Forgalomból történő végleges kivonás. De hogyan??


Royal # 2013.08.21. 22:31

Sziasztok!

Nekem is lenne a témakörben egy kérdésem.

Adott egy nagy teljesítményű épített hobbigépjármű, amelyről pár éve úgy döntöttem, lecserélem fiatalabb, kisétvágyú családi kasznira, ami kompatibilisebb a törvényekkel, meg több ráció van benne. A hobbigépet -szép évek emlékére- gondoltam megtartom második járműnek, hétvégi autónak, amit néha elővesz az ember ha úgy tartja kedve.

Közben változott minden, fontosabb, racionálisabb célok jöttek, (család, lakáshitel, etc.) szűkült a pénztárca, így az egykoron dicső járműnek mégis mennie kellett. Eddig ideiglenes kivonatásokkal próbáltam a terheket csökkenteni, húzni-halasztani ameddig lehetett, de eljutottam oda, hogy már nyűggé vált az egész, pontot akarok tenni az ügy végére.

Elkótyavetyélni az autót nincs értelme, piaci értéke köszönőviszonyban sincs a valós értékével, ráadásul ilyen pénznyelőre van a legkevesebb érdeklődő a mai gazdasági helyzetben. Ugyanezen okból bontóba sem akartam tolni, hiszen értékes alkatrészekkel van tele a gép, meg amúgy is jó műszaki állapotnak örvend az autó, sok százezret nem dob ki az ember a kukába. Eldöntöttem hogy elbontom magam: az értékes, eladható alkatrészeket kiszerelem, az értéktelen kicsontozott vasat leadom a bontóba. A bontás már a végéhez közelít, azonban közben szembesültem azzal, hogy a regisztrált bontók, akik hivatalos bontási engedélyt adnak ki, csak egészben vesznek át járművet, bontva nem. A MÉH, akit nem érdekel mi van benne, és mi hiányzik, viszont nem ad olyan hivatalos papírt, amivel lemondhatnám a súlyadót, és a biztosítást. Szokásos 22-es csapdája, magyar módra. Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan lehet legálisan elbontani így a gépjárművet? Van regisztrált bontóknak listája? Az NKH oldalán elvileg van, gyakorlatilag nem sikerült meglelnem. Minden ötlet érdekel.

Előre is köszi.

guba" # 2013.08.21. 19:51

Az illetéktörvényben ilyen mentesség nincsen, tehát elvileg ebben az esetben kell fizetni. Célszerűbb lett volna előbb az eladónak kivonatni a forgalomból, és aztán eladni, mint munkagépet.

tiboca # 2013.08.21. 19:09

Köszönöm válaszát,
ezt jó tudni mert így akkor "vitatkozhatok" velük. (Mivel telefonon erről a lehetőségről nem szóltak egy szót sem.)

Először át kell íratnom a nevemre és utána kivonatni, vagy lehet a szerződéssel a kezembe egyből kivonatni?
Az átiratáshoz viszont még biztosítást is kell kötni... :(

Üdv'

guba" # 2013.08.21. 18:35

Haszonjárműveket bontási igazolás nélkül is végleg ki lehet vonatni a forgalomból. Okmányirodában lehet intézni.

tiboca # 2013.08.19. 08:29

Tiszteletem minden Jogtudónak!
Van egy kis "problémám", melyre nem találok pontos megoldást, ill. annak leírását.
Vettem egy régi használt, rendszámos, kistraktort melynek egy hónap múlva lejár a műszakija, ami nem baj, mert úgysem fogom forgalomban használni.
A kérdéseim:
Mi a "menete" a végleges kivonásnak, anélkül hogy "elbontassam" (EU-s bontási igazolás) a traktort. Kizárólag a saját területemen szeretném használni, mint "igáslovat". Az ideiglenes kivonás az úgy tudom csak max. 1 évig "működne".
Át kell először a nevemre íratni és utána kivonatni, vagy elég a szerződéssel igazolván a tulajdon-jogomat, kivonatni a forgalomból?
A válaszokat előre is köszönöm!
Üdv' :)

tiboca # 2013.08.19. 08:29

Tiszteletem minden Jogtudónak!
Van egy kis "problémám", melyre nem találok pontos megoldást, ill. annak leírását.
Vettem egy régi használt, rendszámos, kistraktort melynek egy hónap múlva lejár a műszakija, ami nem baj, mert úgysem fogom forgalomban használni.
A kérdéseim:
Mi a "menete" a végleges kivonásnak, anélkül hogy "elbontassam" (EU-s bontási igazolás) a traktort. Kizárólag a saját területemen szeretném használni, mint "igáslovat". Az ideiglenes kivonás az úgy tudom csak max. 1 évig "működne".
Át kell először a nevemre íratni és utána kivonatni, vagy elég a szerződéssel igazolván a tulajdon-jogomat, kivonatni a forgalomból?
A válaszokat előre is köszönöm!
Üdv' :)

Gabicsek # 2012.05.24. 20:08

A kötelező biztosítás megint csak nem kötelező, csak ha forgalomban járok vele

ha az udvaromon parkoltatom a kocsit pár évig, igazából csak a súlyadóval kell számolnom.

Ezt sem jól gondolod. A központi nyilvántartás értesíti az okmányirodát, ha nincs fizetve a biztosítás, tehát ha nem vonatod ki a forgalomból, ezt is fizetned kell. Annak nincs jelentősége, hogy jársz-e az autóval, vagy sem.

Herakles # 2012.05.24. 19:58

Kár.
Hol szorongathatnak meg? Mit néznek, mit vehetnek észre, a központi nyilvántartásban a forgalmi lejártát? Néznek ilyesmit? Van valami jogszabály, hogy egy autónak nem lehet lejárt forgalmija?

guba" # 2012.05.24. 19:50

Nem jól. Ki kell vonatnod ideiglenesen a forgalomból.

Herakles # 2012.05.24. 08:25

Hasonló témában szeretnék kérdezni, ezért nem nyitok új topicot.

Vettem egy Trabantot, amin van műszaki még pár hónapig. Az állapota azonban elég rossz, most biztos nem menne át a vizsgán. Felújítani majd csak 5-8 év múlva szeretném, de közlekedni sem akarok addig vele. Gondolkodom mit tegyek?!

Ha lejár majd a műszakija, az ugye nem probléma, ha nem járok vele. Csak közúton ellenőrzik. Tehát ha nem megyek vele közútra, senkinek nem fáj, ha lejárt a forgalmi. Jól gondolom?

A kötelező biztosítás megint csak nem kötelező, csak ha forgalomban járok vele. Ellenőrizni is csak ott ellenőrizhetik. Ráadásul annyi biztosító van, bárhol lehetnék. Tehát ez a kiadás sem kell. Jól gondolom?

Marad a súlyadó. Na ez már gáz, mert az önkormányzatot nemigen érdekli, hogy lejárt a műszaki vagy sem... Ezt nem tudom kikerülni. Jól gondolom? vagy van valami kibúvó?

Összességében, ha az udvaromon parkoltatom a kocsit pár évig, igazából csak a súlyadóval kell számolnom. Akkor minek vesződjek a forgalomból kivonással valamikor pedig majd a macerás visszaállítással?!
Jól gondolom?

Gabicsek # 2012.03.18. 21:46

Ezt találtam a neten:

A közlekedési igazgatási hatóság az ügyfél kérelmére véglegesen vonja ki a járművet a forgalomból:

•a külön jogszabályban meghatározott M1, N1 kategóriájú, valamint a motoros triciklinek nem minősülő háromkerekű gépjármű esetén bontási átvételi igazolás alapján;
•egyéb jármű esetén, ha annak ismételt belföldi forgalomba helyezési szándéka nem áll fenn.

Amennyiben a jármű forgalomból történő végleges kivonására bontási átvételi igazolás alapján kerül sor, a jármű hatósági jelzését, forgalmi engedélyét és törzskönyvét a közlekedési igazgatási hatóságnál le kell adni.

A közlekedési igazgatási hatóság a jármű bontási átvételi igazolás alapján forgalomból történő végleges kivonása esetén a jármű hatósági jelzéseit selejtezés céljából bevonja a forgalmi engedélyét és a törzskönyvét a bontási átvételi igazolás átvételével, valamint a bontási átvételi igazolás sorszámának járműnyilvántartásba történő bejegyzésével egyidejűleg egyszerűsített határozattal visszavonja.

A kérelemhez csatolni kell:
•bontási átvételi igazolást,
•a rendszámtáblát,
•a jármű törzskönyvét,
•a jármű forgalmi engedélyét.

A kérelem benyújtásakor be kell mutatni:

•az igazgatási szolgáltatási díj befizetését igazoló postai feladóvevényt,
•ügyfél-azonosító okmányt.

Szerintem ha megvan a póthagyaték-átadó végzés, intézheted a bontási átvételt és igazolást, és az okmányirodán a leírtakat.

Nilana # 2012.03.18. 00:12

Tisztelttel,

egy internetes oldalon az alábbi bejegyzést olvastam: "ha az autó öröklés tárgyát képezi (hagyatéki vagyon). Ilyenkor - függetlenül, hogy nincs rögzítve az iratban - hagyatékátadó végzést állítanak ki az örökös részére. Ez a hagyatékátadó végzés jelenti a tulajdonjogot a gépjárműre, s így már a végleges kivonás megtörténhet, mert a hagyatékátadó végzés alapján az örökös a tulajdonos."

Sajnos abban a helyzetben vagyok, hogy édesapám elhalálozott és közel 30 éves autót (warburg kombi) örököltem meg, melyet nem kívánok megtartani, viszont, ha nem kötelező, akkor átíratni sem kívánom.
A fenti bejegyzés alapján van rá jogilag lehetőségem (esetleg jogszabály), hogy a póthagyatékátadó végzés után majd átírás nélkül (új törzskönyv; új forgalmi engedély, biztosítás nélkül) esetleg bontóba adjam le az autót? Vagy kötelező átiratnom? Azért kell póthagyatékot kérnem, mert az első körben nem került a hagyatékba az autó egy félreértés miatt.
A helyzetemet az is nehezíti, hogy kiderült, hogy édesapám nem iratta át az autót, amikor ő örökölte meg, vagyis gyakorlatilag ő örökölte, de nincs új törzskönyv és forgalmi engedély sem a nevén, még a nagymamán nevén van és azóta a műszaki is lejárt az autóról. Egyszóval egy roncs az autó.
Természetesen olvastam, hogy bontási engedélyt kell kérnem előtte, hogy az Okmányirodában el tudjam indítani a végleges kivonásra vonatkozó eljárást.
Ebben az esetben, az autót már egyből ott kellene hagyni a bontónál az engedély kiadása után? A 2.950,- forintot a helyszínen ki tudom fizetni? Ha nem, akkor hogyan történik ennek az eljárása?
Valamint a bontásra leadott autóra egyéb díjat, költséget...pl. bontási díjat kell fizetni?

Kérem szíves segítségüket, mert tanácstalan vagyok, nem ismerem a folyamatokat.

Köszönettel: Nilana

guba" # 2012.01.06. 19:24

Először el kell dönteni, hogy használni akarod az autót, vagy elbontatni. Ha úgy döntesz, hogy használni akarod, akkor nyilván olyan műszaki állapotba kell hozni, hogy megfeleljen a műszaki vizsgán. De ezt a költséget nem az alvázszám korróziója miatt fogod kifizetni, ezért nem a kérdésedhez tartozik szerintem.

A 80000 ft úgy tevődik össze, hogy utána az autónak egy szigorított műszakin kell részt vennie. Nekem ezt mondták az illetékesek.

Műszaki vizsga van, szigorított műszaki vizsga nincsen és a jogszabály sem ír elő ilyet ebben az esetben. Bár az kétségtelen tény, hogy ha a kocsi ránézésre sem vizsgaképes, akkor a hatóság hivatalból is ellenőrizheti a műszaki állapotát. Ha szakadt a kocsi akkor előbb meg kell javítani.

A jármű azonosító jellel történő utólagos ellátása

100/A. § (1) A közlekedési hatóság látja el a járművet azonosító jellel, ha

  1. az azonosító jel természetes elhasználódás (korrózió), vagy roncsolódás következtében nem állapítható meg, az előzetes eredetiség vizsgálat megállapításának figyelembevételével, illetve a közlekedési hatóság a jármű műszaki megvizsgálása során ezt megállapítja;
  2. a jármű azonosító jele gyártásra visszavezethető okból hibás vagy hiányos;
  3. az előzetes eredetiség vizsgálat eredménye alapján indult büntetőeljárást a rendőrség, ügyészség, bíróság bűncselekmény hiányában megszünteti, megtagadja, vagy a feljelentést elutasítja;
  4. a Hivatal a jármű azonosító jellel történő utólagos ellátását engedélyezte.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja esetében a Hivatal akkor engedélyezi a jármű azonosító jellel történő ellátását, ha

  1. a jármű azonosító jelét bűncselekmény útján megváltoztatták,
  2. a bűncselekmény azért nem állapítható meg, mert a meghatározott cselekményt a Btk. 277/A. §-ának hatálybalépése előtt követték el.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetekben a járművet azonosító jellel (rekonstruált alvázszám) a járműgyártó - közlekedési hatóság által arra feljogosított - magyarországi képviselője is elláthatja.
(4) A közlekedési igazgatási hatóság a jármű azonosító jellel történő ellátását követően, - az azonosító jel nyilvántartásba vételével egyidejűleg - a büntetőeljárás befejezéséről hozott határozat alapján intézkedik a törzskönyv kiadásáról vagy annak megtagadásáról.
Különleges járműigazgatási szabályok

Schlisz # 2012.01.06. 18:51

A 80000 ft úgy tevődik össze, hogy utána az autónak egy szigorított műszakin kell részt vennie. Nekem ezt mondták az illetékesek. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy hiába van AF-es alvázszám, de a kasztnit bizony lakatolni kell és az sem 2 forint. Bontóban utánaérdeklődtem, és van járható út végre, mivel az alvázszám olyan helyen van ami hajlamos a kirohadásra ennél a típusnál, emiatt minden féle gond nélkül átveszik.
A másik kérdés ami foglalkoztat, hogy az eredetiségvizsgálaton készült fényképeket, illetve adatokat hol tudom elérni? Ez csak amiatt lenne fontos, mert kizártnak tartom hogy ennyi használat után ilyen mértékben korrodálódjon az alváz. (1,5 év)

guba" # 2012.01.06. 17:48

Ilyen esetekben a közlekedési hatóság jár el, utólagosan látja el a járművet azonosító jellel. Ez a köznyelvi fordulattal AF-es alvázszám. Ezért lehet, hogy kell fizetni valamennyi szolgáltatási díjat, de nem 80 000 forintot. Telefonban biztos megmondják mennyit, ha felhívod a NKH-t.
A bontási igazolás is járható út lehet, a bontós írja rá, hogy az utolsó három szám nem olvasható, te meg vigyél neki egy igazolást a közlekedési hatóságtól, hogy valóban nem olvasható. Azzal meg ő tudja fedezni magát, ha a fináncok ellenőrzik.

Schlisz # 2012.01.06. 11:22

Tisztelt Jogosok!

A problémám a következő: a tulajdonomban lévő személygépkocsi műszaki érvényessége lejár, műszakija csak akkor lehetséges ha új alvázszámot üttetek be ugyanis az utolsó 3 számjegy nem látható a korróziónak köszönhetően. Ennek a költsége kb. 80000 ft lenne, de én már nem akarok ennyit költeni az autóra, szóval szeretném végleg kivonatni a forgalomból. Csakhogy ehhez a procedúrához szükséges lenne egy hivatalos átvételi elismervény a bontó részéről, amit az alvázszám részleges hiánya miatt nem tud kiállítani, és a gépjárművet emiatt nem tudja átvenni.
Mit tudok tenni ebben az esetben? Hogyan szabaduljak meg az autótól anélkül hogy nagy költségbe verjem magam?
Ha ideiglenesen vonom ki a forgalomból akkor eladható az autó alkatrésznek?

Minden választ előre is köszönök!
Üdvözlettel: Schlittyom