Örökségről való lemondás más személy részére


lajcsó # 2017.11.21. 15:52

"A földhivatali bejegyzés után, ahol ajándék jogcímen nevemre került az ingatlan 3/8.része, a NAV 280 000, - illeték megfizetésére kötelezett, amit fellebeztem, de ezt a NAV elutasította!"
A NAV tévedett! Ajándék jogcímén csakis édesapádtól szerezhetted az ingatlant, az elhunyt nővéredtől semmiképpen. Így viszont illetékmentes a vagyonszerzés.
Bíróságra is mehetsz a NAV döntésével szemben!

lajcsó # 2017.11.21. 14:14

"A hagyatékátadó végzésben a közjegyző nekem, ajándék jogcímen adta át az ingatlan 3/8 részét, édesapám törvényes öröklés jogcímen 3/8 arányú közbenső tulajdonjogának megállapítása mellett."
Ez így rendben is volt.

"Azaz kérni a földhivatalt, hogy jegyezzék be édesapám részére a közbenső tulajdonjogot."
Bizony ezzel kellett volna kezdeni, hiszen a tulajdonszerzés sorrendjét be kell tartani!
Szerintem a földhivatalnál kell megoldást keresni!

tick-tack # 2017.11.21. 13:43

Üdvözlök mindenkit!
Tanácsot kérnék, hogy a hagyatéki tárgyaláson ajándék jogcímen szerzett örökrészt, milyen módon tudnám vissza adni? Az történt , hogy 2016 szeptemberében nővérem elhunyt. Édesapám nővérem után megörökölte a szülőiház 3/8. részét amiben ő haszonélvezeti jogon lakik. A hagyatéki tárgyaláson felvetettük, hogy lehetséges-e valami módon, hogy egyből az én nevemre kerüljön ez az örökrész, mivel édesapám 87 éves beteg ember ... majdan úgy is én örökölném tőle ezt a részt. A közjegyző az eljárás során azt mondta, semmi akadálya ennek, édesapám mondjon le az örökrészéről és egy ajándékozási nyilatkozatot írjunk, amit a tárgyalás után küldjük el részére. Erre azért volt szükség mert én voltam édesapám részéről a meghatalmazott és a kedvezményezett is.
A hagyatékátadó végzésben a közjegyző nekem, ajándék jogcímen adta át az ingatlan 3/8 részét, édesapám törvényes öröklés jogcímen 3/8 arányú közbenső tulajdonjogának megállapítása mellett.
A földhivatali bejegyzés után, ahol ajándék jogcímen nevemre került az ingatlan 3/8.része, a NAV 280 000, - illeték megfizetésére kötelezett, amit fellebeztem, de ezt a NAV elutasította! Erről az illeték fizetésről a közjegyző nem tájékoztatott! Ha tudjuk, hogy ebben az esetben, illetéket kell fizetni, nem kérjük ezt a lehetőséget! Mert édesapám a nővérem után illeték mentesen örökölt volna. Utána vagy nekem ajándékozza, vagy megöröklöm tőle szintén illeték mentesen.
Tehát az lenne a kérdésem, hogy milyen lehetőségeim vannak az ajándékba kapott örökrész visszaadására? Lehetséges-e az ajándékozási nyilatkozat közös felmondása és az eredeti állapot visszaállítása? Azaz kérni a földhivatalt, hogy jegyezzék be édesapám részére a közbenső tulajdonjogot. Vagy mit lehet még tenni? Új hagyatéki tárgyalást is kértünk, de ezt a közjegyző elutasította.
Köszönettel, Gy.

drbjozsef # 2017.11.03. 12:57

nonolet leírta, hogy hogyan kell külön és közös vagyonra bontani a vagyonotokat, nyilván nem pontosan és végérvényesen (pláne ha vita van), de elég sok dologról el lehet dönteni nagy valószínűséggel, hogy melyik.

Ha örökölted az ingatlant, az egészen biztosan külön vagyon, és valószínűleg ági vagyon is, csak a közös gyermeketek örökli majd végül ha mindketten meghaltok. Amit közösen szereztetek, közös vagyon, annak a fele jut fejenként rátok, amelyikőtök meghal annak leszármazói öröklik azt.

Elvileg kizárhat öröklésből bárkit egy végrendelettel, a köteles részből viszont csak szigorú feltételek esetén. Az érdemtelenség ilyen, ha 30 éve nincs kapcsolata a gyerekeivel, akkor az feltehetőleg neki is felróható, kivéve, ha próbálta felvenni a kapcsolatot.

Ili62 # 2017.11.03. 12:45

Tisztelt drbjozsef!
Igen megteszem, ügyvédhez fogok fordulni. De addig is azt gondoltam kapok néhány megnyugtató javaslatot a megoldást illetően.
Az ügyvédhez fordulásról pedig annyit: mint írtam egy jó nevű szombathelyi ügyvédet biztunk meg azzal, (ő már nem él!) hogy pont ezt a helyzetet elkerüljük....
És lám kiderült, hogy az ügyvédek sem tévedhetetlenek.... Ezért is szeretnék egy kicsit hozzáértőbbé válni, hogy ha sor kerül rá tudjam mit írok majd újra alá..... De azért köszönöm, hogy foglalkozott az üggyel.

drbjozsef # 2017.11.03. 07:39

Ha egyáltalán nem érted a válaszokat, szánjál már rá kb. tízezer forintot (gondolom, az ingatlan ennél azért többet ér), hogy személyesen konzultálj egy ügyvéddel, aki el tudja magyarázni neked.

Újraértelmezéshez kulcsszavak : közös vagyon - külön vagyon.

Ili62 # 2017.11.03. 02:10

Nagyon megijesztettek, illetve nyugtalanná tettek a válaszok.... Tehát jól értem? Ha én meghalok mindennek a fele a férjemé (hiába van az én nevemen a ház?) plusz az én felem fele az övé? Ha csak a házról beszélünk. Ezt a házat a nagypapám testvére adta el nekünk úgy, hogy a fele összeget ki kellett fizetnünk édesapám testvérének, azzal a kitétellel, hogy akkor fizetünk, amikor az én különvagyonomat képező lakást (édesanyám vásárolta nekem) eladjuk.... a másik felét pedig ajándékként elengedte.... Mindehhez egy jónevű szombathelyi ügyvéd segítségét kértük, pont azért, hogy a családom tulajdona, pénze ne kerülhessen majd idegen kézbe. Ezt ő ajánlotta így. Ez le van papírozva. Igaz az ügyvéd úr nem jegyezte ellen.... de tanúkkal van ellátva és látszik, hogy eredeti 1993-as irat.
A házat aztán átalakítottuk a maradék pénzből és édesanyám további ajándékaiból. Ezért is lett a tulajdonjog az enyém a haszonélvezet a férjemé, mert az ügyvéd úr azt mondta a haszonélvezet nem örökölhető...
Ebben az esetben is a férjemé lesz a háromnegyed ház?
Majd az ő halála után a három gyereké? A közösé + a másik kettőé? Vagy ha ő hal meg előbb, akkor meg az a helyzet, hogy a fél ház az enyém, a fél házon meg osztozkodunk én + a három gyerek? Hát ez tényleg nonszensz lenne!
Hozzáteszem nem nagy értékű ingatlanról van szó. Ráadásul jelzálog hitel terheli... Pont a férjem miatt belefutottunk a hírhedt svájci frank hitelbe....
Mi lehet itt a negoldás? A gyerekemre a hitel miatt nem irathatjuk a házat. Ha elválunk és megegyezünk, hogy minden az enyém? Vagy utólag lehet írni házassági különvagyoni szerződést? Vagy végrendelettel, hogyan lehetne rendezni a dolgot? Vagy édesanyámmal is tudunk írni ajándékozási szerződést....., Vagy ez csúnya dolog, de ki lehet tagadni a másik két gyereket? 30 éve nem látta a férjem őket egyszer sem (tudom, olvastam, hogy milyen esetben lehet kitagadni...., de ez nem jó ok, hogy nem keresték a kapcsolatot 30 évig?) vagy, vagy...? Szeretnék valamilyen megnyugtató negoldást találni.... Tudom, ügyvéd, de pont azért voltunk ügyvédnél először is pont azzal a kéréssel, hogy tisztázni szeretnénk a vagyoni viszonyokat és most mégis úgy tűnik nem sikerült egyértelműen...
Újra leírom mindezt a férjemmel közös egyetértésben szeretnénk megoldani, mert ő sem szeretné, ha erről az oldalról az előző gyerekek bármit is kapnának lehetetlen helyzetbe hozva ezzel közös fiunkat, aki ezáltal földönfutóvá válhatna.... mert miből fizetné ki a sohasem látott testvéreket..?

A másik fél házat a nagyszüleimtől örököltem a házasság alatt. Tehát akkor ezt csak a gyerekem örökölheti? Ez ági vagyonnak számít? Bocsánat a sok kérdésért, de ha válaszg kapok én us tisztábban láthatok és egy ügyvédi konzultáció alkalmával tudom mire kell odafigyeljek. Mégegyszer köszönöm.

Ili62 # 2017.11.02. 19:19

Köszönöm a választ. Sajnos ez így számomra elég érthetetlen..... A kérdésem csupán az lett volna hogy a férjem lemondhat-e az esetleges örökségről előre a közös fiúnk javára? Itt nem válás esetére szóló osztozkodásra gondolunk.... Ezt a döntést teljes egyetértésben hozzuk... a megoldást közösen keressük. A tényeket csak azért írtam le, hogy ne tűnjek "számító dögnek", aki az előző házasságból származó gyerekeket ki akarja semmizni.... (A férjem ágáról ugyis örökölnek majd.) Én csak azt szeretném, ha az általam illetve a családom által létrehozott javakból ne részesülhessenek.

nonolet # 2017.11.01. 09:32

az én bevételem volt a több mindig. A férjem semmit sem hozott a házasságba, sőt csak bizonyíthatóan "minuszt" termelt (adótartozás stb.).

Ez nem számít, hisz házasság vagyonközösségben vagytok!

Ami miatt mindaz amit a házasság alatt
(és azt megelőző együttélés alatt, ha volt)
szereztetek az KÖZÖS vagyon fele-fele arányban.

Ez alól kivétel, ami

  • ági öröklés eredménye
  • csak az egyik félnek adott ajándék

Ezeket nevezik különvagyonnak.

Feltéve, hogy nincs házassági szerződés, ami mást mondana.

- -

A hagyaték tehát két részből adódik majd össze.

  • házassági közös vagyon fele

plusz

  • az adott fél különvagyona

Együtt ez lesz a: hagyaték

A köteles rész alapja pedig

  • a hagyaték

plusz

  • a 10 éven belüli ajándékok, ingyenes juttatások értéke

A köteles rész osztandó az örökösök számával és még hárommal. Ez lesz az az örökség aminél kevesebbet normál esetben nem lehet örökölni a korlátozó trükközések ellenére sem.
(pár kivétel akad, de azok most nem játszanak)

A külön vagyonon belül az ági örökléssel szerzett rész csak ági úton örökölhető.

Ezen szabályok alapján már létre tudod hozni

  • a vagyon mérleget

(közös vagyon, külön vagyonok, hagyaték, kötelesrész alap)

  • az öröklési fát

(ki miből és mennyit örökölhet vagy kap kötelesrészként)

Ezekből látható, hogy kell/lehet módosítani ...

A vagyon élő tulajdonosain még időben.
(ajándékozás, szerződések, adásvétel, végrendelkezés, házassági szerződés)

drbjozsef # 2017.11.01. 09:06

Egy házasság vagyonközösség is, ezért egyáltalán nem számít, hogy az egyik fél többet keres, sőt, az sem, ha a másik fél kifejezetten csak adósságot termelt.

Ugyanakkor, ha az általad említett vagyontárgyakat a családodtól örökölted vagy Te kaptad ajándékba, akkor azok ági vagyonnak számíthatnak, és a férjed másik gyermeke nem örökölheti azokat.

Érdemes lenne elmenni egy hagyatéki ügyekben jártas ügyvédhez, párezer forintot megér egy konzultáció, hogy tisztába legyen rakva, hogy mi hogyan öröklődik.

Ili62 # 2017.11.01. 07:26

Elnézést! Az előző hozzászólásomból nem derül ki egyértelműen hogy igazából azt szeretném, ha férjem előző házasságából származó gyerekei ne részesülhessenek az én családom által létrehozott javakból.

Ili62 # 2017.11.01. 07:12

Tisztelt Szakértők!
Segítséget szeretnék kérni. Férjemmel egy családi házban lakunk, aminek tulajdonjoga az enyém. A férjemnek haszonélvezeti joga van rajta. Ezen kívül még egy családi ház felének tulajdonjoga az enyém. Egy közös gyermekünk van. Úgy tudom a jelenlegi törvények szerint ezeket az ingatlanokat fele-fele arányban örökölnék. Férjemnek az előző házasságából 2 gyermeke van, akiket bizonyos okok miatt 30 éve nem látott, velük a kapcsolatot nem tartja. A kérdésem az lenne, hogy lemondhat-e életemben az örökségről közös fiunk javára, - a haszonélvezeti jog megtartása mellett -
illetve kérdés még az, hogy ez által a köteles részről is lemond-e? A dolog tisztánlátása érdekében fontosnak tartom elmondani, hogy az ingatlanok az én családom tulajdonát képezték, én örököltem több alkalommal, az én bevételem volt a több mindig. A férjem semmit sem hozott a házasságba, sőt csak bizonyíthatóan "minuszt" termelt (adótartozás stb.). Az már más kérdés, hogy miért élek vele még mindig........ A fentiek tudatában azt hiszem jogos az igényem ha azt szeretném, hogy csak az én fiam orököljön utánnam. Tudom, hogy ezt közjegyzői okiratba foglalva lennék a legnagyobb biztonságba, de szeretném megtudni, hogy ennek ára kb. Mekkora nagyságrendet képviselne? Nagyon várom a választ.

ObudaFan # 2017.10.16. 12:23

mivel már életében sok mindenben segítettük mostohafiamat, lemondhat-e édesapjával közös lakásunk örökösödés esetén rájutó részéről a javamra?

A meghatározott személy javára való lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában arra az esetre szól, ha a meghatározott személy az örökhagyó után örököl. Tehát ha nincs további gyermek és ti házastársként együttéltek, akkor működhet elsősorban a dolog.

szükséges-e hogy a lemondó nyilatkozatot közjegyző előtt hitelesítsük, vagy elegendő-e a szokásos két tanú?

Elvileg elegendő. Gyakorlatilag nem javaslom, hogy ügyvéd nélkül barkácsoljatok.

bele kell-e foglalni egy ilyen lemondásba hogy a mostohafiam gyermeke kötelesrészéről is lemond (még kiskorú)...

A lemondás a lemondó leszármazóira nem hat ki, kivéve, ha a megállapodás így szól, vagy ha az a kötelesrészt elérő kielégítés ellenében történt. Az öröklésről való lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában a kötelesrészről való lemondást is jelenti.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.10.16. 11:28

Elolvastad a korábbi bejegyzéseket?

Cirmos13 # 2017.10.16. 11:13

Tisztelt Fórum! A kérdésem a következő:

  • mivel már életében sok mindenben segítettük mostohafiamat, lemondhat-e édesapjával közös lakásunk örökösödés esetén rájutó részéről a javamra? (Férjem beteg, és megnyugtatná, hogy úgy maradhatok a lakásban, hogy "senki nem akar onnan kiutálni". Egy meny sem.
  • szükséges-e hogy a lemondó nyilatkozatot közjegyző előtt hitelesítsük, vagy elegendő-e a szokásos két tanú?
  • bele kell-e foglalni egy ilyen lemondásba hogy a mostohafiam gyermeke kötelesrészéről is lemond (még kiskorú)...

Előre is köszönöm a választ!

Krigi # 2016.02.16. 07:51

ObudaFan

Köszönöm a segítséget, ennyi visszaigazolás is megnyugtatott, hogy jó az irány. Tudom egy szűk leírással nehéz itt boldogulni, tömöríteni a fel tett kérdéseket... üdvözlettel: Krigi

ObudaFan # 2016.02.15. 13:05

Krigi

Mivel csak az örökrészeddel felelsz a hagyatéki tartozásokért, amennyiben ez a per a végrehajtás korlátozásáért indult, akkor jó az irány. De ha van ügyvéded, őt kellene kérdezned, mert ismeri az ügyet egészében, mi pedig csak egy nem igazán precíz leírásból próbálunk boldogulni.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.15. 08:31

Elkéstél.

Krigi # 2016.02.15. 08:22

Tiszteletem!
Szeretném kérdezni,adósságot örököltem banktól.
Nagymamámmal közös hitelünk volt, de meghalt,végrehajtás felfüggesztési kérelmet adtam be a bíróságra melyet elutasítottak.Ezzel kapcsolatban későbbb megkeresett az ügy titkára, hogy tisztázzuk az öröklés hátterét.
Nagymamám halálakor keletkezett egy öröklésibizonyítvány melyben én lettem az egyik örökös elhalálozott édesanyám után a másik örökös pedíg nagybátyám lett, nagymamám fia.
Kérdésem az lenne, hogy lemondhatok e az adósságról mely így a nagyanyai örölségből 1/2 arányban rám szállt?
Az örölési bizonyítvány 2013ban keletkezett,meddig mondhatok le vagy utasíthatok vissza ilyen örökséget?
Kinél kell ezt megtennem?, közjegyzőnél, vagy a bíróságnál aki most az örökölésí bizonyítványon lovagol?
Később keletkezett új végrehajtás felfüggesztési keresetünkben felperesként ügyvédemmel indítottuk pert a bank ellen, ott még nem volt erről szó, a jelenlegi ügyünkben figyelembe vehetik e az előző ügyben keletkezett iratokat-végzéseket?
Vagy ebben sz ügyben újból tisztázni kell az egészet?

Köszönöm segítségüket, és válaszukat!

ObudaFan # 2016.02.10. 09:55

Nem tudjuk, hogy vannak-e kiskorúak, illetve a kiskorúak vonatkozásában a gyámhatóság akkor adja meg az engedélyt, ha a hagyaték negatyv. Ezt sem tudjuk, hogy így van-e ebben az esetben.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.10. 09:50

Egyébként is elvi az a lehetőség, általában túl sok embernek kellene visszautasítania a hagyatékot, és ha kiskorú is van a sorban, akkor vége is a dalnak. (A házastársnak se nagyon van rá oka, hogy visszautasítsa a hagyatékot, különösen, ha ő maga is adósa annak a tartozásnak.)

ObudaFan # 2016.02.10. 09:47

henszy

Viszont amennyiben az összes közelebbi örökös visszautasítja az öröklést, akkor már a testvér fog örökölni. Arra azért figyelni kell, hogy a testvér öröklése már nem illetékmentes.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.02.10. 08:41

Elajándékozhatják az örökrészüket, de az elég rossz ötlet lenne, mert a felelősségük a hagyatéki tartozásokért megmaradna.
A haszonélvező - szerintem - a tulajdonossal kötött kétoldalú megállapodásban mondhat le a haszonélvezetéről.

henszy # 2016.02.10. 08:12

Jó napot!

Hagyatéki eljárással kapcsolatban szeretnék információt kérni. Elhunyt édesanya után örökölnek a gyerekei egy házat, amin fennálló hitel tartozás van. Az lenne a kérdés, hogy a gyerekek lemondhatnak-e a házról az elhunyt édesanyjuk testvérének a javára? Valamint a férjnek (aki nem tulajdonos ebben a házban) van haszonélvezeti joga és ő lemondhat-e erről?

Várom válaszukat.

Előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.01. 17:28

Felesleges lenne trükközni. Semmi előnyöd nem származna belőle.
Amúgy nem kell megvárni, amíg bejegyzik a tulajdonjogodat.