gondnokság alá helyezés


Kovács_Béla_Sándor # 2014.05.16. 08:44

Ki lakik benne?

Peppi # 2014.05.16. 07:46

Tisztelt Szakértők!
Gyámügy által én lettem a gondnok./Régebben leírtam a történetet./Kérdésem haza tudom-e vinni a gondnokoltat a haszonélvezetével terhelt ingatlanba./milyen jogcímen és hogy tudunk bemenni,ha nincs kulcsunk?/
Segítségüket előre is köszönöm.

ObudaFan # 2014.05.05. 10:28

Ha szenvedélybetegséggé vált a szerencsejáték, akkor igen. Egyébként édesapátok kérhetné bíróságon a közös vagyon megosztását.

zahilaci # 2014.05.04. 10:05

Tisztelt Fórumozók!
Édesanyám depresszióval küzd és rendszeres látogatója a pszichiátriának. Nyugtatókon és egyéb gyógyszereken él. Sokszor nincs igazán beszámítható állapotban. Mostanság kiderült, hogy szerencsejátékozik, így végre megtudtuk mire vesz fel rendszeresen kölcsönöket. Szenvedélyét provident hitelekből finanszírozza és évente 100-300ezer forintot vesz fel titokban (természetesen mind kiderülnek). Emellett a befizetendő csekkeket elrejti. Anyagi gondjuk nem lenne, mert 2 nyugdíjból élnek, édesapám még mindig vállal munkákat és mi (gyermekeik) is támogatjuk őket. Édesanyánkkal próbáltunk szót érteni, de sajnos mindhiába. Van megoldás, amit esetleg itt kapok? Jó helyre írtam egyáltalán? A gondnokság alá helyezéssel segíthetnénk szegény édesapánkon, akin csattan ez az egész?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.04.17. 16:11
petigyuszi # 2014.04.17. 15:48

Tisztelt Fórumozók!
Határozatban cselekvőképtelen férjem ideiglenes gondnoka lettem. Amikor a Gyámhivatalban a jegyzőkönyv készült, megkérdeztem, hogy tudnának-e adni olyan segédanyagot, amely pontosan tartalmazza a gondnokok kötelességeit és jogait, valamint az elszámolás pontos szabályzását. A válasz az volt, hogy ezt a Ptk. tartalmazza. A hivatal segítőkészségégét nem minősítem, de mivel nem vagyok sem jogász, sem ügyvéd, nem biztos, hogy az ide vonatkozó törvényt helyesen tudnám értelmezni. Tudna nekem valaki segíteni abban, hogy hol található olyan egységes, józan paraszti ésszel megérthető információ, amelyből megtudható a gondnok pontos feladata, és az, hogy a gondnokolt jövedelmének elszámolásánál milyen szabályokat kell figyelembe venni? Azt javasolták, hogy mindenről kérjek számlát, de nem tartom életszerűnek, hogy a sarki kisboltban reggelente vásárolt 4 kifliről számlát kérjek - főleg úgy, hogy abból lehet, hogy kettőt én fogok megenni. "Kivételt képez a számadás alól, ha a gondnokoltnak nincsen vagyona és a munkaviszonyból származó jövedelme, nyugdíja, egyéb járadéka nem halad meg egy bizonyos jogszabályban meghatározott értéket." Ezt olvastam egy ezzel kapcsolatos oldalon, de melyik az a "bizonyos jogszabály"? És mi a meghatározott érték?
A válaszokat előre is köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.03.28. 13:18

Végzés?

monalisa1 # 2014.03.28. 10:21

És kit neveztek ki gondnoknak?!

Peppi # 2014.03.28. 09:58

Tisztelt Fórumozók!
Megérkezett a bírósági Végzés a gondnokság alá helyezésről.Kérdésem,hogy ezzel a Végzéssel jogomban áll-e a hagyatéki tárgyaláson és rendőrségi feljelentésnél képviselni az örököst,sértettet?Vagy a Gyámügyi Hivatali papírt meg kell várni?Válaszokat köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.03.09. 17:51

Muszáj nekünk a bíróság által kijelölt elme orvos szakértőt elfogadni?
Nem. De az ítéletet úgyis az ő szakvéleményére alapozzák. Megjegyzem, ha jól értem, az első fokon kirendelt szakértő is vele egyezően vélekedett, és nincs is ezzel ellentétes szakvélemény, csak a hozzátartozók laikus véleménye.
Egyébként majd nem mindegy, hogy mi idézte elő a beszámítási képesség korlátozásához vezető pszichés betegséget, a beszámítási képesség hiánya vagy korlátozott volta a lényeg.

deni # 2014.03.09. 17:31

Tisztelt Szakértök!
Lenne egy kérdésem. "2013.04.14. Írtam, hogy rokonomat 44 éves Hölgy aki albérletben lakik nálam gondnokság alá helyezték."
Ez ellen fellebbezést nyújtottunk be amit tavaly ősszel tárgyaltak. A tárgyalást azzal az indokkal halasztották el, hogy a rokonomat egy másik a bíróság által kijelölt elmeorvos szakértő vizsgálja meg. Ami már meg is történt és a tárgyalást 2014.03.11.-ére tűzték ki. Elmeorvos szakértő Hölgy (kb.50) kb. 15 percet volt nálunk és olyan elmeszakértői véleményt irt amire szerintem biztosan gondnokság alá helyezik.
Az egész elme szakértői véleményt a régi három évvel azelőtti zárójelentésekből írta ki amikor még elégé depressziós volt. Ami nem is csoda ha egy év leforgása alatt, férjét, anyát és apját is elvesztette. Itt említem meg, hogy a rokonai közül senki sem akarja sőt aláírásukkal fia, Öcse és a nővére is tiltakozik gyám alá való helyezésének. Ezt a gyámügyes teljesen egyedül valami oknál fogva nem tudom, mint egy megszállott csinálja. Szerintem minden áron meg akarja mutatni, hogy ö az erősebb. Mert ö mint régi munkássör komcsiból lett gyámügyes, köztudott, hogy ezek az emberek, egyszerűen nem tudnak veszíteni.
Vagy az fáj neki vagyis irigy, hogy én allergiás voltam rájuk és 45-évet külföldön éltem. Nekem az a véleményem, hogy a jelenlegi elmeorvos szakértőt és persze az előtti bírónőt is beleértve mindkettőt lefizette. Az első tárgyalás nem volt más mint bábszínház mert minden úgy történt ahogy a gyámügyes akarta.
Ezek után úgy döntöttünk, hogy a tárgyalásra elmegyünk és közöljük a bírósággal, hogy ezt a elmeorvos szakértőt nem tudjuk elfogadni és jövünk haza. Mit tudnak csinálni? Rokonom csak 22-800 Ft-ot kap havonta.
Muszáj nekünk a bíróság által kijelölt elme orvos szakértőt elfogadni?
Válaszokat előre is köszönöm. Üdv. Deni

verity # 2014.02.25. 13:43

Kedves fórumozók!
Édesanyám 2 éve agyvérzést kapott, aminek következtében csak a jobb keze mozog, és mostanra olyan fizikai állapotba került, hogy egyedül fel sem tud ülni. Otthonban van. Az agyvérzése előtt is depressziós volt, nem nagyon törődött a dolgaival, a számláit általában befizette, volt hogy nem, és nem azért, mert nem volt pénze. Egyszerűen nem törődött a dolgaival. Szellemileg elvileg ép, a XIX. századi német irodalomról szuperul lehet beszélgetni vele (ha van hozzá kedve), de azt nem tudja megmondani, hogy 2 éve kapott-e a Telecomtól médiaboxot, és ha igen, hová tette.
Az egyetlen lánya vagyok, én intézem az ügyeit, ahogy tudom. Pillanatnyilag meglehetősen nehezen, ugyanis én Pesten élek, most már ő is, viszont a lakása 120 km-rel odébb van, oda jön az összes levele. A bankszámlájához csak annyira férek hozzá, hogy levegyem a nyugdíját (illetve annyit, ami az otthont meg a gyógyszereit fedezi, mert a lakása rezsijét csoportos beszedéssel vonják). Semmi egyebet nem tehetek, még az ingyenes pénzfelvételt sem tudtam kérni. A bank elzavart, hogy hozzam be anyámat (képtelenség), vagy hozzak közjegyzői meghatalmazást. Felhívtam egy közjegyzőt, ami mondta, hogy 40.000 Ft (ebből azért még nagyon sokáig tudok kp-t felvenni), és olyan minősíthetetlenül beszélt velem, hogy mennyi anyu nyugdíja, meg mennyi a pénze, mintha ki akarnám rabolni. Felhívtam a gyámhivatalt is, ahol rövidre zárták a dolgot annyival, hogy ha eszénél van, akkor nem lehet gyámság alá helyezni. És ha eddig is intéztem az ügyeit, akkor biztos meg fogom oldani ezután is.
Tud valaki erre megoldást? Lehet, hogy az orvos megállapítaná, hogy képtelen az ügyei vitelére? Előfordulhat, hogy nem engem neveznek ki gondnoknak? (Mondjuk a családból más nem is vállalná...) Annyi szar sztori van, hogy elsikkasztják a gondnokolt pénzét...

ObudaFan # 2014.02.17. 08:52

Ha valóban felróhatóan kárt okozott a gondnok, amit azért a leírásból én nem állítanék határozottan, akkor a munkáltatójával szemben lehet kárigénnyel élni.
Az esetleges elszámolási vitában a gyámhatósághoz lehet fordulni.

bokréta123 # 2014.02.16. 21:34

Kedves Hölgyek/Urak! Két kérdésem lenne, az egyik, hogy a hivatásos gondnok jogszerűen fizeti-e a gondnokoltjainak látogatása során felmerült benzinköltségét és autópályadíját a gondnokolt vagyonából? Ez a munkájának része, ergo a költségtérítést szerintem a munkaadótól kellene megkapnia... (Benzinköltséget és a 9Ft/km-es költségátalányt)
Másik kérdésem az, hogy ha a hivatásos gondnok mulasztása következtében vagyoni kár éri a gondnokoltját, az hogyan érvényesíthető? (A gondnokoltat otthonba költöztette, az ingatlanban nem fizette az unoka által használt villanyára költségét, így az órát a szolgáltató kikapcsolta. Az unoka sajnos elhunyt, majd fél évvel később rendezte a számlatartozást, de nem intézkedett a visszakapcsolás iránt, így az órát leszerelte a szolgáltató. Az óra felszerelésének költsége (400 eFt) hogyan érvényesíthető? Nagyon köszönöm, ha segítenek!

ObudaFan # 2014.01.26. 18:56

A tudtomon kívül a húgom gondnokság alá helyezheti édesapámat?

Igen.

Ha igen, elintézheti hogy kizár az örökségből?

A kettőnek semmi köze egymáshoz.

yushi # 2014.01.26. 18:20

Sziasztok!
A tudtomon kívül a húgom gondnokság alá helyezheti édesapámat?
Ha igen, elintézheti hogy kizár az örökségből?
Előre is köszönöm.

monalisa1 # 2014.01.03. 10:08

Apukád nyugdíját saját érdekében már most neked kellene kezelni és csak napi szinten hagyni nála egy kis költőpénzt, ha azt elveszti ill. ellopják akkora baj még nincs. A pénz nagyrészét általad a rezsijére, a megélhetésére fordítani.

A gondnokság alá helyezés a gyámhatóságnál indul, lesz bírósági eljárás - azon belül is igazságügyi elmeszakorvosi vizsgálat. Szóval nem egyik napról a másikra az ezen eljárás. Van amikor nem a családtagot és/vagy a rokont jelölik ki gondoknak.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.03. 09:32

Nem. (Majd ha meghal - de akkor is csak az örökség erejéig.)

Vandyka76 # 2014.01.03. 09:28

Tisztelt Hölgyek és Urak!
A következőre szeretnék választ vagy tanácsot kapni:
Apám egyetlen, egyenesági leszármazottja, gyermeke vagyok.Anyám már jó ideje meghalt.Apám mostanra ért olyan állapotba, hogy már nem ért a hivatalos ügyek intézéséhez, elhagyja a pénzét, ellopják tőle, mert nem figyel, elfeledkezik pénzügyei állásáról...stb.Sok adósságot, tartozást halmozott fel, amit a nyugdíjából képtelenség kifizetni, még részletekben is.
Semmilyen tulajdona, vagyona nincs, csak a nyugdíja.
Ha én vállalom a gondnokságot, akkor ezek a tartozások átterhelődhetnek rám?
Köszönöm a válaszokat és tanácsokat előre is!

monalisa1 # 2013.12.28. 19:42

Fogadj ügyvédet.

deni # 2013.12.28. 14:39

Csak vannak gondnok visszaélések. Mint ahogy Mimóka is leírja. "Obudafan" is tudna biztosan több esetet de ö lehet, hogy fél amit meg is lehet érteni. Ebben a korrupt országban nagyon sok embert gyám alá lehet tenni. Elég az elmeorvost meg a bírónőt lefizetni. Ennyi...
Tisztelt Szakértők!
Segítséget kérek az alábbi témában!
Édesanyám haláláig cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állt.Egyedüli gyermeke vagyok,gondnoka mégsem én lehettem,bár én törődtem vele.Ahogyan az lenni szokott,egy "rokon" kihasználva Édesanyám szellemi teljes leépülését teljesen rátelepedett Édesanyáőmra,anyagilag is kihasználta,behízelgő modorával bizalmába férkőzött,az egész család ellen fordította Édesanyámat.Hiába kértem a gyámügyet,ne ezt nevezzék ki gondnoknak,hisz ismerem életvitelét,viselt dolgait,figyelembe sem vették.Pedig Édesanyámnak van egy testvére,ő is lehetett volna.
Édesanyám életének utolsó hónapjaiban lórházban volt,a gondnok fölvette a nyugdíjat,a fizetési fölszólítók meg sorba jöttek,semmi közüzemi számlát nem fizetett ki.
Rendre beküldtem ezeket a fölszólítókat a gyámügyre,kértem váltsák le a gondnokot,azt hiszem ez elég alap lett volna,hisz megszegte kötelességét.Nem tették meg.
Végül kértem eseti elszámoltatását.
Ennek az lett a vége,hogy büntető följelentést tettem ellene.A rendőrségi vizsgálat lezárult,460.000 Ft-os sikkasztást állapítottak meg,az ügyet vádemelési javaslattal küldték át az ügyészségre.
Felelős a gyámügy a történtekért,hisz nekik ugyanazt kellett volna látni,mint nekem.Ha leváltja,nem tud ennyi kárt okozni?
Kérhetem a gyámügy felelősségének a megállapítását,ha bírósági szakaszba jut az ügy??
Az érthetőbbség kedvéért megjegyzem,van egy rossz érzésem,miért volt a gyámügy ennyire a gondnok mellett!
Édesanyámnak velem közösen volt egy takarékbetétje,tehát a kettőnk nevén volt,csak együtt vehettünk ki belőle,és elhalálozási rendelkezés is volt rajta.A gyámügy engem arra szólított föl,vetessem le a nevem a betétkönyvről,mert így a bank nem tudja a gyámügyi fenntartásos betétkönyvet megnyitni.Természetesen én ezt nem tettem meg,pontosan azért,mert már akkor láttam,mit akar a gondnok,be is bizonyosodott,hogy ő ezt az egészet anyagi haszonszerzés miatt csinálta.
Történtek próbálkozások a betétkönyvvel a bankban,de természetesen nem tudtak hozzájutni a pénzhez.
Vajon mi volt a gyámügyes és a gondnok közös terve??
A hagyatéki végzés után sem számolt el felém,mint egyedüli örökös felé.Édesanyám halála napján vette föl az utolsó nyugdíját,hiába volt benne a gyámügy fölmentő határozatában,hogy majd a hagyatéki végzés után el kell számolnia,nem történt meg,Édesanyám családi ékszereit sem adta vissza.
A gyámügynek nem kellett volna kontrollálni,hogy megtette-e az elszámolást?
Azt az eseti elszámolást,amit én nem fogadtam el,följelentést tettem,meg is állta a helyét a rendőrségen,a gyámügy miért fogadta el?
Nem kellett volna nekik följelentést tenni??
Megjegyezni kivánom mélységesen fölháborítónak tartom,kihasználni valakinek szellemi leépülését,egy gondolkodni nem tudó embert pont az károsít meg,akire azt bízták,hogy kezelje a vagyonát a gondnokoltnak.
Hát kezelte saját maga javára.
Legfölháborítóbb,hogy a gyámügy ehhez segítségére volt.
Gond lehet a gyámügy körül,azt hiszem.Ebben az időben történt városunkban,hogy a szoc.otthon vezetője fölakasztotta magát,mert kipattant,hogy nincsenek rendben a gondnokság alá helyezett idős emberek pénzei.Ebben a gyámügyynek is benne kellett lenni,úgy gondolom.
Természetesen az ügy agyon van hallgatva,de hát ez kis város,és a megkárosított emberek hozzátartozói nem fogják befogni a szájukat.
Kérem írják le véleményüket,és adjanak tanácsot arra vonatkozóan,hogy jól gondolom-e,van felelőssége a gyámügynek a történtekben
Mimóka

ObudaFan # 2013.12.27. 12:35

Pd. egy gyám alatt levő betelefonáló elmondta, hogy a Kft-jét minden indok nélkül a gondnoka a saját nevére íratta.

Az azért nem olyan egyszerű, ahhoz eseti gondnokot kell kirendelni a gondnokolt részére, különben érvénytelen lesz a szerződés.

deni # 2013.12.25. 18:04

Tisztelt Fórumozók!!
Lenne egy kérdésem. Tud-e valaki olyan esetekről amikor a gondnok a gondnokolttal szemben vissza élést követett el, vagyis magyarul mondva elcsalta a pénzét.
Tudom, hogy sokk becsületes ember van de gondnoknak szerintem csak nagyon ritkán felelnek meg. Oda csak, rokon, barát és ismerősök jöhetnek számításba, mint ahogy a jó működő maffiánál szokás.
A gyám ügyekkel már a Kossuth rádió is foglalkozott. Pd. egy gyám alatt levő betelefonáló elmondta, hogy a Kft-jét minden indok nélkül a gondnoka a saját nevére íratta. A másik, két eset amit én tudok. Gondnokság alatt levő nevezzük Palibácsinak kb.75 é esete. Egy régi ismerősöm akinek már sajnos nem voltak rokonai. Több mint 2,5 éve feküt a kórházba és mint bányász havi kb. 120 e Ft. nyugdíja és egy családi háza volt.
A gondnoka nagyon ritkán csak könyörgésre látogatta meg és vitt be neki pár apróságokat. De azt a kívánságát már nem teljesítette, hogy mielőtt meghalna elvigye a házát megnézni!! Nem gondolok mindjárt rosszra de azt nagyon szeretném tudni, hogy hová könyvelték el az öreg 30 havi nyugdíját meg a házát. Egy 45-éves rokonomat mivel ura halála nagyon megviselte és depresszióba esett gyám alá akarják helyezni úgy, hogy a rokonai közül senki sem akarja. Ezt a gyámügyes teljesen egyedül mint egy megszállott csinálja. Talán nem a házáért? Már a második elmeorvos szakértői vizsgálaton van túl és kb. Januárba lesz a negyedik tárgyalás amit senki sem ért.
Szerintem ha a családi házak és autók élárverezéseknél már rengeteg csalás volt akkor miért ne fordulna elö a gyámhatóságnál ahol ezt még könnyebben megtehetik.
Nem is nehéz nekik ha ilyen sok § védik őket. "A gondnokot feladata ellátása során a gyámhivatal felügyeli. A gondnok - fö szabály szerint- évente köteles elszámolni a gondnokolt vagyonával".
Szóval csak minden év végén le kell adni a számlákat és hogy a gondnok egész évben miket és kiknek vásárolt őrajta kívül senki sem tudja. Ha meg a gondnokolt elhalálozna megkapja a gondnok rokona vagy cimborája a 7 mil-ós házat kb. 2 mil-ért.!!

Szilvia0801 # 2013.08.15. 06:34

Kedves Tyepa!

Az alábbiakat tájékoztató jelleggel másoltam be.

Ápolási díj
Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú személy részére biztosított anyagi hozzájárulás.

Ki állapítja meg az ápolási díjra való jogosultságot?
Alanyi jogon járó ápolási díj esetén az ápolást végző személy lakóhelye szerint illetékes járási hivatal, a méltányosságból megállapított ápolási díj esetében pedig a lakóhely szerint illetékes önkormányzat képviselő-testülete.

Ki jogosult alanyi jogon ápolási díjra?
A jegyes kivételével – az a hozzátartozó,
aki önmaga ellátására képtelen, állandó és tartós felügyeletre szoruló

  • súlyosan fogyatékos (életkorra tekintet nélkül), vagy
  • tartósan beteg 18 év alatti gyermek gondozását, ápolását végzi.

Az ápolási díj megállapítása szempontjából ki tekinthető hozzátartozónak?
A közeli hozzátartozók, azaz: a házastárs, a bejegyzett élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; valamint a hozzátartozó: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, bejegyzett élettársa, a házastárs, a bejegyzett élettárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa, bejegyzett élettársa.

Az ápolási díjra való jogosultság szempontjából ki minősül súlyosan fogyatékos személynek?
Akinek

  • segédeszközzel, vagy műtéti úton nem korrigálható módon látóképessége teljesen hiányzik vagy aliglátóként minimális látásmaradvánnyal rendelkezik és ezért kizárólag tapintó-halló életmód folytatására képes,
  • hallásvesztesége oly mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére és spontán elsajátítására segédeszközzel nem képes és halláskárosodása miatt a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad,
  • értelmi akadályozottsága genetikai, illetőleg magzati károsodás vagy szülési trauma következtében, továbbá a tizennegyedik életévet megelőzően bekövetkező súlyos betegség miatt középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű, továbbá aki IQ értékétől függetlenül a személyiség egészét érintő (pervezív) fejlődési zavarban szenved, és az autonómiai tesztek alapján állapota súlyosnak vagy középsúlyosnak minősíthető (BNO szerinti besorolása: F84.0-F84.9),
  • mozgásszervi károsodása, illetőleg funkciózavara olyan mértékű, hogy helyváltoztatása a külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy állapota miatt helyváltoztatásra még segédeszközzel sem képes, vagy végtaghiány miatt önmaga ellátására nem képes,
  • és állandó ápolásra, gondozásra szorul.

Mennyi az alanyi jogon megállapított ápolási díj összege?
Az alanyi jogon megállapított ápolási díj összege a költségvetési törvényben meghatározott alapösszeg, mely 2013-ban 29.500,- Ft.

Kinek állapítható meg az emelt összegű ápolási díj?
Annak a hozzátartozónak, aki a fokozott ápolást igénylő súlyosan fogyatékos személy gondozását, ápolását végzi.

Mennyi az emelt összegű ápolási díj összege?
Az emelt összegű ápolási díj összege azonos a költségvetési törvényben meghatározott alapösszeg 130%-val (38.350,- Ft).

Ki minősül fokozott ápolást igénylő személynek?
Fokozott ápolást igénylő az a személy, aki mások személyes segítsége nélkül önállóan nem képes

  • étkezni, vagy
  • tisztálkodni, vagy
  • öltözködni, vagy
  • illemhelyet használni, vagy
  • lakáson belül - segédeszköz igénybevételével sem - közlekedni,

feltéve, hogy esetében a fentiek közül legalább három feltétel egyidejűleg fennáll.

Ki állapítja meg, hogy a súlyosan fogyatékos ápolt fokozott ápolást igényel?
Az ápolt személy tartózkodási helye szerint illetékes módszertani intézmény által kijelölt szakértő.

Méltányosságból kinek lehet ápolási díjat megállapítani?
A települési önkormányzat a rendeletében meghatározott feltételek esetén ápolási díjat állapíthat meg annak a hozzátartozónak is, aki 18. életévét betöltött, tartósan beteg személy gondozását végzi.

Ha az önkormányzat méltányosságból állapít meg ápolási díjat, a jogosultságot kötheti- e jövedelmi feltételhez?
Igen, az önkormányzat a helyi rendeletében az ápolási díj megállapítását jövedelmi feltételhez kötheti.

Az ápolási díjra való jogosultság szempontjából ki minősül tartósan beteg személynek?
Aki előreláthatólag három hónapnál hosszabb időtartamban állandó ápolást, gondozást igényel.

Mennyi a méltányosságból megállapított ápolási díj összege?
A méltányosságból megállapított ápolási díj összege a költségvetési törvényben meghatározott alapösszeg 80%-a (23.600,- Ft).

Meg lehet állapítani az ápolási díjat, ha az ápoló más rendszeres pénzellátásban is részesül?
Csak abban az esetben, ha a folyósított rendszeres pénzellátás összege nem haladja meg az ápolási díj összegét. Ebben az esetben a rendszeres pénzellátás összegét egészítik ki az ápolási díj összegéig.
Ha a különbözet az ezer forintot nem éri el, a jogosult részére ezer forint összegű ápolási díjat kell megállapítani.

Az ápolási díj megállapításának feltétele-e, hogy az ápoló és az ápolt közös háztartásban éljen?
A törvény az ápolási díj megállapításának feltételeként nem írja elő, hogy az ápoló és az ápolt közös háztartásban, vagy azonos lakcímen éljen, természetesen az önkormányzat megvizsgálja, hogy az ápoló ápolási kötelezettségének eleget tesz-e.

Mely esetben jogosult az ápoló a saját jogú nyugellátás, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, balettművészeti életjáradék, átmeneti bányászjáradék, rokkantsági ellátás vagy rehabilitációs ellátás mellett a teljes összegű ápolási díjra?
Ha a súlyosan fogyatékos beteget ápoló személy részére a fenti ellátás valamelyikét állapítják meg, továbbra is jogosult az ápolási díjra, feltéve, hogy az ápolási díjat a fenti ellátás megállapítása időpontjában több mint tíz éve folyósítják.

Milyen időtartamnak minősül az ápolási díj folyósításának időtartama?
Az ápolási díj folyósításának időtartama nyugdíjszerző szolgálati időnek minősül, mivel a folyósított összegből 10% nyugdíjjárulékot vonnak.

Ha a nyugellátásban részesülő személy részére ápolási díjat folyósítanak, az ő esetében is levonják a 10%-os mértékű nyugdíjjárulékot?
A saját jogú nyugdíjban részesülő személy az ápolási díj után nyugdíjjárulékot nem fizet.

Milyen igazolásokat kell az ápolási díj megállapítása iránti kérelemhez mellékelni?
Az ápolási díj megállapítása iránti kérelemhez mellékelni kell a háziorvos igazolását arról, hogy az ápolt

  • súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg, és
  • arra vonatkozó szakvéleményét, hogy az ápolt állandó és tartós gondozásra szorul.

A háziorvos milyen iratok alapján állítja ki a tartósan betegségről, vagy súlyosan fogyatékos állapot fennállásáról szóló igazolást?

  • az orvosszakértői szerv szakvéleménye, vagy
  • a megyei gyermek-szakfőorvos igazolása, vagy
  • a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmény vagy területileg illetékes szakrendelő intézet szakorvosa által kiadott zárójelentés, igazolás alapján.

A háziorvos a súlyos fogyatékosság tényéről szóló igazolást a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján is kiállíthatja.

Tyepa # 2013.08.15. 06:06

Sziasztok!
Nem tudom, hogy idevaló a téma vagy sem, nem értek hozzá, bocsánat, ha nem.
Egyik ismerősöm 76 éves anyukáját ápolja otthon (nem tudja magát ellátni, pelenkázni kell stb.) és emiatt nem tud elmenni dolgozni.
Kérdésem, hogy milyen járulékok illetik meg őt? És ezeket melyik szervnél kell igényelni?

Válaszotokat előre is köszönöm.

Tyepa