Öröklés


Kovács_Béla_Sándor # 2020.05.25. 05:45

A törvényes öröklés rendje szerint az első körben az örökhagyó gyermekei örökölnek; a kiesett gyermek helyén az ő leszármazói. A leszármazó nélkül kiesett gyermek (leszármazó) figyelmen kívül marad.
Ha az örökhagyónak özvegye is van, az a gyerekek mellett úgy örököl, hogy az utolsó közös lakóhelyül szolgáló ingatlanon haszonélvezetet kap, a hagyaték többi részéből egy gyerekrészt. Bármikor kérheti a haszonélvezete megváltását, akkor az ingatlanból is egy gyerekrészt kap. (De haszonélvezete nem lesz.)

Kamaron # 2020.05.26. 07:41

Kedves Szakértők!

Egy éve húzódó hagyatéki eljárásban kérnék segítséget.

Ügy rövid ismertetése:

Elhunyt személy korábbi kapcsolatából született egy gyermek, akinek van magyar és német születési anyakönyvi kivonata is. Második gyermeke magyar állampolgár.

Első gyermek vezeték neve megváltozott, valószínűleg örökbe fogadták Németországban. Lakcíme nem ismert, kapcsolatot felvenni vele jelenleg lehetetlen.

Hagyatéki leltárban több ingatlan, több gépjármű, bankszámlák, részvények.

És sok-sok kérdés:)

Megszerezhető-e Németországból az örökbefogadási papír eredetben, ha létezik?
Közjegyző ebben érdemben intézkedik-e vagy csak hirdetményileg kézbesít, mivel van magyar anyakönyvi kikovanata?
Kérhető-e a hagyaték ideiglenes átadása második gyermek részére vagy a közjegyző gondnokot rendel-e ki első gyermek részére, mivel az adatai ismertek?

Első fordulóra ennyi:)

Előre is köszönöm segítségüket,
Kamaron

Kati0911 # 2020.05.28. 11:31

Tisztelt Szakértők!

Tavaly elhunyt a férjem. Én és két kiskorú kisfiam örököltünk 1/3 1/3 1/3 arányban. Szerettem volna a férjem lakástakarékát felhasználni a lakás ablak cseréjére,ezèrt engedélyt kellett kérnem a gyámhivataltól. A gyámhivatal elutasította a kérelmemet,arra hivatkozva,hogy a lakàs,ahol a gyerekek is születésük óta laknak,csak az én nevemen van,így nem hasznàlhatom fel.
Szeretném a tanácsát kèrni,hogy milyen megoldások elérhetőek a számomra.

Előre is köszönöm!

Tisztelettel:

Kati0911

Kovács_Béla_Sándor # 2020.05.28. 16:49

A saját részedet felhasználhatod. Bizonyára lehet felebbezni is.

(Ha nagyon muszáj, ajándékozhatsz a gyerekeknek az ingatlanból. Sőt, ha esetleg közös tulajdon volt az az ingatlant, akkor köteles vagy az 1/4-1/4 arányú tulajdonjogukat bejegyeztetni.)

Rexor # 2020.05.29. 07:12

Szerintem nincs igaza a gyámhatóságnak, én is a fellebbezést javasolnám. Kiskorúnak való ajándékozással meg az a gond, hogy utána ha esetleg értékesíteni akarja az ingatlant akkor ahhoz is kell a gyámhatóság hozzájárulása.

wers # 2020.05.29. 07:38

A saját részedet felhasználhatod

Ezt hogyan kell számolni. Ugye a takarék fele eleve a feleségé, tehát a fele volt az örökség. Az örökség 1/3 + 1/3 + 1/3?

Vagyis a teljes takarék 4/6 része a feleségé?

drbjozsef # 2020.05.29. 08:24

Ismerni kellene, hogy hogyan voltak pontosan ezek az LTP-k.

Ki volt a szerződő, ki a kedvezményezett, mit nyilatkozott az örökös nekik.

1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról
[...]
9.§(2)Természetes személy lakás-előtakarékoskodó elhalálozása esetén a szerződésben megjelölt cselekvőképes kedvezményezett, korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen kedvezményezett esetén a kedvezményezett szülői felügyeletét gyakorló szülője, gyámja, gondnoka, kedvezményezett hiányában az örökös, nem természetes személy lakás-előtakarékoskodó jogutóddal történő megszűnése esetén a jogutódja a lakás-takarékpénztárhoz címzett írásos nyilatkozattal az elhalálozott, jogutóddal megszűnt szerződő fél helyébe léphet.

Nem kellene már olyannak lennie, hogy a "férjem lakástakaréka".

ChuckN # 2020.06.02. 09:31

sziasztok,

Érdeklődni szeretnék, hogy osztályos egyezséget lehet-e szóban kötni?

Előzmény: örököstársam szóban számtalanszor megígérte, hogy lemond az örökölt ingatlanrészről a javamra (én is örökös vagyok), viszont számomra kétséges, hogy ezt a hagyatéki tárgyaláson is megteszi-e.

Hanfelvétel bizonyító erejű ebben az esetben? Egy szóbeli egyezség esetén amit én felveszek, meggondolhatja magát a másik fél?

üdv,
CN

drbjozsef # 2020.06.02. 09:49

ChuckN,

Olyan értelemben, ahogy te gondolod, nem. Az, hogy miről beszélgettek otthon vagy az utcán, kevéssé számít. Miért ne gondolhatná meg magát?

Olyan értelemben köthető szóban, hogy a közjegyző előtt elég elmondani, mit akartok, miben állapodnátok meg, és ő a végzésbe foglalja azt.

Ptk.7:93.§ Az örökösök a hagyatékot - kizárólag a hagyaték tárgyaira vonatkozóan - a hagyatéki eljárásban kötött egyezséggel feloszthatják egymás között. Osztályos egyezség esetén a hagyatékot öröklés jogcímén az egyezség szerint kell átadni.

claymore1984@gmail.com # 2020.06.02. 10:23

Kedves Szakértők!

Egy örököléses hitellel kapcsolatban lenne kérdésem.

Öröklésnél ugye javakat és tartozásokat is megöröklünk
jelen esetben egy hitelkártya tartózásról lenne szó itt alá akartak velem íratni egy szerződést a banknál amivel a nevemre kerülne a kártya tartozás, én látni akartam az eredeti szerződést mert szeretném tudni miről van szó a szerződés 17 oldalas volt ennek nagy részét a bank elhagyta ezt panaszomra írásban is közölte velem a 17 oldalból megvan a 2, 3, 4, 5, 6, 17 a banknak írásban jeleztem hogy nem vagyok hajlandó olyan szerződést átvenni ami ennyire hiányos, de szerintük ez elegendő ez volt az utolsó levelezésünk és ez 2013 szeptemberében volt azóta semmit nem küldtek és semmilyen módon nem vették fel velem a kapcsolatot, egészen pár nappal ezelőttig ahol egy összegben követelik tőlem a tartozás megfizetését 30 napon belül és amelyben leírják hogy korrektségből elengedik a kamatot is csak a hiányzó egyenleget kell kifizetnem. Kérdésem az lenne, hogy ez megtehető hogy ennyire hiányos szerződést és ennyi idő elteltével követeljenek, vagy csak bepróbálkozik a bank?

Köszönöm
Üdvözlettel
Zoltán

Kovács_Béla_Sándor # 2020.06.02. 11:04

Kérdésem az lenne, hogy ez megtehető

Meg. (De rossz a kérdés.)

claymore1984@gmail.com # 2020.06.02. 11:29

Akkor helyes kérdés az lenne hogy tehetek e ellene valamit? és ha igen mit?

Kovács_Béla_Sándor # 2020.06.02. 14:57

Ez a követelés valószínűleg elévült. Ha nagyon udvarias vagy, akkor ezt megírod nekik. Ha nem vagy annyira udvarias, akkor ne törődj vele; ha esetleg fizetési meghagyás jönne, akkor annak határidőben mondj ellent.

(Mivel ez egy örökhagyóról rád maradt tartozás, csak az örökség erejéig felelsz érte, azon felül nem.)

((Mivel a kérésed ellenére sem adták meg azt a tájékoztatást, amely ahhoz kellett volna, hogy szerződésszerűen teljesíthetsz, részleges szerződésszegést követtek el. Amíg ez fennáll, addig késedelmi kamatokkal nem tartozol, ami egy hitelkártya-kölcsönnél nagyon nem mindegy.))

Prewitt # 2020.06.09. 16:51

Tisztelt fórumozók

Édesapám áprilisban elhunyt, öten vagyunk örökösök, édesanyám és négy testvérem. Az örökségünk a szüleim által birtokolt ingatlan ránk eső része. Egyik testvérem azt szeretné, hogy mi négyen testvérek ruházzuk át részünket édesanyámra. Az lenne a kérdésem hogy szülőre lehet átruházni örökséget, illetve ez ebben az esetben is illetékmentes? Válaszokat előre is köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.06.09. 18:53

Ez egy szabad ország.

drbjozsef # 2020.06.10. 05:46

Prewitt,

Egyenes ági rokonok között minden ügylet illetékmentes.

Akár az örökséget is visszautasíthatjátok mind - ha nincsenek kiskorú gyerekeitek, mert abba beledumál a gyámhivatal, nem engedi a gyerek nevében is visszautasítani hagyatékot.

De öröklés után is neki ajándékozhatjátok, ez is illetékmentes.

(Ha van még bármi hagyaték, valami ingóság, akkor akár osztályos egyezséget is köthettek a hagyatéki eljárásban).

(Megjegyzem, remélem kellően bíztok egymásban, illetve egy jövőben esedékes esetleges viszony változás miatt is érdemes meggondolni a dolgot, mert az egyik testvér ha eltartási szerződést kötne, vagy meggyőzi édesanyátokat hogy nekiajándékozza az ingatlant, így könnyen megszerzi az egész ingatlant, és kitúrhatja a többi testvért az örökségéből.)

wers # 2020.06.10. 05:55

Egyik testvérem azt szeretné, hogy mi négyen testvérek ruházzuk át részünket édesanyámra.

Csak kíváncsiságból, milyen értelmes indokot talált erre?

bandi33 # 2020.06.10. 15:05

Tisztelt fórumozók
Szeretném hozzáértők segítségét kérni a problémám tisztánlátására.
Édesapám elhunyt április végén. A testvérem és én öröklünk egy lakást,garázst,és egy személygépkocsit.
Még soha nem voltam ilyen helyzetbe,szerencsére!
Mivel édesapám halála után mi lettünk az örökösök szeretnék tanácsot kérni! Nekem 2008-ba volt egy lakáshitelem amire a ház volt a fedezet amit vettem. Nem tudtam törleszteni a hitelem ezért behajtó hoz majd végrehajtó hoz került az ügyem akivel havi törlesztésbe megállapodtunk azóta ezt fizetem is. Bár listas vagyok de zöld jelzés be. A fennmaradó tartozásom jóval több mint az örökségem értéke. Hagyatéki tárgyalás meg nem volt ha a nevemre kerül az ingatlan fele azt a végrehajtó el veheti? Ha igen,van olyan lehetőség amivel ezt el lehet kerülni,gondolok én itt lemondásra testvérem részére vagy édesanyám részére,visszautasításra,ajándékozásra,gyors eladása,hogy meg maradjon a vagyon a családnak! Köszönöm

drbjozsef # 2020.06.10. 16:52

bandi33,

Hagyatéki tárgyalás meg nem volt ha a nevemre kerül az ingatlan fele azt a végrehajtó el veheti?
Természetesen. Végrehajtás, vagyontárgy, miért ne vihetné?

Ha igen,van olyan lehetőség amivel ezt el lehet kerülni,gondolok én itt lemondásra testvérem részére vagy édesanyám részére,visszautasításra,ajándékozásra,gyors eladása,hogy meg maradjon a vagyon a családnak!

Lemondani örökségről az örökhagyó életében lehetett volna szerződéssel.

Visszautasítani az örökséget lehet - de olyan nincs visszautasítás esetén, hogy kinek a javára. Visszautasítod, kiesel az öröklésből, a következő törvényes rend szerinti örökös jön. Ha van leszármazód, akkor ő, aki szintén visszautasíthat - kivéve, ha kiskorú, mert akkor a gyámhivatal nem fogja engedni. Ha nincs leszármazód, akkor édesanyád és a testvéred fog örökölni.

Ha megörökölted, hiába ajándékoznád vagy adnád el gyorsan, ez fedezetelvonó ügyletnek minősülhet, és a végrehajtó tőlük is elveheti.

drbjozsef # 2020.06.10. 16:56

bandi33,

A hagyatéki eljárásban akár osztályos egyezséget is köthetsz az örököstársakkal, bár ennek van pár feltétele, és most, hogy rendes hagyatéki tárgyalások még nem nagyon vannak, macerás.

Ha a lényeg, hogy ne örökölj, és jó neked, ha a testvéred, vagy édesanyádé lesz, akkor a visszautasítás teljesen jó (ha nincs kiskorú gyerek).

Érdemes lenne felvenni a kapcsolatot a kijelölt közjegyzővel (mokk.hu oldalon megnézhető ki az, ha még nem tudnád), és megkonzultálni vele a dolgot, hogy ne kelljen felesleges köröket futni, mert nélküled fog határozatot hozni, és fellebbezned kell ha vissza akarsz utasítani, megint plusz hónapokkal elhúzva az ügyet.

Hívd fel, és kérdezd meg mi kell neki a visszautasításodhoz. Segítőkészek szoktak lenni.

bandi33 # 2020.06.10. 19:11

drbjozsef

Köszönöm a válaszait!
Sajnos még nincs gyerekem de .....
Akkor le kell mondanom az örökségemről és értesítenem kell a jegyzőt a szándékomról a hagyatéki tárgyalás előtt! Így a törvény szerint tovább száll az örökség?!Értem így remélem a testvérem örököl mert neki már úton az örökös! Köszönöm a segítségét!
További jó egészséget!

BagAti # 2020.06.11. 05:47

Tisztelt fórumozók,

Pár éve megkeresett egy távoli rokonom, hogy kiderült hogy az elhunyt nagyapám nevén több ingatlanon ingatlanrész maradt, ami az annói hagyatéki tárgyaláson nem derült ki. Azt állították, hogy a nagyapám szóban erről lemondott már, csak nem lett ez lepapírozva. (Az elhunyt nagyapámon keresztül az elhunyt édesapám után a testvérememl ketten lennénk örökösök). Én ezt nem fogadtam el, hogy csak úgy a nagyapám örökségét egy állítólagos szóbeli megegyezés miatt mondjak le róla. Majd tavaly egy ügyvédnő megkeresett, hogy az említett rokonok rajta keresztül szeretnék ha bizonyos összegért lemondanák a részemről egy póthagyatéki eljárás keretében - a testvérem szintén - . A testvérem megegyezett velük le is papírozták még tavaly, én nem. Idén februárban még a járvány kitörése előtt kaptam egy idézést egy közjegyzőtől ahol ez a hagyatéki eljárás volt tárgyalva, ahol sajnos a munkám miatt nem tudtam megjelenni. A minap kaptam meg a végzést az eljárásról. Az egész történet alapján nekem az a véleményem, hogy ezt az eljárást a rokonjaim kezdeményezték. A kérdésem az, hogy azt honnan lehet megtudni hogy ez így van-e? Jelen tudomásom szerint a jelenlegi Hatályos jogszabály 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet a közjegyzői díjszabásról I. fejezet 1. pont 1. § alapján a közjegyzői eljárás munkadíját és költségtérítését az eljárást kezdeményező félnek kell megfizetnie, mégis kaptam egy számlát és egy csekket amit kér a közjegyző hogy fizessek be mint eljárási díj.
Jogosnak érzik önök ezt a követelést? Ha nem akkor mit tegyek?
Előre is köszönöm a segítséget.

alfateam # 2020.06.11. 06:07

Jogosnak érzik önök ezt a követelést? Ha nem akkor mit tegyek?
Fizesd meg, mert úgy is behajtják rajtad!

drbjozsef # 2020.06.11. 06:21

BagAti,

Hagyatéki eljárásnál nem a kezdeményező fél fizet, hanem az érdekeltek. Az örökösöknek kell kifizetnie a díjat, az örökségük arányában, de egyetemleges felelősséggel.

Úgyhogy ha örököltél, akkor annak arányában neked is kell fizetned a díjat, de akár az egészet is behajthatják rajtad, ha a másik (többi) fél nem fizetné a rá eső részt.

drbjozsef # 2020.06.11. 06:23

bandi33,

Még egyszer : NEM lemondás, mert az más jogi aktus.

Visszautasítanod kell az öröklést. Ez nem ugyanaz, mint a lemondás. Ezt beszéld meg a közjegyzővel.

Ha visszautasítasz, akkor kiesel az örökségből, és úgy számít, mintha nem is lennél. A törvényes rend szerint így édesapád részét abból a lakásból, ahol utolsó közös lakcíme volt anyukáddal, teljes egészében a testvéred örökli, de édesanyád holtig tartó haszonélvezeti jogával, míg minden más vagyont ketten felesben örökölnek.