Gyerekláthatás

Tisztelt olvasók!
Válóperem folyamatban van, immáron két éve a gyermekelhelyezésnél tartunk csupán. Én vagyok az apa. Mindhárom kiskorú gyermekem hosszas huza-vona után nálam került elhelyezésre ideiglenesen. "Feleségem " élettársa zaklatott engem és 16 éves lányomat. Feljelentettük rendőrségen, majd ügyészség vizsgálta a telefonos zaklatásokat, de másodfokon is elutasították a vádat. A feleségem a láthatások alkalmával minden esetben az élettársa kíséretében érkezik akitől a gyermekeim közül csak a legkisebb nem tart, de ő láthatásról hazajövetele után arról számol be hogy engem folyamatosan szidalmaz az élettárs, és tervezi hogy meg fog verni, trágár szavakkal illet. A két nagyobb gyerekem nem is hajlandó így elmenni, elutasítják minden alkalommal, amit a feleségem úgy próbál kihasználni, hogy engem tüntet fel alkalmatlanként. Állítja hogy én nem tudom felkészíteni a gyerekeket a láthatásra. A régi saját telefonját megszüntette, és az élettárs telefonján hajlandó kommunikálni, ezzel kényszerít arra hogy a zaklató számán keressük. Jelenleg ott tartunk hogy a 17. éves lányom, a héten itthon maradt suliból, ugyanis orvosi kivizsgáláson átesve megállapították, hogy pszichésen kimerült. A gondom az, hogy a gyámhivatal tud erről az állapotról, miszerint az anya az élettárssal jön, és a gyerekek félnek tőle, de nem csinál semmit. Mit tudok ebben az esetben csinálni?? Sajnos a bíróság csak húzza az időt!!!!! És továbbra is csak anyuci húz ebből hasznot.

Akkor még 1x: az ex szerint én vagyok a folyamatos kapcsolattartó, hiába mondom, h a gondozó vagyok, ezt ő nem így tudja, ragaszkodik ehhez.

Rendben, nem hívom a gyereket, de akkor ne csodálkozzon, hogy ha itthon felejti a kulcsát, üldögélnie kell az ajtó előtt órák hosszat, estig amíg hazaérünk. Utána meg ez van: Anya, miért nem hívtál föl, h itt maradt a kulcsom?

Jópár éve külön élünk, a válás formaság volt. Volt szerződés, még ügyvédek se kellettek, a bírónőnek mi voltunk az első ügye :)
azért köszönöm a válaszokat.

lifegourmet: ha már jogászkodunk, te egyáltalán nem vagy jogosult a kapcsolattartásra, mert te vagy a gondozó szülő.

Egy év múlva nagykorú, a láthatást nem lehet "mereven" leszabályozni, betartani. Az az "ő érdekében" dolog/hívás meg csak ráért volna míg hazaérkezik. Az apjánál volt, jó helyen volt, hagyni kell őket békén.

Túl friss neked még a válás...

nem értek egyet és nincs is ilyen a végzésben, amire ő hivatkozik, az
"Időszakos kapcsolatttartás alatt folyamatos kapcsoltatartásnak helye nincs."

Nézd, a lényeges körülmények nem derültek ki a kérdésedből. Általánosságban pedig – főképp a kérdésből sejthető háborús állapotra való tekintettel –, szerintem érthető és igaz a másik álláspontja.
A különélőnek van kapcsolattartása, a gondozónak nincs. Amikor a gyerek kapcsolattartáson van, akkor abból a gondozónak vissza kell húzódnia. Természetesen, egy-egy kivételes eset mindig adódhat, de mivel a gyerek már nem kicsi, ehhez a megoldáshoz nem kell egymással vitázni, és nem szükséges ügyvédi beleszólás sem. Egy biztos, így, ellenségesen és haragosan, ami még itt is látszik azért, nem lehet dűlőre jutni.

ja, hogy az nem probléma, hogy a nálam lévő időben bármikor találkozhat az apjával, mehet vele ahova akar.
csak ha én felhívom 1x, (a saját dolga miatt) mialatt az apjánál van akkor már futás ügyvédhez, gyámhatósághoz.
logikus,valóban.

"Amikor nálam van, én nevelem nem te, én büntetem nem te, én dicsérem nem te. Jobb ha belenyugszol."
Mi lenne ezzel a gond? Ha a különélő szülőnek ki kell bírnia 14-ből 12 napot a gyerek nélkül, talán a gondozótól is elvárható, hogy 14-ből legalább kettőben ne akarjon jelen lenni. Telefonnal sem. Nyilván nem azért, mert tilos, hanem azért, mert nem biztos, hogy szerencsés. (Sőt!)

2012 novemberben

Most váltatok?

Tegnap este még ezt küldte:
"Amikor nálam van, én nevelem nem te, én büntetem nem te, én dicsérem nem te. Jobb ha belenyugszol."

az ügyvédje mondta. állítólag...h azalatt tilos a gyerekkel érintkeznem...

Hülyeség ellen nincs orvosság. Ítélet sincs.

semmi, de az ex szerint ilyenkor nincs kapcsolattartás...

Már majdnem felnőtt, már jön-megy, nincs egész nap otthon, vélhetően a telefonja állandóan nála van. Mi akadályozza őt, hogy az anyját egy alkalmas időpontban felhívja?!

Tisztelt Fórum, a volt férjem azt állítja, h a bírósági végzés alapján nem hívhatom fel a gyereket, mialatt nála van. 2 hetenete. Én nem látok ilyet a végzésben, de őszerinte ilyenkor nincs jogom vele beszélni.
egy 17 éves gyerekről van szó....

Amíg a bíróság még ideiglenes intézkedéssel sem döntött a lakáshasználatról, addig azért neki is joga van azt használni.

A lakás nem megosztható, és azt a férj tavaly májusban önként elhagyta, minden cókmókjával egyetemben. Azóta állítása szerint a saját, külön tulajdonú, 25 nm-es lakásában lakik,de van rá esély, hogy a kis lakás ki van adva, és ő egy nagyobbat bérel a barátnőjével valahol. A nő már nyilván türelmetlen, hogy több, mint egy éve nem történt előrelépés, és most elkezdett követelőzni: férjhez akar menni, azért kell a válás, lakást akar, ezért kell a közös lakástól megszabadulni és hitelképessé válni, és nem akarja, hogy a pasija az ideje egy részét a volt (és még nem is elvált) feleségénél töltse gyerekláthatás címszó alatt, ezért kell a gyerek elhozásáért harcolni. Ezekkel a dolgokkal egészen két héttel ezelőttig nem volt probléma, minden nagyon békésen zajlott, mindketten igyekeztek udvariasak és készségeek lenni, a lányom nem gördített akadályt az elé, hogy mind a férj, mind a szülei és más rokonai tetszésük szerint, bármikor láthassák a babát (ezzel együtt a férj átlagosan heti egy alkalommal, hétköznap este 6 és 8 között tartott erre igényt, a szülei meg átlagosan 3 hetenként). Azt is világossá tette, hogy ő is válni akar, sőt, a lakásban sem akar örök életére megtelepedni (hiszen ő is fizeti a törlesztőrészletet, ami nem jár le soha, lévén devizaalapú), csak talán nem pont egy féléves gyerekkel szeretne költözni.

Még azt is fölvetette a nagy izgalomban, hogy mi lenne, ha a legközelebbi látogatáskor a barátnőjét is felvinné a lakásba, a lányom akkor sem szólhatna semmit, hiszen az az ő lakása is. De ugye ez nem így van? Ha a lakás az ő használatában van, akkor oda csak az mehet be, akit ő beenged, egyébként magánlaksértés? Jó, nyilván ezt csak zsarolásnak szánta, hogy az elvitel még mindig jobb megoldásnak tűnjön.

És igen, jogi tanácsra van szükség, a lányom már fel is vette a kapcsolatot egy ügyvéddel.

Jön a tavasz, amikor az anya sétáltatja a fél éves kislányt menjen velük az apa is., a barátnője ha akarja nézze őket messziről.

nail

A szülő köteles a kiskorú gyermekének lakhatást biztosítani annak 18. életéves koráig, valamint ha a lakás nem megosztható akkor a bíróság az apát távozásra szólíthatja fel.

A férj igénye érthető - miért akarná a vagyonát egy olyan lakásban tartani, fizetését egy olyan lakás törlesztésére költeni, amiben nem lakik?

Az, hogy ez ilyen helyzetben erkölcsileg hogyan minősíthető, az a többi körülmény függvénye, de nem biztos, hogy túl elegáns.

Mindenesetre jogilag ez is bonyolultabb ügy (lakáshasználati jogosultság, közös vagyon megosztása időszerű-e, stb), amibe olyan nagyon nem kotnyeleskednék bele, viszont javaslom szakemberek tanácsát kikérni.

valoapa:

Sajnos több tényező is hátráltatja a mindenki számára elfogadható rendezést, csak erre a fórumra nem akartam a lakással kapcsolatos huzavonáról írni. Az imádott gyermekért folytatott harccal párhuzamosan a férj ki akarja szekírozni őket a közös tulajdonú, hitellel terhelt lakásból, annak eladását követelve, holott van egy másik, külön lakása is, amit túl kicsinek tart már megnövekedett igényeihez. A terv szerint felszabaduló hitelképességét arra használná fel, hogy új barátnőjével tágasabb közös otthont teremtsenek.

De azért köszönöm a tanácsot, fontolóra veszem, nyilvánvaló, hogy egy ilyen háborúnak nincsenek nyertesei.

Kedves nail!

A gyakorlattól persze el is lehet térni, ha a körülmények indokolják. Én például ottalvással kaptam meg a hétvégét a másfél éves gyerekem esetében a bíróságon ideiglenes intézkedéssel, véglegesen pedig remélhetőleg el is helyezik nálam.

Mivel a gyermek elemi érdeke a fokozatosság, a leírt körülmények mellett indokolatlan lenne a gyermek elvitele.

Ugyanakkor gondoljon meg valamit, és próbálja a lányával is megértetni.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az apukával szembeni sérelmeket még nem sikerült feldolgozni. Meg az is, hogy az apuka új párjával szembenieket sem. Érthető, elfogadható. Ez bizonyosan arról is szól, hogy nehogy már "az" a nő babusgassa a gyereket, aki miatt a házasság tönkrement.

Ugyanakkor ettől még a gyermek apja a gyermek apja marad. Teljesen jogos az igénye arra, hogy a párjával megoszthassa a saját apaságával járó örömöt. És ez bizony a gyermek érdeke is. (ha a lányának lenne - vagy esetleg van is - új kapcsolata, de az illető nem láthatná a gyereket, azt hogy élné meg?)

Örüljenek inkább, hogy az apuka nem teljesen lépett le az új nővel, hanem szeretne a gyermekéről a jövőben is gondoskodni.

A gyereknek az lesz a jó, ha a szülők félreteszik az egyébként jogos sérelmeiket, és pereskedés illetve a bírósági szokásjoggal való fenyegetőzés ("úgysem engedik majd, hogy elvigyed!") helyett megbeszélik, hogyan lehetne a GYERMEK érdekében kooperációval megoldást találni (Pld. szép fokozatosan növelni az időt, amikor a gyermekkel van, először csak lakáson belül hosszabb időre otthagyni őket kettesben, stb).

Higyje el, hamarosan a lányának is hatalmas segítség lesz az élete megszervezésében, ha lesz egy olyan szülőtársa, akire nyugodtan tudja rábízni a gyermeket.

Sok türelmet, bölcsességet és empátiát kívánok!

Kétéves kor előtt nem.

Lányom házassága tavaly januárban, amikor 8 hetes terhes volt, felbomlott, mivel a férje bejelentette, hogy van valakije és válni akar. A terhesség alatt kezdetben egy barátnőjénél lakott, hogy elkerülje a napi feszültségeket, majd mikor férje kiköltözött, ő visszaköltözött a közös lakásba. A kislány augusztusban született meg, és a férj azóta heti egy alkalommal, hétköznap este, mintegy 2 óra időtartamban látogatja. Előfordult, hogy a látogatást, elfoglaltságaira hivatkozva, lemondta.

A válásra eddig nem került sor, de már többször is beszéltek róla, aminek kapcsán fölvetette, hogy a jelenleg 6 és fél hónapos gyereket szeretné elvinni és bemutatni a barátnőjének (hogy pontosan hol lakik, nem lehet tudni, valószínűleg a barátnőjével közösen bérel lakást). Minthogy a gyerekkel sose élt együtt, alig ismeri, egész élete során kb. 24 alkalommal látta röviden, lányom úgy érzi, a gyerek számára kifejezetten sokkoló lenne egy ilyen élmény, amelynek során elszakítanák az anyukájától, az egyetlen személytől, akivel együtt él. A kisbaba amúgy kiegyensúlyozott, derűs, a lányom jelenlétében nyitott új emberekkel való találkozásra is, de a biztos pont számára mégis csak ő, aki ráadásul jelenleg is napota 5-6 alkalommal szoptatja.

Kérdésem, hogy mi az a legkorábbi életkor (olvastam egy korábbi válaszban a kétéves korhatárról, de az talán az ottalvós elvitelre vonatkozik?), ami fölött a gyámhatóság (bíróság?) úgy szokott határozni, hogy a nem együtt élő (és sosem együtt élt) apa pár órára elviheti a gyereket. Talán ha erről elbeszélgetnének a lányommal, akkor megnyugodna, és nem erőltetné tovább ezt a témát, amíg tényleg aktuális nem lesz.