Bankszámla öröklése...


ObudaFan # 2011.07.13. 13:21

Meg kellene nézni az ászf-jüket.

ticat # 2011.07.13. 11:43

Édesapám meghalt és édesanyámmal volt egy közös folyószámlájuk. A hagyatéki tárgyaláson én lemondtam az örökrészemről édesanyám javára (más örökös nincs), így az egész édesanyámat illeti, erről meg is kaptuk a hagyatéki végzést, amit Anyukám elvitt az OTP-be július 5-én, ehhez képest július 8-án az OTP leemelte a számláról a nem lekötött összeget és rárakta egy úgynevezett hagyatéki számlára, arra hivatkozva, hogy náluk ez a rendes ügymenet. A kérdésem az lenne, hogy hagyatéki végzés után, amely egyértelműen kimondja, hogy az egyedüli örököse a számlának Anyukám, aki korábban is felerészben tulajdonosa volt, tehát hogy ebben az esetben valóban szükség van-e erre a procedúrára és miért? Illetve, hogy mire várnak még? Hiszen már a végzés náluk van.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.08. 13:25

Bemehet. Az én számlavezető fiókom pl. 260 kilométerre van ide, és nem jártam benne usque 12 éve.

Katt79 # 2011.07.08. 13:21

Rendben, köszönöm! én is így gondoltam... (illetve még
úgy, hogy minek országos bankhálózat, ha nem mehet mindenki oda ügyet intézni, ami a legközelebb van hozzá...)

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.08. 12:49

El kell fogadniuk a sima meghatalmazást is, sőt, átutalással is fizetniük kell, ha azt kéritek.

Katt79 # 2011.07.08. 12:22

Ja, a mínuszos számlát ki is fizettem, és lezárták, tehát nem félhet a bank attól, hogy összességében mínuszban marad.

Katt79 # 2011.07.08. 12:21

Kedves szakértök,
a következö a kérdésem: anyám tavalyi halála után az egyik banknál 2 számlát örököltünk 3 testvéremmel együtt, az egyiken +13000 forint van, a másikon pedig -29000. A hagyatéki eljárás megvolt, le van írva a végzésen, hogy egyenlö arányban öröklünk. A testvéreim vidéken élnek ugyanabban a városban, én pedig Bp-en. Bementem a bank hozzám legközelebbi fiókjába, ahol azt mondták, hogy a mínuszos számlát minden további nélkül kifizethetem, lezárhatom, a pluszos egyenlegének a negyedét pedig mindenki személyesen veheti fel a hagyatékátadó végzés ellenében (ami akkor nem volt nálam), a legközelebbi bankfiókban, majd lezárhatjuk azt a számlát is. A testvéreimnek mégsem fizette ki a vidéki bankfiók a rájuk esö részt, szerintük vagy mind a négyen egyszerre kell, hogy megjelenjünk, vagy nekem kell közjegyzö által hitelesített meghatalmazást írnom (mivel leutazni nem tudok, és a testvéreim sem akarnak fejenként 3000 forintért elutazni ide mind egyszerre munkaidöben), ami 20000 forint.
Természetesen hétfön vissza fogok menni a bp-i bankfiókba, és újra megpróbálom elintézni, meg egymásnak ereszteni a két fiókot, de szeretnék felfegyverkezni jogi ismeretekkel, meg most már kíváncsi is vagyok. A vidéki bankfiókban a törvényi szabályozásra hivatkoztak, szerintük törvény írja elö, hogy külön-külön nem vehetjük fel a ránk esö részt (de nem mondták a testvéreimnek, hogy melyik tv.), illetve azt is mondták, hogy ök "így szokták csinálni".
Meg tudják mondani, hogy tudnak-e ilyen törvényröl? A Ptk-ban megnéztem, ott nem találtam, a hagyatéki eljárásról szóló törvényben sem, a Hpt-t eléggé ismerem, szerintem abban sincs, nincs tippem, hol keressem még. Nem vagyok jogász, de ha a vidéki fióknak van igaza, az nekem nagyon furcsa lenne...
Tudnak segíteni?

ObudaFan # 2011.07.01. 16:26

Szerintem nem is kellene szerepelnie a leltárban, de nagy jelentősége nincsen, mert illetéket fizetni nem kell utána, és a törvényes öröklés rendje meg biztosan nem érvényesül. Azért a közjegyző nem baj, ha tud róla.

52mama (törölt felhasználó) # 2011.07.01. 12:22

Tisztelt Szakértők!

Egyik ismerősöm nevében kérdezek:
Édesanyja, aki idős, és nagyon beteg nagyösszegű bankszámla betéttel rendelkezik az egyik pénzintézetnél. A bankszámla felett egyetlen gyermeke rendelkezési joggal felruházott személy, ugyanakkor halál esetére /egyébként is törvényes örökösként / kedvezményezetti nyilatkozattal is rendelkezik.
A néni halála esetén a kedvezményezetti nyilatkozat bírtokában a gyermek köteles-e a bankszámlapénzt bevonni a hagyatéki eljárásba, szerepelnie kell-e a hagyatéki leltárban, vagy ezen nyilatkozat és a halotti anyakönyvi kivonat birtokában még a hagyatéki eljárás előtt rendelkezhet a banki betét felvételénél.

További kérdés, hogy megtámadható-e az eljárás, mivel fennáll az egyik családtag,/ aki egyébként sem törvényes örökös / általi megtámadási veszélye.
Várom válaszukat.
üdv:52mama

monalisa1 # 2011.02.13. 14:19

Majd a hagyatéki eljárás során a hivatalból eljáró közjegyző megvizsgálja a végrendeletet, hogy alakilag és tartalmilag rendben van-e.

Az örökösök megtámadhatják a végrendeletet, mondván a néni a halála előtt pár nappal már olyan rossz szellemi/fizikai állapotban lehetett, hogy azt saját maga nem írhatta, illetőleg az aláírása valós-e. (Ha nem a néni írta elejétől végig akkor az okirat készültének mikéntjéről a két tanut "keresztkérdések" alá lehet venni.)

A kórházi kezelőorvos utólagos szakvéleménye az elhunytról, valamint a napi bejegyzések a lázlapon, ugyszíntén hasznos- fontos dokumentumok lehetnek.

Ami a több milliós pénzösszeg bankból történt kivételét illeti, ha csak nem bemutatóra szóló volt, a kivéthez a néni írásbeli meghatalmazására volt szükség.

Az összegről elszámolhatható, mivelhogy egy már "elmenni" készülő személynek nagy hírtelen
nemigen van szüksége milliókra a kezeügyébe...

Javasolt lenne ügyvéd segítségét kérni., a konkrétumokat jobban el lehet neki mondani, és akkor tudni fogja mi is léphető meg az ügyben.

monaLuis
laikus hozzászóló

tantalusz # 2011.02.13. 13:18

Egy különös ügyben kérek segítséget. Elhunyt egy (nem vérrokon) hozzátartozóm, aki a halála előtt kb 10 nappal végrendelkezett. Ezt a procedúrát valószínűleg egy közeli ismerőse sürgette, mivel a néni elég rossz állapotban volt. Ha nem ír végrendeletet, akkor a törvényes örökösei (rokonai) örökölnek mindent. A végrendelet szerint (ami még nem publikus) a vagyona nagy részét ez az ismerős örökli, de a bankszámlái felett máshogy is rendelkezhetett a néni. Halála előtt 5 nappal kómába esett, ezután (3 nap múlva) ez az ismerőse, a néni egyik bankszámlájáról kivett/átutalt egy másik számlára több millió forintot. Feltételezhető, hogy ezen a bankszámlán lévő összeget a törvényes örököseire hagyta volna a néni. Kérdésem lenne, mi ebben a helyzetben a jogkövető magatartás? A halála napján esedékes egyenleg az örökség? Ha bizonyítani lehet, hogy nem a néni akaratából történt a pénz kivétele, mi a teendő? Lehet, hogy csak az örökösödési adó megfizetése alól akart kibújni a hölgy, ez törvényszerű? Ezen cselekmények tudatában mit tegyen a törvényes örökös? Előre is köszönöm értékes válaszát.

monalisa1 # 2011.02.12. 16:56

Majd' 50 éves házasság alapján anyukádnak nemigen lehetett bármi is a különvagyona, vagyis ami bankszámla előkerül (?) annak 1/4-ed része téged illet., fele a mamádé míg 1/4-ed része a testvéredé. (A probléma, hogy a pénzt özvegyi haszonélvezeti jog terheli, vagyis a tőkéhez nem jutsz hozzá míg él a mamád...)

monalisa1 # 2011.02.12. 16:52

Az ingóságok dolgában próbálj tanukat felkutatni akik bejáratosak voltak szüleid otthonába és igazolnák, hogy mi minden volt a lakásban. (Félő, hogy mire a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző elvégezteti az ingóságok leltározását, nemigen lesz ott már semmi...)

Ha netán bejutnál a lakásba gyorsan fényképezz/videozz körbe!

Anyádtól kérd el a családi fényképalbumot, kölcsönbe, mondván édesapádról néhány fényképet szeretnél másoltatni, és ha az egyik-másik fotó a lakásbelsőt is mutatja, na ott akár "kincsre" is bukkanhatsz - tényleg másoltasd ki.

monaLuis
laikus hozzászóló

ObudaFan # 2011.02.12. 13:40

A közjegyzőt lehet kérni, hogy az általad meghatározott bankokat keresse meg, hogy ott édesapád halálának időpontjában volt-e valamelyikük nevén bankszámla.
A jegyzőtől lehet kérni, hogy az ingók leltározását rendelje el.

mosoly000 # 2011.02.12. 13:31

Tisztelt Jogi Fórum!

Édesapám meghalt. Haláláig feleségével 49 évig házasságban éltek. Édesanyámmal a kapcsolatom rossz,apám és előlem is eltitkolta jelentős összegű bankbetéteket, amit az évek során mindent a saját nevére íratott. A hagyatéki eljárás során szeretném érvényesíteni öröklési jogaimat. Sok bankbetétből egyet sikerült megtudni szeretném megkérdezni hogy a hagyatékozási eljárás során miként lehetne a hagyatéki leltárba felvenni az általam ismert és ismeretlen kötvényszámú bankbetéteket? Van -e valamilyen jogi lehetőség vagy kötelezettség arra hogy akár a hagyatéki leltárt felvevő vagy a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző segítsen abban h megkapjam apám után járó örökségemet?

Másik kérdésem a hagyatéki leltárban szeretném felvétetni az ingóságokat. Sajnos a rossz kapcsolat miatt nem tudom ezt a helyszínen megtenni, Hagyatéki eljárás még hosszú idő múlva lesz és várható, hogy a bankbetétek és az ingóságok eltűnnek és egyértelmű hogy ki akarnak semmizni az öcsémmel. Van e törvény adta lehetőség arra, hogy akár hatósági tanukkal felvenni a helyszínen a hagyatéki leltárt?

ObudaFan # 2011.01.30. 09:31

Az a lényeg, hogy az örökhagyó halálakor mennyi pénz volt a számlán, mert a korábbi költések vonatkozásában az örökhagyó élettársa költött, így szerintem lehetetlen lesz igazolni, hogy nem az örökhagyó tudtával költött belőle.

luca23 # 2011.01.29. 12:13

Üdv!
Hasonló a kérdésem az előttem szólóhoz, csak nálunk a mama a "tolvaj". Ha a fellebbezési időben vagyunk és kérjük, hogy a közjegyző keresse fel a bankokat, akkor mennyi időre visszamenőleg vizsgálódnak? Számít az, hogy az öreg halála előtt vagy után vette fel a pénzt, és most otthon ül rajta a mama? Saját vagyona nem igen lehet, hisz egész életében nem dolgozott, mert nem kellett neki. Ha van bankszámlája, akkor az már az APEH-ot is érdekli nem? Köszönettel: Luca

ObudaFan # 2011.01.29. 09:07

Ha felkutatják a bankokat, és az apám a saját számlájára utaltatta a pénzt, még akkor, amikor az anyu nem halt meg, akkor lehet valamit kezdeni?

Akkor pert lehet indítani.

És mi van olyan esetben, ha bemutatóra szóló betétkönyvben volt a pénz? Ha egyáltalán van még ilyen?

Szerintem már nincs.

deaknemaria # 2011.01.28. 18:02

Elnézést kérek, megnéztem a papírokat, a fellebbezési időn már túl vagyok. Sajnos... A póthagyaték sokba kerül? Nem tudom megéri-e, ha a végén úgysem jutok semmire? Köszönettel: Mária

deaknemaria # 2011.01.28. 17:11

Üdvözlöm!
Köszönöm a gyors válaszát. Ha még a fellebbezési időben vagyok, akkor is póthagyaték kell? Azt nem értem, hogy amikor a hagyatéki tárgyaláson szóba hoztam, hogy volt még rengeteg pénz, a közjegyző miért nem ajánlotta fel, hogy akkor ennek az a módja, hogy kérni kell, hogy keresse meg a bankokat?
Ha felkutatják a bankokat, és az apám a saját számlájára utaltatta a pénzt, még akkor, amikor az anyu nem halt meg, akkor lehet valamit kezdeni?
És mi van olyan esetben, ha bemutatóra szóló betétkönyvben volt a pénz? Ha egyáltalán van még ilyen? Annak is van valami nyilvántartása nem? Csak volt valami sorszáma, vagy ilyesmi? Ne haragudjon, hogy ilyeneket kérdezek, de nagyon el vagyok keseredve. Nem is azért, mert kisemmiztek, hanem azért, mert milyen szülő az ilyen? Miért csak az egyik gyermek a gyermeke, a másik meg senki...
Köszönöm a segítségét: Mária

ObudaFan # 2011.01.28. 13:18

Póthagyatéki eljárást kell kérni, és kérni kell, hogy a közjegyző keresse meg azokat a bankokat, ahol sejted, hogy a pénz lehetett.

deaknemaria # 2011.01.28. 09:52

Üdvözlöm!
Jogi segítséget szeretnék kérni olyan ügyben, hogy édesanyám meghalt tavaly. A hagyatéki tárgyalás decemberben volt. Ketten vagyunk testvérek, más örökös nincs, édesapám még él. A viszony nem túl fényes a testvéremmel, sem édesapámmal. A hagyatéki leltárban a házat és egy bankszámlát sorolt fel a közjegyző 300 ezer forinttal. A problémám a következő: mielőtt édesanyám meghalt, elmondta, hogy tudjak róla, kb. 5 millió forintjuk van, és van egy devizaszámlájuk is. Amikor ezt megemlítettem a közjegyző előtt, az édesapám lehurrogott, hogy az az ő nevén van, más pénzük meg nem volt, mint amit a közjegyző elmondott. Ezzel tovább folyt a tárgyalás, azon, hogy én mit mondtam a közjegyző elsiklott. Nem tudom, hogy betétkönyvben volt a pénz, vagy számlán, de biztos vagyok benne, hogy nem kevés pénzük volt. Ha édesapám az anyu halála előtt levette a pénzt a számláról, vagy beváltotta a betétkönyvet, a devizaszámlát pedig a saját nevére íratta, tehetek-én valamit, hogy örökölhessek valamit ebből a pénzből, vagy csak a 300 ezer 1/4-ed részét. Biztos vagyok benne, hogy a testvéremnek adta, vagy akarja adni, vagy a pénz a szekrényben pihen. Ha fellebbezek 15 napon belül, akkor vizsgálja valaki, hogy mikor vette le a pénzt, vagy váltott be könyvet? Vagy mit tudok csinálni? Köszönettel: Mária

ObudaFan # 2011.01.22. 09:10

Ha házastársak lesztek, akkor a házasságkötést követő szerződéses tartozásaiért már felelsz majd a közös vagyonotokkal is. Ez a pénz véleményem szerint nem közös vagyon, de ebben az esetben ezt neked kell majd bizonyítani. Ha házasok lesztek, és nem írsz végrendeletet, akkor a pénzt ugyan a gyermeked örökli, de a házastársad haszonélvezetével terhelten.

Edike32 # 2011.01.21. 17:05

Már élettársak voltunk. A fiam árvaellátását gyűjtögettem és most volt egy kedvező lekötés, ezért kötöttem le a pénzt, a fiam a kedvezményezett. Tehát, ha
a bank rájön, ahol az élettársam, majd férjem tartozása van, levehetik a számlámról a pénzt?Megőrülök!!! Inkább vegyem kis és tegyem a párnám alá?Köszi!!!

Edike32 # 2011.01.21. 17:05

Már élettársak voltunk. A fiam árvaellátását gyűjtögettem és most volt egy kedvező lekötés, ezért kötöttem le a pénzt, a fiam a kedvezményezett. Tehát, ha
a bank rájön, ahol az élettársam, majd férjem tartozása van, levehetik a számlámról a pénzt?Megőrülök!!! Inkább vegyem kis és tegyem a párnám alá?Köszi!!!