Kötelező biztosítás


Kalmi20 # 2012.05.10. 18:36

Üdv Mindenkinek!

Az előzmények:
2010 júliusban vettem egy autót, az autó ideiglenesen ki volt vonva a forgalomból. Sajnálatos módon még aznap balesetet szenvedtem az autóval. Nem volt rajta biztosítás, se forgalomba. A másik félnek az autója 2007-óta ki volt vonva a forgalomból, így ő se közlekedhetett volna. A rendőrség nem tudta megállapítani hogy ki volt a baleset okozója. Mindketten kaptunk büntetést hogy forgalomból kivont autóval közlekedtünk.

Jelen:
A MABISZ-tól kaptam egy levelet amin felszólítanak hogy fizessem be a másik fél kárát. A levélben az áll hogy kárügyben 50%-50%-os kármegosztást állapítottak meg.

Kérdésem hogy jogos-e a MABISZ-nak a követelése 2 év után, és annak tudatában hogy a másik félnek sem volt forgalomban az autója.

További kérdésem hogy kihez forduljak pontosabb segítségért, van e valami amit tudnék tenni.

Köszönettel!

kgfbkgfb # 2012.06.05. 20:09

Tisztelt Forumtagság!
Segítséget kérnék az alábbi ügyben.
Történt, hogy 2010 év decemberében alkuszon keresztül váltottam "kötelező felelősség" biztosítót korábban is tulajdonomat képező szgk-mra 2011. január 01 érvényességgel. A biztosító 2011. márciusában postázta az első küldeményét ( kötvény, csekk, számla ), azonban akkorra, mivel semmit nem kaptam tőlük, már kötöttem és fizettem a konkurenciánál ugyanarra az autóra kgfb-t. A késedelmes biztosító 2011. március 01-ével a szerződést díjnemfizetéssel megszüntette és fedezetlenségi díjat írt elő. Most éppen a fizetési meghagyást várom.
Milyen határidők kötik a kgf biztosítót a postázásra?
Érvényes-e a szerződés, ha késedelmesen küldik a csekket? Hiszen a kockázatviselés kezdetétől max. 60. napon be kell érkeznie a díjnak, és ez nem teljesülhetett.
Fenn áll-e "díjnemfizetés" ha nem érvényes a szerződés?
Jogosan hivatkoznak fedezetlenségre? Érvényes, igazolt kgfb-m volt már másik biztosítónál.
Mit tehetek most (még)? Biztosítóval felvettem a kapcsolatot - válasz még nincsen. Közjegyző végrehajtásban nem mérlegel -> bíróság pp. Milyen esélyekkel állhatok a törvényszék elé?
Köszönöm szépen a választ.

kgfbkgfb # 2012.06.12. 15:48

Vajon nehezet kérdeztem?

S.Á. # 2012.10.01. 13:48

Kedves kgfbkgfb!

A biztosítónak a meghirdetett tarifák alapján azon a díjon kell befogadnia az Ön ajánlatát, azaz nincs mérlegelési joga. Sajnos nálunk is több esetben előfordul, hogy egyes biztosítók nem küldik év végén a biztosítást váltó ügyfeleknek időben a csekket, kötvényt stb. Van úgy, hogy négyszer, ötször kell a biztosítót figyelmeztetni mire csinál valamit az ügyben.
Nálunk a riskonline.hu-nál alapkövetelmény, hogy ha az ügyfél jelzi, hogy nem érkezett meg valami a biztosítótól, akkor még aznap felvegyük a kapcsolatot az ügyben az adott biztosítóval. Tudjuk, hogy több alkusz cégnél ez nem bevett gyakorlat, különösen mióta a díjak ilyen alacsony szintet értek el. Valahogy úgy vannak vele, hogy ilyen alacsony jutalékért nem áldoznak kapacitást a bonyolultabb ügyekre. De meggyőződésünk, hogy a kismotor kgfb-t kötő ügyfél is ugyanolyan ügyfél, mint az a cég aki ötven autó biztosítását köti meg flottában.
Még egy gondolat 2010 óta az a gyakorlat a biztosítóknál, hogy az ügyfélnek kell gondoskodnia a díjfizetésről, ha nem érkezik csekk akkor is. Sajnos ezzel több pert is nyertek az ügyfelekkel szemben.
Mióta felére-negyedére csökkentek a díjak azóta nagyon "vadnyugati" lett a piac, mind biztosítói, mind alkusz, mind ügynöki részről. Tisztelet a kivételnek!

riskonline.hu

CsSz # 2012.10.30. 13:30

Üdv Mindenkinek!

Többen kérdezték e-mailben, sikerült-e megoldást taláni a fedezetlenségi díjra (januári fórum hozzászólásomban ismertettem a sztorit). Sajnos továbbra is változatlan a helyzet...

CsSz # 2012.12.03. 12:32
devilfisch # 2012.12.03. 13:47

A következő ügyben lenne szükségem útbaigazításra:

Az önkormányzattól levelet kaptam,hogy a gépkocsimat kivonják a forgalomból,fedezetlen kötelező b. miatt.
A biztosítómnál érdeklődve kiderőült,hogy a kötelezőmet felmondták díjnemfizetés miatt(2 nappal később adtam fel mint a határidő).A biztosítást újrakötöttem,alkuszon keresztül(a biztosítónál mondták,hogy csak így lehet,a tel.számot is ők adták).Kaptam egy igazolást,hogy van érvényes kötelezőm,ezzel bementem az önkormányzathoz,de nem fogadták el mert nekik egy olyan papír kell,amivel igazolom,hogy rendeztem a tartozásom.Felhívtam a biztosítót,ott azt mondták,hogy a biztosításom feldolgozás alatt van(30 nap a határidő),addig nem tudom rendezni a tartozást,de véleményük szerint az igazolást az önkormányzatnak el kéne fogadnia,mivel díjnemfizetés miatt szűnt meg a biztosításom,a törvény szerint csak ugyanott köthettem újat,és az új szerződéssel vállaltam a tartozásom kiegyenlítését is(külömben nem is kötötték volna meg)Az volna a kérdésem,hogy el kellene e fogadnia az ök.-nak az igazolást?(az ök.határozat 4 nap múlva emelkedik jogerőre,jelenleg még használhatom az autót)

Sherlock # 2012.12.28. 10:30

B.László,

Keress ügyvédet. Alkusszal kötötted az új kötelezőt? Mert ha igen, akkor ő fizeti a különbözetet.

devilfisch,

el kellene, mivel mással nem tudod igazolni.

Margherita # 2012.12.29. 01:47

Üdvözletem!
Nekem is hasonló gondom van.Tudom ebben én is hibás vagyok,mert bármennyi is a gondom hogy nem jött csekk a kötelezőre észre kellett volna vennem.Mint utóbb kiderült az Alianz már 1 éve felmondta a kötelezőmet dij nem fizetés miatt.Azt persze elfelejtették közölni hogy van ez a fedezetlenségi dij.A felszólitásokat , valszeg a felmondást is, nem az általam megadott tartózkodási helyemre küldték,tehát semmiről nem tudtam.
Most akkor is 120 ezer fedezetlenségi dij halmozódott fel,ami nem csak az én hibám.Mabisz az Alianznak megküldte a panaszomat, igazoltam hogy én a Bp-i cimet adtam meg,de ide semmi levél nem jött.Alianz azt irta kivizsgálják,de biztositást sos kéne kötnöm mielőtt kivonják a forgalomból,és vizsgáztatnom is kellene.
A fedezetlenségi dijat meg részletekben sem lehet kifizetni ( segélyen élek), nem tudom mi lesz.JA és előtte lakásbiztositást is kötöttem, akkor rendeztem a kötelezőt és ott is a pesti cimet adtam meg, nem tudom mennyi havi elmaradás volt.

Atis77 # 2012.12.30. 06:52

Margherita

cseréljetek üzembentartót és lehet uj biztosítást kötni.

Sandrix # 2013.01.03. 10:49

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Egy baleset részese voltam még tavaly, melyben tönkrement az autóm, a rakomány és még a laptopom is. Mindezt a kászakértő fel is vette a jegyzőkönyvbe. Sőt, még az autóm hazaszállítását is én fizettem, melyről számlával rendelkezem. A biztosító most küldött egy levelet, hogy mennyit akar fizetni a kárra, de itt csupán az autóról tesz említést, semmi másról. Köteles-e a biztosító a szállítás, a rakomány és a laptopban keletkező kárt kifizetni?

Köszönettel: Varga Sándor

Véleményem # 2013.01.03. 13:02

Laptopra nem fizetnek, nem arra volt a biztosítás kötve. Rakomány nem tudom mi volt, de gondolom az sem volt külön biztosítva így arra sem fizetnek. A szállítás költségeire sem szoktak fizetni...
Mindenesetre nézd meg/át milyen biztosításod van pontosan.

guba" # 2013.01.03. 18:33

Igen, ez így van, viszont a károkozó jármű üzembentartójától követelhetsz kártérítést.

efi99 # 2013.01.03. 19:56

Margherita
Már ne haragudj, de egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért kell a 3.évezred 13 évében még mindig sárga csekkezni csoportos beszedési helyett ? Kismillió (rém)történet kering itt a fórumon is, hogy nem jött a csekk, későn jött, kiesett, elfelejtettem, összefogtam, késve ért oda a pénz. És még sorba is kell vele állni. Munkaidőben. Ez tényleg olyan jó szórakozás idegeskedni rajta?
Azt már meg sem említem, hogy mindegyik biztosítónál ingyen lehet regisztrálni, aztán a szerződéseket a honlapjukon megsasolni és az ember egyből képben van, nem éri meglepetés.

semmi # 2013.01.07. 15:34

Segítséget kérnék illetve felvilágosítást.

2013.január 4-én koccanásos balesetünk volt.A másik autó sofőrje beismerte, hogy ő a hibás.
Autónk hátsó lökhárítója nyomódott meg.
Még aznap elmentünk, megtörtént a kárfelvétel,s minden rendben is lenne.(700000FT a kár!)
Ma tudtam meg, (nem tudom igaz-e, mert nem találok róla semmi pontosat), hogy a biztosítónak fizetni kell az értékcsökkenést is.
Az autónk 2011.májusi s 10000 km van benn.

Köszönettel

Margherita # 2013.01.10. 00:53

Köszönöm a segitséget.Tehát uj üzemben tartó köthet rá uj biztositást.De lehet ezt ha az Erstétől lizingelem??

Ami a sárga csekket illeti, nekem sokkal jobb mint a csoportos beszedési mert azt rögtön vonogatják, a csekket akkor adom fel mikor akarom és van pénzem.legalábbis kicsit trükközhetek az idővel....meg a beszedésire perpill.nincs számlám amit használok,

Biztosítási1x1 # 2013.01.10. 10:02

#semmi

A töréskáron kívüli minden más kártérítési igényedet külön írásban kell kérni a károkozó biztosítójától.


biztositasi1x1.hu

wers # 2013.01.10. 10:12

de egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért kell a 3.évezred 13 évében még mindig sárga csekkezni csoportos beszedési helyett ?
Tavaly március óta (május közepi évforduló) egyszer papíron háron példányban a biztosítónak, kétszer a banknak adtam megbízást, eddig a biztosító még nem bírta érvényesíteni mittomén mi miatt. A bank látja a rendszerben hogy háromszor kereste a biztosítót eredménytelenül. Én meg figyelhetem, hogy vonja-e és telefonálgatok nekik. (persze a díjat átutaltam)

bociboy # 2013.01.14. 17:55

Üdvözlöm a fórumozókat!
Érdeklődnék,hogy volt egy közlekedési balesetem amiben nem én voltam a hibás.A vétkes sofőr a hibát elismerte.A kocsimról később kiderült gazdasági totálkáros lett.A vétkes sofőr biztosítója kb 2 hónap alatt kifizette az általuk megítélt összeget.Utána vettem egy másik autót a roncs helyet aminek az átírási költségét szeretném visszakérni a vétkes sofőr biztosítójától.A köbe közölte,hogy ők ezt nem állják mivel ez ellenkezik a bírói joggyakorlattal.Utána a kérdésemre,hogy milyen bírói joggyakorlatot sért,teljesen más válasszal tagadták meg a fizetési kérésemet.Azt írták,hogy én elfogadtam az ő kártérítési összegüket.Ez sem igaz mert ők csak elküldték a pénzt a számlámra és utána pár nappal küldtek egy levelet az összegről ami szerintük járt nekem.Kérdésem az lenne,hogy kérhetem a köbétől az "új"autó átírási költségét,jár ez nekem a vétlen sofőrnek a vétkes sofőr biztosítójától?Az általam vett másik autó öregebb és rosszabb felszereltségű mint ami totálkáros lett.
Üdv Feri

kyga # 2013.01.25. 14:56

Üdv Mindenkinek!

Teljesen ugyanabban a cipőben járok mint az előző hozzászóló(bociboy) Szintén KÖBE.
Az én igényemet(átírási ktsg) nem bírói gyakorlatra hanem a PTK 355. paragrafusára hivatkozva utasítják el.
"Az új autó megvásárlásának járulékos költsége nem tekinthető a károsultat ért vagyoni kár részének, ezért nem terhelhető a károkozóra sem."

Minden segítséget szívesen fogadok!

Köszönettel!

FaJa86 # 2013.01.28. 14:08

Tisztelt Fórumozók!

Egy olyan gondom akadt, hogy 2012.10.29-én megbízást adtam egy online alkusznak, hogy kösse meg a kgfb-m, de azóta sem kaptam csekket. Többször is írtam már nekik, de csak azt írták, hogy felveszik a kapcsolatot a biztosítóval, és eddig semmi érdemi fejlemény nincs. Voltam a biztosítónál is, azt mondták, hogy várnom kell a kötvényesítésre.
A fordulónap 2012.11.04 volt, tehát majdnem 3 hónap telt el.
Tudna valaki tanácsot adni, hogy mit tehetnék ez ügyben?
Az esetleges fedezetlenségi díjat ráháríthatom az alkuszra?

Előre is köszönöm a választ!

Üdv

Döncigen # 2013.01.29. 19:12

Gépjármű kereskedelemben dolgozó ismerőseim között felvetődött a következő kérdés ill. vita alakult ki: járműkereskedő megvásárol egy járművet, az átíráskor kell-e kötnie felelősség biztosítást, ha nem akarja ideiglenesen kivonatni a forgalomból a járművet. Egyesek szerint nem üzembentartó ezért nem kell, mások szerint a 326/2011 Korm rendelet végén előírás, az átíráshoz be kell mutatni a biztosítást igazoló iratot. Melyik a jó válasz? Kérem a segítségüket. Köszönettel.

döniz # 2013.02.28. 07:11

Tisztelt Szakértők,

a következőben kérem a segítségüket:
ismerősöm 2012. szeptemberében új szerződéssel befizette a Biztosító csekkjén a megállapított összeget (60.000 Ft) gépjármű kötelező felelősségbiztosításra. A csekken az áll, hogy a fedezet 2012. 09. 12-től 2012. 12. 12-ig áll fenn.
2013. 01. 07-én újabb csekken befizetett 8.940 Ft-ot, ezen a csekken az áll, hogy fedezet biztosítva 2012.s09. 12-től 2013. 02. 15-ig.

Időközben, 2013. februárban kapott egy levelet a Biztosítótól, hogy 2012. novemberétől díj nemfizetés miatt megszűnt a szerződése és azóta tartó fedezetlenségi díjat számolnak fel.

Bement a Biztosítóhoz reklamálni, de nem tudtak érdemleges felvilágosítást adni, azt mondták, bárhová mehet, úgyis nekik lesz igazuk.
Tegnap ismerősöm panaszlevelet írt, de attól fél, hogy egyrészt tényleg ketyeg a fedezetlenségi díj november óta, másrészt a válaszig (ha egyáltalán válaszolnak)még hetek telhetnek el.

Mit tanácsolnak?

Köszönöm előre is a válaszukat.

balesetijogasz # 2013.03.02. 14:02

Kyga és Bociboy!

Mivel eddig senki sem válaszolt a kérdésre, ezért én megteszem. Remélem még nézitek a topicot.

Az új gépjármű átírási költségét lehet követelni pont a Ptk. 355.§-a alapján. De csak azonos vagy kisebb teljesítményű vásárlása esetén. Ha nagyobb teljesítményűt vesz valaki, akkor annak csak egy részét térítik.

Ha a biztosító elzárkózik, fizetési meghagyást kell benyújtani ellenük, akkor majd fizetnek.

Nova82 # 2013.03.14. 12:42

Üdvözlök mindenkit!

A következő kérdéssel fordulnék a fórumozókhoz:

Szeretném eladni a személyautómat, ami B10-es bónuszban van. Sajnos egyenlőre nem tudok másik autót venni, viszont azt sem szeretném, hogy a B10-es bónuszom elvesszen.

Megtartható-e a bónusz, ha a következő időszakban nem rendelkezem autóval?

Ha megtartható, akkor mennyi ideig?

Esetleg valamilyen kérvénnyel határozatlan ideig is?

A választ előre is köszönöm!