Elkésett gépjárműátírás


ronix # 2009.10.28. 19:38

A motorcserével kapcsolatban nem tudok érdemben hozzászólni, de a vagyonszerzés (vétel) miatti átírási kötelezettséggel kapcsolatban megosztom Veled az alábbi történetet.

Adott egy magánszemély, aki 2007-ben megvette saját cégétől a cég -hitellel terhelt- használt személyautóját, mert a cég bevételek nélkül nem tudta törleszteni a részleteket.
Korrekt szerződéssel, piaci áron, és ténylegesen is kifizette.
Azonban elfelejtette átíratni. (Egyébként addig is, mint a cég üzletkötője, csak ő járt az autóval.)
Csak 2009. év elején szembesült vele, hogy nem íratta át, mert akkor akarta eladni.

Elintézte (két év késéssel) az átíratást, majd megkapta az illetékhivatal határozatát a +28eFt-os mulasztási bírságról is.
Telefonálgatott az APEH-hez, a határozaton feltüntetett ügyintézőhöz, és ott azt tanácsolták neki, hogy írjon egy kérelmet, s írja le, hogy elfelejtette, miért felejthette el, s hogy szeretné ha méltányosságból elengednék a bírságot, vagy ha részletekben fizethetné be, mert a jelenlegi anyagi helyzete mellett jelentősen megterhelné családja kasszáját, ha egy összegben kellene kifizetnie a bírságot.

A bírságot nem az az osztály veti ki, aki a kérelmeket elbírálja!

Nem fizette be a bírságot és várta kérelmére a választ.
Jött is a válasz ~30 napra, miután újra telefonálgatott az APEH-nek.

Rendesen megdorgálták, hogy a méltányosság intézményét nem erre találták ki. Ha vállalkozása van és kocsira volt pénze, akkor az illetékre is legyen.
Sőt, ha 5 napon belül nem fizeti be a mulasztási bírságot, akkor további késedelmi kamatot is fizetnie kell.
Megjegyzem az átírási illetéket megfizette, hiszen az az átírási eljárási folyamat szükséges része. A méltányossági kérelme a mulasztási bírságra vonatkozott.

Természetesen befizette a bírságot. Néhány nap múlva ajándékként megkapta a késedelmi pótlékra vonatkozó csekkjét is.

A tanmesém lényege, hogy a lehető legrövidebb időn belül intézd el az átíratást!!!

Üdv': ronix

atttillla # 2009.10.29. 09:16

köszi! Hát Januárig biztos nincs pénzem erre a dologra.. majd jön egy késedelmi birság. Király.

atttillla # 2009.10.30. 20:30

Na hát a következő a helyzet, amire én nem kaptam eddig választ azt már tudom és mindenkinek aki a ugyanebben a helyzetben van közlöm.

Ha 15 napon belül nem iratod át az autód, akkor a városi önkormányzat küld egy határozatot hogy 3 napon belül jelenj meg átiratni az autót, ha ebben az esetben sem sikerül mert nincs pénzed vagy egyéb gondjaid vannak az átírással kapcsolatban, nem kapsz halasztást nem kapsz semmi féle esélyt vagy hasonlót, az önkormányzati ügyintéző azt mondja nincs módukban semmit mérlegelni ha tudtál venni autót akkor tudd is átiratni ha nem akkor pedig kapsz majd idővel egy határozatot (pár napon belül) hogy add le a forgalmit és a rendszámot mert kivonják az autót a forgalomból és továbbítják az ügyiratot az APEH-nek és ők döntenek majd a büntetésedről illetve az autó további sorsáról.

ULTRACINK

Üdv: ATTTILLLA

carolinaherrera # 2009.11.03. 17:37

A volt férjemmel közösen vásárolt személygépkocsink a nevemen van.Két hete volt a válóperünk,közös megegyezés alapján a személygépkocsi a volt férjem tulajdona lesz.A következő lenne a kérdésem:a férjem nem akarja átíratni a nevére.Mi lenne a módja annak,hogy a az autó az én nevemről az ő nevére kerüljön?Nekem mit kell ez ügyben tennem,hova kell forduljak?Van -e esetleg határideje az átíratásnak?Milyen dokumentumok kellenek hozzá?

picuryeti # 2009.11.03. 21:25

Üdv!

Vásároltam egy gékocsit, amit az előző tulajdonos nem iratott át a saját nevére. a kocsihoz megkaptam az eredeti törzskönyvet, forgaltmit, zöldkártyát, forgalmiban szereplő által kiálított adásvételit annak a nevére akitől a kocsit vettem, valamint egy adásvételit az én nevemre attól, aki nem iratta át.

mi a teeendő iylen esetben? hogyn tudom rendezni a kocsi papírjait? vagy buktam a pénzem és a kocsit is?

lamess # 2009.11.04. 18:32

Hali simán át kell hogy írják, ha nincs az autó valamilyen tartozás miatt végrehajtás alatt. Persze 15 napon belül kell kötnöd biztosítást ,eredetvizsga és érvényes müszaki kell hogy legyen.azért hogy az eladód nem írta át őt büntetik.

Optika # 2009.11.19. 17:22

Üdv!

Segitséget szeretnék kérni.Szeretnék vásárolni egy személyautót,egy barátomtól.Az a baj hogy 15napon belül nem fogom tudni átiratni az autót:(A srácnak le kell adni az adásvételit,mert átakarja vinni a bónuszát az uj autójára.Az autó amit vennék motorhibás,nem működik.A kérdésem az lenne hogy,mit lehet ilyenkor csinálni?Még aznap mennyek be az okmányirodába,és adjam le a forgalmit rendszámot?Sumákolni nem akarok,az autót át fogom iratni de csak jövőre tudom.És addig biztos nem közlekedek vele,(mivel nem megy). Köszönöm!

guba # 2009.11.19. 19:41

Ha nincsen benne a karosszériában a motor, akkor nem csinálják meg az eredetiségvizsgálatot, az pedig feltétele az átírásnak. Erre való hivatkozással el szokták fogadni a késedelem igazolását, de mindenképpen menjél be 15 napon belül, ezt jelentsd be előre is.

sanny2 # 2009.11.24. 09:14

Üdv!

Szeretnék választ kapni egy kérdésemre.
egy ideiglenesen forgalomból kivont személygépjárművet szeretne tőllem megvenni egy külföldi (román) álampolgár. Nekem mi lenne a teendőm ebben az esetben? Mit kellene az okmányirodában leadnom ahoz, hogy ne keljen az autó után az adót illetve a biztosítást fizetnem?
Előre is köszönöm.

szabolaci # 2009.11.24. 13:38

Üdvözletem,
Még új vagyok ezen a fórumon, de reménykedem ,hogy választ kapok a kérdésemre. 2009 05.05-én vásároltam egy forgalomból ideiglenesen kivont autó amelyet az előző tulajdonos vonatott még ki. Az ideiglenes kivonás 2009.10.20-án járt volna le, hozzáteszem a szgk még mindig járóképtelen. Bementem az okmányirodába 2009.10.19-én, hogy átírassam a nevemre, de ott közölték, hogy 2009.07.25-én már hatóságilag kivonták a forgalomból mivel nem írattam át 15 napon belül, bár az előző tulajdonos arról tájékoztatott, hogy a kivonás végéig nem szükséges átíratni. Lehetséges az, hogy egy autót kétszer vonnak ki a forgalomból.Mire számíthatok, mert még mindig nem tudtam átíratni.Köszönettel.

guba # 2009.11.24. 16:35

Sannyi2, ha jól tudom, akkor végleg ki kell vonatnod előtte a forgalomból, de az okmányirodán készséggel megmondják neked.

monalisa1 # 2009.11.24. 17:28

szabolaci

A 15 napon belüli át nem íratás miatt majd kapsz egy kis rendbírságot, aztán mielőbb irasd a nevedre nehogy újabb pénzbüntetést kapjál...

Menj be az okmányirodába mindenről tájékoztatnak. Időpontot személyesen vagy: http://www.magyarorszag.hu

"Mona"
laikus hozzászóló

Döncigen # 2009.12.06. 11:23

Tisztelt Fórumozók!
Kérek jogban jártastól segítséget: jármű átírási kötelezettséget melyik jogszabály írja elő? Megnéztem 1-2 jogszabályt, de eddig "csak" bejelentési kötelezettséget írtak elő. Kérem, ha lehet pontosan a jogszabály számát.
Köszönettel!

monalisa1 # 2009.12.06. 19:41

Az eladót bejelentési kötelezettség, a vevőt átíratási kötelezettség terheli.

http://www.gyal.hu/…tunivalo.rtf

"Mona"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2009.12.06. 19:50

A 6/2009. (III. 31.) IRM rendelettel 2009.04.01-től módosításra került a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. BM rendelet.

A késedelmes átíratás miatt mulasztásos bírságot szabhatnak ki.

Döncigen # 2009.12.06. 21:18

Köszönöm a gyors segítőkész választ.
Kérem írjon § számot mert amiről kérdeztem nem találom.
Bejelentési kötelezettséget találtam, de átírási kötelezettséget nem (35/2000-ben).
Köszönöm!

monalisa1 # 2009.12.06. 21:25

"Kilométernyi" a hivatkozott rendelet., bocs de én nem bogarászom át a konkrét jogszabályhely végett.

Be kell írni a Google keresőbe: 6/2009. (III. 31.) IRM - és elolvasni...

brendon001 # 2009.12.08. 13:15

Tisztelt Fórumozók,

vásároltunk egy autót 2009.10.13-án, sajnos az átíratásra csak most 2009.11.30 -án került sor, tehát kb 1,5 hónappal elcsúsztunk. 2009.11.27-én az okmányiroda küldte a felszólítást hogy 3 napon belül írassuk át, ami meg is történt az előbb már leírtak szerint. A férjemnek az okmányirodában azt mondták, hogy most írják a levelet az APEH-nak és a rendőrségnek, a késedelmes átíratásról. De arról nem tudtak információt adni, hogy az Apeh-tól kb mekkora mulasztási bírságra számíthatunk, illetve, hogy a rendőrségtől mire kell számítani? Ők is fognak valamilyen büntetést kiszabni? Egyátalán ez milyen szabálysértének számít?? A mulasztási birság mértékét van törvény ami meghatározza, vagy a kedves ügyintéző jóindulatától függünk?

Köszönöm a segítséget előre is!!!

Nydav # 2009.12.17. 18:52

Tisztelt Fórumozók,

Műszaki hibás gépjárművemet 2006. szeptemberében autóbontóba adtam el egy bontós ismerősömnek. Ő tudtom nélkül rendbe hozta az autót és eladta valakinek.

Ma jött nekem egy parkolási pótdíjfelszólítás, miszerint azzal az autóval, amit leadtam a bontóba jegy nélkül parkoltak.

Úgy tudtam a vevő feladata, hogy elintézze az átíratást, így a vevő terhelik az átíratás költségei is.

Kérdésem: mit tudok tenni jogilag, hogy a parkolási cég ne citáljon be a bíróságra és ne kelljen kifizetnem a bírságot, hiszen nem én követtem el a szabályszegést.

Várom a tippeket, előre is köszönöm: NYP

guba # 2009.12.19. 11:55

Ha úgy adtad le a bontóba, hogy nem kértél papírt róla, akkor bajban vagy. Az lett volna a módja, hogy ezzel az igazolással véglegesen kivonatod a forgalomból. Nem mellékesen, ha bontásra vitted, akkor a kocsi papírjait miért hagytad ott?

trabifan # 2010.01.06. 10:03

Tisztelt Fórumozók!

Kérem a segítségeteket!Hogy lehetne megúszni a legkevesebb büntetéssel,költséggel?
Vettem egy kocsit -alkatrésznek még szeptemberben,ami ideiglenesen ki volt vonva decemberig.Sajnos én sem jelentettem be az okmányiroda felé ,sem a volt tulaj, noha ők a biztosító felé lejelentették,mert csak így kapták meg a bónuszukat.
Nem szeretném forgalomba helyezni,csak alkatrésznek kell a kocsi.
Mennyi költségre,vagy büntire számíthatok?Mit kell még tennem?
Az okmányirodában mondták a 18 ft-os átírási költséget köbcentinként.
Nem akarom az eladót sem kellemetlen helyzetbe hozni,mert bealudtam a bejelentésen!
Kerestem kapcsolódó választ ,de nem találtam egyételműen az egyémhez hasonló topicot.
Köszi a segítséget előre is!

ma81 # 2010.01.10. 19:30

Segítséget szeretnék kérni!

Meg szerettem volna ma venni egy motorkerékpárt, de kiderült, hogy nem íratták át, lehet, hogy két alkalommal is, illetve nincs rajta műszaki, ha jól tudom előtte egyébként is műszaki kellene az átíráshoz, de a forgalmiban szereplő tulaj/sikerült elérni/ leadta anno két éve az adásvétalit, s kapott is papírt, hogy a vevő nem íratta át, így ki lett vonva a forgalomból, de nem tudom, hogy az ideiglenes, avagy végleges kivonás!?
Mit lehet ilyen esetben tenni?- én szeretném megvenni a motort, mert tetszik, jó is!

guba # 2010.01.10. 19:39

Ha nincsenek meg az írott adásvételi szerződések, akkor azt teheted, hogy megkeresed azt a volt tulajdonost, aki először nem íratta át, ha hajlandó rá, akkor vele írtok egy szerződést és azzal átíratod.

ma81 # 2010.01.10. 20:36

De így kivontan, műszaki nélkül nem tudom átíratni. Ill. akor nekem ki kel fizetnem azelmaradt átírásokat, és mi a helyzwt az eredetvizsgával?

guba # 2010.01.11. 20:09

Miért kellene neked kifizetni azt amit mások mulasztottak el. Neked a saját szerzésed után kell illetéket fizetned, az adásvételi szerződések ahhoz kellenek, hogy tudjad igazolni a tulajdonosi minőségedet. Ezen annyit tudsz egyszerűsíteni, amit alább leírtam. Eredetvizsgát csináltass és műszakiztasd le.