Távoltartási végzés


Gombalakó. # 2015.05.19. 12:41

Van egy srác, akit egy gyülekezetben ismertem meg. Többet akart, mint szimpla ismerősi viszony. Mikor ezt észrevettem, már eltávolodtam tőle, nem voltam vele nagyon kommunikatív; ez történt már tavaly augusztusban. Ellenben ő, folyamatosan írt nekem, találkozni akart velem. És mikor nem volt eredménye, elkezdett sértegetni is. November környékén összejöttem egy sráccal, akit meg is fenyegetett, hogyha megsért engem, akkor számoljon a következményekkel. A kapcsolat vége után barátaimhoz ment oda és vonta őket kérdőre nem éppen barátságos módon, hogy miért nem védtek meg engem attól a sráctól. Többször megvárt engem a vasárnapi alkalmak után, az iskolámba is bejött, hogy beszéljünk annak ellenére, hogy már többen beszéltek vele, hogy hagyjon engem békén. Sokszor várt engem iskola után a metróállomáson is. Úgy vettem észre, hogy ezek a próbálkozásai körülbelül februárban alábbhagytak, azonban mostanában észrevettem, hogy követ az utcán, folyamatosan próbál velem beszélni. Azt sem tudom, hogyan de tudta, hogy ma annak ellenére, hogy már nincsen tanításom be kellett mennem és ő ugyancsak ott várt engem. És csak úgy tudtam nagy nehezen lerázni, hogy másik útvonalon mentem haza. Nem tudom már mit tehetnék ellene, fizikailag nem bántott, de félek tőle. Nem tudom honnan szerzi az információkat rólam, hogy mikor hol vagyok és hogy legközelebb vajon hol fog felbukkanni. Ész érvek nem hatnak rá, sem a beszélgetés. Tudnék valamit tenni elenne jogi úton?

ObudaFan # 2015.04.01. 14:29

Ha jól értem, a másik szülő neveli a gyereket és neki nincs kifogása a saját szülője ellen. kkor pedig nincs sok értelme a nagyszülői kapcsolattartást bárhogy szabályozni.

AntalZoltan # 2015.03.31. 16:39

Köszönöm. Lenne valami amit jogilag tehetnék?
Például korlátozott láthatás, hogy csak az egyik szülő jelenlétében lehessen a gyermekkel?

ObudaFan # 2015.03.30. 15:19

AntalZoltan

Távoltartást erre biztosan nem.

ObudaFan # 2015.03.30. 15:17

jefber
Attól függ, ki bántott és mikor.

jefber # 2015.03.30. 09:44

Üdvözlöm.
Olyan kérdésem lenne, hogy ha bántottak, nekem támadtak de nem tettem még feljelentést viszont rendőrség helyszínen volt és jegyzőkönyv is van róla, de félek hogy ez újra megtörténik kérhetek-e távolságtartási végzést?

AntalZoltan # 2015.03.30. 04:00

Üdvözlet
Problémám a következő:
Gyermekem anyjával külön élünk élettársi kapcsolatban voltunk. Külön élésünk óta a volt élettársam anyja a gyermeket folyamatosan befolyásolja és uszítja ( apád elhagyott titeket, már nem törődik veled, utálom az apádat stb) amit a gyerek minden beszélgetésünkkor elmond és láthatóan állandó tényezőről van szó. Mivel mindent otthagytam a gyereknek: ház autó ingóságok nekem újra meg kellett mindent teremtenem. Mikor autót kellett vásárolnom pár hónapig a kiadásaim miatt nem tudtam gyerektartást fizetni ( önkènt fizettem eddig erről bíróság nem határozott) a gyermek azt mondta hogy idézem: " A nagyi azt mondta neked azért kellett autót venni hogy én éhen haljak". Ez csak egy a sokból. Közben a volt élettársam is és én is új kapcsolatba kezdtünk és a nagymama addig tömte a gyermek fejét hogy az uj élettársat a gyermek apának kell szólítsa ( a fiam 5 éves de olyan szavakkal számolt be erről amit csak egy felnőtt adhatott a szájába pl: Én befogadtam őt a családomba ő a nevelőapukám Te meg a vérszerinti apukám)
Ez a dolog hogy pár hónapos kapcsolat után a gyermek egy vadidegent apának szólítson még ha látszólag ( több hónapos befolyásolás után) önként engem mélységesen sért és bánt.
Volt élettársam többszörös figyelmeztetésem ellenére nem tesz ellene vagy ha próbál is tenni semmi változás. A gyermek elméjét továbbra is mérgezi és ellenem uszítja. Mivel külföldön dolgozok elég ritkán látom a gyermeket ez is ront a helyzeten mert nem tudom befolyásolni a történteket. Tartok tőle hogy idővel teljesen megmérgezi a gyerekkel való kapcsolatomat a folyamatos ráhatással ( sajnos sokat van a gyermekkel sokszor napokig hetekig nála van ).
Kérdésem az lenne lehet e bármilyen módon korlátozni a nagyszülő láthatását vagy súlyosabb esetben távoltartást kérni?
Amennyiben nem, úgy mik a lehetőségeim?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát.
Egy elkeseredett apuka. :(

ObudaFan # 2015.03.04. 22:42

Lehet.

csillamv # 2015.03.04. 14:14

Tisztelt Szakértő! Férjemmel és két gyermekemmel élek a férjem nevén levő lakásban. Sajnos ő herbálozik, engem háromszor bántalmazott, egyre rosszabb állapotban szokott lenni, pánikrohamok, stb. A kérdésem az lenne, hogy beszívott állapotában kihívom a rendőrséget, lehet kérni távoltartási végzést, attól, hogy az ő lakása?

Előre is köszönöm!

ObudaFan # 2015.02.10. 12:53

És te vagy a bíróság szerint a kérelmező? Mert akkor egyszerűen a bíróságon vond vissza a kérelmet.

kicsilany . # 2015.02.09. 22:16

Erdeklodni szeretnek.kaptam levelet meg kell jelennem v mi tavoltarta megelozo ugyben. Amit nem is kertunk parommal.
olyan esetben mi a kovetkezmenye ennek ha nem jelenek meg? Mivel dolgozom nemtudok elmenni.
ertelmet sem latom mert nem bant a parom!

Elore is koszonom a valaszt.

missbi # 2014.08.15. 15:33

Köszönöm válaszát.Hol lehet jelezni a kérelmet ?

ObudaFan # 2014.08.15. 10:34

Kérhetsz.

missbi # 2014.08.14. 21:01

Abban az esetben ha férjem ellen 60 napig távoltartási végzés van érvényben és a szülöi jogait a bíróság szünetelteti kérhetek gyerektartásdíj fizetést ?
A végzésben ez áll : Távoltartás ideje alatt a bántalmazó lakásfenntartási és tartási kötelezettsége fennáll, de szünetel a szülői felügyeleti és a kapcsolattartási joga.

ObudaFan # 2014.04.22. 11:15

Édesanyád kérheti a távoltartást a rendőrségtől, vagy a bíróságtól.

delfin16 # 2014.04.21. 15:56

Szép napot!
Én olyan kérdéssel fordulnék ide,hogy nekem a szüleim elváltak ,és már 12 éve a nagymamámmal éltem most viszont édesanyámmal szeretnék a továbbiakban egy háztartásban élni.(Még kiskorú vagyok.) Ennek az akadályozó tényezője az,hogy ő egy albérletben tartózkodik a volt élettársával, aki nem lát, .Ez a bizonyos volt élettárs elég gyakran fogyaszt alkoholt igen nagy mértékben, és olyankor erőszakosan viselkedik. Édesanyámat már többször bántalmazta, engem kétszer, tör-zúz, ordít , életveszélyesen fenyegetőzik, és többször előfordult ,hogy molesztált.
Ha lehetséges szeretném megtudni , mi is egy ilyen eljárásnak a menete,milyen jogaim vannak, és mire számíthatok.
Válaszukat előre is köszönöm!

ObudaFan # 2014.04.11. 10:25

Távoltartást akkor lehet kérni, ha csinál is valamit. Amíg csak ettől tartasz, addig nem.

Lillyen # 2014.04.11. 03:48

Szép napot!

A volt párom miatt keresem meg Önnt!
Akit folyamatosan felkellett jelentenem a zaklatásai és fenyegetései miatt! Ma szabadul a Börtönből és félek tartok tőle! Nehezíti az a problémát hogy én a jelenlegi páromtól gyermeket várok és féltem magam és a közös gyermekem életét is akki még csak 6 éves! Elutasítottak mikor tavaly szerettem volna távolságtartási végzést kérni! Így valamit nem tehetnék az Állapotom miatt!
Írtózatosan rettegünk tőle!

ObudaFan # 2014.03.05. 11:27

Réka Andrea

Az nem a tanú szuverén döntése, hogy bele akar-e folyni egy eljárásba.

ObudaFan # 2014.03.05. 11:25

lorinasz

Ha megint üt, akkor kérhetsz távoltartást, de ez is csak időlegesen oldja meg a problémát. NEm lehetne elkeríteni a te részedet?

lorinasz # 2014.03.04. 11:07

A történetem:
Három kiskorú gyermekemmel és a férjemmel a szüleimhez építkeztünk. A lakásrészem az én tulajdonomban van. A testvérem jelenleg külföldön dolgozik, de havonta hazajár. A sorozatos (kb. 15 éve) tartó cirkuszai miatt már elviselhetetlen. Ha hazajön biztos, hogy beleköt valakibe, terrorizálja azegész családot. Nekimegy mindenkinek, trágár szavakkal illeti és sokszor előfordult, hogy meg is ütött valakit. Nem tudok kimenni a saját udvaromra mert félek, hogy nekemesik és talán megver, vagy esetleg rosszabb. a gyerekeimetsem merem ilyenkor kiengedni. A legkisebb gyerekemmel vagyok itthon gyesen. Édesapám már nyugdíjas, de ő nem tesz semmit elleme és neki is nekitámadt már nem egysezer.
A szüleim már kijelentették tőlünk, de mégis megengedik neki, hogy egy kisházban meghúzza magát, ha hazajön.
Arra gondoltam, kérek távolságtartási végzést.

Mit tegyek?
Köszönöm a válaszát!

Réka Andrea # 2014.02.14. 16:26

Történetem a következő. 1 és fél éve lakunk lakótelepen. Mi vagyunk a legfiatalabbak (24 évesek) van egy 9 hónapos kisfiunk. A lakók már akkor utáltak minket, mikor oda költöztünk. Soha nem hangoskodtunk, udvariasak voltunk, nem csináltunk semmit amivel zavarhattunk volna bárkit is. Összebeszéltek ellenünk, hogy kiutálnak minket onnan, összefognak ellenünk, addig szemétkednek velünk, míg el nem megyünk onnan. Valamint kitalálták, hogy feljelentik a páromat, hogy ver engem (ez persze nem igaz), meghazudtolnak minket. (ezekről hangfelvétel is készült).
Folyton megaláznak, lehordanak minket mindennek, nem tudjuk miért. Ma mentem volna le a lépcsőn, vittem le a szemetet. A közös képviselő beszélgetett a mellette lakó szomszéddal. Mi voltunk a téma. Mentem le, kezem tele volt, a közös képviselő elkapott, elkezdett rángatni, megtépett, lökdösött, és lelökött a lépcsőn. Hozzá kell tennem, én semmit nem szóltam, rá se néztem egyikre se, csupán a szemetet akartam levinni. Annyi volt a szerencsém, hogy minden kiesett a kezemből, így meg tudtam a korlátban kapaszkodni, így nem estem le a lépcsőn. Akkor hagyta abba a bántalmazást, mikor kiabáltam a páromnak, hogy jöjjön le, a közös k. gyorsan becsukta az ajtót. A szomszéd, akivel beszélgetett látta, hogy bántalmazott, de nem szólt rá, nem védett meg, nem állította meg. Semmit nem csinált. Volt még 1 tanú, de gondolom ő se akar belefolyni a dologba. Kihívtuk a rendőröket, de mivel nem látszódott rajtam semmi, így látlelet sem készült. A közös k. azt mondta a rendőröknek, hogy én estem le a lépcsőn magamtól. Érdekes, pont akkor mikor ő is ott volt....érdeklődnék, hogy mi a teendőm? Hova fordulhatok segítségért? Mert ez már nem állapot. Legközelebb a 9 hónapos gyerekemmel együtt lök le a lépcsőn? Várjam meg? Mert azt is megtette volna, hiszen akkor sem tudtam volna védekezni. A közös k. a lakásszövetkezetnek is azt mondta, hogy bármit meg fog tenni, hogy mi elmenjünk onnan, akár tettlegességre is sor fog kerülni. Kérem segítsenek, mert nagyon el vagyok keseredve! Idegileg pedig már kivagyok! Nagyon megköszönöm, ha válaszol!

ObudaFan # 2014.01.13. 09:57

Véleményem szerint semmivel. És a távoltartó határozat megszegése elzárással büntethető. Ki kell várni ezt az időt.

fekete_bárány # 2014.01.10. 15:36

Sziasztok, kérdezni szeretnék.
Kaptam bírósági határozatot ideiglenes távolságtartási végzésről lakásom ill gyermekem és párom ellen. Azonban párom szerencsére nagyon barátságosan mondta, hogy meg kívánja engedni ezek ellenére , hogy gyermekemet láthassam, a határozat kihírdetése után a bírónőnek is jelezte ezt, ill kérdezte, mi a teendő ilyenkor. A bírőnő tanú jelenlétét mondta válaszul.
A kérdésem: mit kell tegyek/tegyünk tehát, hogy láthassam a gyermekem? Azért picit tartok tőle, hogy esetleg párom csak csőbe akar húzni, és rendőrt hív rám, vagy ilyesmi. Mivel biztosíthatom be magam, ill van-e valami, amivel egyáltalán biztosíthatom magam egy ilyen eshetőségre? Pl: írásos belegyezés tőle, vagy ilyesmi?
A hozzáértő válaszokat előre is köszönöm!

ObudaFan # 2013.01.14. 17:49

Nem, ez nem egészen így működik.