert szükségem volt kp.-ra. Az autó általam ismert hibáit, a motorcsere tényét stb. közöltem a vevővel, aki kipróbálta a kocsit és lealkudta a vételárat majd elment. 10 nap múlva kaptam egy gyorshajtásról szóló értesítést amit ő követett el. A birtokba adás ideje óra,perc benne van az adásvételiben. Ugyan ezen a napon felhívott, hogy adjam vissza a gépkocsi vételárát, mert a motorja nem indul előtte kéken füstölt stb....tehát rejtett hiba volt. Nem értem,hogy egy motorba hogyan lehet 10 nap mulva aktiválódó hibát belerejteni vagy ha volt hogyan tudtam volna róla ezért mondtam, hogy ennyi idő után már nem vagyok hajlandó visszaadni egy fillért sem, mert nem tudom,hogy hogyan használták az autót. Ezt követően jött a perrel fenyegetőzés stb... A kérdésem az, hogy van-e valakinek tapasztalata, hogy mi lehet a bíróság gyakorlata ilyen ügyekben ?

Köszi a választ ha van valakinek tapasztalata, vagy véleménye.

guba # 2010.10.09. 07:26

Azt, hogy az autó hibás, a vevőnek kell bizonyítani, és nyilván hitelt érdemlő módon. Szavatossági igényt csak már a szerződéskötéskor meglévő hibaokra lehet alapozni.

Nyúlpók # 2010.10.08. 17:03

A másik, hogy az ország másik felén van! Mindig vigyáztam rá, nem hagyom annyiban az tuti! Mindennapi használatban volt!

Nyúlpók # 2010.10.08. 17:01

Az a baj, hogy én venném a következő autómat, amit miattam műszakiztattak le!

guba # 2010.10.08. 16:57

Meg kell vizsgáltatni egy szerelővel az autót, ha kiderül, hogy mi a hibája, akkor lehet esetleg következtetni az okokra.

Nyúlpók # 2010.10.08. 14:33
  • Sziasztok! Az lenne a problémám, hogy tegnap este eladtam a gépkocsimat (88-as Swift). Az autó motorja nemrég lett készen, teljesen fel lett újítva! A vevő ötödmagával érkezett. Mindent elmondtam neki az esetleges hibáiról (karosszéria, féltengely, stb...) Megnézték, kipróbálták, a papírokat megírtuk és elvitték. Reggel hívott telefonon, hogy kb. fél úton elfolyt az olaj. Mondta, hogy első ránézésre a főtengely szimeringnél. Mondtam, hogy nálam a felújítás óta semmilyen gond nem volt, 3000 km-t mentem vele 2X cseréltünk olajat, ahogy kell. Semmilyen baja nem volt, amikor próbakörre mentünk vele! Attól félek, hogy esetleg túlhajtotta a hazafelé vezető úton. Ha tényleg a szimering ment ki, akkor vállalom az anyag, és a munkadíjat (max.5000 Ft, a szerelőm azt mondta!) A srác azt mondta, hogy 3 variáció van!
  1. Visszahozza az autót és felbontjuk az adás-vételit. Bár én leadtam az egyiket a kötelező lemondáshoz.
  2. Beperel...
  3. Azt inkább nem mondja, gondolom testi fenyegetés...

Segítsetek!!!!!

edit76 # 2010.10.06. 05:57

Sziasztok!

Egy olyan problémám lenne, hogy kereskedőtől másfél éve vásároltam egy 2003-as évjáratú autót, ami sérült volt, de javított.Mióta elhoztam folyamatosan szervizeltetem és kiderült, hogy kettöből van össze rakva a kocsi. Ezt a kereskedő nem jelezte.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Perelhető a kereskedés?
Köszönöm a választ!

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.18. 10:00

Nincs.

haragabi # 2010.09.18. 09:44

Nincs vmi elvárható időszak, ami alatt még bármilyen problémával visszavihetem? Úgy gondolom hogy mikor szervizelték vminek látszania kellett volna. Nem hiszem hogy egy ekkora hiba 500 km alatt alakul ki. És egy perben csak akkor van esélyem ha bizonyítom h a probléma már létezett az eladáskor. Ez motor hibánál elég nehézkes nem?

guba # 2010.09.18. 09:02

Ezzel együtt, a te kérdésedre is vonatkozhat. Szavatossági alapon léphetsz fel, de neked kell bizonyítanod a hibát, és azt , hogy a hiba oka már a szerződéskötéskor létezett.

guba # 2010.09.18. 09:00

Bocs, fogalmam sincs hova tűnt, amire ezt válaszoltam...

guba # 2010.09.18. 08:59

Kérhetitek, hogy szavatossági alapon javítsa, vagy javíttassa meg. Ha nem teszi, megjavíttathatjátok és követelhetitek az árát. Persze mindezek előtt, nem árt tisztázni, mi is a hiba valódi oka, és pontosan mennyibe kerül megjavítani.

haragabi # 2010.09.18. 08:36

T. Guba! És más hozzáértők!

Helyzetem hasonló, márkakereskedőnél( ami egyben szerviz is) vásároltam egy 6 éves autót. 3 hete hoztam el, kb 500 km-t mentem vele és most úgy tűnik komoly motor problémája van az autónak ( dci befecskendezés) ami nagyon komoly összeg. Ilyen esetben vonatkozik e vmilyen garancia az autóra? Egy márkaszervíztől úgy gondolom elvárható hogy olyan autót ad el, amin ráadásul a vásárláskor elvégezték a 100.000.-es nagy szervizt, hogy 3 hét után ne legyen ekkora hibája. Mit lehet tenni? Perelni? A segítséget előre is köszönöm!

guba # 2010.09.13. 13:04

Ja, annak, hogy a korábbi tulajdonos mondott-e bármit a kereskedőnek a kocsiról, a te szempontodból semmi jelentősége.

guba # 2010.09.13. 13:01

Kereskedésből venni autót ennyiből mindig kedvezőbb helyzetet teremt egy esetleges pereskedésnél. Egyrészt, mert hivatásszerűen foglalkozik vele, másrészt, mert többnyire végrehajtható vele szemben a marasztaló ítélet. Ha a kocsi karambolos volt, és ezért ázik be, akkor nagyon jó eséllyel lehet pert nyerni az eladóval szemben. Persze, csak, ha nem egy levitézlett öreg szürkét kínált eladásra aprópénzért. Azzal, hogy 10 év feletti kocsi, még sokat nem mondtál el. A hibát pedig neked kell bizonyítanod, itt nem javítási költségről van szó. De, ha azzal mész vissza, hogy vizes a szőnyeg, akkor azt mondják neked, hogy ne igyál vezetés közben, vagy ettől is csúnyábbat...

Bogyó81 # 2010.09.13. 12:20

Köszönöm Guba a választ! Nem szeretnének saját költségen megjavíttatni az autót, mert ha tudták volna, hogy beázik, nem is vették volna meg... Amúgy kit terhel a felelősség, hogy ilyen fontos dolog el lett hallgatva? Amikor átvesznek egy autót a kereskedésben kötelességük leellenőrizni az autót, vagy elég, ha az eladó szavaira hagyatkoznak? Ismét köszönjük a választ, válaszokat!

guba # 2010.09.13. 11:38

Nézessétek meg egy karosszériással, valószínűleg karambolos volt, és nem "alulról ázik be", hanem elöl a műszerfal mögött. Ha kiderült a hiba oka, akkor lehet nyilatkozni arról, hogy érdemes-e követelést támasztani.