betétkönyv öröklés esetén.


Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.02. 13:31

Tehát egy gyermek, vagy illető, akinek akár így akár úgy átkerül a nevére egy betét( mondjuk családtag, és bíznak benne a többiek),és ha meghal az eredeti tulajdonosa a betétkönyvnek, akkor ő nyugodtan elteheti a pénzt, mintha mi sem történt volna (semmi illeték, adó vonzat nélkül)??

Igen. Azzal okozhatod a legtöbb kárt magadnak, hogy jogi természetű ügyletekben bízol valakiben. Nem személyes garanciák kellenek, hanem jogiak.

timkete # 2008.11.02. 11:19

Tudtommal nem készült semmiféle papír a betétkönyv mellé.
Csupán a név lett áthúzva, és fölé írva a másik. De nincs mellette semmiféle szignó sem. Valamint nem tudom, hogy ez ajándékozásnak minősül-e, mivel a betétkönyv a nagymamámnál maradt. Én most különböző takszöves hirdetményeket, valamint szabályokat elolvasva ezt az egész ügyletet kedvezményezett megjelölésének nevezi fenntartással( tehát, hogy a tulajdonos halála esetén a kedvezményezett hozzá tud jutni a pénzhez).
Csak, ha ez annak minősült, akkor még életébe, miért nem engedték a nagymamának kivenni a pénzt a takarékszövetkezetben. Mondván, hogy ehhez már a nagybátyám is kell??
És most bocsánat érte de megint egy kis érzelem...
Tehát egy gyermek, vagy illető, akinek akár így akár úgy átkerül a nevére egy betét( mondjuk családtag, és bíznak benne a többiek),és ha meghal az eredeti tulajdonosa a betétkönyvnek, akkor ő nyugodtan elteheti a pénzt, mintha mi sem történt volna (semmi illeték, adó vonzat nélkül)??
Szóval itt nagymamám rosszul döntött, és a többiek akik gondozták, illetve eltemették azok maradjanak inkább csendben. Nyugodjonak meg ez már így marad.
Egyébként a takarékbetétkönyv maga az nálunk van, mivel ez a nagymamámnál maradt,és nagymamám azt mondta, mivel nem juthatott hozzá a pénzéhez, hogy maradjon csak nálunk, és mikor nagybátyám fia majd megnősül, majd adjuk át neki adjándékként, hogy ő küldte nekik. De hát utána felvilágosítottak minket, hogy egy év után úgyis az övé lesz, valamilyen szabály alapján.
Tehát mivel engem csak közvetve érint a dolog, mivel én csak az egyik unoka vagyok, vmint nem egy nagy összegről van szó, én csak az igazságot keresem, meg azt, hogy megértsem, hogy hogy is van ez.
Én elfogadom ha az övé marad, csak szeretném tudni, hogy miért.
Mégegyszer bocsánat, ha túl sok az érzelem, de sajnos nem nagyon tudok érzelemmentesen nyilatkozni erről a témáról.
Köszönöm, ha így is válaszol valaki,vagy valami tapasztalatot leír.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.01. 20:30

Nem feltétlenül. Mint a legtöbb szerződést, az ajándékozást is lehet szóban kötni. Ami pedig a "papírt" illeti, a takarékbetétköny és a hozzá tartozó pénzintézeti karton meglehetősen jó papír. Teljes bizonyító erejű magánokirat.

timkete # 2008.11.01. 11:40

Köszönöm a választ.

Sajnos nem vagyok jogász, és lehet, hogy egy kis érzelmet is belevittem a leírásban, de mivel a nagymamámról van szó, ezért sajnos nem tudtam nagyon szabatosan fogalmazni. Elnézést...

A válasza alapján itt nem lehet nevesítésről szó, mivel eredetileg is névreszóló volt a betétkönyv. Az ajándékozásról nem kellene valamilyen papírnak lenni??

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.01. 10:53

Ha erdetileg is névre szóló betétkönyv volt, akkor azt nem kellett nevesíteni. Ha bemutatóra szóló betétkönyv volt, akkor viszont a nevesítés előtt nem volt tulajdonosa, és annak a nevére írták, aki bemutatta.

Akár így, akár úgy, nem képezi részét a hagyatéknak. Mert az azt megnyitó nagymama elajándékozta. Kérdéses lehet az ajándékozás időpontja, és az , hogy bele kell-e számítani a köteles rész alapjába, illetve a megajándékozott örökös örökrészébe.

(A "megtagadni" valakit nem igazán jogi kategória, viszont erősen hangulatkeltő.)

timkete # 2008.11.01. 08:00

Akkor leegyszerűsítve:

Adott egy betétkönyv, ami a nagymamájé. Neki van két gyermeke. Ezt a betétkönyvet még életébe a takarékszövetkezet nevesítette az egyik gyermeke nevére. Ami annyi volt, hogy a tulajdonos nevét áthúzták, és fölé írták a gyermeke nevét. De ez a gyermek a nagymamát megtagadta. A takarékba azt az infót kapták, amikor ki akarták venni a betétet előre, hogy csak a nevesített személlyel együtt lehet kivenni. Így bent maradt. Nagymama meghalt. Először a takarékban azt mondták, hogy mivel csak ez nevesítés volt, és ha a közjegyző megkeresi őket, akkor informálni fogják, hogy ez nagymama betétkönyve volt, és utána lett átnevezve. Ennek ellenére olyan határozat jött, amely szerint a gyermeke- akinek a neve az áthúzás után szerepel a betétkönyvön- lesz a tulajdonosa ennek a betétnek.
Nekem sajnos a fogalmak sem tiszták, mivel nevesítésről beszélnek, de hát a bettékönyv nem anonim betét volt, valamint semmiféle irat nincs az áthúzott betétkönyvön kívül, ami erről szólna. Valamint olvastam a takszövös rendeletekben, hogy olyan lehet még, hogy vki kedvezményezett lesz egy betétnek, de azt is írásban kell bejelenteni. És igazi felvilágosítást nem kaptunk, hogy most ez melyik eset is. Vmint, ha ez valamelyik eset, akkor még életébe a nagymama miért nem férhetett hozzá a pénzhez????

Kovács_Béla_Sándor # 2008.10.31. 21:57

Nem lehetne leegyszerűsíteni a kérdést, és megtisztítani a hatáskeltő elemektől? Úgy könnyebb lenne a válasz.

timkete # 2008.10.31. 18:08

Röviden szeretném ismertetni a problémámat.
Nagymamám meghalt tavaly, és volt egy takarékbetétkönyve, amit még élt nevesítettek bent a takarékban a nagybátyám nevére. De úgyhogy semmi papírt nem adtak hozzá, hanem csak áthúzták a takarékkönyvben a nagymamám nevét, és fölé írták a nagybátyámét. Mindezt azért csinálták, hogy majd az esetleges halál esetén gyorsan hozzá lehessen férni a pénzhez, ne kelljen a hagyatékba berakni. De nagybátyám tavaly még halála előtt megtagadta nagymamámat, akit anyukám ápolt több mint egy évig, és még a temetésére sem ment el. Nem tudtuk mi az eljárás ebben az esetben, mivel a takarék könyv nálunk volt. Először a hagyatékba nem vettük föl, után azután póthagyatékba fölvetettük. Most jött a határozat a közjegyzőtől, hogy a betétkönyv a nagybátyámé, mivel a takarék nyilatkozatott tett, hogy itt nevesítés történt, nem a nagymamám tulajdona volt a betétkönyv. De arról ,hogy ő ezt nevesítésben átadta volna semmi papír sincs, valamint a betétkönyvet csak átfirkálták, semmi szignó sincs. Kérdem én, hogy bárki akinek esetleg átadnak ilyen formán egy ilyen jogosultságot, és után mondjuk abszolút nem foglalkozik az adott személlyel az így tud pénzt szerezni???
Segítséget várok!