Joga van-e a rendőrnek...


Royal # 2004.11.02. 19:59

"És nincs itts emmi nagy gebasz, egyenlőre még azoknak a jogait védik ebben az országban elsősorban, akik jogkövető magatartást folyattnak."

Ha ez az állitás igaz lenne, ez a fórum nem létezne. Jogaink valóban vannak, csak épp mikor gyakorolni szeretnénk, mindjárt az első lépcsőnél rájövünk hogy okosabb, és kevésbé veszteségesebb nem belefogni... ...nade ez már más lapra tartozik.

Ne hidd hogy a sztritracing mellett kardoskodom. Csak érdekel hogy vajon a törvény is ennyire figyelmen kivül hagyná az érveimet? Miért beszélünk rendezvényről? Ráadásul illegális rendezvényről? Be kell jelentenem hogy találkozom a barátaimmal, és minden alkalommal erre külön engedélyt is kell kérnem valakitől? Vagy le van fektetve valahova, hogy bizonyos létszám felett, már egy baráti találkozó is rendezvénynek minősül? Netán az autóink milyensége miatt is be kell jelenteni hogy itt valami nem mindennapi készülődik? A Streetracing nem rendezvény. Egyszerüen hasonló érdeklődésü emberek gyülekezete. Nincs meghirdetve, nincs megszervezve, nincsenek emberek mögötte, csak közönsége van. Nem irányul semmire, és semmi ellen, nincs programja, még fix időpontja/helyszine sincsen, csak egyszerüen az autózásról szól, kinek életforma, kinek divatirányzat. És mégegyszer szeretném kifejteni, a tényleges autókkal törénő gyorsulás, csak része ennek az egésznek. Sokan csak beszélgetni mennek ki, bámulni, vagy éppen a hét történéseit kitárgyalni... tudom erre az lehetne a válasz hogy miért nem egy étteremben beszéljük át a mindennapokat. Azért mert csak. Mert ehhez van kedvem és jogom van hozzá.

Talán láttad a "Különvélemény" c filmet. Ha nem akkor mindenképp nézd meg. Kicsit elgondolkodtató a mű... Bár más aspektusban, de a film arról szól, hogy el lehet-e valakit itélni olyan dolgokért, amiket meg sem tett. Fel lehet-e olyan dolgok ellen jogszerüen lépni, amiknek a kimenetele nem eldöntött. Van-e helye egy jogállamban a feltételezéseken alapuló itélkezésnek? Szerintem nem. Ha mégis, akkor ott bizony jogok sérülnek. Erre manapság van egy
oly divatos találó kifejezés: "előítéletnek" hivják.

Nem kukacoskodni akarok, de ugy gondolom, a jogokat alkalmazni, és itélkezni csak biztos dolgok ismeretében, bizonyos dolgok megtörténte után lehet. Ha a rendőr megbüntet olyan dologért, amit el se követtem, akkor ott gáz van... Ez az iromány arra próbál rávilágitani, hogy ha nem gyorsulok, nem taposom tövig a pedált, akkor nem követek el semmit törvénybeütközöt, igy tehát nem érzem bünösnek magam, és szeretném ha a rendőr is igy kezelne. Büntesse azokat akik vétenek a törvény ellen.

the big cat # 2004.10.29. 13:12

Szerintem ez így törvényes, és ez az én objektív jogi véleményem.

the big cat # 2004.10.29. 13:11

Nem lehet törvénytelen a hatóság eljárása, ha intézkedése a törvénytelen, jogszerűtlen rendezvény feloszlatására irányul. Pont.

Aki kimegy egy illegális rendezvényre, tehát annak résztvevője, az maga is jogsértést (visszél a gyülekezési joggal) követ el, tehát ha te egy ilyenen megjelensz, akkro igen is van oka a rendőrnek, hogy elküldjön, az érvelésed itt hibádzik. És nincs itts emmi nagy gebasz, egyenlőre még azoknak a jogait védik ebben az országban elsősorban, akik jogkövető magatartást folyattnak.

Tökelétesen definiálva van, mi az ilegális rendezvény. Amit nem jogszerűen hirdetnek meg és jelentenek be, az illegális. Megintcsak pont. És nem lenne OK, mert ha te engedéylt kérnél a piroka és farkas rendezvényre, akkor ott a rendezvény jellegét is be kellene mutatnod, útlezárts, rendőri biztosítást, készenléti mentőt, gumifalakat stb. kellene megszervezned, és ezt az engedélyeztetéshez csatolni.

Royal # 2004.10.26. 20:43

Nézd én nem csavarom a témát, csak megpróbálok érvelni, és (tudom kisarkított)párhuzamokat mutatni, hogy lásd, ha minden igy müködne magyarországon, ha mindenhol kockázati tényezőket vizsgálnának, ha mindenhol általánositanának, előitéletekre alapoznának, meg elővennék a "mi lenne ha" dolgot, meg visszanéznék az elmúlt időszakot, hogy az élet különbözö területein hányan halnak meg nem természetes halállal, akkor minden tevékenység tilos lenne magyrországon. Mert akkor ott van mindig a "mi lenne ha" Mi lett volna ha a mir ürállomás pont a paksi atomerőmüre esett volna. De nem történt meg. Az élet megy tovább. Vagy akkor be kéne tiltani a polgári repülést is? Csak azért mert az utóbbi időben rengeteg gép zuhan le, ebből következik hogy elég kockázatos dolog repülni, ráadásul ilyenkor többszázan halnak meg.

Egytértek azzal hogy a törvénytelen dolgokat meg kell akadályozni. Ezalol a streetracing sem kivétel, ezzel kapcsolatban sincs semmi problémám. Csak az eszközökkel van a gondom. Törvénytelen dolgokat törvénytelen eszközökkel ugytudom ma magyarországon nem szabad megakadályozni. Én ha kimegyek egy ilyen rendezvényre és beszélgetek a barátaimmal, semmilyen jogsértő magatartást nem követek el. Ott a pont ! És ez a tény amiből ki kell indulni, nem pedig abbol hogy egy potenciális versenyző vagyok, meg "mi lenne ha"... Tehát jogos a felháborodásom, amikor jön a rendőr és elzavar, meg feljelentéssel fenyeget. miért is? Milyen alapon? Valami törvénytelent követtem el? Nem. Tehát nem teheti meg hogy hazaküld. Ha megteszi ő válik törvénysértővé nem én. Szerintem legalábbis. Ha mégsem igy van, és törvényesen teszi ezt a rendör, -mint ahogy azt irtad- akkor valami nagyon nagy gebasz van a jogainkkal.

Vagy talán definiálni kellene, mitől lesz illegális ma egy rendezvény? Mitől dönthet úgy a rendör hogy feloszlathatja? Mert a neve utal rá hogy itt veszélyes dolgokról van szó? Ha Streetracing helyett az lenne a neve hogy "Piroska és a farkas" baráti összejövetel, akkor ok lenne? Akkor lehetne mondani, hogy ez egy baráti összejövetel, de néhány renitens egyén ugy döntött hogy versenyzik ezen az amugy békés összejövetelen? BigCat az a baj hogy elbeszélünk egymás mellett. Én nem vitatom hogy ez egy veszélyes dolog, nem vitatom hogy ez ellen fel kell lépni. De törvényesen. Ez alatt azt értem, hogy azokat az embereket kell megbüntetni, azokat kell hazazavarni, akiket tettenérnek, és bizonyitható hogy bünösök. A többieket pedig békénhagyni. Szerintem ez igy törvényes. persze ez csak az én szubjektiv véleményem...

the big cat # 2004.10.26. 18:41

Kedves Royal, még mielőtt továbbcsavargatnád azt ami szerinted a jog, hadd világosítsalak föl, hogy az illegális gyorsulási verseny tilos Mo-on, és az ilyeneket a rendőrség köteles megakadályozni. Pont. Minden egyéb csak szócséplés, és a védhetetlen védése.

A "benne van a pakliban"-t én is pontosan így értettem, és ez szándékos emberülés kisérlete, vagy balset esetén befejezett alakja. Pont.

Az, hogy te sosem láttál balesetet ugye megint csak topikai érv, és egyetlen baleset is rácáfol, lásd a nem oylan régen debrecenben tötént esetet, vagy a tavaly télen a Soroksári úron történt esetet, amikor az egyik gyorsuló egy ártatalan fiatal párt kaszált el, vagy azt az esetet ami Szegeden történt kb hat hónapja.

Nem értem, hogy abban is mi nem világos, hogy nem elég egy néptelen út, meg hogy általában néptelen, meg a többi ócska érv. Le kell zárni, biztosítani. ha nincs rá pénze annak aki ezt akarja csinálni, akkro ne csinálja. Ha mégis megteszi, akkor legyen már olyan szives és ne kezdjen sírni a követekzmények miatt, főleg, ha közben nagyhangon vállalja, hogy "benne van a pakliban". Akinek ártalan emberek halála benne van a pakliban, annak egy kis rendőri zaklatás ugyan mit számít?

A rend őrei a legegyszerűbb és a legcélravezetőbb módszert használják, feloszlatják az illegális rendezvényt, annak minden résztvevőjét elzavarják, ami kötelességük és ez a kézenfekvő és hatékony valamint jogszerű eszköz.

A gyülekezés joga senkitől sincs elvéve, a rendezvények szervezésének és bejelntésének megvannak a szabályai, eszerint bárki gyülekezhet, szürke Suzukival, vagy anélkül.

És furcsa módodn nekem ugyan egyik autóm se szürke Suzuki, sőt az egyik ránézésre is is láthatóan olyan autó, amiben akad kraft, valahogy én soha nem éreztem, hogy amikor a barátaimmal az autóinkat tárgyaltuk, vagy autós találkozón vettünk részt, akkor elzavartak vagy egyáltalán zaklattak volan a rendőrök, sőt arra se jártak. Szerinted mi lehet az oka?

Royal # 2004.10.26. 05:19

Szia Big Cat!

A te gondolatmenetedet követve, akkor minden sisapkás, fekete kesztyüs embert, le kell tartóztatni, és kérdés nélkül sittrevágni. Ez közérdek, mert az ilyen személy potenciális bankrabló ! Továbbá a futballmeccsekre eljáró nézőket is rögtön a meccs előtt le kell tartóztatni mivel potenciális futballhuligánok. Ugye nem akarod azt mondani, hogy a jog ma teljesen helyénvalónak tartja az általánositást, és a bajmegelőzés is puszta előítéleteken alapul? Ugye nem akarod azt mondani, hogy ha kitünik az autóm a szalonállapotú átlag suzuki swiftek tömegéből, akkor potenciális gyilkos, bünözönek néznek, akit üldözni kell, ráadásul még teljesen helyesen teszik ? Ugye nem akarod azt mondani, hogy vennem kell egy szürke hétközapi átlagautót, hogy baráti találkozókra járhassak, mert a "nem szürke hétköznapi átlagautósoktól" el van véve a gyülekezés joga, mivel kettőnél több izmosabb vas egy utcában, az már potenciális sztritrészing? Szerintem itt nagyon hibádzik valami. A rendörségnek megvannak az eszközei hogy megakadályozzák a szabály&törvény sértést. Pl; állitsanak trafipaxokat az ut szélére, illetve akadályozzák meg a versenyzést minden eszközzel. Aki ennek ellenére gyorsul, és lefotózzák az igy járt, a maga baja. De sajnos a rend őrei a legegyszerübb utat választják, korra nemre való tekintet nélkül elzavarnak mindenkit. Az egyszerü nézelődö bámészkodó beszélgető embereket is. Szerintem ez totálisan nem helyén való egy demokratikus jogállamban !

A versenypályákkal nincsen baja senkinek, sőt mindenki szerint ez lenne a megoldás, a sztritrcingeseknek is. Mindenki számára megnyugtatóbb lenne, ha tudná hogy ellenörzött keretek között folyik a verseny. A "kivülállók" megnyugodnának, a versenyzők pedig nem kémlelnék a horizontot rendöröket várva. Csak mint azt irtam ma magyarországon ez nem megoldott a kérdés. Nincsen olyan pálya amit rendeszeresen igénybe lehetne venni, a másfél 2 havonta megrendezésre kerülő futamokkal kapcsolatban pedig előző hozzászólásokban vázoltam mi a baj. Én teljesen megértem a "hétköznapi ember" álláspontját, megértem hogy kivülállóként csak arra tud gondolni, hogy ez az egész dolog csupán pár hülyegyerek erőfitogtatása, meg balhékeresés. Talán még van némi alapja is, biztosan van olyan is, aki pl; azért csinálja hogy megmutassa az uj barátnőnek mekkora "jampi". Sőt én magam is jobban preferálom, és több fantáziát látok az egyéb versenyzési formákban, pl; szlalom és ügyességi pályán történő versenyzés, de mégis: a sztritracing legegyszerübb, minden érdeklődő számára elérhető autós megmozdulás. Éppen ezért kéne legyen létjogosultsága.

A "benne van a pakliban" dolgot pedig nem ugy értettem hogy -elnézést a vulgaritásért- le van szarva a biztonság, lesz ami lesz durrbele haddszoljon kamikaze pilóták gyülekezete. Senki nem szeretné összetörni magát, se a másikat, senki nem szeretne egy életen át megbélyegezve lenni, hogy akár egy ember élete, vagy egészsége is az ő lelkén szárad. De mint mindennek, ennek is van egy egészséges kockázata, azt hiszem ma már az élet egyik területén sincs semmire 100% os garancia. Amikor kimész "racingelni" ugyanazt a kockázatot vállalod mint amikor felülsz egy repülőgépre, bungijumpingolsz, vadvizievezel, vagy kimész egy rallyfutamot megnézni. Mindenhol érhet baleset, mindennek megvan a kockázata, mégha egész életedbe ülsz a biztonságos szobád 4 fala közt akkor sem vagy 100%-os biztonságban. De ezzel már más vizekre eveztünk, ebbe nem szeretnék belebonyolódni. Lényeg hogy minden eszközzel azon van mindenki hogy ne történjen baj. Én még sose láttam balesetet, pedig régóta látogatok ki, ...azaz de, 2 éve egyik emberke tetöre tett egy bmw-t. De senkinek semmi baja nem lett, a pilota is meguszta. Szóval azért nem lehet azt mondani hogy mindennaposak a balesetek...

Royal # 2004.10.26. 04:39

"Tényleg van ilyen? Ha emberektől mentes, hogy kerülnek oda a fakabátok? Vagy ők nem is...ahá, már értem!:)"

Hogy kerülnek oda? Hát tudod, ez egy olyan elfoglaltság ami elég feltünö ;) Audiovizuálisan egyaránt. Meg aztán főleg a szokás miatt, nehéz olyan uj helyszint, és időpontot találni, ami minden szempontból megfelelő, ezért inkább a régi jól beváltak mennek, csak ezeket a rendörök már ismerik, és van hogy előbb érkeznek meg mint maguk a résztvevők...

Kirby # 2004.10.25. 16:03

Sokan említik a nagy sérülés ill. balesetveszélyt. Látszik, hogy nemigen voltál gyorsulásin, ami nem baj, de ott nem szembe megy egymással a két autó. Párhuzamosan gyorsulnak, ők vállalják a kockázatot, a nézőket kell kellő távolságba terelni, vagy egyszerűen a starthely körül legyenek... Ha sok ilyen külvárosi gyorsulás lenne, nem lenne annyi néző szvsz.
A másik a helyszín elsősegély-biztosítása. Aki odamegy, vállal bizonyos kockázatot, ennyi. Aki ejtőernyőzik, sem biztos 100%, hogy kinyílik az ernyő, saját maga dönt. Az utat le kell zárni, ha lehet közlekedés rajta, de én nem egy olyan ipari parkba menő utat ismerek, ahol nincs forgalom éjjel.

igen? # 2004.10.25. 14:57

Kedves Kirby!

Azt hiszem nem a helyszínnel van a baj, hanem a megfelelő biztonsági intézkedések hiányával.
Attó függetlenül, hogy az ipari út elhagyatott, kell, hogy valaki elzárja az utat a véletlenül odatévedőktől, illetve figyelmeztessen a veszélyre. Kell valaki, aki levezényli az eseményt. Erre nem alkalmas egy találomra kiválasztott személy, olyanra van szükség, aki rendelkezik bizonyos tapasztalattal, és főleg vállalja a felelősséget, tehát számonkérhető. Nem utolsó sorban pedig - tekintettel a fokozott veszélyességre - szükséges az azonnali elsősegély nyújtásának lehetősége. Mindezen feltételek együttes fennállása mellett alkalmas lehet egy ilyen helyszín, de ennek megszervezését már csak legális keretek közt lehet elképzelni. Hajrá...
Egyébként pedig a 2 órás várakozás és az 1500 Ft-os belépő nem érv.

Kirby # 2004.10.25. 14:32

A sztrítrészing:-) témához lenne egy két mondatom.
Abszolút megértem az aggodalmadat big cat... Igazából az utakon tényleg veszélyes ilyesmiket rendezni, ezt ne is engedjék. Azt viszont nem nagyon értem, mikor kimennek a tuningolt gépek város szélére, vagy azon kívülre, és ott gyorsulgatnak, csak abban tehetnek kárt, aki odamegy... Ez ellen nem lépnék fel, megtűrném. Engem is érdekelnek a hasonló dolgok, én is kipróbálnám a gyorsulást.
Most biztos azt gondolod, akkor menjenek legális versenyekre, mert van ilyen is a Hungaroringen, meg Győr mellett például... Nem tudom, voltál e már ilyenen, de ezt úgy másfélhavonta rendezik, kb. 2 óra volt tavasszal bejutni, és 1500 forint. Ezért nem értem, hogy például éjszaka, aszfaltozott ipari úton - ahol nincs közlekedés - miért ne lehetne összemérni a kocsik erejét, szerintem izgalmas és érdekes. Hangsúlyozom, csak ott!!

the big cat # 2004.10.25. 14:23

Tudom, hogy van némi érzelmi éle annak amit írok, ezért elnézést kérek, ennek oka az, hogy nem tudok napirendre téni az effajta moralitás fölött, amely annak érdekében próbál a vélt jogaira hivatkozni, hogy a súlyosan jogsértő magartást fenntarthassa.

the big cat # 2004.10.25. 14:12

Nem hinném, hogy elfogult lennék, ha igen akkor is csak azok iránt, akik szeretnék túlélni a sztrítrécingelők ámokfutását.

És egyébként nekem is szenvedélyem az autó, a motorsport, már csak családi indíttatásból is, de sajnos azt nem tudom elfogadni, hogy neked benne van a pakliban az, hogy bűncselekményt követtek el, és felvállalod a felelősségét ennek, mert a sértett, az ártatlan véeltlenül arrajáró viszont nem kíván meghalni, ő nem kíván a ti paklitokban benne lenni, és a topikai érvekkel itt sajnos semmire se mész, ha csak egy ártatalan is meghal a strítrécing következtében, az az össze topikai érvedet romba dönti, és sajnos már nem egy halt meg.

Az egyetlen lehetséges verzió, ami legális, és erkölcsös is, hogy zárt pályán versenyeztek, megfelelő biztosítással. Amíg nem ezt teszitek, addig a saját és családom biztonsága érdekében remélem, hogy a rendőrök halálra fognak zaklatni benneteket, és a jog minden lehetséges eszközével fellépnek ellentek.

Ennek ameggyőződésnek nagyon fontos jogi alapja van, mégpedig az, hogy az ébn szabadságom ott végződik, ahol a amásokét méltánytalanul korlátozná. Márpedig más életének szándékos veszélyeztetése ilyen dolog, bármilyen távoli legyen is az.

Felhívnám továbbá a figyelmet arra, hogy kijelentésed, miszerint tisztában vagytok a baleset bekövetkeztének esélyével tekintet nélkül a sértett beleegyezésére azzal jár, hogy a közüti baleset okozása és a közúti veszélyeztetés helyett akár szándékos emberölés vagy annak kisérlete is megállhat(eshetőleges szándék fennáll - belenyugszik a halálos eredmény lehetőségébe).

Semmiféle jogszerű hátteret nem ad az sem, hogy analógiával rámutatsz (egyébként helytelenül) a diszkós párhuzamra. Egyrészt attól, hogy valami esteleg jogszerűtlen, még nem vagy felhatalmazva a jogszerűtlenségre. másrészt a diszkók, mégha van is drog, nem a drogárusítást célozzák, míg a sztrítrécing nem tudom mi mást célozna, minta sztrítrécinget.

A kérdés itt az, hogy titeket mi zavar abban, hogy az autóitokat zártpályán, biztosított rendezvényeken szeressétek, ott beszélgessétek ki magatokat?

Mivel a rend éber őrei nem rendelkeznek gondolatolvasási képességekkel 8sajnos többnyire enél sokkal kevesebbel se) így egyenlőre nem tudják megállapítani, hogy melyik tuningolt autós éjszakai gyülekezésből készül csendes közös áhítat, és melyikből sztrítrécing, így hát feloszlatják mindet, és biztonságra vágyó polgárként nagyon helyeslem ezt.

Akik régebbről ismernek ezen a fórumon, azok tudják, hogy nem vagyok híve annak a liberális demokráciafelfogásnak, hogy mindenkinek mindent lehet, és úgy csavahatja a jogot ahogy akarja. Itt teljesen támogatom a rendőrség fellépését, de sajnos azt hiszem, hogy amit tesznek tökéletesen elégtelen, csak kis tüneti kezelésre képesek, mivel magát a sztrítrécinget nagyon nehéz bizonyítani.

igen? # 2004.10.25. 12:30

Örülök, hogy tetszett a példa. Sajnos ez nem elképzelhetetlen helyzet. No nem általános tiltó norma alapján, hanem mert pl. olyan rút vagy, hogy nincs nő aki rád nézne. Gondolom nem lehet egyszerű a dolog, de mégsem - kivéve, ha elmebeteg, de mi ugyebár nem vagyunk azok - ugrik rá az ilyen az este egyedül sétálló nőkre vágyának kielégítése céljából. Vagy elintézi magát, vagy gyűjtöget, és ha van annyi, megfizeti. A gyakoriságot nem a vágya, hanem a pénztárcája fogja meghatározni.
Egyébként kíváncsi lennék, Te milyen megoldásra gondoltál...
"kihalt, forgalomtól, emberektől mentes" Tényleg van ilyen? Ha emberektől mentes, hogy kerülnek oda a fakabátok? Vagy ők nem is...ahá, már értem!:)
Olyan nincs, hogy közúton ne kelljen számolni más közlekedővel is. Ha már annyi pénzt és energiát költötök a csodálatos masináitokra, hogy nem tudtok legális helyszínt biztosítani a rendezvényeknek?
"A vonat sem megy sín nélkül..."

Royal # 2004.10.25. 08:33

"Ugyanakkor hihetetlennek találom a hivatkozási alapot. Teremtsétek meg magatoknak a megfelelő kereteket, hogy azoktól, akik ebben nem kívánnak részt venni elkülönítsétek magatokat."

Erről szól a sztritracing. Kerestek egy kihalt, forgalomtól, emberektől mentes övezetet, vagyis nem a belváros közepén megy, hanem egy félreeső elszeparált helyen, az éjszaka közepén, és csak az van ott, aki ott akar lenni.

a "benne van a pakliban" pedig arról szól hogy a versenyzők tisztában vannak azzal hogy nem jogszerü amit csinálnak, tisztában vannak azzal hogy balesetveszélyes, és tisztában vannak azzal hogy összetörhetik magukat és autójukat...

Royal # 2004.10.25. 08:25

Szia Igen? :)

A "nős" példád nagyon jó. És abba belegondoltál, mondjuk milyen lenne ha törvénytelen dolog lenne a házasodás, vagy akár nőhöz érni? ;)

Royal # 2004.10.25. 08:14

Szia Attila!

Köszönöm szépen az infot, ezek szerint akkor van jogalapja a rendörnek... Természetesen nem akarom kiforgatni a jogszabályokat, a fekete fehér tényekkel nem lehet vitatkozni, de ki tudja eldönteni hogy egy ilyen illegális versenyen ki követ el szabálysértést, vagy büncselekményt?

De igazából nem ez a része zavar, hanem amit a nyitó hozzászólásban is irtam. Válogatás nélkül hazazavarnak mindenkit. Ennek az illegális versenyeknek csak része (igaz szerves) a gyorsulás, de amugy egy autós összejövetel, ahol javarészt hasonló érdeklődésü emberek (sokszor baráti társaság) jön össze. Autómustra, beszélgetés stb. Van aki a szabadidejében diszkóba jár, (tényleg, a diszkókat akkor miért nem záratják be? Pedig ha jól tudom lehet minden éjszakai szórakozóhelyen drogot kapni) van aki játékterembe, van aki gyorsulási versenyre.

Igazából nem azzal van a problémám hogy megakadályozzák a verenyeket! Tegyék, ez a dolguk. De az már baj, hogy általánositanak, és a legális törvényes keretek között maradó fent emlitett tevékenységeket se türik. Nem beszélgethetek a barátaimmal, nem nézhetem meg az autóikat stb...

igen? # 2004.10.25. 08:06

Kedves Royal!

Big Cat határozott volt, de nem elfogult, teljesen egyet értek vele.
Amikor azt írod, hogy"vállalva azt is hogy akár balul sül el a dolog", vagy "benne van a pakliban", akkor arra gondolsz, hogy a játék következménye halál, vagy rokkantság is lehet? Mi az ami benne van a pakliban, mi az amit vállaltok? Fizetitek majd a temetés költségeit? Lehet, hogy morbid a hozzászólásom, de itt erről van szó. Önző és felelőtlen dolog ezeket a versenyeket a közútra vinni.
Megértem a szenvedélyeteket, magam is szeretem a motorsportot. Ugyanakkor hihetetlennek találom a hivatkozási alapot. Teremtsétek meg magatoknak a megfelelő kereteket, hogy azoktól, akik ebben nem kívánnak részt venni elkülönítsétek magatokat.
Nekem speciel a nők a szenvedélyem, de attól, hogy az udvarlás/becserkészés költség és időigényes, még nem jutott eszembe, hogy az illető hölgy beleegyezése nélkül elégítsem ki rajta a szenvedélyem(ha érted mire gondolod).
Azt hiszem még sok szenvedélyem lenne, csak éppen nem engedhetem meg magamnak. Ha ezt felfogod, tettél egy lépést a felnőtté válás felé...

Royal # 2004.10.25. 07:41

(nem ment el az előbb a hsz, szerencsére megvan a fele)

Szia Big Cat!

Kicsit elfogultnak érzem a hozzászólásodat, de azért köszönöm szépen a reakciót. Tudod van egy olyan mondásféleség, hogy minél inkább összeszorítod az öklöd, annál többen csúsznak ki belöle. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy ha valakinek ez a szenvedélye, akkor azt csinálni fogja, és nem rettenti el az sem hogy a közúton tegye, világos nappal, tömegben, vállalva azt is hogy akár balul sül el a dolog. Ezek az illegális összejövetelek, még mindig a kissebb rossz. Az ilyenkor összeverődött fiatalokat (bár nem csak a fiatal korosztály privilégiuma) nem igazoltatni, büntetni hazaküldeni kéne, hanem - a nagy létszámra való tekintettel - megteremteni a platformot, hogy lehessen ennek a szenvedélynek legálisan hódolni. Mert sok esetben itt szenvedélyről beszélünk. Ezt sokan nem értik, te sem érted. (ahogyan én sem értem mi lehet jó mondjuk a cigarettába, -lévén nem dohányzom- mégis tolerálnom kell, ráadásul nem törvénysértés ha valaki az orrom alá pöfékel, viszont bizonyitottan káros az egészségemre) Ez itt nem erőfitogtatás, nem komplexusok kivetülése, hanem egyszerüen meg kell érteni, hogy minden ember más, és elfogadni, hogy sok embernek az autózás nem merül ki abban, hogy megvegye az autót, eljusson vele A pontból B pontba, és a fennmaradó időben a garázsába szépitgesse, tuningolja, és mentálisan élvezze az autója nyujtotta plusszokat. Sok ember ki szeretné magát és a vasát próbálni élesben is. A hungaroringes gyorsulásban nem főként az árral van a baj, hanem hogy ritkán kerül megrendezésre. Ebből következik hogy rengetegen vannak, abból meg az következik, hogy a résztvevők ritkán, vagy egyáltalán nem kerülnek a rajtvonalhoz, ergo értelmét vesztette a dolog, plusz ugrott a belépő, meg a benzin. (van aki az ország másik feléről jön ide hogy mehessen egyet) Ja és még annyit: nem csak az árnyoldalait kell nézni ezeknek az illegális versenynek. Természetesen végződhetnek fatálisan is ilyen versenyek, ez is benne van a pakliban, ahogy mondani szokás. (Bár ugyérzem ezeket a baleseteket az emberek és a statisztikák többsége gyakran egy kalap alá veszik a "diszkóbalesetekkel", amikor a bedrogozott, berugott fiatalok, tövignyomják diszkobol hazamenet.) De bármilyen nehezen hihető vannak azért pozitiv oldalai is ennek a kérdésnek. Mégpedig a vezetői tudás csiszolódása. Én a gyorsulási versenyek mellett, eljárok és részt veszek más tipusu autós rendezvényeken is (rally,szlalom stb) és bizton állithatom, hogy azok az emberek akik az autójukat nem csak használati tárgynak tekintik, sokkal biztosabban (biztonságosabban) pörgetik a volánt, és jobban otthon vannak az utakon. Kitudja talán egyszer majd egy éles helyzetben, visszaköszön az illegálisan megszerzett tudomány, lehet pont életet fog menteni. Én közel 10 éve aktivan vezetek, kezdőként egy önhibás balesetem (apro koccanás) volt, azóta semmi. (persze ez nem azt jelenti, hogy holnap nem csavarodhatok fel egy fára, vagy nem karambolozhatok, de talán kissebb az esélyem, mint annak aki vagánykodásnak tartva ezt az egészet, remegve ül be a volán mögé, és a kreszkönyvben foglaltak szerint cselekszik, mégis az első kereszteződésnél rommá töri a kocsit. Üdv.

szajbertattila # 2004.10.22. 21:35

Szerintem azopn az alapon lép fel a rendőr,. hogy kötelessége megelőzni a bűncselekményeket... ez az autógyorsulás nagyon veszélyes dolog, és lehet, hogy vagényoknek tartájátok magatokat, de attól még amit csinéltok, az lehet pl.

  1. közúti veszélyeztetés (más vagy msáok életét, tesi épségét, egészségét közvetlen veszélynek teszi ki) - 3 évig terjedő szabveszt az alapesetért
  2. vagy lehet belőle egy közúti baleset okozása (gondatlanásgból testi sértést okoz) - alapeset 1 év szabvesztés

a fenti bűncselekményeknek vannak minősített esetei is, amiknek bekövetkezése könnyen előfordulhat éjszaka, versenyautózás közben, így súlyso steti sértés, maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás, halál, tömegszerencsétleság, kettőnél több ember halála - és ezekért azért már elég szépeket lehet kapni: a legsúlyosabb büntetés 5-15 év, tehát nem kisveszélyeű a dolog ...

úgyhogy amikor ilyen vagány dolgokba mennek bele a haverok legközelebb, akkor jó ha figyelmbe veszik a büntetőjogi fenyegetettséget is legközelebb ...

és ahogy magad is írod, hogy nem az a lényege az összejövetelekne hogy kocsival leálltok beszélgetni, hanem, hogy versenyezni akartok... úgyhogy igenis joga, sőt kötelessége a rendőrnek, hogy megelőzze a bűncseléekményeket, ha epdig ez a feloszlatással lehetséges, akkor úgy ...

the big cat # 2004.10.22. 10:17

Van itt néhány dolog:

  1. "a kényszer szülte ezeket a versenyeket", Ez a kijelentés röhelyes. Nehogymár kényszerítsen valaki is arra, hogy te gyorsulási versenyekre járj! Ki kell bérelni a Hungaroringet, vagy más versenypályát, megfizetni a versenybiztosítást és lehet versenyezni. Ja, hogy ez túl drága lenne, Bocs, de ez nem kényszer.
  2. Az autók szeretete még nem ok arra, hogy potenciális gyilkossá váljon valaki, és még mielőtt általánosítással vádolnál, ilyen esetek rendszeresen előfordulnak, nemegyeszer ártatlan áldozatokkal.
  3. A rendőrségnek kötelessége az illegálisan szervezett közterületi rendezvényeket feloszlatni, praktikusan annak résztvevőit a helyszínről elküldeni. A résztvevők pedig ebben az esetben nemcsak a szervezők, a versenyzők, hanem a nézők is.
  4. Remélem a rendőrség a továbbiakban még keményebben lép föl az ilyen rendezvények ellen, és én őszintén azt sem bánom, ha valakinek az autóján sztrítrészing matricát látva a jog által megegndett keretek között többórás részletes közúti ellenőrzésnek vetik alá.

És még mielőtt valami autóelenséggel vádolnál, én tényleg kedvelem az autókat, nekem is van kettő, az egyik elég iszoms is, de soha nem éreztem szükségét, hogy az autók iránti érdeklődésem illegális gyorsulással fejezzem ki, és bármiféle komplexusomat lóerőmuszklikkal kompenzáljam.

Royal # 2004.10.19. 03:21

Sziasztok!

Lenne egy kérdésem, csak úgy érdeklődésképpen. Rendszeres látogatója vagyok budapesti illegális gyorsulási versenyeknek (legtöbbször csak nézőként). Mint neve is mutatja nem kifejezetten törvényes keretek között müködő dolog ez. A kényszer szülte ezeket a versenyeket, lévén ma magyarországon -az igény ellenére- még mindig nincs lehetőség legálisan hódolni ezen szenvedélynek. Ami van az ritkán, (másfél kéthavonta) drágán, sokaknak messze is van. Szóval maradnak az illegális futamok. Mindig az éjszakai órákban, város kieső forgalommentes egyenes szakaszain, peremkerületekben, vagy városon kivül kerül megrendezésre. Azt hiszem az ilyenkor összeverődő társaság többségét, az autózás, és az autók szeretete hozza össze, nem a rebellisség, meg a balhééhség - ami inkább a köztudatban él... Itt mindenki a saját kockázatára gyorsulgat a másikkal amig van rá lehetőség. Ez egészen addig müködik, amig meg nem jelennek a rendőrök, onnantól kezdve átalakul a dolog beszélgetős, nevetgélős békés autós találkozóvá, ahol egymás autóit mustrálgatjuk, beszélgetünk stb...

A kérdésem következő lenne: Joga van-e a rendörnek ezt az autós találkozót feloszlatni, és "hazazavarni" mindenkit? Egyre gyakrabban esik meg, hogy a rendőrök mindenkit leigazoltatnak, függetlenül attól, hogy aktiv, vagy passziv résztvevője volt az eseménynek, és ellentmondást nem türő hangnemben utasitanak mindenkit a távozásra. Joga van ehhez a rendörnek? Milyen törvény tiltja meg, hogy békés szemlélője legyek egy ilyen eseménynek? Milyen törvény tiltja meg, hogy barátaimmal beszélgessünk éjszaka az autóink mellett? Milyen törvény tiltja meg, hogy az autózás szerelmesei összejöjjenek egy kupacba? Nem értem. Bevallom legutóbb már vitatkoztam a rendőrrel, aki feljelentéssel fenyegetett - kérdésemre MIÉRT AKAR FELJELENTENI? - nemes egyszerüséggel "Há' mer csak!" választ adott. Szóval ugyérzem valami hibádzik itt. Jobb a békesség alapon ilyenkor mindenki távozik, de valahol érzi mindenki hogy a rendör kicsit túllép a hatáskörén. Szóval engem ez a módszer emlékeztet egy jó öreg bevált előzőrendszerbeli törvényre...

A kérdésem: Mihez van joga a rendörnek ilyenkor? Nekem jogom van-e megtagadni a távozást? Milyen következményekkel jár ha megtagadom?

És végül egy apró megjegyzés. Érthető hogy egy nem törvényes dolog ellen védekezni kell. A rendőr is a dolgát végzi... de ne nézzen már bünözönek ! Nem értem miért mindig az autós társadalom a célpont. Ha valakit cseszegetni kell, ha valakiről pénzt kell lehuzni evidens hogy mindig az autósokat találják meg. A sok fakabát ékszaka miért nem cirkál a belvárosba ahol nagyobb szükség lenne rájuk? A betörök vigan rabolnak, mig a rendőrhad békés fiatalokat igazoltat eh... :-(