Parkolási bírság


wers # 2021.06.04. 07:35

Nem tudom, de nekem nem tűnik szabályosnak, ha a rendelet és a kitáblázás nem azonos.
Nincs erre valami szabályozás, hogy a zóna kijelölésén mit kell érteni?

drbjozsef # 2021.06.04. 07:18

sz.ö.,

Ez megint elég felesleges volt, mert amit te kiemeltél, azt nem vitatta senki.

Én erre reagáltam :

Tekintettel arra, hogy ezeken a területeken a zónatáblák jelenleg nem követik a rendelet által meghatározott fizető zónák határát, kérelmét egyszeri méltánylással elfogadtuk.

Nem rajtuk múlott, hogy nem szedtek pénzt, mármint nem úgy, ahogy ezt te érted. Hanem azon, hogy a táblák szerint ott nem kell fizetni. Még most sem. Helyezzék ki helyesen, aztán ha bunkók, büntessenek két perccel később mindenkit, nem csodálkoznék rajta nagyon. De kultúrállamban egy-két hétig csak a figyelemfelhívó cetliket pakolják ki az autókra. Az utcán állva, az autó mellett, parkolóautomatát nézegetve - és látva, hogy a tábla szerint nem kell fizetni, nincs teendőm - kurvára nem érdekel, hogy milyen rendelet mióta mit szabályoz meg hova függesztették ki.

Megjegyzem, ha a kérdező második (vagy akár többedik) büntetését nem törölnék el, szerintem bíróságon simán megnyerné a pert. Amíg a táblák más helyen vannak, biztos.

Szomorú örökös # 2021.06.04. 07:03

drbjozsef

Egy normális helyen a táblák áthelyezése UTÁN indul egy átmeneti időszak, amikor még csak nem is büntetnek, csak figyelmeztetnek. Nemhogy előtte...

Idézzünk akkor a levélből, amit a kérdező tett elénk:

a 30/2010. (VI.4.) Fővárosi Közgyűlési rendelet 2. sz. melléklete (3. díjtételű területek) a díjfizető várakozási övezet részeként korábban is tartalmazta a területet, de technikai feltételek hiányában eddig ezeken a helyeken nem kellett fizetni a parkolásért.

Tehát már tavaly június óta „hivatalosan” fizetős volt az a rész, csak épp rajtuk múlott, hogy nem szedtek érte parkolási díjat. Egyébként valóban igaz, hogy az aktuális jogszabály ismerete nem mentesít a fizetés alól, de valóban egy vidéki odatéved és megbírságolják, akkor ő honnan is tudhatná, hogy fizetős övezetben áll? Mondjuk a Rottenbiller utca nekem eleve nem az a terület, ahol ingyenes parkolási lehetőséget feltételeznék. :-O

wers # 2021.06.04. 06:01

:D ezt jólmegszontam
Vagy mi ok lehet, hogy a táblákat áthelyezzék?” De értitek remélem.

wers # 2021.06.04. 06:00

ezeken a területeken a zónatáblák jelenleg nem követik a rendelet által meghatározott fizető zónák határát

Ők sem ismerik a szabályt? Vagy mi ok lehet, hogy a táblákat áthelyezzék? Elveszett a villáskulcs?

drbjozsef # 2021.06.04. 05:28

Egy normális helyen a táblák áthelyezése UTÁN indul egy átmeneti időszak, amikor még csak nem is büntetnek, csak figyelmeztetnek. Nemhogy előtte...

Cabron_ # 2021.06.03. 14:41

Elvileg a jogszabály nem ismerete nem mentesít. Más kérdés, hogy hozhatnak-e olyan rendeletet, aminek a betartására nincsenek meg az alapvető feltételek. Érzésem szerint nem.

gabor__ # 2021.06.03. 14:13

Tehát a lényeg, hogy elengedték a büntetést egyszeri méltányossággal, szóval így a kérdés az hogy miért büntetnek ott, ahol nincsenek meg a feltételek a díjbeszedéshez és miért csak egyszeri méltányosságot kaptam?

Üdv

gabor__ # 2021.06.03. 14:09

Sziasztok,

Erzsébetvárosban vadul el kezdték büntetni a Rottenbiller és a Damjanich utcában álló autókat. Én is ott álltam meg és mire újra beültem már 2 cetli is ott várt (hétfő-kedd).

Azt tudni kell, hogy a P zóna és P zóna vége táblák még a régi állapotok szerint vannak tehát a táblák szerint nem fizető övezetben álltam meg. Továbbá parkolóórák is csak a keresztutcákban vannak. Tehát táblák szerint nem fizetős övezetről van szó.

Természetesen leírtam e-mailben és elmondtam telefonon is, hogy ez így nem járja. A válaszuk a következő volt, csatolom. Érdekelne a véleményetek, hogy szerintük igazuk van-e? Miért a rendeletek alapján kellene parkolnom és miért nem a táblák alapján? Egyáltalán melyik az erősebb szabály? Miért ne állhatnék vissza megint a Rottenbiller utcára ha akarnék? Szerintem ez így elég visszás, persze nem fogok visszaállni csak érdekelne hogy ti mit gondoltok.

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük megkeresését.

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a 30/2010. (VI.4.) Fővárosi Közgyűlési rendelet 2. sz. melléklete (3. díjtételű területek) a díjfizető várakozási övezet részeként korábban is tartalmazta a területet, de technikai feltételek hiányában eddig ezeken a helyeken nem kellett fizetni a parkolásért.

A parkolási szokások megváltozása miatt jelentkező lakossági észrevételek, valamint a mostanra megvalósuló technikai feltételek alapján a területre 2021. május 25-től az önkormányzat kiterjesztette a díjfizetést, így segítve a közterületi parkolást az ott állandó lakhellyel rendelkezőknek.

A területre vonatkozó díjfizetési kötelezettségre vonatkozó tájékoztatást megjelentettük a https://www.erzsebetparkolas.hu/…elepitettek/ weboldalunkon.

Tekintettel arra, hogy ezeken a területeken a zónatáblák jelenleg nem követik a rendelet által meghatározott fizető zónák határát, kérelmét egyszeri méltánylással elfogadtuk.

A zónatáblák jogszabály szerinti kihelyezésének/eltávolításának felülvizsgálata hamarosan megtörténik.

Tájékoztatjuk, hogy 2021. május 25-től Erzsébetváros egész területén fizetni kell a parkolásért, ezért az új területekkel kapcsolatosan felmerült későbbi panaszok esetén pótdíjat törölni nem áll módunkban.

Mellékelve küldöm a tájékoztatást.

Üdvözlettel:

Szomorú örökös # 2020.11.06. 15:53

Csakis azoknak, akik értik is, hogy mit olvasnak egy adott oldalon:

https://www.zugloiparkolas.hu/…loautomatak/

És egészen konkrétan itt van a parkolás menetének leírása is eléggé egyértelműen:

https://www.zugloiparkolas.hu/…ete-1200.jpg

sawweee # 2020.11.05. 10:18

Az szerintem nem együtt jár, hanem egyszerűen ugyanaz. A szerver adhatja ki az időt. Így mindegy hogy késik-e vagy siet a te órádhoz képest
Így értettem én is. (Vagy legalábbis így gondoltam. :-) )

Szomorú örökös # 2020.11.05. 03:56

Van olyan hely már, ahol be kell pötyögni a rendszámot.
Ha jól tudom, ott nem kell kitenni a cetlit, tehát nem kell visszabaktatni a kocsihoz.

Nem jól tudod, nálunk, ahol szintén zónakódos automata van, itt is be kell írni a rendszámot, mégis a parkolóőr azt mondta, mikor egy alkalommal képtelen voltam kivenni a jegyet, úgy adta ki, hogy az automatában rögzített parkolási jegyek nincsenek az ő rendszerében, ott csakis az online mobillal vásárolt parkolási jogosultságok láthatók.

sawweee # 2020.11.05. 00:56

Nehéz lenne megnézni (és értelmetlen szervezés), hogy van-e érvényes parkolás indítva, ha nem egy adatbázisban lennének.
Természetesen! Ezért tűnik nagyon valószínűnek, hogy a pótdíjazó cucc órája együtt jár az elektronikus jegyvásárlást rögzítő órával.

Szomorú örökös # 2020.11.04. 19:39

sawweee

"Nálunk" - úgy tudom - nem mobiltelefonnal járkálnak a parkolóőrök, hanem vagy egy erre kifejlesztett célhardverük, nyomtatni is azzal nyomtatnak

A fényképező eszköz és a nyomtató szerintem két külön egység, mint ahogy nálunk is.

sawweee # 2020.11.04. 19:05

@szomorú

Politikába most tényleg ne menjünk bele. Tudod jól, hogy mire írtam a jogállamot, és az adott kontextusban helyénvaló volt az állításom.

"Nálunk" - úgy tudom - nem mobiltelefonnal járkálnak a parkolóőrök, hanem vagy egy erre kifejlesztett célhardverük, nyomtatni is azzal nyomtatnak, és továbbra is azt valószínűsítem, hogy a két infó (mármint a pótdíjazó kütyüből a pótdíjazás meg az SMS jegyvásárlás) végül ugyanabba a rendszerbe érkezik be, ergo ugyanahhoz az órához igazodnak.

Amúgy nem kizárt, hogy ebben a kérdésben tévedek, erről nincs biztos infóm. De igazából ez nem is nagyon lényeges, mert ahogy sokszor megírtam: soha nem szoktam arra játszani, hogy kicentizzem az öt percet. (Még ha valamiért szereted is rólam ezt állítani.) A parkolóórához nyilván legközelebb is oda fogok menni, ha nem tudom fejből a zónakódot, de erre 1-2 perc biztosan elég, az 5 percbe legközelebb is nagyon kényelmesen bele fogok férni, ha véletlenül újra hasonló helyzetbe kerülnék.

sawweee # 2020.11.04. 18:45

Kis kiegészítés az előző hozzászólásomhoz:

A mozgássérült igazolvánnyal kapcsolatos parkolási szabályokat nem ismerem, nem ástam bele magam a témába, mivel nem vagyok érintett. Ennek megfelelően nem tudom többek között azt sem, hogy a jogszabályok szerint az utólagos bemutatásnak elengendőnek kellene-e lennie a pótdíj törlésére, vagy nem. Ha esetleg igen, akkor ilyen esetben szvsz érdemes ütni a vasat, és nem hagyni, hogy jogszerűtlenül pótdíjazzanak. (Persze ha akarod, hagyhatod is, nyilván a te döntésed, hogy megéri-e neked x mennyiségű idő és energia befektetését a pótdíjad töröltetése.) Ha viszont a jogszabály nem teszi lehetővé a mozgássérült igazolvány utólagos bemutatását, akkor jogosan pótdíjaztak, ebben az esetben nagyon valószínűtlen, hogy "a véleményed leírásával" vagy bármilyen más levéllel eredményt lehet elérni.

sawweee # 2020.11.04. 06:33

Elnézést, (létező szó!), az előző hozzászólásom egy része lemaradt, itt a teljes:

szomorú, szomorú...
Ilyet csak az ír, aki nem ismeri a KRESZ-ben szereplő megállás és várakozás közötti fogalmat. ” ??? :-D :-D :-D

Nem, nem dolga a parkolóőrnek, hogy vizsgálja az autód jogszerű otttartózkodását
Éppen ezért nem is ez volt a kérdés, megvan, hogy ezt nem vitatta senki? ;-)

Ha valóban csak a zónakódot kerested volna, akkor épp a legközelebbi automatánál lettél volna és láthattad volna, hogy épp a mosolyalbumba készülnek fotók szeretett járművedről.
Te már csak tudod, hogy az érintett helyszínen mire van rálátás és mire nincs. :-)

Hiába hozol fel rengeteg irreleváns dolgot, a kérdés az volt, hogy jogszerű-e, hogy a parkolótársaság a számára bemutatott, türelmi időn belül indított díjfizetés ellenére sem akarta törölni a kiszabott pótdíjat. A parkolótársaság némi próbálkozás után ugyebár elismrete, hogy nem volt az.

Neked ez nem megy, de legalább jókat röhögnek a hozzászólásaidon a fórumtársak, immár egyre többen.

Szomorú örökös # 2020.11.03. 16:46

sawweee

Hol olvastad, hogy "rendszeresen", vagy akár csak egyetlen alkalommal is "apelláltam" volna ingyenes parkolásra?

Emlékeztetőül:

Miközben kiszáll a kocsiból, megcsörren a telefonja, és tudván azt, hogy a jogszabály szerint még van öt perce, nem álldogál végig az autója mellett a beszélgetés alatt, hanem elindul gyalog, és majd csak a beszélgetés végén indítja el a parkolást.

vagy itt egy másik példa még újból és újból:

Tele van a keze csomagokkal, és ezért nem tud a telefonján matatni, csak miután lerakta a csomagjait ott, ahova megérkezett.

Mellesleg itt alapból az a legnagyobb probléma, hogy miért nem indítja el a parkolást sms-ben még mielőtt elhagyja a járművet és mondjuk csak utána venné kezébe a csomagjait? :-)

De továbbra is határozottam jelzem, a türelmi idő nem azért van kitalálva, hogy te rendszeresen és szándékosan ellógj 5 percet a parkolás díjából. Mert te kb. erre használod elmondásod alapján. :-)

ki is büszkített, hogy milyen ügyesen játssza ki a parkolóőr jóindulatát „rendszeresen”, és parkol ingyenesen? Elárulom: te voltál.

Egy óriási különbség van: én soha nem hagyom ott ilyenkor az autót. A parkolóőrnek meg nincs joga azt vizsgálni, hogy én mennyi ideje várakozok ott és pont ezért is megy tovább, ugyanis az én esetemben a KRESZ szerint nem várakozás, hanem szimpla megállás esete forog fenn (ha egyáltalán ismered a KRESZ ezen két sarkallatos fogalma közötti különbséget). És lám milyen furcsa, nekem nem kell a parkolási társaság ügyfélszolgálatára járnom sohasem magyarázkodni. :-D :-D :-D

Viszont ez, hogy nem a dolga a várakozás kezdetét vizsgálni, a te esetedben is igaz, ezért is szabja ki a bírságot, te meg mehetsz magyarázkodni. :-)

Az alapkérdésre viszont végre válaszolhatnál egyenesen.....Nos: Igen? Nem?

Oszt miért kéne válaszolnom egyfolytában? Azért, mert te feltettél egy kérdést? Na és ki nem tesz rá magasról? Ne haragudj, pont azt kapod, amit a stílusod alapján érdemelsz. :-)

gerbera317 # 2020.11.03. 09:42

Nagy megelégedéssel látom, hogy ha nem is pofánvágást, de nagyjából azt kapja ez a topik, amit a címe alapján megérdemel. Csak így tovább, srácok!

Szomorú örökös # 2020.11.03. 09:09

De akkor még egyszer tagoltan olvasd végig: a türelmi idő nem azt jelenti, hogy te arra rendszeresen apellálva ingyenesen parkolhatsz. Ha így teszel, akkor még gyakran fogsz ellátogatni magyarázkodás céljából az ügyfélszolgálathoz.

sawweee # 2020.11.03. 08:11

@szomorú
De szerintem a választ mindketten tudjuk és ugyanaz. Jogszerűen, mert neki nem feladata vizsgálni, hogy te hány perce állsz ott parkolási díj nélkül (tehát jogkövető magatartással nem a lakásajtóból indítod el az sms-t, hanem ott a jármű mellett).

Látom, nálad beakadt a lakásajtó. Leírom hatodszor is: nem onnan indítottam a parkolást, de akár onnan is indíthattam volna, ha úgy szerettem volna, a türelmi időt és az arra vonatkozó jogszabályokat nem befolyásolja. (Ha már itt tartunk, ki is az, aki viszont valóban leírta, hogy hogy él vissza szándékosan a parkolóőr jóindulatával, és kerüli el a díjfizetést? Nem te voltál véletlenül? ;-) )

Mindenesetre pontosítom a kérdést, mégpedig arra, amiről - nyilván te is tudod - hetek óta folyik a diskurzus: az álatalad is említett ötperces türelmi idő ismeretében jogszerű-e, hogy a parkolótársaság a számára bemutatott, türelmi időn belül indított díjfizetés ellenére sem akarta törölni a kiszabott pótdíjat?

Na, megpróbálsz egyszer végre egy egyenes, igen/nem választ adni?

Szomorú örökös # 2020.11.03. 07:25

tehát azt állítod, hogy az adott pótdíj kiszabás már nem volt jogos hiszen azon a napon már előtte 5X meg kellett volna történnie

Érdekes, hogy a saját marhaságodat nekem akarod beállítani, sőt ez nem először történik így.
Nem, nem ezt állítottam! Én azt írtam, hogy egy autót 24 órán belül egyszer lehet pótdíjazni parkolójegy hiánya miatt. Sőt, még éppen Pesten az is előfordulhat, hogy más parkolótársaság égisze alatt parkolsz, ergo ő ugyanúgy meg fog ismét büntetni, mert az előző bírságot nem ott kaptad, hanem egy egészen másik helyen, de ebben annyira azért nem vagyok biztos, csakis a 24 órán belüli állításom igaz 100 %-osan.

És azt se feledd el, hogy csak akkor történik pótdíjazás, ha egy parkolóőr éppen arra jár és tapasztalja, hogy az adott járművön nincs érvényes parkolójegy, ergo nem akkor van pótdíj kiszabása, amikor te megállsz - és teszem azt lejár a türelmi idő - hanem csakis akkor, ha azt a parkolóőr észleli és ezt fotóval rögzíti is. Tehát az a bizonyos 5x meg kellett volna történnie állítás nem állja meg a helyét.

Szomorú örökös # 2020.11.03. 06:43

Ha TÉNYLEG ott állna másfél órája a kocsi, akkor az az életszerű, hogy már 5X (ötször) megbüntették volna.

Jól látható, mekkora egy lúzer laikus vagy, ugyanis 24 órán belül csakis egyszer lehet parkolási pótdíjat kiszabni az adott gépjárműre.

Szomorú örökös # 2020.11.03. 03:44

sawweee

Akkor most rakd össze a képet: ha a jegyvásárlás 5 perces türelmi időhöz van kötve, és azon belül váltottam meg a jegyet, akkor bírságolhat-e jogszerűen a társaság?

Akkor most rakd össze a képet. A parkolóőr odamegy a kocsidhoz, a rendszerben egy másfél órával korábbi parkolási sms-t lát. Tehát jogszerűen járt el a parkolási társaság ellenőrző közege? „Lehetőleg próbálj meg igennel vagy nemmel válaszolni. ;-)

De szerintem a választ mindketten tudjuk és ugyanaz. Jogszerűen, mert neki nem feladata vizsgálni, hogy te hány perce állsz ott parkolási díj nélkül (tehát jogkövető magatartással nem a lakásajtóból indítod el az sms-t, hanem ott a jármű mellett). Ezt már más is próbálta elmagyarázni, de nem tudom, hogy észrevetted-e, a fórum legnagyobb „konyha-jogásza” az egyetlen, aki melletted áll és támogat jelenleg - persze azt is csak azért, hogy velem ellenkezzen - senki más. :-) Pont!

sawweee # 2020.11.02. 22:24

@bermuda háromszög:
Jogos, igazad van.
(Nem tudom, hogy szomorú örökös pontosan mit értett ketyegésen.)