Válás, vagyonmegosztás


ObudaFan # 2015.05.13. 15:07

Katika52

Hát azt a leírtak szerint ki kell számolni, hogy hozzájut-e annyihoz, mint amit beletett. Árverési értékesítés akkor lesz, ha egyik fél sem tudja, vagy nem kívánja a másik fél hányadát magához váltani, azzal, hogy a bent lakó erre akkor is kötelezhető, ha egyébként nem kívánná.

ObudaFan # 2015.05.13. 15:03

RManka

Az együttélés alatt felvett hitelért egyetemlegesen feleltek, egymás közt pedig egyenlő arányban.

RManka # 2015.05.12. 20:23

A hitelt az együttélésünk alatt vette fel, illetve van amit előtte, és azóta nem törleszti, mióta külön élünk. Ebben az esetben mi terhelhet engem?
Üdv: Brigi

Katika52 # 2015.05.12. 16:29

Nagyon szépen köszönöm a választ!
Sajnos nem nyugtatott meg az árverés lehetősége. A lakásba csak a fiam vitt pénzt, /a lakás értékének 3/8-át/, és csak pár éve fizetik együtt a hitel részleteit. Az árverésre akkor kerülhet sor, ha a feleség nem tudja magához váltani a lakást? Szeretném, ha egyikük sem kerülne bajba, és meg tudnának egyezni. Az asszonykának pénze nincs, de a közös tulajdontól meg akarnak szabadulni. Gondolom a bankkal kell egyezkedni. Jól tudom? Van olyan megoldás, hogy a fiam visszakapja a befektetett összeget? Köszönettel

pohicop # 2015.05.12. 07:16

Ez élő, működő dolog?

A 10. számú állásfoglalás I. pontjának indokolása a következőket tartalmazza.

“-
  • Ha a magához váltásra a bennlakó tulajdonostárs lesz köteles, illetőleg jogosult a bennlakás értékcsökkenő hatását elvileg egészen neki kellene viselnie.---

Ugyanez a helyzet árverési értékesítés esetén is, bár a lakáshasználat terjedelmének szűkítése esetén kisebb mértékben.

Ezért ilyen esetekben a bíróságnak kétféle forgalmi értéket kell megállapítania. Egyrészt azt, amely a bennlakó tulajdonostárs bennlakása nélkül az ő lakásába való beköltözés esetén elérhető lenne. Másrészt azt, amely a bennlakás figyelembevételével elérhető. A nagyobb érték alapján kell megállapítani a benn nem lakó tulajdonostársnak a tulajdoni hányad alapján jutó magához váltási értéket (vételárat), árverési értékesítés esetén pedig azt az összeget, amely a tulajdoni hányad alapján neki jut. Ha az ítéletben megállapított legkisebb árverési vételárnál magasabb vételárat érnek el, a többlet a tulajdonostársak között abban az arányban oszlik meg, amilyenben a meghatározott legkisebb vételár megoszlana.

ObudaFan # 2015.05.11. 21:31

Katika52

Vagy a feleség magához váltja a fiad részét, vagy esetleg árverési értékesítés lehet belőle. Mindenesetre természetesen meg kell állapítani azt, hogy a fiadnak mekkora különvagyoni hányada van az ingatlanban és így mik a tulajdoni arányok, majd ezt kell az ingatlan jelenlegi értékére vetíteni, azzal, hogy a fiadnak csak a lakott érték ráeső része jár, ha közös iskorú gyermek marad az anyánál az ingatlanban (már persze, ha valóban nála lesz a gyermekelhelyezve). A hitel pedig közös, tehát a feleket egyenlő arányban terheli.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.05.11. 07:09

Nem nagyon lesz az már eredményes. (Más kérdés, hogy ha nem tud fizetni, akkor semmit nem ér az az egyezség.)

tokry # 2015.05.11. 07:00

Tisztelt Szakértő!

Vagyonmegosztásnál az egyik fél bíróság előtt aláírta elfogadta,hogy a közös tulajdon felét kifizeti. 9000000 ft-ot állapítottak meg. Most júniusban jár le a határidő.
Nem tudnak/akarnak fizetni. Azt pedzegetik hogy nem ér ennyit a ház. Ezt akarják megtámadni.
Lehet ilyet,hogy amit három éve aláírt elfogadott,azt most nem tudja teljesíteni és a ház értékét próbálja támadni?
Van bírósági határozat.

Köszönöm a segítséget.

Katika52 # 2015.05.10. 19:46

Tisztelt Szakértő!
Fiam válni készül. Néhány éve a házasság előtti különvagyonából /örökség/ és hitelből lakást vásároltak. Mivel gyermekük még kicsi, valószínű, hogy a bíróság az anyánál helyezi el. Milyen módon oldható meg a vagyonmegosztás? Ha az anya és a gyermek a lakásban marad, de a fiamnak szüksége van az új élethez a befektetett pénzére, hogyan oldható ez meg? Gondolom, a legjobb lenne, ha értékesítenék a lakást, visszafizetnék a hitelt, és utána osztoznának a maradék pénzen. Mivel a részleteket közösen fizették, természetesen járna a feleségnek a törlesztett összeg fele. És ha nem adják el a lakást? Kérem, adjanak tanácsot! Köszönettel

ObudaFan # 2015.05.09. 06:03

RManka

Ha tdod igazolni, hogy már nem éltetek együtt, amikor felvette a hitelt, akkor semennyiben.

ObudaFan # 2015.05.09. 06:01

skyy

Mind a ketten, ha máshogy nem egyeztek meg.

skyy # 2015.05.09. 05:51

Sziasztok,

Szeretném kérdezni: válásunk jelenleg folyamatban van, van egy lizingelt autó, mely az én nevemen van, (biztosítás,stb) a házasságunk ideje alatt vettük az autót.
A bíróság döntéséig ki jogosult az autó használtatára?

Köszönöm

RManka # 2015.05.09. 05:22

Tisztelt Fórum!
Férjemmel 2 éve külön élünk. Most lesz a bontóper második tárgyalása, mert az elsőre nem jött el. Nincs közös gyermek. A vagyont közjegyző előtt egy éve megosztottuk. Én vettem egy házat magamnak, az övé maradt a lakás, melyen hitel van. A hitelszerződésben sem adóstársként, sem sehogy nem szerepelek. Viszont az ingatlanban én laktam egy évig, a vagyonmegosztásig.
Sajnos most szembesültem vele, hogy mióta kiköltöztem, a férjem semmit nem fizet az ingatlan után. A villanyórát és vízórát a szolgáltató lekötötte, a közösköltség és a telefon-tv-internet sincs fizetve. Mint ahogy a személyi kölcsön sem, amit ő vett fel, de akkor már együtt voltunk, csak még nem mint házasok. Ezt már tiltották a fizetéséből, de felmondott... A lakáshitelt, vagyis lízinget nem tudom fizeti e, de vaószínűsíthető, hogy nem. Az ingatlan teljesen üresen áll, mióta én kiköltöztem belőle.
A kérdésem a következő: mennyiben terhelhetnek engem az ő általa, az élet és vagyonközösségünk megszűnése után felhalmozott tartozásai? Azért mert még házasok vagyunk, ezek jogilag az én tartozásaim is?
Várom mielőbbi válaszukat.
Köszönettel

ObudaFan # 2015.05.08. 13:53

De ha neked megfelelő a végrehajtási árverés, és addig a férjed sem költözik ki, akkor vélhetően a bíróság azt fogja elrendelni.

ObudaFan # 2015.05.08. 13:52

Ha szeretnél bent maradni, akkor megteheti, ha máshogy nem, perben.

Moncsika70 # 2015.05.08. 11:03

2012-ben elváltunk. Jelenleg közössen használjuk a házat, viszont a volt férjem kényszeríteni akar, hogy fizessem ki az ő részét. Megteheti? Jelenleg is eladásra kináljuk az ingatlan.
Köszönöm.


2012-ben elválltunk férjemmel, de a lakáshasználat közös maradt. A volt férjem kényszeríteni szeretne, hogy fizessem ki a lakás rá es? részét.
Jo

ObudaFan # 2015.05.06. 13:32

kiss.zolesz

Nem, ez közös hitel.

ObudaFan # 2015.05.06. 13:32

Norberth1974

Ha nem volt házassági vagyonjogi szerződés, akkor szerintem ez egy közös hitel és így az ingatlanon is keletkezett valamilyen mértékű közös vagyoni hányad. És ebből következően a zéletbiztosítás vonatkozásában is az életközösség megszakadásakor irányadó visszavásárlási értékkel kell elszámolni. Szerintem.

Norberth1974 # 2015.05.05. 18:30

Elnézést a pontatlan szóhasználatért,a különvagyonra vettem fel hitelt amit az ingatlan bővítésére fordítottam,és ez életbiztosítással kombinált devizahitel.Az életbiztosítás kedvezményezettje a Bank!Ahogy írtam 90.000.-Ft a havi törlesztés,45.000.-Ft hitel,45.000.-Ft életbiztosítás.Az ex házastárs a 90.000.-Ft/hó negyedére tart igényt,mivel ez az összeg a különvagyon értékét növelte!Ebben kérném az ön segítségét!

ObudaFan # 2015.05.05. 17:19

Mármint a különvagyonod fenntartásáravetted fel a hitelt, vagy csak a különvagyonodat terhelted meg vele? Nem mindegy.
Egyébként az életbiztosítás az általában nem "különvagyon", hanem a válásnál a visszavásárlási értékkel kell elszámolni, de itt ebben az esetben, ha kizárólag a bank a kedvezményezett, akkor lehet más a helyzet.

Norberth1974 # 2015.05.04. 19:21

Ügyvéd úr!
Házasságkötés után a külön vagyonra vettem fel jelzálog hitelt ami életbiztosítással egybekötött.Most a vagyonmegosztásnál tartunk és az alperes követeli tőlem a 60 hónap alatt,havi (90.000ft, ebből havi szinten 45.000 Ft-ot vont a bank és 45.000.- ft-ot a biztosító életbiztosításra) Abban kérnék segítséget, hogy az általam fizetett életbiztosítás az én külön vagyonomnak számít-e vagy sem?

ObudaFan # 2015.04.29. 05:06

Zsoso

Elegendő az ügyvédi ellenjegyzés, nem lesz illetékterhe és átírja a földhivatal.

ObudaFan # 2015.04.29. 05:05

Még egy kérdés,a 71% hogy jön ki? Le tudná írni?

A leírásod alapján az ingatlan vételárából 3.5M Ft volt a különvagyonod, 4.8M Ft ment közösvagyonból, így 3.5M+2.4M jut rád, ami a teljes összeg 71%-a.

A bontóper alatt azt érti, hogy amíg nem válunk el, addig maradjak a lakásban, ha elválasztottak minket és a lakást még nem adtuk el, akkor kérjek lakáshasználati díjat a lakás eladásáig?!

A bontóperben lehet kérni a lakáshasználati jog ellenértékét.

Gyerektartásra mennyit kérhetek?

Általában gyermekenként a kötelezett jövedelmének 15-25%-a a gyermektartás.

Tekla2621 # 2015.04.28. 13:51

ObudaFan

Még egy kérdés,a 71% hogy jön ki? Le tudná írni?

Köszönöm

Tekla2621 # 2015.04.28. 13:47

ObudaFan

A bontóper alatt azt érti, hogy amíg nem válunk el, addig maradjak a lakásban, ha elválasztottak minket és a lakást még nem adtuk el, akkor kérjek lakáshasználati díjat a lakás eladásáig?!

Gyerektartásra mennyit kérhetek?