Jogosulatlan parkolás - feljelentés?


Szomorú örökös # 2018.12.16. 08:59

F.Laca

Nekem nem néz ablakom az utcára!

Akkor különösen egy gonosz kis g...ci vagy, hogy direkt figyeled a nem éppen kedvenc ismerősöd kocsiját, hogy épp miként szállítják el a közteresek, ráadásul még utána le is fotózod a narancssárga matricát. Mondom én! :-D

a "piromániásság" meg épp a mostani söpredéknél oly nagy sláger, amikor egy sima hülyeségre egyből kimennek az utcára, oszt fenyőfát és faszánkókat gyújtogatnak a Kossuth téren!

Ne keverd a szezont a fazonnal! Ők szimplán vandál barmok!
A piromán az pontosan gyújtogatás közben elélvez úgy, mint ahogyan te az ismerősöd kocsiját illetően.

Egyébként ha neked sima hülyeség az, amiért ez a rengeteg ember kivonult az utcára (VÉGRE!!!), akkor menj el alkalmazottnak és szolidaritásból szívj te is velük együtt a robotban. Ezt még én is megértettem és együtt érzek velük, pedig vállalkozóként ez a törvény engem nem érint - nincs alkalmazottam - ugyanis én döntöm el, hogy mikor dolgozok és mikor nem. És amikor dolgozom, azért egyből pénzt is kapok többnyire. Sőt, legközelebb is hívni fognak mindig, mert szakszerű és jó, amit megcsinálok. :-O

Szomorú örökös # 2018.12.16. 06:11

F.Laca

Akár le is szedhettem volna, utána aztán hadd keresgélje a kocsiját! Mert igazán megérdemli! És IGEN! Élveztem! Szinte elélveztem

No látod, mondom én, hogy gonosz vagy, nem is kicsit! Innen már csak egy lépés a pirománia is, hidd el! ;-)

arról az általad említett jogellenességről még lehetne kicsit vitázni, ám valójában az se az én reszortom. Október 23.-a volt, valami nemzeti ünnep....És akkor bizony kitehetnek + táblákat és bárhonnan elvihetnek a KRESZ-nek szót nem fogadó autósokat a környékről.

Igen, valami nemzeti ünnep a neve október 23-ának, de ilyen táblát csakis olyan területen raknak ki ilyenkor is, ahol vonulási útvonal van, illetve rendezvény, demonstráció, ünnepség zajlik. Egy bolt melletti, általában rakodási területnek fenntartott korlátozott várakozási helyen kétlem, hogy ilyen lenne. Ezért is írtam, hogy ha nincs kiegészítő tábla, ami az elszállítást jelzi, akkor csakis bírság lehetséges jogilag.

Vagy hogy milyen jogon avagy jogellenesen? Azt sem az én dolgom eldönteni!

Tény, hogy te baromira élvezted, tök mindegy, hogy jogos volt vagy nem. Nem sokban különbözöl az öregektől a karzaton a Muppet Show-ban. Kb. ugyanazt csinálod az ablakodban. :-D

De kik az a "tudjuk"? Hisz te vagy egyes egyedül, az örökös fórum-kötözködő?

Attól még, hogy egyedül én teszem szóvá a rengeteg ökörséget, amit ide beírsz,
még másnak is van véleménye és az nem valószínű, hogy jó.
Egy biztos, néha roppant szórakoztató vagy, amikor égsz. ;-)

Szomorú örökös # 2018.12.15. 21:39

F.Laca

Figyeli a rossebb ezt a "kedvencet", de valójában le se szarom

Ha ez valóban így lenne, akkor nem mentél volna oda lefotózni a narancs színű matricát. Valld be, hogy élvezted, amikor - jogellenesen - elvitték az ismerősöd autóját. Ha nem teszed meg, akkor is tudjuk az eddigiekből, hogy így van.

Szomorú örökös # 2018.12.15. 12:59

F.Laca

Én gonoszkodtam?

Ha az nem gonoszság, hogy direkt figyeled heteken, hónapokon át - másként honnan is tudhatnád, hogy rendszeresen ott várakozik büntetés nélkül - utána az eredményt le is fotózod magadnak, akkor vajon mi?

Szomorú örökös # 2018.12.15. 09:40

F.Laca

ámde elvinni azt sohasem a kiegészítő kis táblával kell, hanem egy lopós autóval!

Lehet nem fogsz egyetérteni vele, de akár támadható is egy ilyen akció, mert ilyen esetben csak a bírság jár érte. A kis kiegészítő. tábla nem véletlenül van kint, ahol van.

narancsárga színű /öntapadós/ értesítőre nyomtatva ez volt!

Na ja, teleragasztják vele a fél várost, de eltakarítani már derogál neki. Ott rondálkodnak a matricák még hetekig.

Azt is lefotóztam - és elraktam emlékbe

Azóta is röhögsz rajta, ahányszor nézed a fotót, ugye? Gondolom az ismerős nem a „jó ismerősök” közül való...hogy neked mennyi időd van gonoszkodni másokkal... :-O

Szomorú örökös # 2018.12.15. 07:46

wers

Köszi! ;-)

F.Laca

Lehet, hogy ott nálatok vidéken olyan a "laminált igazolvány", de éppen néztem tegnap itt az egyik kocsiban - egyáltalán nincs rajta fénykép!

Én nem csak láttam messziről, hanem kezemben fogtam, mivel anyukámnak volt ilyenje. Az érvényes mozgássérült parkoló kártya hátoldalán ott van bizony a fénykép! ;-)

https://mork.nyugat.hu/…asztja_a.jpg

a hülyeség néha határtalan

Te már csak tudod. Főleg mikor teljesen jogos eseteken háborogsz.

egy "kedves" ismerősöm napi rendszerességgel a Várakozni tilos tábla hatálya alatt parkol, ám valahogy sosem.........viszik el onnan az autóját

Ha nincs kihelyezve az elszállítását jelző kiegészítő tábla, akkor azt azért nem olyan egyszerű elvinni. ;-)

bermuda háromszög

Ott szerepel a hátulján - a belinkelt képen - hogy csak az előlapnak kell látszania.

wers # 2018.12.15. 06:56

egyáltalán nincs rajta fénykép!

Épp alattad írtam, a hátoldalon van a fénykép. De bocs, hogy belepiszkítok a gumiszobátokba.

wers # 2018.12.15. 05:57

úgy kellett (talán még ma is, ezt nem tudom ) kitenni, hogy mindkét oldala látható, elolvasható legyen.

Gyanítom mindig léteznek öntörvényű közteresek.

Azzal az oldalával láthatóan kell kitenni, amin az érvényességi idő van. Nem véletlenül van a jogosult neve és fényképe a hátoldalon.

Szomorú örökös # 2018.12.14. 18:46

F.Laca

Én csak leírom a velem történt, vagy az általam ismert tényeket

Aminek legtöbb esetben semmi köze az adott témához.

Egy műanyagba csomagolt kék valami

Laminált igazolvány a neve, fénykép is van rajta

megálltunk egy "rocker helyen". Persze valahonnan egyből odajött a "fontos valaki", hogy oda NEM SZABAD ÁLLNI! Este fél nyolckor, amikor a teljes parkoló már szinte ÜRES VOLT!

No és? Nem volt igazuk? A roki parkoló a nap 24 órájában az.

wers # 2018.12.14. 11:56

fénykép van rajta és a jogosult adatai

Kis túlzás az a többesszám, mert csak a neve van rajta, és aláírás, az is a hátoldalon

wers # 2018.12.14. 11:52

Elsőre azt hinné az ember, hogy utáljátok egymást. De nem, láthatóan élvezitek. Mindig találtok magatoknak egy alkalmas gumiszobát :)

Szomorú örökös # 2018.12.14. 11:00

F.Laca

Egy dologra való - rock & rolloknak a parkolási kedvezményekre.

Viszont ha csak matrica van, az semmire nem jogosít.
A kártyát ki kell helyezni a szélvédőre, csak úgy érvényes.

Szomorú örökös # 2018.12.14. 06:53

F.Laca

Én a helyükben a levegőbe köpnék - aztán aláállnék!

Tőlem akár meg is teheted, már méltó vagy rá bőséggel.

Szomorú örökös # 2018.12.14. 06:11

F.Laca

a saját Mozgássérült matricájával a Mozgássérült parkolóban megbilincselik az autóját

Kártya, ÉRTED? Parkolási igazolvány a neve, fénykép van rajta és a jogosult adatai!
Ha nem ilyen volt azon az autón, akkor hiába volt valóban mozgássérült az illető.
A matrica maximum autó dekorálásra alkalmas, semmilyen jogosultságot nem jelent.

Szomorú örökös # 2018.12.13. 21:32

F.Laca

A legvégén mindig (de általában) ÉN NYEREK!

Mondod ezt te, de azt szokták erre mondani, hogy hallgattassék meg a másik fél is.
Lehet meglepődnénk rajta, hogy mit mondanának ugyanarról. ;-)

Szomorú örökös # 2018.12.13. 15:45

F.Laca

Miközben ezt írtad!

Szövegértelmezésből megbuktál!
Amit írtam, az pontosan arra vonatkozott, hogy nem tesszük ki napi 24 órában ráragasztva a szélvédőre, hanem csak akkor, ha épp ott parkolunk, ahol szükség van rá. Ha nincs, akkor jó helyen van a kesztyűtartóban. Tanulj meg olvasni előbb, utána fikázz másokat te csökevény agyú!

mert egyből megérkezik az a buzi közteres brigád

És az még nem fordult meg a fejedben, hogy ők is a dolgukat végzik, amit a jogszabály előír nekik? Hogy esetleg a legtöbb esetben teljesen szabályosan járnak el?

Én javasoltam neki a TELJESEN törvényes eljárást!

Miközben te magad tojsz a törvényre, amikor gázkészülék szerelés, csere vagy áthelyezés van, ugye? :-D

És ha bármi fontos dolga akad csak simán hív egy taxit,
és a kapott számlát a közteresek nevére-címére kéri!

De neki kell a taxiban kifizetni, szóval adjál neki még ilyen jó tanácsokat! :-D

Szomorú örökös # 2018.12.13. 09:18

F.Laca

NA, ez egy nagyon okos vélemény!

Inkább óvatosságra intő. Nem azt írtam, hogy ne tegye ki, amikor kell, te csökevény agyú. ;-)

Szomorú örökös # 2018.12.13. 09:15

F.Laca

Ugyan miért kellene mindenféle valótlan és hülye dolgokkal fárasztani a Tisztelt Jogi Fórumot?

Te már csak tudod bőséggel! :-)

wers # 2018.12.13. 07:21

okulásként egy történet:
Idős nagymamának van parkoló igazolványa, lányáéknál szülinapi bulit tartanak az unokának. Lány elmegy anyukért, házuk elé leparkol a mozgáskorlátozott parkolóba. Egy óra múlva hívják őket, nem tudnák-e az egyik meghívott gyerkőcöt elhozni, mert apukája késésben van, csak soká ér haza. Lány persze felpattan, beszáll az autóba, indít, már ott is vannak az ellenőrök, persze bünti, mert nem ő a mozgásában korlátozott személy.
Kérték, de nem engedték el a büntetést.

Szomorú örökös # 2018.12.13. 06:33

wers

Igen, az igazolványt parkoláskor jól láthatóan kell kirakni, rögzíteni.

Arról érdekes módon nem szól a történet, hogy valóban kint volt-e az a parkolási igazolvány vagy csak arról van szó, hogyvan neki és a tisztelt kérdezőnk (sztorizónk) úgy gondolja, hogy ez alapján jogosan állt ott. Nem, ha nem volt kint, akkor jogosan büntették meg.

Az már más kérdés, hogy okos ember nem teszi ki állandóra, mert ezért már törtek be szélvédőt.

wers # 2018.12.13. 06:15

Ám azt az okmányt nem a homlokán kell viselnie, hanem a saját autója szélvédőjén (belül!)

Nem kell saját autónak lennie. Akárkié lehet. Akár a tiéd is. Az igazolványnak és a személynek kell együtt lennie, akinek a nevére kiállították. Bárki autójával utazhat, parkolhatnak. Igen, az igazolványt parkoláskor jól láthatóan kell kirakni, rögzíteni.

wers # 2018.12.12. 09:55

. Az autójának (és neki) van kék színű (és eredeti) mozgássérült igazolványa!

Pontosítsuk, nem az autónak adják ki, hanem a személy részére.

pl. ott van Új-Zéland is, oda nagy eséllyel nem saját magyar kocsival utazik a személy.

wers # 2018.12.12. 09:51

ejj, a fórumgépezet önállóskodott

egy Mozgássérült igazolvány (bárhol is adták azt ki) a világ összes civilizált országában ugyanazokkal a jogokkal lehet érvényes!

Azért nem minden országban, de majdnem.

wers # 2018.12.12. 09:49

egy Mozgássérült igazolvány (bárhol is adták azt ki) a világ összes civilizált országában ugyanazokkal a jogokkal lehet érvényes!
4. számú melléklet a 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelethez *
A Nemzetközi Közlekedési Fórum (ITF) tagországai a következők:
.
.
.
.

  • Örmény Köztársaság
  • Portugál Köztársaság
  • Románia
  • Spanyol Királyság
  • Svéd Királyság

- Svájci Államszövetség

  • Szerbia Köztársaság
  • Szlovák Köztársaság
  • Szlovén Köztársaság
  • Török Köztársaság
  • Ukrajna
  • Új-Zéland

Pedig ott van, valami zavar lehet a közteres fejében.

Ivettleilagabika # 2018.12.12. 08:18

Magánszemély feljelenthet a parkolásért és le is fotózhatja az az autómat