Hagyatéki költség illetve temetési költség


favorit # 2015.03.28. 17:12

Tisztelt Fórumozók.

A következő esettel kapcsolatos a kérdésem.
Az öröklés közjegyzői tortúráján túl vagyunk. Az örökös a Magyar Állam.Ezzel ellentétben a temetési költséget tőlünk követeli a megelőlegező Polgármesteri Hivatal közgyűlési határozattal, miszerint fellebbezésnek helye nincs. A fellebbezést már korábban arra hivatkozással hogy az örökség visszautasításra került megtettem. Megjegyzem a közjegyzői tárgyaláson mindkét esetben képviseltette magát a hivatali meghatalmazott, mint hagyatéki hitelező. Ismétlem a második tárgyaláson
hivatalosan rögzítette a jegyzőkönyvbe a közjegyző hogy az örökösök visszautasították az örökséget, a Magyar Állam az örökös.
Kérdésem: Miért kell nekem a Polgármesteri Hivatallal szemben Bírósági eljárást indítványozni./Szerintük erre van lehetőségem 30 napon belül./
Megjegyzem a telefonos megkeresésem a hivatalnál eddig nem járt eredménnyel.Szerintük a temetésre kötelezett a még élő két testvér a temetési tv. szerint.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.02.06. 12:16

Milyen papírok kellenek a temetéshez?

(Hogy a rendőrség mit csinál az ügyben, azt én nem is értem.)

dzsuz # 2015.02.06. 11:23

Tisztelt Fórumozók!

Egy közeli ismerősünk, akit gyakorlatilag családtagnak tekintettünk, közlekedési baleset áldozata lett. Saját kezűleg írt végrendeletében minden ingó és ingatlan vagyonát a jelenleg még kiskorú gyermekeimre hagyta.A rendőrség jelenleg vér szerinti rokonok felderítésével foglalkozik, de tudomásunk szerint ilyen nem létezik. Ettől függetlenül lehetséges, hogy találnak távoli rokont.Szeretnénk a temetését intézni, de minden személyes holmija a lakásában, vagy a rendőrségen van. Saját kulcsunk nincs a lakáshoz. Hogyan és kitől tudnánk a lakásába való bejutást, illetve a temetés intézéséhez feltétlenül szükséges papírok megszerzését kieszközölni?
Válaszukat előre is köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.01.30. 11:05

Ha nincs tartozás, akkor nincs kamat sem. Ha meg van tartozás, akkor ahhoz képest az évi 2-3%-os kamat már semmi.

Árvácska17 # 2015.01.30. 09:41

Az nagyon remek hír -főleg, hogy több helyről is ugyanez a visszajelzés, hogy saját magának nem számíthat fel díjat az ápolásért.

Több mint valószínű, hogy akkor -ha ezt nem engedi el- akkor nem fogadjuk el a hagyatéki terhet.

Viszont a bíróság nem fog neki kamatokat megítélni az ápolás idejére? Mert ezt is mondta , hogy jobb nem pereskedni, mert akkor kamatot is megítélnek és ki kell fizetnünk.

De az a helyzet, ha milliós tételről van szó, akkor csak érdemes futni a pénzünk után.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.01.29. 06:10

Igen csak kivételesen lehet az örökhagyó ápolására, gondozására hagyatéki hitelezői igényt alapozni. Pláne, ha a néhai gondnokság alatt állt, cselekvőképtelen volt.

Árvácska17 # 2015.01.28. 21:28

Azt mondta, hogy mi hétvégén megnézhetjük, de ki nem adja a kezéből. Mi viszont ügyvéddel szeretnénk átnézetni, akkor ért ehhez. Ezt valamiért nem akarja. Itt nekem gyanús, hogy nem akarja hogy hivatalos emberrel átnézessük. Akkor valahol nem fog jól a ceruza....

ObudaFan # 2015.01.28. 21:17

Ő nem köteles kiadni, ti meg addig nem vagytok kötelesek fizetni. Ha érvényesíteni szeretné, akor előbb-utóbb a teljes anyagba betekintést kell, hogy biztosítson, mert látatlanban a bíróság sem ítéli meg.

Árvácska17 # 2015.01.28. 20:04

Kedves Fórumozók!

Nagymamám után -aki nem rég hunyt el- hamarosan hagyatéki tárgyalás lesz.

Az egyik gyermeke lett a gyámja (betegsége kezdetén) mert évek óta tartó betegsége miatt önellátásra képtelen volt, így gondozni, ápolni kellett. (alzheimer)

A gyám, hagyatéki terhet fog benyújtani az örökösök felé, amely kb. 10 évnyi ápolási és egyéb díjat fog tartalmazni, melyet ki kell fizetni a nagymamám után öröklésre kerülő ingatlan eladási árából.

Mi, örökösök viszont szeretnénk látni az összes kiadást, ápolási díjat, melyet -elvileg- elszámolt a gyámhivatal felé és melyet hagyatéki teher címén fog követelni tőlünk (ennek összege milliókra rúg).

De viszont ezeket az elszámolásokat, számlákat és minden kiadásról szóló dokumentumokat nem akarja kiadni a kezéből, mert mi át szeretnénk egy ügyvéddel nézetni. De nem adja ki a kezéből, át nem nézhetjük, hogy mire milyen összeget számolt fel, pedig szerintem csak tudhatnánk, hogy mire fizetünk.

Kérdésem az lenne, hogy ezt megteheti e, hogy nem mutatja meg ezeket az elszámolásokat? Csak a hagyatéki tárgyaláson szembesülhetünk velük? Mert ott átnézni nem lesz idő és ott mondani kell, hogy elfogadjuk e vagy sem.

Azt mondta, hogy ha hivatalos kikérőt viszünk neki bíróságtól, akkor kiadja, addig nem.

Úgy gondolom, ha lelkiismeretesen számolta a költségeket, akkor nyugodt szívvel adná oda, hogy mi is átnézhessük őket.

Mit tanácsoltok? Természetesen kifizetni szándékozunk a ránk eső részt, de csak miután átláttuk, hogy mit mire követel.

Mit tanácsoltok?

Kovács_Béla_Sándor # 2015.01.27. 12:29

Tehát ha nem tudja bizonyítani ezt apám testvére,akkor lehetséges, hogy nem kell fizetnem semmit?
Fordítva: neked kell bizonyítanod, hogy apátok fizetett.

megkerestem egy ügyvédet is, de ő meg azt mondta, mondjak le a vagyonról..
Keress meg egy másikat is. (Lehet, hogy már nem is tudod a hagyatékot visszautasítani.)

Alexa111 # 2015.01.27. 12:10

Tisztelt Fórum!

Édesapám nemrégiben elhunyt, amiről csak a hagyatéki eljárás időpontját megküldő iratból értesültem. A hagyatéki eljáráson az alábbiakat tudtam meg:

  • Van egy féltestvérem, aki szintén örököl.
  • Édesapámnak nem volt vagyona, csak a szülei által örökölt 1/2 részben egy gyümölcsöst, amelynek értéke 4.800.000 Ft. A másik felét édesapám testvére örökölte.
  • Apám részét pedig én és a testvérem örököltük, vagyis az összvagyon 1/4 részét.
  • Apám testvére szerint még nagyapámnak volt takarékbetétkönyve,amit szintén apám öröklése által örököltünk.
  • Tudomásomra jutott még egy gépkocsi is, ami nyilván ugyanezen az elven öröklődik.

Édesapám testvére hitelezői igényt nyújtott be az alábbiakra:

  • Apám temetése,
  • Nagyapám és nagyanyám temetése,
  • Nagyapám e-on felé irányuló 300 ezer Ft-os tartozása( amit még nagyapám életében rendezve lett),

Valamint szemétszállítási díj az örökölt gyümölcsösről( kb 30 ezer ft).

Kérdésem a következő lenne:

Köteles vagyok a nagyszüleim temetésébe is beszállni? A temetkezési vállalatnál le akartam másoltatni a számlákat,de nem lehetett. Illetve csak 1 névre írhatják a számlát, tehát nem tudhatom,hogy apám ténylegesen nem fizetett bele a temetésekbe. Tehát ha nem tudja bizonyítani ezt apám testvére,akkor lehetséges, hogy nem kell fizetnem semmit?
Édesapám temetését nyilván az én kötelességem rendezni, de úgy gondolom, hogy csak és kizárólag azt!
A másik dolog, hogy nagyanyámtól semmit nem örököltem,ezért az ő temetésébe meg végképp nem értem, miért kell beszállnom.
Elég tanácstalan vagyok, nézegettem a jogszabályokat, megkerestem egy ügyvédet is, de ő meg azt mondta, mondjak le a vagyonról...nem értek vele egyet.
Örülnék,ha valaki tudna nekem egy kis segítséget adni! Előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.13. 18:39

a biróság által megállapitott 875.000,- Ft-ból?
Nem. Az ítélettel megállapított összegből már semmi nem vonható le. A perben kellett volna érvényesíteni ezt a hivatkozást.

A többi kérdést egyszerűen nem értem. A szavak ismerősek, de a szöveg egyszerűen nem magyarul van.

estreal # 2013.11.13. 10:16

Elnézést kérek, rosszul fejeztem ki magam!
A történet a következő:
Nagymamám tavaly nyáron hunyt el, érvényes, közjegyzői végrendeletet hagyva hátra, azzal a kéréssel, hogy édesanyám testvére még köteles részt se kapjon.
"Természetesen" ő ezt kifogásolta és beperelt, hogy fizessek neki köteles részt. (A nagymamám - édesanyám kérésére - rám hagyta az ingatlant).
Az ingatlan örökhagyót megillető részilletőségének értéke 3.500e forint értékben lett meghatározva, de úgy, hogy ebben benne van az a toldaléképület, amelyet a szüleim épitettek hozzá a saját költségükön (a dokumentumok megvannak ezekről), valamint az egész ingatlanon beruházást hajtottak végre, közmüvesitettek, újra vakolták, tetőt cseréltek.
A köteles rész ezen megemelkedett érték alapján lett megállapitva az első peren.
Hagyatéki teherként 228.000,- Ft lett feltüntetve, mivel az édesanyám nővére (felperes) nem vett részt sem a temetési, sem a közjegyzői költségekben.
Szóval az lenne itt a kérdés, hogy ez a hagyatéki teher levonható-e, a biróság által megállapitott 875.000,- Ft-ból?
Illetve, ha megvannak a felújitásról, hozzápitésről, engedélyről a dokumentumok létezik, hogy a biróság ezeket ne vegye ezeket figyelembe és ne ez alapján állapitsa meg a köteles részt??

A másik kérdésem az lenne, hogy a nagypapám halálakor szintén az édesanyámék által beruházott érték, illetve toldaléképület után is kapott a felperes tulajdonjogot, amit sikeresen megjelzálogozott olyan szinten, hogy végrehajtási jog került a tulajdoni hányadára.
Ilyenkor mit lehet tenni?
Figyelembe veszik itt ennél a pernél, hogy már igy is több tulajdonjogot kapott, vagy ellenpert kell inditani?
Persze hivatalosan nincs a nevén semmi....
Ha majd el szeretnénk adni az ingatlant, akkor először ki kell fizetni az adósságait, utána pedig még azért is, hogy aláirja az adásvételit?

Válaszát előre is köszönöm!!

Kovács_Béla_Sándor # 2013.10.30. 16:05

Mi az a "megállapított köteles rész"? A köteles rész alapja eleve a nettó hagyaték.

estreal # 2013.10.30. 09:52

Kedves Fórumozók!

A kérdésem az lenne, hogy a hagyatéki teher (temetési költség, illetve közjegyzői dij) levonható-e a megállapitott köteles részből , vagy csak ellenperben lehet követelni annak értékét?

fec76 # 2012.01.07. 09:47

Tiszteletem!

Szeretnék érdeklödni,hogy ha édesanyám útán örköltünk
2 fiútestvéremmel egy lakást,akkor az én részemet el-e adhatom egy kivülállónak??
S lenne még az a kérdésem,hogyha az egyik testvérem
a lakásban lakik,és nem fizeti a rezsit, akkor az én részemet meg-e terhelhetik??

Köszönöm a segítséget.

üdv,fec76

rozsa100 # 2011.03.12. 11:08

Tisztelt Fórum!
Egy hete meghalt a volt férjem,akit nem láttunk mióta elváltunk,és gyerektartást sem fizetett,ennek már 16 éve.
Egy közös gyermekünk van,aki már nagykorú,és van a volt férjemnek egy kiskorú gyermeke,aki miután elváltunk,a következő házasságából született,amit már szintén felbontottak.
Szeretném kérdezni köteles-e fizetni a temetési költségeket a fiam, miután nem örököl az apja után semmit, se ingó,és ingatlana nem volt.
A testvére segítette eddig a haláláig.De most senki,még a testvérei sem akarják eltemettetni, mondván a fia köteles,és az ottani önkormányzat fogja felszólítani a fiamat,hogy fizessen.
Nem tudom jogilag kötelessége fizetni, hiszen rá sem nézett,és nem törődött vele soha, és még csak nem is örököl tőle semmit.Csak a nevét örökölte eddig,ez az amit adott az apja neki.
Válaszukat köszönöm Rózsa

bigdedi # 2011.03.06. 18:11

Köszönöm a gyors választ

lakatosviktor # 2011.03.06. 09:03

Kedves bigdedi!

Az örökhagyó illő eltemettetésének költségei hagyatéki teherként minősülnek és azért az örökösök tartoznak helytállni.

Az édesapja felesége akkor kell, hogy viselje a temetés költségeit, ha örökös. Amit leírt, aszerint nem az, tehát e költségek viselésében neki nem kell osztoznia és annak megtérítését Önöktől követelheti.

Ha az örökségül kapott ingatlant értékesítik, a vételárból "automatikus levonás" nincs, hiszen ki vonna le belőle? Édesapjuk házastársa ebben az Ha ügyletben nem szerepel, hacsak pl. nem ő a vevő. A temetés költségeit pedig csak ő igényelheti Önöktől (hiszen ő fizette ki). Tehát ha pl. ő venné meg az ingatlant, a szerződésben rendezhetnék, hogy a vételárban elszámolták a temetés 200 ezer forintos költségét és a házastársnak e tekintetben nincs Önökkel szemben további követelése.

Üdvözlettel,
LV


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

bigdedi # 2011.03.06. 06:02

Jó napot mindenkinek , a következő kérdésem lenne:
Az édesapám meghalt tavaj augusztusban,a temetési költségek 200 000 FT-körül vannak. én és a testvérem vagyunk az örökösök ,de mivel nem igazán tartottuk vele a kapcsolatot a felesége fizette ki ezt teljes egészében.A hagyatéki tárgyaláson a közjegyző ezt az összeget ,hagyatéki teherként tüntette fel ami azt jelenti hogy kettönknek kellene ezt kifizetni vagy az ingatlan eladásakor levonják az eladási árból ? Persze ha eltudjuk adni mert az özvegynek holtig tartó haszonélvezeti joga van a mi örökségünkre.
Kérdésem még hogy a feleségének(ő nem a mi édesanyánk mert ez már a 2.házassága volt az apánknak)akivel 11 évig volt házas az apánk semmilyen költséget nem kell vállalni a a temetésből?

ObudaFan # 2011.01.10. 22:33

Némileg eltúlzottnak tűnik, a négyfős urna meg kérdés, hogy egészében elszámolható-e, de ne hidd, hogy nagyságrendileg több ez, mint ami még elfogadható.

b8kob0 # 2011.01.10. 20:01

Üdv Mindenkinek, a következő kérdésem lenne:
Édesapám halála után hárman maradtunk örökösök. A temetési költségből (melyről engem meg sem kérdeztek) 300 eFt az urna ára, mely 4 személyes (ebből én egy helyre sem számítok / számíthatok, mert nem is engednék az örököstársak). Az urna a Szt.Gellért templomban van, de a ravatalozást - valamiért - 67 eFt-ért a Farkasréten a Makovecz ravatalozóban tartották. Ennyit sikerült megtudnom - hogy a hamvasztás és a papi költség tette-e ki a maradék 430 e Ft-ot, nem tudom. A halotti toron csak én és a leányom volt ott. Kérdésem, köteles vagyok-e fizetni a luxus temetés és tor felét? Vagy van azért valami ésszerű határ? Segítségetek előre is hálásan köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2010.10.29. 09:28

Ha a sírhelyről a halottat máshová helyezik, a rendelkezési jog megszűnik. Ilyenkor a jogosultnak a díj arányos része visszajár.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.10.29. 09:24

Nem stimmel itt valami. A temetési hely felett az rendelkezik, aki azt megváltotta. Jó, azt el tudom képzelni, hogy az ismerősöd az unokahúgnak adta oda a pénzt, az pedig a saját nevében fizette be. De a rendelkezési jog akkor is csak arra terjed ki, hogy meghatározhatja, kit lehet odatemetni, milyen síremléket emeljenek illetve azt, hogyan, ki gondozza. De eladni a sírhelyet nem lehet. (Merthogy nem a jogosult a tulajdonosa.)

judith72 # 2010.10.29. 07:31

Sírhely ügyében lenne kérdésem.
2000-ben 35 évre megváltott sírhelyet az egyik ismerősöm, a nagynénje sírjára. Most jutott tudomására, mikor ment volna ki halottak napjára (már városban lakik és már idős nem tud csak évente 2-3-szor kilátogatni a temetőbe), hogy unokahúga engedélye nélkül eladta a sírhelyet, és már át is alakították urnasírrá a nagynénje sírját.Ráadásul, mivel idős már "magának is szánta" a sírhelyet.
Megtehette ezt az unokahúga, és hogyan engedélyezhette ezt a plébánia? Mit tehet most?
Várom mielőbbi válaszát , tisztelettel:Judith72