Hagyatéki költség illetve temetési költség


martaholloka # 2017.09.06. 17:32

Benne van a nevében is, hogy kiskorú "örökös". Magyarul örökölt valamit az elhunyt után.
A túlélő szülő természetesen a kiskorú örökös vagyonának védelmében” ... Ezalatt azt érti, hogy a gyermek vagyonát attól védi, hogy az egyik - számára ugyanúgy- fontos személy, vagyis szülő síremlékét kifizeti abból a pénzből amit az elhunyt hagyott rá? Én inkább emögött az Ön sértettségét érzem.
A törvény világosan kimondja, hogy az örökös kötelessége az elhunyt méltó síremlékének állítása, így ebben az esetben a kiskorú gyermeken keresztül Önnek, mint képviselőnek kell ebben eljárni. Amennyiben Ön nem akarja ezt a kötelességet teljesíteni, úgy a család perelheti Önt, aminek úgyis az lesz a kimenetele hogy fizetni kell. Nem csak kapunk örökléskor, hanem adni is kell főleg hogy a gyermek elhunyt szerettéről beszélünk, akitől örökölt.

alfateam # 2017.08.30. 05:50

Mire kötelezhető, jogilag kikövetelhető-e ez, hogy a gyermek a szülejének külön sírkövet készíttessen?

Egy gyerektől?!

Sajnos a neten csak egy ilyen leírást találtam,

Mert rósz helyen kerested. A problémádra a temetési törvény és annak önkormányzati rendelete változata ad megoldást.

Warrior_survivor # 2017.08.29. 18:30

Tisztelt Fórumozók,

olyan kérdésem lenne, hogy ha kiskorú gyermek az egyedüli örökös, mert a szülők már elváltak, mikor az egyik szülő elhunyt, akkor ha az elhunyt szülőt a saját családja a saját családi sírjába temetteti, mi várható el a kiskorú örököstől. Az elhunyt szülő családja a kiskorú örökös szülejének külön sírkövet akar készíttetni, ezzel elérve, hogy a kiskorú örököst a teljes költség terhelje. Ugyanakkor a családi sírban már 3-4 elhunyt családtag is van, így elegendő lenne, ha az elhunyt szülő nevét is tartalmazó új sírkő készülne és a sírkő költségei megoszlanának.
Mire kötelezhető, jogilag kikövetelhető-e ez, hogy a gyermek a szülejének külön sírkövet készíttessen?

Sajnos a neten csak egy ilyen leírást találtam, de ez ilyen különleges körülményekre nem tér ki.
"A temetési költségre vonatkozó különleges szabályok

Az említett költségek csak akkor terhelik a hagyatékot, ha az örökhagyó a temetéséről másként nem rendelkezett (például egy egyszerű élők közötti megbízási szerződésben, vagy a végrendeletében meghagyással valamely örököse, hagyományosa terhére), vagy nincs olyan személy, aki más jogalapból eredően a temetési költségek viselésére köteles.

Nem hagyatéki teher az a temetési költség sem, amelynek viselésére az öröklési szerződés alapján a szerződéses örökös köteles. Ha a temetésről más gondoskodott, a költségek megtérítését a szerződéses örököstől kérheti, de nem érvényesítheti mint hagyatéki terhet.

Az örökhagyó temettetési költségeinek meghatározásánál érvényesülnek bizonyos korlátok a hagyatéki hitelezői oldalon is. Ha a síremlék állításáról az örökösök előzetes megkérdezése nélkül olyan hozzátartozó dönt, aki maga nem örökös, akkor csak a szokásos méretű és minőségű síremlék állításának költségei és csak olyan mértékben számíthatók fel, amilyen mértékben azok az örökhagyó emlékének megőrzését szolgálják (Bírósági Határozatok 1996/367.)."

A túlélő szülő természetesen a kiskorú örökös vagyonának védelmében mindenképp az osztott költségű közös sírhelyet részesítené előnyben, de az elhunyt szülő családja vele a kapcsolatot nem tartja, a kiskorú gyermeket befolyásolással győzködi.

Tehát a család, és a túlélő szülő közötti kommunikáció hiánya miatt a kérdés az, ha a család megcsináltatja a külön síremléket úgy, hogy a kiskorúnak is mutat a sírkövekről fotót, hogy melyiket szeretné, stb., akkor utána a túlélő szülőtől, mint kiskorú örökös vagyonkezelőjétől követelheti-e annak az árát jogi úton.

Előre is köszönök minden választ.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.07.30. 08:40

Félő, hogy az a bank javára szólna...
(Egyébként nem is lehet valaki javára lemondani. Visszautasítani lehet a hagyatékot meg osztályos egyezséget lehet kötni meg adásvételt, cserét, ajándékozást, ilyesmi.)

nonolet # 2017.07.29. 21:53

Akkor ne mondj le a javára... szerintem.

elcamino # 2017.07.29. 19:49

Tisztelt Kovács úr ! Nekem dilemmám adódott a hagyatékkal ! Édesanyám elhunyt egy otthonba , ahova együtt mentek be a nevelőapámmal, akivel 46- évig éltek együtt! Van nekik egy 2-szobás panel lakásuk. Én Amerikába élek a fiammal, a lányom gondoskodott róluk. Szeretnék lemondani a lányom javára , az örökségről, de van neki egy bedőlt hiteles lakás tartozás kézfizetős kezessége ! Mit tegyünk ?

mirus # 2017.02.02. 14:53

Udvozlom a forum olvasoit

A kerdesem egy koztemetessel lenne kapcsolatos,es 2012-re nyulik vissza. Edesanyam 2012 ev vegen varatlanul elhunyt,felretett penzunk nem volt,eltemetni nem tudtam.Ekkor felkerestem a korhaz tanacsara az onkormanyzati osztalyt es kertem a segitseguket.A folyamatot elinditottak,a temetes vegul kozel 2 honap mulva megtortent.Ezt kovetoen kaptam egy hivatalos levelet,melyben 90 ezer forint koztemetes megfizetesere koteleztek. Ezt megfellebbeztem,hivatkozva a nehez anyagi helyzetemre,hogy allaskereso vagyok,hivatalos bevetelem nincs,alkalmi takaritasokbol tartom fent magam,igazoltam,hogy a haztartasomban velem egyutt elo elvalt lanyom is allaskereso csak az emelt csaladi potlekot kapja,raadasul ket iskolas gyereket tartunk el az alkalmi munkakbol. Egy.nyilatkozatot kellett kitoltenem,hogy mennyi a havi bevetelem ezekbol,en lenyilatkoztam,hogy nem rendszeresen egyik honapban 40 ezer a masikban tobb. Ebbol kiszamoltak egy visszamenoleges 63.000 forintos atlagot,es a fellebbezesem elutasitottak. Jelenleg ott tartok,hogy vegrehajtohoz adtak,es szerintuk az akkori jogaszabaly szerint en egyedulallonak vagyok tekintendo akinek havi 63.000 forintos bevetele van. Nem vettek figyelembe a velem egy ingatlanban elo kozvetlen csaladtagjaim. A kerdesem az lenne,hogy a 27/2011/julius 29 onkormanyzati rendelet valoban ezt mondja,hogy kotelezheto vagyok a fizetesre? Az onkormyanyazti ugyintezo erre hivatkozott. Elore is koszonom a valaszt.

Papen # 2017.01.18. 16:58

Kedves fórumozók!

A kérdésem a következő: köteles vagyok-e köztemetési terhet fizetni édesanyám után, az esetben ha 3 éves koromban megmérgezett, az életemre tört ezek után nem is tartottuk a kapcsolatot?
Az önkormányzat ki akarja fizettetni velem a költséget viszont nekem nem áll szándékomban.
Jogos-e a felül említett követelésük, illetve ha igen mitévő lehetek?

Válaszukat előre is köszönöm!

drbjozsef # 2017.01.18. 07:00

sylvie1376,

"a férjem vissza utasítja az örökséget"

Ezek szerint van pozitív hagyaték? Ki örököl, ha visszautasítja? Ha van amúgy örökség, akkor a temetési költség az első a sorban a hagyatéki terheknél, abból visszakaphatja elvileg.

Bea1 # 2017.01.18. 03:11

Többféle helyről lehet temetési támogatást igényelni, az önkormányzatnál, és a munkaügyi központnál is, a temetési számlák felmutatásával, utólag.

ObudaFan # 2017.01.17. 22:24

HA nem tudja, mert nincs miből, akkor valószínűleg nem fogja megkapni.

sylvie1376 # 2017.01.17. 19:47

Tisztelt Cím! Anyósom hagyatéki tárgyalásán ha a férjem vissza utasítja az örökséget akkor a temetési költséget, hogy kapja meg? Ha a mostoha apja nem tudja kifizetni?

drbjozsef # 2017.01.14. 21:01

Urbán,

esetleg ezzel próbálkozhatsz, olvasd át ezt :

http://projektjeink.birosag.hu/…7_lap13.html

A lényeg :

"A temetési költség az állagörököst terheli, (BH. 1980/213.) és kizárólag az örökhagyó eltemettetésével felmerült költségek tekinthetők hagyatéki tehernek (BH. 1996/367.) Az illő eltemettetés költségénél szükséges figyelembe venni az általános szokásokat és a kegyeleti szempontok, amelyek indokolják az adott költség összegét."

és

"Az örökhagyó eltemettetésének a költségéhez a szokásos mértékű és minőségű síremlék költségét kell figyelembe venni, amely az örökhagyó emlékének a megőrzését szolgálja (BH 1996/367.)."

Kered meg a zárójeles bírósági határozatokat, elvileg a birosag.hu-n azt hiszem fent vannak.

Nézd meg azt is, milyen sírhelyre temették, mert ha pl. vettek egy olyan sírhelyet, ahova 4 urna temethető, akkor azt az egészet neked biztosan nem kell kifizetned.

Szóval elképzelthető, hogy tudsz csökkenteni az összegen, ha túlzónak érzed, de vagy megegyezel valahogy a rokonokkal, ha hajlanak rá, ha nem, akkor viszont visszautasíthatod a kifizetést, de ha beperelnek, és vesztesz, akkor még az ügyvédi- és perköltségeket is neked kell majd fizetni. Szóval gondold meg, érdemes-e.

Lyonee # 2017.01.14. 11:40

A költséget az örökösöknek kell állnia. A fiad örököl egyedül?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.01.14. 08:34

Vitathatod, akkor beperelnek, és majd a bíróság állapítja meg, hogy a 450 forintos temetés nem aránytalanul drága.

Urbán # 2017.01.14. 01:20

Tisztelt Fórumozok!

Nemrég meghalt kiskórú gyermekem nagyapja.Haláláról csak a közgyegyzői idézésből értesültem.Sajnos a fia halála óta nem beszéltünk.A nagyapja és két testvére nevén van egy falusi ház és hozá tartozó földek.A testvérei már eltemették és a hagyaték tárgyaláson megjelentek egy igen magas(450E forintos) temetési számlával,hogy fizesem ki nekik.
Kérdésem az lenne,hogy kiskórú gyermekem kárára ők rendezhetnek ilyen drága temetést?
Köteles vagyok ekkora összeget nekik megfizetni?
Vagy csak annyit amennyit én szántam volna a temetésre?
Várom válaszát,tanácsát!

Vadsuhanc # 2017.01.03. 14:49

Tisztelt ObudaFan

A hagyatékátadó végzésben szereplő hitelezővel felvettem a kapcsolatot, aki levélben tájékoztatott, hogy az örökhagyó halála előtt két évvel Ő már másra engedményezte a tartozást neki a tartozáshoz " semmi köze ". Hagyatéki eljárásban Ő semmiféle jognyilatkozatot nem tett és nem is tehetett.

Ezért kérdeztem volna, hogy hagyatéki végzésben a tartozás megnevezése a lényeg vagy az kinek tartozott az örökös halála pillanatában.

Az engedményezett neve sehol nem szerepel a végrehajtó is az eredeti hitelezőt jelölte hitelezőként, aki már két éve túladott a követelésén.

ObudaFan # 2017.01.03. 14:24

Az igénybejelentésnek szerintem igazából csak annyi a jelentősége, hogy amennyiben a hitelező bejelenti az igényét és ezt külön kéri, akkor csak ideiglenes hatállyal lesz a hagyaték átadva, kiévve, ha biztosítékot nyújt az örökös. Ebből viszont az is látható, hogy kifejezett aktivitásra van szükség a hitelezőtől.

Vadsuhanc # 2017.01.03. 11:26

Tisztelt Fórumozók!

A hagyatéki eljárásban a hitelezői igény bejelentésének van-e tartalmi és alaki követelménye?

Gondolok itt arra, hogy az elhalt számlavezető bankja a közjegyző kérdésére válaszolva igazolja, hogy számlát ott vezetett az elhalt, amely számlán 10.000. forint tartozás van. Mást nem közöl. Elég ez a közlés vagy a banknak az igényét be kell jelenteni ?

Vagy a közjegyző az ingatlan nyilvántartás alapján értesül, hogy végrehajtási eljárás folyik az elhalt ellen, amelyet a végrehajtó igazol, de a hitelező az igényét nem nyújtja be a közjegyzőnek. Elég-e a végrehajtó közlése, amely igazolja az eljárást vagy hitelezőnek az igényt be kell jelentenie ?

Köszönöm a válaszokat

ObudaFan # 2016.12.30. 10:22

Peti0325

Valóban nem túl szerencsés ez a mondat ebben a felállásban, ugyanakkor véleményem szerint azért joglemondást nem tartalmaz, tehát amennyiben a bank szeretné érvényesíteni az igényét, az igazolható temetési költségekre továbbra is tudtok hivatkozni.

alfateam # 2016.12.29. 22:42

Hagyatéki tartozások (Új Ptk.)
7:94. § [Hagyatéki tartozások]
(1) Hagyatéki tartozások

  1. az örökhagyó illő eltemetésének költségei;
  2. a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges költségek (a továbbiakban: hagyatéki költségek), valamint a hagyatéki eljárás költségei;
  3. az örökhagyó tartozásai;
  4. a kötelesrészen alapuló kötelezettségek;
  5. a hagyományon és a meghagyáson alapuló kötelezettségek.

(2) A hagyatéki tartozásnak ezen a minőségén és fennállásán nem változtat, hogy a tartozás – az öröklés megnyílása előtt vagy azt követően – az örökös mint hitelező javára keletkezett.
7:95. § [A hagyatéki tartozások kielégítésének sorrendje]
(1) A hagyatéki tartozások sorrendje szerint előbb álló csoportba eső tartozások a kielégítés alkalmával megelőzik a hátrább álló csoportba soroltakat.
(2) Abban a csoportban, amelyben valamennyi tartozás teljes kielégítésére nincs lehetőség, kielégítésnek a követelések arányában van helye.
7:96. § [Felelősség a hagyatéki tartozásokért]
(1) Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a hitelezőknek. Ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel.
(2) Azokat a vagyontárgyakat, amelyek nem kerültek az örökös birtokába, továbbá azokat a követeléseket és egyéb jogokat, amelyek nem voltak érvényesíthetők, valamint az átvett vagyontárgyak meg nem levő hasznait annyiban lehet az örökös felelőssége megállapításánál figyelembe venni, amennyiben az örökös ezektől neki felróható okból esett el.
(3) Az örökös a hagyatéki költségekért és a hagyatéki eljárás költségeiért saját vagyonával is felel.
(4) A házastárs a haszonélvezetével terhelt vagyonból tűrni köteles a hitelezők követeléseinek kielégítését, a hagyományon és a meghagyáson alapuló követelések kivételével.
A törvény maga határozza meg, hogy milyen költségek, illetve követelések terhelik a hagyatékot és minősülnek hagyatéki tartozásnak:

  1. az örökhagyó illő eltemetésének költségei;
  2. a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges költségek (hagyatéki költségek), valamint a hagyatéki eljárás költségei;
  3. az örökhagyó tartozásai;
  4. a kötelesrészen alapuló kötelezettségek;
  5. a hagyományon és a meghagyáson alapuló kötelezettsége
Peti0325 # 2016.12.29. 21:01

Tiszteletem!

Édesapám elhalálozása után testvéremmel ketten örököltük a bankszámláján lévő vagyonát, ami kevesebb volt, mint a temetési költségek. Ez az összes örökölt vagyon. A hagyatéki eljárás során megkérdeztem a közjegyzőt, hogy mi van akkor, ha egy bank követelést nyújt be felénk, mint örökösök felé. Azt válaszolta, hogy a temetési költségek elsőbbséget élveznek, és mivel ezek magasabbak, mint az örökölt vagyon, így nem érvényesítheti követelését a bank. Van azonban egy mondat a jegyzőkönyvben: "Közjegyzőhelyettes kérdésére a jelenlévő érdekelt kijelenti, az örökhagyó eltemetése kapcsán felmerült költségeket a hagyatéki terhek közé felvenni nem kéri, a temetési költségeket az örökösök közösen fizették, egymással szemben elszámolási igényük nincsen." Erre is rákérdeztem, és azt a választ kaptam, hogy csak akkor lenne fontos felvenni hagyatéki tehernek a temetési költséget, ha testvéremmel nem egyeznénk, hogy ki mennyit fizetett a temetésből, és követelésünk lenne egymással szemben. Ez mivel nem állt fent, így maradt a fenti mondat.

A napokban azonban kaptam egy levelet az otp faktoring-tól, miszerint követelnek rajtam, mint örökösen közel 100 ezer forintot. Én a fent említett elsőbbségre hivatkoztam, és csatoltam is a temetési számlákat. Válaszul ők az idézett mondatra hivatkoznak, miszerint nem kértük hogy felvegyék a temetési költséget hagyatéki tehernek, így nem fogadják el a számlát, és továbbra is követelik az összeget.

Kérdésem, hogy igaz-e amit a közjegyző mondott, ebben az esetben is levonódik a temetési költség abból az összegből, ameddig felelős vagyok az elhunyt tartozásaiért? Egyáltalán mi az hogy nem kívánom felvenni a hagyatéki terhek közé? Mindenhol azt az ifót olvastam, hogy a temetési költség, hagyatéki teher. Akkor miért kell felvenni hagyatéki terhek közé, ha alapból az?
Ez csak próbálkozása a banknak, vagy előfordulhat, hogy tényleg emiatt ki kell fizetnünk a tartozást?
Elnézést, ha túl hosszan írtam.
Válaszát előre is köszönöm.
P. Péter

ObudaFan # 2016.11.16. 16:52

A temetési költség csökkenti azt az összeget, amelynek az erejéig felelősek vagytok a tartozasokert. Azért azt a bírósági iratot nem lenne baj bemutatni hozzáértőnek, hogy van-e vele valami teendő.

Eszter-ke # 2016.11.16. 09:53

Tisztelt Szakértő!

Most kaptunk egy bírósági végzést testvéremmel (50-50 % törvényes örökösök vagyunk) , miszerint elhunyt édesapánk tartozását köteles vagyok a halálakor bankszámláján szereplő összeg erejéig visszafizetni. Ez az összeg szerepelt a hagyatéki végzésben is. A hagyatéki végzésen azonban a hagyatéki tartozásoknál felsorolásra került a temetés költsége és a hagyatéki eljárás költsége, melyek számláit én, mint az egyik törvényes örökös fizettem.

Szeretném megkérdezni, hogy ebben az esetben a temetési költség csökkenti a követlehető tartozás összegét, vagy a teljeset tudják tőlünk követelni, merthogy temetésre kötelezettek is vagyunk?

Előre is köszönöm válaszát!

ObudaFan # 2016.11.09. 20:30

A temetési költségeket azért ki kell fizetni és ezért az örökhagyó gyermekei felelnek, más kérdés, hogy egymás között ilyen tényállás mellett el kell számolni, tehát édesanyádnak a nagybátyádtól vélhetően lehet követelése.