gyermektartás megszünetése halálos gázolás miatt


cinci007 # 2021.09.13. 15:45

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Az alábbi ügyben kérném segítségét.

Volt eleségemmel 2007-ben elváltunk, a gyermektartás mindig megfizetésre került.
A gyermek már betöltötte a 24. életévét, jelenleg osztatlan egyetemi képzésen kezdi másod éves tanulmányait, még 4 év van hátra tanulmányaiból.
A gyermektartást folyamatosan fizetésemből letiltás útján fizettem, annak ellenére, hogy a gyermek évente egyszer találkozott velem, elérhetetlen volt, telefont nem vette fel, kapcsolatot nem tudtam vele létesíteni.

Édesanyja elmondása szerint felnőtt, ez az ő döntése, az anyagi támogatásra azonban továbbra is igényt tart, de fogadjam el, hogy nem kíván velem kapcsolatot tartani.

Ez év augusztusában kéretem volt feleségemet, hogy mondjon le a gyermektartásról,ezt a kérésemet megtagadta.

Sajnálatos módon volt feleségemet ezekután 2 héttel halálos baleset érte.
Tekintve, hogy a gyermek minden kapcsolattól azóta is elzárkózik, szeretném a gyermektartás fizetési kötelezettségemet megszüntetni.

Kérdésem a következő:

Milyen módon tudom megszüntetni a gyermektartás letiltását,(kereset, ki ellen, -gondolom az elhunyt ellen nem lehet,- kérelem?) és milyen okiratokat kell csatolnom a beadványhoz.

Válaszát tisztelettel köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.09.13. 16:18

Sajnálatos és sajátos helyzet. Én nem is tudnálak kapásból eligazítani.
Viszont egy éven belül úgyis megszűnik a tartásdíjfizetési kötelezettséged. A legegyszerűbb lenne azt kivárni. A hátralévő időt pedig arra fordítani, hogy esetleg rendezzétek a viszonyt. Néha egy tragádia összehozza az eltávolodott rokonokat.
Gondolj arra is, hogy ha nem kapja meg tőled a tartást, akkor lehetetlenné válhat a tanulása. (Az anya kiesésével talán még a tartásdíj mellett is.)