Gyerekláthatás


kaméleon # 2013.06.20. 16:08

" Egy bizonyos életkor alatt a gyerek még komolyan megsínyli, ha akár csak néhány óráig nem látja az anyját." ........és megsínyli, ha nem láthatja az apját is!!!!!!!!!!!!!!!
ObudaFan megjegyzése mögött sincs ott, hogy az apa ne lenne épp olyan fontos, mint az anya. Az idézett mondat előtt arra is utalt, hogy ez nem igazán jogi kérdés, vannak olyan fejlődéslélektan törvényszerűségek, amelyeket nem írhatunk felül. Ez nem az igazságérzetünkön múlik.
Egyébként, a mondat úgy lenne pontos – hogy te is megtaláld az igazad -, hogy a gyerek egészséges kötődése az elsődleges gondozójához (ez pedig egy személy egy ép családban is, akár anya, akár apa) kb. két éves koráig olyan mértékű, hogy hosszabb időre (akár órákra sem) nem szakítható el tőle ... . Ha a bölcsit említed, a legjobb szakemberek két éves kor előtt azt sem javasolják, mert nem zárható ki, hogy igenis károsodni fog. Ez felnőtt korában lesz tetten érhető. Gondolom, ezt nem szeretnétek ti sem, tehát, a jövő és a gyerek érdekében, jobb most a békesség kb. 3 éves korig – ha már nálunk ezt a kort találják biztonságosnak az elvitelhez.
Persze, ettől még sem az anyának, sem más családtagnak nincs joga ahhoz, hogy a kapcsolattartás idején zavarja az apa-gyermek viszonyt. Ezt lehet tisztázni, és ha zavarnak, akkor lehet a gyh-hoz fordulni (talán eredménye is lesz).

vigyorgó # 2013.06.20. 14:12

" Egy bizonyos életkor alatt a gyerek még komolyan megsínyli, ha akár csak néhány óráig nem látja az anyját." ........és megsínyli, ha nem láthatja az apját is!!!!!!!!!!!!!!!
Nem kellene már ezt a törvényt módosítani?! Amikor nem volt GYES, és a gyerekek bölcsibe kerültek pl. aki 8 hónaposan akkor sérült lett? mert nem látta az anyját 8 órán át!! és amelyik országban nincs GYES, ott mind sérült gyerekek vannak?
Nem hiszem ha 1-2 órát a gyerek az apjával töltene akkor már sérült lesz! Hisz míg együtt voltak, vele élt és látta, játszott vele, gondozta!

Lehet-e kérni hogy semleges helyet jelöljenek ki a gyerek láthatására, nem pedig az anyós lakását, ahol ma is lakik a volt feleség! Nem rá kíváncsi az apuka, hanem a gyerekre! Eddig buszmegállóban láthatta a gyereket,akkor is "ott szalutált" az anyós, vagy a feleség öccse!

pernahajder40 # 2013.06.17. 19:17

Üdvözletem! Elváltként azt szeretném megtudni, hogy a volt feleségem, aki időközben újból férjhez ment, beleegyezésem nélkül megváltoztathatja-e a gyerekeim eddigi (tőlem származó) vezetéknevét? És ő maga használhatja-e még az én nevemet? Köszönöm előre is válaszát!

ObudaFan # 2013.06.16. 12:00

Ideiglenes intézkedést kell kérni a bíróságtól, az nem olyan hosszadalmas. Azt pedig már végrehajtja a gyámhatóság.

monalisa1 # 2013.06.16. 10:01

Azok a gyerekek elégé nagyok már - bizonyára meglehetős önállóan mászkálnak már, alkalmasint föl a bringára és egy jó tekeréssel nálad- a csak 3 km-re lakó apjuknál vannak. Ezt csupán arra, hogy 3 hét alatt csak egyszer láttad őket, na...

Azt hogy hétvégére nem lehetnek nálad az külön téma, vélem okkal az ex ellenkezése (irántad), de ez nem tartozik ide - kettőtök magánügye.

A váláskor a láthatást/kapcsolattartást is rendezni kell, ha másként nem hát a bíróságon., az tényleg nem egyik napról a másikra való.

Az ügyvéd olyan levelet ír amilyent az ügyfél kér tőle, esetlegesen "szankcionálni" nem áll módjában.

---
  • laikus hozzászóló
vigyorgó # 2013.06.16. 05:35

ObudaFan
Voltam a Gyámhatóságon! válasz: Menjek a bíróságra! Voltam, de az hosszadalmas míg abból láthatás lesz, papíron még házasok vagyunk!
Ügyvédi felszólító levél elment már 3 hete, egyszer láttam a gyereket fél órára, azóta sem! pedig 3 km-re van csak!

ObudaFan # 2013.06.13. 20:36

vigyorgó

Azt áruld el, hogy van egyáltalán már bármilyen szabályozás a kapcsolattartásról?
Vagy bármilyen eljárás indult már?

ObudaFan # 2013.06.13. 20:35

Papiros

Kelleni semmit nem kell.
De érdemes.

félő anya # 2013.06.13. 18:44

Az lenne a kérdésem, hogy a volt férjem el akarja venni tőlem a 16 és fél éves lányomat, az ügy folyamatban van, de a gyerek olyan mérges lett, hogy most látogatni se akar menni az apjához, aki azt mondja, akkor nem fizeti a gyerektartást. Köteles menni a gyerek??? Bár eddig is gyakran volt, hogy ment volna, de az apja " nem ért rá".

vigyorgó # 2013.06.13. 17:37

Ügyvédi felszólító levél ellenére sem láthatja fiam a 8.ik hónapos gyerekét, 4 hét alatt a héten egyszer találkozhatott vele a buszmegállóban fél órát!
Hogy lehet egy művelt, diplomás, ráadásul TANÍTÓ NŐ ilyen bosszúálló, hogy tanít ez gyerekeket!(igaz nem tud mivel bosszút állni csak a GyEREKÉVEL!!), de ezek szerint csak papírja van a diplomáról! Sok esetben igaz az a mondás: "Diplomával nem jár műveltség"
Ha az én lelkem sérült, sérüljön a GYEREKÉ is! Ezt akarja? Saját gyerekét teszi tönkre!

Papiros # 2013.06.13. 06:06

Köszi ÓbudaFan!
Én mennyire vagyok elfogadható tanúként, mint apuka házastársa vagy közeli hozzátartozón kívülit kell, hogy hívjunk a láthatásokra?

ObudaFan # 2013.06.12. 20:43

Tanúbizonyítás például lehetséges.

Papiros # 2013.06.12. 13:14

Kedves Fórumozók!

Az lenne a kérdésem, hogy milyen bizonyíték fogadható el a kapcsolattartás zavartalanságának végrehajtás kérése esetén?
Az nem elég, ha apuka állít valamit a gyh szerint, de ezt hogy lehet bizonyítani, hogy telefonon állandóan ellenőrizgetve és távolról irányítva vannak a gyerekek?
A bejövőhívásokat nem mutatja a részletes híváslista, és különben is a gyerek telefonjára jön.
Milyen bizonyítékot lehet feltárni ellene nevelés esetben?
Azt nem fogadta el a gyh hogy felvázoltuk, hogy ez és ez történik a láthatások alatt.
Továbbá mit lehet tenni akkor, ha anyuka nincs otthon akkor, amikor a láthatás kezdődne, odamegyünk tanukkal és a gyerekek nem hajlandók eljönni az apjukkal?
(13 és 8 éves)

ObudaFan # 2013.06.12. 06:02

A sűrítésért érdemes harcolni. Az elvitel viszont egy darabig még nem fog menni.

vigyorgó # 2013.06.12. 05:28

"Az a baj, hogy semmilyen jogszabállyal nem lehet biológiai, pszichológiai törvényszerűségeket felülírni. Egy bizonyos életkor alatt a gyerek még komolyan megsínyli, ha akár csak néhány óráig nem látja az anyját." ........és megsínyli, ha nem láthatja az apját is!!!!!!!!!!!!!!!

Papiros # 2013.06.11. 10:54

Köszönöm, ez jó hír.

ObudaFan # 2013.06.11. 10:25

Persze, hogy van, ha a férjed úgy gondolja. A kapcsolattartás a férjed joga, ez alatt az idő alatt a férjed határozza meg azt is, hogy a gyerek hova megy, és kivel érintkezik. Ez alól legfeljebb az lenne kivétel, ha a bíróság rendelne el távoltartást.

Papiros # 2013.06.10. 12:20

Köszönöm az eddigi válaszokat.
Kérdésem még arra is irányult, hogy van-e jogom otthon tartózkodni, a gyerekekhez hozzászólni a láthatás ideje alatt, ha nekem nincs jogom a kapcsolattartásra.

ObudaFan # 2013.06.10. 09:06

Nézd, hogyha hivatalos eljárást nem szeretne apuka indítani, akkor ez nem a megfelelő fórum. Ha szeretne, akkor a gyámhatóságon lehet végrehajtást indítani, mert a kapcsolattartás zavartalanságát a gondozó szülő biztosítani köteles.

Papiros # 2013.06.10. 08:02

Kedves ObudaFan és monalisa1!
Köszönöm válaszaitokat!
A kérdésem abból fakad, hogy az igyekezet hiába van meg, ha a gondozó szülő szerint hozzájuk sem szólhatok és egyébként is takarodjak a saját házamból a láthatás ideje alatt, mert semmi közöm hozzájuk. (Ezért kérdeztem a saját láthatási jogomat)
Sajnos a gyerekek állandó ellenőrzés alatt vannak nálunk is (telefon, most ezért kell hazamenni, most azt hagytam otthon és anya azt mondja menjünk érte stb.) Természetesen a gyerekben pedig ott van az egyetlen biztos pont (anya, mert apját sajnos nem tekinti annak) felé történő teljesítési kényszer.
Ezzel mit lehet tenni?
Gyámhivatali segítségen már túl vagyunk, amiből nem lett eljárás, csak szóbeli elbeszélgetés mindkét féllel. Ez is öngólként hatott, mert az a "..... apátok ezt és ezt mondta a néninek", ami mindegy lenne ha igaz lenne is a gyerek sajnos a vele élő anyának hisz. Ennek következtében a gyerekek még jobban elfordulnak apától. Sajnos bármilyen hivatali eljárásnak ez lehet a következménye, ezért apa kezdeményezni sem nagyon mer. Ha bírságot kapna anya az sem hatna másként, hiszen apátok akarta, ezért nem tudom megvenni neked a cipőt, kaját stb.
Kérem segítsetek, mit lehet ez esetben tenni!

ObudaFan # 2013.06.10. 05:53

Az a baj, hogy semmilyen jogszabállyal nem lehet biológiai, pszichológiai törvényszerűségeket felülírni. Egy bizonyos életkor alatt a gyerek még komolyan megsínyli, ha akár csak néhány óráig nem látja az anyját.

vigyorgó # 2013.06.09. 18:04

Kedves Fórumozók!
Olvasgatva itt a gyermek láthatással kapcsolatos leveleket, hát igen csak fel vagyok háborodva! Én egy nagymama vagyok, a fiam érintett a láthatási témában! Mi az hogy egy 8-9 hónapos gyereket ne vigyen el az apuka láthatásra! Mi az hogy egyenlőre "szokja az apuka a gyereket" Hát eddig hogy volt? mikor együtt laktak! Nem vele volt? Hol találkozzon akkor a gyerekkel? A fiam felesége elköltözött az anyjához a gyerekkel, szerintem be se menne oda, mivel az anyósa ki nem állhatja a fiamat, de lehet be sem engednék! Vigye a parkba sétálni a gyerek anyjával! Szóba nem áll vele! és jön tél is, sétáljon kinn az utcán vele? Mi a gond ha elviszi! Kivette a részét minden gyermekkel kapcsolatos dologból (annyi hogy nem Ő szülte)akkor miért kell félteni a gyereket, neki is szüksége van az apjára is! és nemcsak 2 hetente pár órára! Mi az hogy elviszi a "másik nő"-höz, és ha az anyuka talál magának másik párt akkor a "másik férfi" miért láthatja többet? az jobban fogja szeretni mint a gyerek apja?! (eleinte!) Ne a gyerekkel álljanak bosszút kedves anyukák-apukák! Ha nem sikerült a házasság, ne a gyerekkel bosszulják meg! A levelezést olvasgatva pedig úgy látom ez a többség! Sajnálatos, hogy sok ember így gondolkodik! Ha nekem nem volt jó, ne legyen a GYEREKNEK sem!

MrTP # 2013.06.09. 15:10

jajj nagyon koszonom a jo hirt, mar azt hittem egesz nyaron nem lathatom a fiamat! A gyamuggyel azert meg meg kell vivnom egy csatat, mert tuti ok mondtak az anyanak azt, hogy egesz nyaron nincs 2 hetes lathatas, de remelem jobb belatasra tudom oket birni. Meg egyszer koszonom a szakami tudast es a felvilagositast.

ObudaFan # 2013.06.09. 12:19

Ha megvalósult a 3 hét az anyánál, akkor igen.

MrTP # 2013.06.09. 09:58

köszönöm a választ, tehát akkor ha az anya mivel kérte Júliusig ne menjek a gyerekért, akkor ezzel letudta az ő 3 hetét és Júliusban mi a fiammal együtt lehetünk időszakos láthatás címén 3 hétig és utánna követően pedig páros hetente hétvégenként, ahogy a folyamatos láthatás szokott folyni. Jól értem?