Öröklési szerződés


Szomorú örökös # 2021.09.01. 06:02

csutak2

ahelyett, hogy ekézne megpróbál segíteni.
Engem jól megvezettek, azért írtam, hogy, ha rá megy a perre a köteles rész akkor is megpróbálom

Már bocsi, de te írtad:

Anyám bosszúja volt.

No most ezek szerint lehet jogilag igazad, de vajon erkölcsi szempontból milyen ember az, aki ennyire semmibe veszi anyukája végakaratát? Azon még esetleg nem gondolkodtál el, hogy vajon miért döntött így édesanyád? Ugyanis még mindig az is áll, hogy ő életében azt csinál a saját vagyonával - kihangsúlyozom, a saját vagyonával, ami nem volt a tiéd soha - amit csak akar. Ha ezek után azt írod, hogy tuti a testvéred akarta ezt, akkor el kell döntened, melyik hozzászólásod nem fedi a valóságot.

Tudod én annak ellenére ezt a szerződést helyből átadtam a hagyatéki leltár alkalmával (nem volt sehol nyilvántartva ugyebár), hogy tudtam, súlyos tízezreket kell majd emiatt fizetnem az örökségem után.

csutak2 # 2021.09.01. 05:52

dr.Tarczay Áron ! Nagyon köszönöm a válaszát, pont amíg írtam addig jött. Végre valaki emberszámba vesz. És ahelyett, hogy ekézne megpróbál segíteni. Engem jól megvezettek, azért írtam, hogy, ha rá megy a perre a köteles rész akkor is megpróbálom, csak nem szeretnék még egy arcvesztést ezek után. Egyébként Anyánk fiatalos asszony volt. Nem volt a megkötésekor sem anyagilag, sem egészségileg rászorulva a tartásra.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 05:49

de csak ha a szerződéses örökös igazolni tudja, hogy valóban meg is valósult a tartás a kijavítás előtt

Én még mindig határozottan azt állítom, hogy nem kötelező a „tartás” egy öröklési szerződés esetén. Nálunk édesanyám pontosan azért kötötte meg velem anno, hogy az arra teljesen érdemtelen testvéremet így zárja ki mindenféle törvényes öröklésből és helyette az unokáját vegye bele mellém. Tartásról szó se volt. Sajnos így viszont akkoriban abba szaladtam bele, hogy visszterhes vagyonátruházási illetéket kellett az örökség után fizetnem (ez nem most volt ugyebár).

csutak2 # 2021.09.01. 05:43

A kérdés az, hogy, ha alakilag nem volt rendben a szerződés azaz hiányzott a 2 tanú akkor az a szerződés nem semmis? Ha pótolták 1 éve akkor ez a szerződés most 10éves vagy 1? Mert , ha 1 akkor ugye megnyílik a köteles rész iránti igény, mert 2 éven belül van. Mellesleg Anyámat én segítettem,, ha kellett. A testvérem sem többet, sőt! Állandó vitában voltak. Azt sem tudom mikor és, hogy vitte el az ügyvédhez. Ez számomra titok volt, most derült ki a közjegyzőtől a hagyatéknál.

dr. Tarczay Aron ugyved # 2021.09.01. 05:30

Tulajdonképpen maga a kérdés nem teljesen légbőlkapott, mert a kötelesrész szempontjából fontos 2 éves határidő vonatkozásában a jogszabály nem ad konkrét eligazítást erre az esetre.
Az én véleményem erről egy kicsit cizelláltabb: a formai követelmények itt éppen azt célozzák, hogy a szerződés vitathatatlanul az örökhagyótól származzon és lehetőleg akarathibában sem szenvedjen (még ha a tanúknak nem is kell az örökhagyó akaratát ellenőrizni).
Ebből adódóan szerintem a logikus megoldás az lenne, hogy a formahibás szerződés keltétől számítódna ugyan a 2 éves határidő, de csak ha a szerződéses örökös igazolni tudja, hogy valóban meg is valósult a tartás a kijavítás előtt és nem csak utólag lett lepapírozva a dolog. Tehát szerintem amellett lehet érvelni, hogy a bizonyítási teher forduljon meg.
Hangsúlyozom, ez az én véleményem, ennek megfelelő bírói gyakorlatról egyelőre nincs tudomásom.

Zöldövezeti11 # 2021.09.01. 05:08

Van aki annyira szemellenzős , hogy reménytelen vállalkozásba is belefog.

Szomorú örökös # 2021.09.01. 04:55

csutak2

Úgy tervezem abba kötők bele amibe lehet. Amire a jogszabályok lehetőséget adnak.

Azért arra készülj fel, hogy egy öröklési szerződést csakis perrel lehet bontani, megtámadni - még az örökhagyónak is. Sok esélyed nincs a nyerésre, de azért hajrá!

Kovács_Béla_Sándor # 2021.08.31. 21:27

Ha korrigálták a formai hibát, akkor mi a kérdés?

csutak2 # 2021.08.31. 21:20

Köszi a kioktatást!?! Úgy tervezem abba kötők bele amibe lehet. Amire a jogszabályok lehetőséget adnak. De látom rossz helyen vagyok.

Szomorú örökös # 2021.08.31. 18:51

csutak2

Testvérem kötötte Anyámmal jó 10 éve.....Eltartásról ahogy szokott lenni szó nem volt.

Miért is? Nem kötelező eltartást vállalni egy öröklési szerződésért cserébe. Nem kavarod te az eltartási szerződéssel? :-)

Anyám bosszúja volt. Most meghalt. Ezért érdekel.

És anyukád életében miért is nem érdekelt? Édesanyádnak joga van a saját vagyonával - ami soha nem is volt a tiéd - azt csinálni életében, amit akar. Ráadásul ez 10 éve kötött szerződés, tehát 10 évvel ezelőtt gondolta édesanyád úgy, hogy a testvéredre hagy mindent. Ne az alaki gondokba akarj belekötni - főleg hogy ügyvédnél történt a módosítás - mert nagyon nehéz lesz bizonyítani. Nehéz elfogadni? :-O

csutak2 # 2021.08.31. 18:39

Én az ellenérdekű fél vagyok. Testvérem kötötte Anyámmal jó 10 éve .1 éve derült ki , hogy nincs tanúzva. Ezt valahogy az ügyvédnél pótolták. Eltartásról ahogy szokott lenni szó nem volt. Anyám bosszúja volt. Most meghalt. Ezért érdekel.

drbjozsef # 2021.08.31. 17:31

Igen, tőled kérdezte. Ki vagy te az ügyletben?

csutak2 # 2021.08.31. 15:29

Tisztelt Kovács B.S.! Ezt tőlem kérdezte vagy valamilyen előzmény,

Kovács_Béla_Sándor # 2021.08.27. 17:43

Ki kérdezi?

csutak2 # 2021.08.27. 16:29

Tisztelt Fórumozók !
Adva van egy öröklési szerződés amit 10 éve kötöttek meg.Egy éve kiderült ,hog nem felel meg az alaki követelményeknek, mert nem volt 2 tanúval aláíratva .Ez a hiba pótolva lett. Akkor ez a szerződés érvényes volt-e 10 évig vagy egy éve indult újra és akkor vonatkozik rá a 2 éves szabály? Köszi a választ!

Grave7 # 2021.02.03. 15:21

@Ildi90: A kérdésedre 2021.02.03. 13:51-kor drbjozsef válaszolt, újabb kérdést azóta nem tettél fel.

Ha a 2021.02.03. 15:28-kor írt kijelentésedet szántad kérdésnek, akkor abban benne van a válasz is.

Ildi90 # 2021.02.03. 15:14

Oké, elnézést , itt valóban nem említettem , de ha már írtál a választ is beszúrhattad volna ha tudod.

Grave7 # 2021.02.03. 14:48

@Ildi90: Ez előtt nem írtál egy szóval sem a férjedről. Honnan kellett volna tudnunk, hogy egyáltalán van férjed?! Azt meg pláne nem várhatod el, hogy kitaláljuk, ő bármi szerepet játszik az életjáradéki szerződéssel kapcsolatban!

Ildi90 # 2021.02.03. 14:28

Magamra vonatkozóan tudom , de a férjem nem rokona nagyszüleimnek.

drbjozsef # 2021.02.03. 12:51

Ildi90,

Egyenesági rokonok között minden ügylet illetékmentes.
(csak testvérek között nem az összes az)

Ildi90 # 2021.02.03. 11:51

Tisztelt Fórumozók!

Érdkelődni szeretnék, hogy ha nagyszüleimmel tartási vagy életjáradéki szerződést kötök családi házuk illetve telkük fejében akkor vonatkozik ránk az illetékmentesség mint egyenes ági rokon a tulajdonszerzésnél vagy meg kell fizetni a 4%-ot?

Előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2020.11.10. 22:03

A hagyatéki eljárásban feltüntetem ezt az összeget mint kintlévőség
Csakhogy minél többet fizethess a közjegyzőnek? Hajrá!

11Kérdezősködő11 # 2020.11.10. 20:45

Kedves mindenki, öröklési szerződéssel örököltem egy kölcsönadott pénzt is, amit a kölcsönvevő nem akar elismerni, mint tartozást. Az évek alatt fizetett belőle vissza, pár bizonylatot megtaláltam de még maradt fent belőle jócskán. Mivel nem együttműködő így csak annyit tudok levonni a tartozásából amennyi bizonylat nálam van. A hagyatéki eljárásban feltüntetem ezt az összeget mint kintlévőség, de gondolom én új szerződést kell majd kötnünk a további fizetés teljesítésére. Ha ennyire ellenséges és nem akar majd új szerződést kötni akkor mit tehetek?

dr.Varga # 2019.08.03. 20:23

Kedves Nikollka,

Visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetnie (megszerzett vagyon forgalmi értékének 4%-a) a NAV felé, közjegyzői díjat a közjegyzőnek a hagyatéki elj. lefolytatásáért (közjegyző állapítja meg az eljárásban), és a tulajdonjog bejegyzésért földhivatali díjat (6.600,- Ft).

Nikollka # 2019.08.03. 18:09

Tisztelt Szakértők!
Az alábbi kérdéssel fordulok Önökhöz:
Édesanyám és az ő nagynénje 2017-ben öröklési szerződést kötöttek. A nagynéni nem régen elhunyt. Anyukámra hagyott egy kertes házat és szántóföldet. Milyen fizetendőkre lehet számítani? Válaszukat köszönöm!