Autó adás-vétel szabályai - Mit tehet az ember,ha a rejtett hibákat nem mondja az eladó?


bernadett2 # 2009.09.07. 20:52

Sziasztok!

A problémám az alábbi, sajnos nem tudom mit tegyek. Segítsetek kérlek!
09.02-án édesapámmal és párommal lementünk Székesfehérvárra, mert kinéztem
egy autót, amit meg szerettem volna vásárolni. Találkoztunk az eladóval,
elmondott egy-két dolgot az autóval kacsolatban, majd beültünk, és vitt vele
minket egy körre. Furcsa hangja volt az autónak, megkérdeztem mi az,
azt mondták, ennek ilyen hangja van, mert autómata váltós. Mivel nekünk nem
volt dolgunk még autómata váltós autóval, gondoltuk akkor ez így van jól.
Kifizettük az autót, elhoztuk haza, és most kedden megnézettem, a
szerelőnkkel(sajna ekkora volt csak időpont).
Amin teljesen kiakadtam az az volt, hogy azt mondta, hogy ez a
váltó úgy rossz, ahogy van, ennek nem szabadna ilyennek lennie, kerreg-kattog, azt is mondta, hogy törött volt az autó. Tehát mind a kettő dolgot elhallgatta előlünk az
eladó, mert a váltóra azt mondta, hogy annak ilyennek kell lennie, amikor
rákérdeztünk, hogy volt-e törve, azt mondta, hogy nem.
Kérdésem az az lenne, hogy ha már aláírtam az adásvételit, az én bajom, hogy
megvettem ilyen állapotban( pedig nem tudtam, hogy nem jó), vagy ez
átverésnek számít, hogy így adta el az autót, mert nem tudtam, hogy ilyen
állapotban van? Vegyek bele új váltót, vagy javíttassam meg ( állítólag 100
000-200 000 ft körül mozog), vagy pereljem be Őket? Érdemes ügyvédhez
fordulnom vele?

guba # 2009.09.08. 19:16

Az eladó köteles a vevőt az adásvétel tárgyát képező dolog lényeges tulajdonságairól tájékoztatni. Ha a kocsi karambolos volt, vagy a váltó hangos, az értékcsökkentő tényező. Amennyiben ez a vételárban nem jut kifejezésre, a vevő szavatossági alapon kérheti a kijavítást, vagy árleszállítást. Ha ezekre nincsen mód, vagy az eladó nem vállalja, akkor elállhat a szerződéstől és az eredeti állapot kerül visszaállításra.
Persze, persze, ügyvéd mindig jól jön. :-)

zoka_1 # 2009.09.25. 19:48

Üdvözlök mindenki!

Van egy történetem, és a tanácsokat szeretnék kérni tőletek. Ezt nagyon be szívtam, ilyen hülye voltam. A következő levelet írtan neki, és a történet többi része a levél végén lesz.
Azért írom le hogy más tanuljon az én hibámból! Soha ne higgy az eladónak!! Az adás-vetél előtt mindig érdemes elvinni a vásárolni szándékozni járművet szerelőhöz és írásos ajánlatot kérjetek tőle! Nem érdemes sajnálni rá a pénzt!!

A levél amit a kavarós eladónak írtam. ----------------------------------------------------
  • Helló !!!
Van egy nagy probléma!!! A 2009-09-16-án vett Gilera DNA 180 motor tele van hibával !!! Én meg próbálom kulturáltan elintézni a dolgod, de az rajtad is múlik! Nem egy hiba van, hanem sok, ezt egy hivatalos szerviz mondta (a hivatalos szerviz amelyik rajta van a www.piaggio.hu oldalon) !!! A szervizben érkezéskor (21-én) már mondták, hogy nagyon csúnya hangja van a motornak, minden zörög rajta!!! Ott is hagytam nehogy valami történjen, mert nagyon sok hibája van!!! A következő alkatrészeket, stb. kell cserélni a motorkerékpáron, hogy normálisan működjön: 1.Blokk fél (főtengely csere miatt). Csak egyben forgalmazzák. 150000Ft 2.Blokk fél tömítés 2200Ft 3.Hengerfej tömítés 15000Ft 4.Henger talp tömítés 1400Ft 5.Vario váltó komplett 20500Ft 6.Ékszíj 25000Ft 7.Ékszíj vezető görgő 7500Ft 8.Vezérmű lánc 1100Ft 9.Hátsó fékbetétek 6500Ft 10.Munka díj csak 30000Ft Nem állítom, hogy a fent felsorolt alkatrészek hibájáért mind te vagy a hibás, de ezek a hibák már vásárlás előtt megvoltak. És ezeknek legalább fele rejtet hibának minősül. Engem nem tájékoztattat a fent felsorolt súlyos hibákról!!! Hiszen akkor nem is vettem volna meg a motorkerékpárt. A szervizben érkezéskor már mondták, hogy nagyon csúnya hangja van a motornak, minden zörög rajta!!! Még egy motoros boltban is mondták, hogy nagyon zörög a motorkerékpár, valami baj van vele. Azt írtad az emailban: ”A motor nemrég volt szervizben: gumik, fékbetétek, olajak szűrővel, és levegőszűrő is cserélve lett!! „Ott is kellet hallják, hogy szegény motor zörög, hiszen bármikor elromolhatott volna!! És ami még érdekes, hogy te autó szerelő vagy, úgy hogy esetleg te is tudhattál róla!!! Érdekes azt írtad és mondtad, hogy fékpofák is cserélve voltak, de a hátsók nem voltak. Csak egy lehetőség van!! Vissza adom a motorkerékpárt és te vissza fizettet a vétel árat 200000Ft, meg a robogót vissza adod!!!! Ha ne tudunk meg egyezni akkor ügyvédhez fordulok!!!! Várom a válaszodat minél hamarabb!!!!! Addig nem iratom át a motorkerékpárt amíg nem zárjuk le az ügyet!!!! A motort nem is használom ezentúl mert ilyen sok hibás alkatrész miatt bármikor elromolhat. Összesen csak 101kn használtam a motorkerékpárt.

Fontos!!! Jogász tájékoztatása szerint te nem is adhattad volna el a más tulajdonát!!!
Úgy ,hogy légyszíves küldjél olyan pappírt, amin az L István felhatalmaz, hogy az Ő motorkerékpárját te eladhatod. Jó lesz ha le fényképezed és elküldöd emailban. Ezt az jogász mondta, hogy kérjek tőled, mert te adásvételkor, ezt nem adtál, pedig adnod kellet volna!!! Kérem a L István telefon számát, mert szeretnék vele is beszélni.
Várom válaszodat és jó lenne ha komolyan vennéd és elgondolkodnál rajta, hogy a vissza állítanánk az eredeti állapotot. Vissza adom a motorkerékpárt és te vissza fizettet a vétel árat 200000Ft, meg a robogót vissza adod (értéke kb. 180000Ft)!!!!

Tisztelettel. Zoli

Kelt. Gy 2009-09-23-án
Ezt vedd hivatalos értesítésnek!!!!

--------------------------------------------------
Nem akarja vissza cserélni és azt tanácsolja folyamatosan, használjam a motort mert nincs annak semmi baja. Emailra azóta nem válaszol amióta telefonon beszélten vele, hogy probléma van a motorkerékpárral. Az nem nagyon tetszik neki, hogy elvittem a motort szervizben. Miért vittem szervizben nem érti, és a hibákat nem ismeri el. Voltam ügyvédnél (lehet hogy rossz ügyvédnél voltam) és elég furcsa dolgot mondott, hogy a következő szöveget beírta a szerződésbe ezzel levédte magát attól hogy feltelőség lehessen vonni a rejtett hibák miatt. Kerestem más ügyvédet

Az eladó a vevőt a motorkerékpár műszaki állapotáról, (esetleges) sérüléseiről részletesen tájékoztatta, aki ezt tudomásul vette.
Az eladó kijelenti, hogy a motorkerékpár per-, és tehermentes, valamint annak tulajdonjogával szabadon rendelkezik. Továbbá kijelenti, hogy a motorkerékpár jövőben előforduló hibáiért szavatosságot NEM VÁLLAL.
Tényleg ez így van, hogy beleírok valami a szerződésbe és akkor szabad az átverés??

Váron észrevételeteket és tanuljatok az estemből.

Üdv. Zoli

escargot # 2009.09.26. 08:27

Fontos!!! Jogász tájékoztatása szerint te nem is adhattad volna el a más tulajdonát!!!
Úgy ,hogy légyszíves küldjél olyan pappírt, amin az L István felhatalmaz, hogy az Ő motorkerékpárját te eladhatod.

ez most komoly? nem adhatom el Mari néni lakását se? pedig jól jött volna a pénz...

guba # 2009.09.26. 19:09

Van keresnivalód, de valóban egy jó ügyvédre szükséged lesz.
A szerződésben szereplő megfogalmazás nem azt jelenti , hogy ne lenne szavatossági kötelezettsége veled szemben.

zoka_1 # 2009.09.27. 08:36

Köszönöm az infót Guba!!
Van folytatása az ügynek, és pedig az, hogy felkerestem a papíron lévő tulajdonost és sok meglepetés ért.
Az első, hogy a motorkerékpárt 210000Ft-ról lealudta 150000Ft-ra. Azzal az indokkal alkudott, hogy a motorkerékpárnak motorhibája van, és az állapota is rossz. És folyamatosan a motorhibával fárasztotta a 22 éves eladót, aki sajnos megvolt szorulva és kellet a pénz ezért eladta. Az anyukája nagyon ideges volt emiatt (az anyuka mondta).
A második, hogy nem is ö rakta rá az új gumikat, hanem a régi (papíron lévő) tulajdonos, pedig azt mondta.
A harmadik, hogy a papíron lévő tulajdonos ezt írásban adta, két tanú előtt, az egyik tanú az anyukája volt, a másik a feleségem. Nagyon rendes volt az eladó családja.
Fel hívtam a kavarós eladót, hogy ezek után jó lenne, ha pereskedés helyett vissza csinálnánk az egészet és kész. De nem hajtandó, már eltelt azóta egy nap és nem gondolta meg. És még nem is kértem az utána felmerült költségeket, (szerviz számlás 25ezer, ügyvéd számlás 6ezer), de a bíróságon ezt is fogom kérni.
Továbbra is várom az észrevételeket, és érdemes tanulni,a más (az enyém) hülyeségéből

Üdv. Zoli

guba # 2009.09.28. 11:43

egy motorkerékpárnak nem feltétlenül az a tulajdonosa, aki a forgalmiban akként van feltüntetve. a korábbi tulajdonostól semmiféle meghatalmazásra nem volt szüksége ahhoz, hogy továbbadja a motort neked, ebből a szempontból nincsen jelentősége, hogy elmulasztotta átíratni. Erre nem nagyon érdemes hivatkoznod.
Lényeges, hogy milyen hibáról tudott az eladó, miről tájékoztatta a vevőt, és ezekből mit lehet bizonyítani később. Az is lényeges, hogy a vételár mennyiben felel meg a motor elhasználtsági mértékének.

zoka_1 # 2009.09.30. 05:49

Folytatás...
Kerestem egy másik polgári-peres ügyvédet. Már tagnap el is küldte a felszólítást. Érdekes dolgot mondott az ügyvéd, hogy okirat hamisítás történt, az eladó részéről és a vevő részéről is, ezért nem tesz feljelentést mert az a vevőnek is problémát okoz. Az okmány irodában sikerült halasztást kérni, ki kavartam 45 nap haladékot csak 30 napot akart adni. Egy késrést, és egy ügyvédi igazolást adtam be.
Amikor lesz folytatás akkor jelentkezem.
Nem érdemes hinni soha az eladónak, mert úgy jártok mind én :(((

escargot # 2009.09.30. 06:19

mi volt az okirat hamisítás? az hogy átíratás előtt eladta?

zoka_1 # 2009.09.30. 09:44

Azért történt okirat hamisítás, mert nem íratta a nevére és eladta a motorkerékpárt.

guba # 2009.10.01. 18:43

Ez csak akkor okirathamisítás, ha van írásbeli szerződés, és a korábbi tulajdonos nevét írta alá.

zoka_1 # 2009.10.02. 08:27

Én csak azt írtam le amit ügyvéd mondott.

guba # 2009.10.05. 05:57

Hát, nem irigyellek, akkor! :)

Immaculata (törölt felhasználó) # 2009.10.05. 06:17

ezért nem tesz feljelentést mert az a vevőnek is problémát okoz.

No és az ügyvédnek is, mert hülyeséget mondott.

zoka_1 # 2009.10.05. 16:06

Hát akkor érdekes a dolog, mert ez az ügyvéd polgári peres ügyvéd, stb.... A weboldalon ezek vannak feltüntetve, hogy a következő tevékenységünk:
biztosítási jog
fogyasztóvédelem
ingatlanjog
kártérítési jog
közlekedési jog
orvosi műhibák
peres képviselet
szabálysértési jog
termékfelelősség
Egy ismerős ajánlta, hogy polgári perben járt már el az ügyvéd, az ő ismerősének, és ok volt.....
Az ilyen ügy milyennek minősül?? fogyasztóvédelem??

csibe31 # 2009.10.20. 06:36

Üdv!

Én más iránt érdeklődnék, ami szintén adás-vétel.
3 napja eladtam egy lovat aránylag olcsón. Az interneten hírdettem. A ló nálam született, és 7 éves.
A lovat el sem jöttek megnézni. Írták, hogy jönnek érte. Az istállóba már szabályosan be kellett lökni a lányt, hogy nézze meg a lovat, mielőtt kifizeti.
Szó nélkül kifizette az árat alku nélkül. A 2 másik személy, aki vele volt, az istállóba sem ment be.
Egy átvételi elismervényt írtunk, hogy átvettem a pénzt a lóra.
Miután elmentek, megnéztem egy oldalon a lányt és kiderült, hogy csak 17 éves.
3 nap múlva telefonáltak, hogy a ló szitál ( ez egy rossz tulajdonság ), és én a saját költségemre hozzam vissza, adjam vissza a vételárat, és az addigi bértartást is fizessem ki.
A lényeg, hogy nálam nem szitált a ló.

Mit tegyek?

guba # 2009.10.20. 18:30

Nem értek a lovakhoz, de az alábbi kérdéseket kell megválaszolni.
Valóban szitál-e a ló? Ezt a vevőnek kell bizonyítania.
Ha igen, és korábban nem szitált, akkor ez már a vásárlás idején fennálló, vagy később keletkezett hibának tekintendő-e? Ha megvolt a hiba oka, akkor jogos a követelésük.
Ha azt állítod, hogy nem szitált, akkor annak sincsen jelentősége, hogy be sem mentek az istállóba, vagy alaposan meg sem nézték a lovat, mivel a hiba akkor sem lett volna nyilvánvaló.

ldvecsi # 2009.10.28. 20:17

Segítség! Megörülök
Vettem vagy vettem volna?, egy gépkocsit. Az átírás 5 hónapja tart. Mire sikerült minden dokumentumot beszerezni és éppen nem járt le egyik érvényessége sem és miután befizettem az átírási illetéket, közölte velem a kedves , segítőkész "én csak a munkámat végzem" "csak egy ügyintéző vagyok", hogy sajnos most azért nem lehet átíratni a gépkocsit mert az előző tulajdonos tartózása miatt az APEH lefoglalta. Hangsúlyozom, hogy az ügyintézés kezdete 5 hó-val korábbi. Az Apeh foglalás 3 napos. Kérdésem: ez meg mi? (mellékesen a rendőrség már bírságolt a 15 napos átírás mulasztásáért)

Köszönöm

havri1 # 2009.10.29. 19:49

Üdv!

2009.július 27.-én vettem egy személygépjárművet egy kereskedőtől.
Kitűnő állapotúként.
124000 km-el.
Az autót 1x ki tudtuk próbálni, de sajnos csak egy nagyon kis szakaszon. Akkor semmilyen hibát nem produkált.
Mivel több mint 60km-re lakunk a kereskedéstől, így arra a kérésemre, hogy szerelővel megnézessük, az volt a válasz, hogy nagyon messze van, kivitelezhetetlen. (ő nem ajánlotta fel, közelebbit, én meg ott nem ismerek senkit, hiba volt..).
Adásvétel megtörtént, hozzáteszem, az se ment simán, de az egy másik történet.
1 héten belül átnézték az autót, és sajnos sorba jöttek ki rajta a hibák. Futómű, légkondi, + a szokásos kötelező dolgok. Olajcsere, stb.
A futómű javítása 135e ftot kóstált.
Úgy voltam vele, ez benne van, most egy darabig jó lesz..igen ám, de elkezdett füstölni hidegen..
Ma elvittem az autót komolyabb szervízbe, ahol kiderült PD elem hibája, és ebbe biztos nem 124e km van. Megnéztük..405120km van jelenleg az autóban.
A motor felújítása kb 250-300e ftot emésztene fel.

Ilyenkor tehetek még valamit?
Adásvételibe sajnos benne van, hogy megtekintett, kipróbált állapotban vettem át, és nincsenek rejtett hibák.

Köszönettel, Gergő

havri1 # 2009.10.30. 08:28

Még fontos talán, hogy az autó 2001 es évjáratú, és 2M ft a piaci értéke, ennyiért is vettem.

felhosarkany # 2009.11.04. 10:42

Üdvözletem Mindenkinek!

Jelen helyzetemben kérnék tanácsot a hogyan továbbot illetően?

Május elején a dunaújvárosi Opel autószalon akciósan beszámítva a régi náluk vásárolt (4 éves), általuk szervizelt kocsit, felajánlotta annak cseréjét egy újra (bár ugyanolyan típusra). Kifizettük készpénzben a fennmaradó összeget, vagyis a kocsi teljes ára ki lett egyenlítve, 4-6 hetes szállítás, direkt olyan kocsit kértünk, ami már az országban van, hogy csak a papírmunka vegye el az időt. Abban pedig megegyeztünk, hogy kilométer korlátozás nélkül használhatjuk a régi kocsit. Eltelt több, mint 20 hét, az elején finoman érdeklődtünk, mert sosem hívtak minket, hogy hogy áll a kocsi. Jövő héten meglesz, már csak papírmunka... hangzott a válasz. 12 hétnél kedvezményt kértünk, amit először nem akartak adni, de végül peres eljárással való fenyegetés hatására megadtak... bár minimálisat. A régi autó már veszélyes, egy másik szakszerviz szerint nagyjavítás kellene, a fékek kopottak, törhetnek...stb (az opel szervize szerint jó az csak ne hirtelen fékezzünk... vicces). Hosszabb útra nem merünk menni és ez már kezd nagyon kényelmetlenné váltni. Az elmúlt 4 héten folyamatosan keressük őket, ígérgetnek, de a vége még az, hogy mi vagyunk a türelmetlenek és különben is mi még olcsó kocsit vettünk, drágább kocsira is várnak...

Kihez lehet ilyenkor fordulni? Fogyasztóvédelem? Érdemes perbe fogni... tudva azt, hogy évekig eltarthat? Lehet valamilyen formában visszakövetelni a befizetett pénzünket és elállni a vásárlástól?

Köszönettel!

bombis # 2009.11.04. 13:52

Üdvözletem!
Mint eladó szeretnék tanácsot kérni. 3 hete eladtam 14 éves diesel autómat. Reggelente nehezen indult, napközben azonban gond nélkül indítottam. Ezt neki el is mondtam. Ő a kocsit ki is próbálta. A vevő most azzal keresett meg (illetve hivatattja vissza magát állandóan), hogy én szándékosan elhallgattam, hogy a kocsinak rossz a kompressziója, s fizessek neki 50 ezer forintot (volt, hogy 200ezret mondott), vagy pedig vegyem vissza a kocsimat. Mert ez rejtett hiba. Ez az? Honnan kellett volna erről tudnom? Nameg fizessem ki az olajcserét, meg ilyenek.
Én az adásvételi aláírását követően az okmányirodában az eladást bejelentettem.
Az ügyhöz tartozik még, hogy amikor ő az én kocsimat megvette, én helyette megvettem az övét, azt azóta pedig eladtam. (nekem a célom az autó nélküli állapot megteremtése volt.) Azt mondja, hogy vegyem neki vissza.
Attól tartok, hogy nincs pénze, s tőlem szeretne szerezni. A feleségem kisbabát vár, s a vérnyomása egyre magasabb valahányszor pittyeg a telefonom, mert a vevő visszahívást kér.
Azt is mondta, hogy beperel. Mondtam, pereljen..de mindenáron peren kívül akar megegyezni.
Azzal is megfenyegetett, hogy tudja hol lakom...
Milyen lépéseket tudok tenni ilyen esetben? Keressek ügyvédet? (mert ez kibírhatatlan, hogy naponta 1000X üzenget, fenyeget, zsarol...)
Köszönöm a segítséget!

bombis # 2009.11.04. 14:03

Üdvözletem!
Mint eladó szeretnék segítséget kérni. 3 hete eladtam 13 éves diesel kocsimat. Reggelente nehezebben indult, napközben gond nélkül indítottam. Erről a vevőt tájékoztattam. Ő a kocsit ki is próbálta. (sajnos, az adásvételin az egyéb részbe nem rögzítettünk semmit.)
Most a vevő azzal állt elő, hogy fizessek neki 50e FT-t (volt, hogy 200e-t mondott), mert a kocsinak rossz a kompressziója, s ez rejtett hiba. Ez az? S honnan kellett volna ezt tudnom? Meg fizessem ki az olajcserét, meg ilyeneket... Vagy vegyem vissza a kocsit.
Én az adásvételi szerződés aláírása után az okmányirodában az eladást bejelentettem.
Perrel is fenyegetett, de miután mondtam, hogy nekem az lenne a legjobb, nem jött vele újra elő. "Utaljam neki a pénzt"
Azzal is fenyeget, hogy "tudja, hol lakom.."
Mit tehetek ilyen esetben? Keressek ügyvédet? Fizessek? S ha fizetek, mi a garancia, hogy nem követel többet???

guba # 2009.11.05. 08:01

Ilyen esetekben az a tiszta, ha az eladó amennyiben valóban közölte a kocsi általa ismert, de esetleg nem nyilvánvaló hibáját, azt a szerződésbe konkrétan belefoglalják.
Ha nem tudod bizonyítani, hogy közölted a hibát, akkor a vevőnek valóban lehet követelése, ez azonban függ attól, hogy mennyi kilométerrel adtad el, mennyiért adtad el, és ez megfelel-e a kocsi elhasználtságának mértékének.
Magyarul: ha egy dízel Fiatot adtál el háromszázezer forintért, 500 ezer km-rel, akkor a vevő ne csodálkozzon, ha nulla fok alatt nem indul első rugásra.

websas # 2009.11.05. 08:40

Tudom,hogy nem autós fórum de ez egy lehetőség:

Volt egy 1.7-es diesel vectrám, valahányszor hozzányúltak a befecskendezési ponthoz másnap reggel már nagyon nehezen indult. (szervíz) Picit növeltem az előbefecskendezést -15-ben is simán indult.

Ha fizetsz nem hagy békén.

websas