Igazságügyi pszichológiai szakértő


jorenata # 2014.09.07. 21:24

Tisztelt Derill,

köszönöm a válaszát.

Hangfelvétel nem készült, csak jegyzetelt a szakértő. Időnként rám is szólt, hogy lassabban, nem tud ilyen gyorsan írni... Tehát a befolyásolás nem bizonyítható vagy zárható ki.

Roscharch teszt készült, Szondi nem. (R egyébként a gyerekekkel is készült, de ház-fa-ember... rajz a gyerekekkel nem. Ezt már akkor sem értettem)

Nincs vmi minimum idő, amit egy-egy emberre kell szánni egy ilyen esetben? Fejenként nem volt 1 óra és ebbe minden belefért (tesztek, beszélgetés velem, tesztek a másik féllel, gyerekek vizsgálata a másik féllel, illetve csak az egyik gyerek vizsgálata velem , hogy velem miért nem nézte meg az összes gyereket, azt szintén nem értem. Talán az időhiány miatt. Gyerekek vizsgálata önállóan, tesztek velük. Másik fél visszahívása más időpontra, tehát ott lesz még gondolom egy óra talán. Ezt nem is vettem bele a fejenként egy órába. )

A szakvélemény kiadása előtt érdemes formai kifogásokkal élni?

Az is érdekes amit a gyerekek utólag meséltek, de a szakmai részéhez nem értek, előzetesen nem szeretnék - főleg nem téves - következtetéseket levonni, de a vizsgálat lefolytatásának mikéntje számomra minimum kétséges volt.

Arról nem is szólva, hogy a folyosón, ahol várakozni kellett, ha csend volt(ez konkrétan attól függött, hogy a gyerekek ott voltak-e a folyosón, vagy sem), a benn elhangzott minden szót tökéletesen lehetett hallani(pl a másik féllel felvett tesztet is).

Nem bíróság volt, aki elrendelte a vizsgálatot.

K.Gy. volt a szakértő hölgy.

derill # 2014.09.07. 20:53

Tarjani: elakadt a folytatás. Nem köteles figyelembe venni, de akkor azt meg kell indokolnia, ráadásul mivel szakértőt rendelt ki, gondolom volt rá indítvány, vagy maga döntötte el, hogy ő maga nem szakértő, tehát nincs szakértelme megítélni. Ezek után elég nehéz lenne megindokolni, hogy mégis mellőzi a szakvéleményt és hirtelen lett neki szakértelme (hacsak nem épp akkor vizsgázott igazságügyi szakpszichológiából, de még akkor sem valószínű, hogy gyermekpszichológiából és klinikai gyakorlata is van.
Ráadásul a jogszabály előírja, hogy ha a szakkérdés a nevelési hatások, a gyermek direkt befolyásolásának, vagy bántalmazásának, illetve
a konfliktusos családi működésnek a szülők vagy gyermek személyiségét érintő következményeinek
feltárására, leírására, megállapítására, tipizálására, kategorizálására, értékelésére, illetve kizárására irányul, klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológiai vizsgálatot kell lefolytatni. Kétlem, hogy hirtelen klinikai gyakorlatot is szerzett. Nekem is volt már olyan esetem, amikor a bíróság (ráadásul az elnök) gyermekelhelyezési perben sikeresen kirendelt egy munkajogi pszichológust, ki is zárták, mint a szél a bíróságot és a szakértőt is.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

derill # 2014.09.07. 20:41

ex.pert: tehet, de meg kell indokolnia, hogy miért, ha nem teszi, kérheted, hogy idézzék be és felteheted a kérdést neki.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

derill # 2014.09.07. 20:39

Jorenata: Amennyi szerinte elég arra, hogy a szakvéleményt elkészítse.
Amennyit meg tud vizsgálni.
Ha nem magyarul beszél a szülő a gyerekéhez, akkor ezt jeleznie kell a szakvéleményben, ugyanis így nem tudja vizsgálni a befolyásoltságot, sőt, ha a szülő tud magyarul mégis más nyelven besél, feltételezni kell, hogy azért teszi, mert a gyermeket befolyásolja. Ez egyébként elviekben pontosan megállapítható, hiszen a hangfelvétel alapján kiderül. A szakértőnek ugyanis pontosan kell dokumentálnia az elhangzottakat, gyakorlatilag ez hangfelvétel útján történik ma már minden komolyabb szakértőnél. Így viszont le lehet fordítni, hogy mit mondott a gyerek.Ezt, hogy hangfelvétellel kerüljön rögzítésre a vizsgálat, a vizsgálatot megelőzően kérbni is lehet.
"Mi értelme van felnőttekkel elvégeztetni a fa-ház-állat és ember rajzolos tesztet?" - Szerintem semmi, ilyet még nem láttam, ez kifejezetten gyerekekre készített teszt. Ki a szakértő?
Lezárhatja, cak ezt egyrészt jeleznie kell a szakvéleményben, másrészt azt is, hogy miért nem folytatta? Nem volt Rorschach teszt és Szondi?
Lehet, hogy már az első percben kialakul az álláspontja, de neki a teszteket is figyelembe kell vennie, ahogyan az explorációt is. Mindenképpen meg kell majd indokolnia, hogy miért így folyt. Ha nem teszi, akkor kérheted, hogy idézzék be és kérdéseket akarsz neki feltenni és felteheted.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

monic2005 # 2014.09.06. 08:13

Tisztelt fórumozok! Lenne pár kérdésem ami összetett ezért ide írom! Kisfiam papiron 3 éve nála van elhelyezve most a kapcsolattartás szabályozását kértemami a gyámügyön zajlik jelenleg apuka 2 szer nem jelent meg idézésen mire most 3 szora igen.A birósági papiron nem szerepel közös szülöi felügyeleti jog tehát nincs erre az apuka és az ügyintéző figyelmét is nekem kellet fel hivnom mert át akkartak verni.apuka a bele egyezésem nélkül számomra részben ismert helyre viszi amibe a törvényi kötelesség miatt bele egyeztem viszont arra hivatkozva hogy én ne menjek hozzájuk vitázni továbbra sem add pontos címet pedig soha nem mennék oda, most kórházi papírral tudom igazolni hogy apuka tavaly öngyilkos akart lenni nyugtatott altatott szed iszik drogozik stb.ezt sem akarja az ügyintéző figyelembe venni.A kisfiamat 6 éve gyermek pszhológushoz hordom melyről pszihiátriai bizottságtól van igazolásom, hogy kisfiam motorikus fejlődési és beilleszkedési és még sorolhatnám milyen gondja van de ezt sem akarják figyelembe venni pedig kisfiam egy 4 fő létszámos osztályba is gond van vele és apuka új barátnőjének 2 gyerekével sem jön ki aminek mindig hangot is ad és továbbra is apuka mellet áll ki az ügy intéző holott ellenem, se milyen gond nem áll fenn! Most orvos szakértőhöz küldenek minket a kérdésem az lenne ha viszem oda is apuka ellen a a papírokat miszerint házi orvosa altatott és nyugtatott ír neki úgy, hogy nincs pszihiátriai javaslata és öngyilkos akart lenni pont egy éve azt az orvosnak figyelembe kell e venni és ő a kisfiam bizottság által készített részletes pszihiátriai szakvéleményét felül bírálhatja e! Elnézést hogy sokat írtam de 2 ügyvédem is van akik semmit nem érnek nekem kell mindenhol harcolnom és a jogaimat meg tanulnom! Mindenki válaszát előre is köszönöm.g.mónika.

jorenata # 2014.09.05. 03:07

Tisztelt Szakértők,

a következő kérdéssel fordulnék Önökhöz.

Egy hivatal által kirendelt igazságügyi pszichológiai vizsgálaton vettünk részt nemrégiben. Kapcsolattartás ügyében rendelték ki.

Az elkészült szakvéleményt még nem láttam, de a következő kérdéseim lennének előljáróban.

Egy-egy személyre mennyi időt kellene szánnia a szakértőnek?

Egy napra meg van határozva, hogy maximum hány embert hívhat be?

Amennyiben nem érti a nyelvet, amelyiken az egyik szülő a gyerekekkel beszél a vizsgálat során, úgy ez hogyan hat az eredményre? Mennyire lesz így értékelhető pl ez a rész? (Én jeleztem neki, hogy ez szerintem így nem jó, illetve ő is azt mondta, hogy ezen meglepődőtt, ilyennel még nem találkozott, hogy ne értette volna amit a szülő beszél a gyerekkel, előre nem értesítette senki, de a vizsgálatot így is lefolyatta. Felvetettem neki, hogy az adott szülő ebben a helyzetben akkor beszéljen magyarul a gyerekekhez, hiszen tökéletesen tud - lévén neki is az az anyanyelve- de erre nem került sor)

Mi értelme van felnőttekkel elvégeztetni a fa-ház-állat és ember rajzolos tesztet?

Időhiányra hivatkozva - kifutottunk az időből, neki már más dolga van - lezárhatja a beszélgetést és a vizsgálatot bármelyik fél határozott kérése ellenére?

A tulajdonképpi problémáról (amivel kapcsolatban a vizsgálatot kirendelték) nem is sikerült érdemben beszélni, mivel az előzmények, anamnézis és a tesztek annyira elvitték az időt, hogy amiért oda mentünk, arra gyakorlatilag 10 perc jutott. Amikor kértem, hogy akár helyben, a gyerekek vizsgálata után, akár egy másik alkalommal, telefonon vagy bmilyen más módon biztosítson lehetőséget, adott egy papírt, hogy arra írjam fel, amit a legfontosabbnak gondolok és majd úgy veszi, mintha elmondtam volna. De 3 perc után szólt, hogy ez elég, neki kialakult képe van így is.

A másik szülőt visszahívta egy másik időpontra.

ObudaFan # 2012.04.19. 15:50

Hogy a kapcsolattartás milyen mértékben indokolt, arra tehet.

ex.pert # 2012.04.18. 23:46

Üdv!

kérdés: mit gondoltok, a kirendelt ig. psz. szakértő a bíróság kérdésére tehet javaslatot (konkrét napok, kiosztás) a kapcsolattartásra? Szokás, hogy tesz?

És ha odabiggyeszi elé, hogy ez a "pszichológiai szempontból" javasolt kapcsolattartás? Akkor úgy tehet?

A 20. sz módszertani levél alapján azt gondolnám nem, és a ha bíróság ilyen javaslattételére kéri a szakértőt, annak a kérést el kellen utasítani, mert nem a kompetenciája.
Azt is gondolom, nincs "pszichológiaia szempontból javasolt kapcsolattartás". A pszichológus megállapítja a nevelés képességet, gyerek kötédését stb.
És a Bíróság ennek és sok más körülményneka figyelembe vételéves határoz a kapcsolattartásról..

vélemény?

Köszönöm

pazs # 2012.04.12. 13:14

Azt viszont meg kell indokolnia, hogy miért nem veszi figyelembe és a döntés ellen lehet jogorvoslattal élni.

Kovács Adrienne # 2012.04.12. 13:07

Én is éppen ettől félek, bár reménykedem. Bár nálunk egyikünk sem himes tojás, de a gyermekünk konzekvensen az apához húz a szakértői vélemény szerint és ez volt az egyetlen pont, amihez nem volt hozzáfüzni valója a feleségemnek. Sajnos nem tudja elviselni a szakvélemény alapján véleményezett pszichológiai jellemképét és ezért egy új szakértői véleményt szeretne elérni. Sajnos az időhúzása csak a gyermeknek árt, mivel még egy fedél alatt élünk.


Kovács Adrienne

tarjani # 2012.04.12. 13:00

Az ÉN ESETEM: A szakértői véleményt a bíróság vagy figyelembe veszi vagy nem a BÍRÓ mérlegel.Nálam azt mondta nem veszi figyelembe : az jött ki az anya skizoid meg ilyenek.Nem vette figyelembe ezt ezért a gyereket neki ítélte. A szakértői véleménnyel meg....

Kovács Adrienne # 2012.04.12. 12:58

OK. Úgy néz ki, hogy jövő hét pénteken megyünk, bár már ez a harmadik új időpont. Köszönöm még egyszer.


Kovács Adrienne

pazs # 2012.04.12. 12:54

Látod, eddig nem árultad el, hogy az alperes és a felperes közül melyik az apa és az anya, nagyon jól tetted, mert nem ezen múlik (látod, én sem döntöttem el a válaszaim során, ugyanis tényleg nem ez a lényeg).
A szakvélemény és a felek előadása során is mindegy, hogy melyikük az apa és melyikük az anya.
Az időmúlással sajnos nem lehet sokat tenni, bár ha nagyon elhúzódik indokolatlanul, még mindig lehet a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordulni. Igaz, attól az eljárás nem lesz gyorsabb és plusz évekig tart, de a végén csak megítélnek valamennyi kártérítést.
Majd mondd el, mi volt, ha gondolod.

Kovács Adrienne # 2012.04.12. 12:48

Köszönöm, de azért én sajnos nem érzem egyértelműnek a helyzetemet, mivel én vagyok az apa. Remélem igazad lesz, bár ha igy haladunk a perrel akkor belefutunk már a harmadik évbe is.


Kovács Adrienne

pazs # 2012.04.12. 12:41

Oké, ezek nem mondanak ellent annak, amit én írtam :)
Ne aggódj, ezen nem fog múlni az alkalmasságod és minden valószínűség szerint a bíróság döntése sem. Így pernyertes leszel és nem terhelik rád a költségét sem.

Kovács Adrienne # 2012.04.12. 12:23

Én is így tudtam, de a bíróság hivatalosan megkeresete ezt a gyermekpszichológust, hogy készítsen egy véleményt. Igaz, hogy az alperes beakarta hívni tanuskodni, amit a gyermekpszichológus az én kérésemre nem fogadott el.

Pont ezért nem értem, hiszen az alperes fizette ki a pszichológust, arról nem is beszélve, hogy az ismerősei javasolták. Az igazságügyi szakértő is leirta a kiegészítésében, hogy nem független és hogy a vizsgálata a gyermekelhelyezési perben nem releváns.


Kovács Adrienne

pazs # 2012.04.12. 11:59

De akkor most a bíróság kérte vagy az alperes magánakciója a dolog?
És tulajdonképpen mi a kérdés, ha már úgyis lezajlott a vizsgálat?
A bíróság egyébként a nem kirendelt szakértő véleményét mint a fél előadását veszi figyelembe (nem mint szakvéleményt).

Kovács Adrienne # 2012.04.12. 11:42

Már megvolt az igazságügyi szakértői vizsgálat, melyet az alperes megtámadott. Ez a kérdéses vélemény csak egy gyermekpszichológusi, akihez tudtom nélkül elvitte az alperes a kiskorú gyermekünket elvileg kezelésre, bár az nem történt, de a pszichológus készített egy írásos véleményt, melyet most szakvéleményként szeretne elfogadtatni.


Kovács Adrienne

pazs # 2012.04.12. 09:05

Tehet. Miért gondolod már így a vizsgálat előtt is, hogy nem lesz független és nem elég szakértői?

Kovács Adrienne # 2012.04.12. 08:00

2 éve elhúzodó válóperben vagyok jelenleg és a mai napon felhivott a az alperes által fogadott pszichológus, hogy a bíróság kiskorú gyermekünk véleményezését kéri tőle. Tudni kell, hogy készült igazságügyi szakértői viszgálat, melyben engemm a felperest hozott ki a szakértő jobb szülőnek, de az alperes nem tudja ezt elfogadni és folyamatosan hivatkozik egy pszichológiai vizsgálatra, melyet eleinte az én tudomásom nélkül intézett. Majd mikor kiderült felvettem a kapcsolatot a pszichológus hölggyel és kértem, hogy mellőze a tanúskodást. Tehet-e ilyet a bíróság, és mennyire veszi figyelembe ezt a nem független és nem is szakvéleményt.

Köszönettel


Kovács Adrienne