Tisztelt Fórumtársak és Szakértők!
Engem is utolért a válás mint annyi férfit, ezért szeretnék választ kapni néhány kérdésre.
Papíron sosem voltunk házasok, a vagyoni rész már meg van oldva, viszont hátra van még a gyermekelhelyezés a bíróságon, ezzel van (lesz) a sok probléma.
- Az anya majdnem 300 km-re költözött a gyerekekkel nem sokkal a szakítás után, amivel kvázi elvágta a normális kapcsolattartás lehetőségét. Egyszerű alkalmazottként gyerektartás és önfenntartás után biztosra vehető, hogy csak kb 1-2 havonta fogom tudni összekaparni a húszezres útiköltséget. Van valamilyen bírói gyakorlat ami képes erre megoldást találni, vagy az anya tényleg elválaszthat így a gyerekeimtől? (Még korábban jártam ügyvédnél és ő azt mondta, hogy a távollévő szülő kötelessége állni az útiköltséget.)
- Az anya kijelentette, hogy a gyerekeket én láthatáson nem vihetem el a megyéből, ennek van valóságalapja?
- Az is elhangzott, hogy csak az ő jelenlétében történhet a láthatás, igaz ez?
- Ha a láthatást akadályozza (nem nyit ajtót, nem adja oda a gyerekeket), akkor követelhetem tőle az útiköltséget?
- A nagyszülőknek érvényesíthető láthatási jog, amennyiben az anya tiltja a gyerekeket tőlük ( nyilvánvalóan a megromlott kapcsolat miatt)?
- Biztosítható jogi úton a távoli kapcsolattartás (telefon-videochat) lehetősége, ha az anya nem teremti meg a feltételeket (telefon mindig kikapcsolva, kamerája nincsen)?
- Van bármilyen gyakorlat annak szankcionálására, hogy az anya ellenem neveli a gyerekeket? Itt konkrétan arra gondolok hogy az anya közölte hogy a gyerekek utálnak engem (4 és 1 évesek), ne is próbálkozzak.
- Lesz beleszólásom a gyerekek taníttatásával kapcsolatos döntésekbe, vagy csak a kész tényeket fogadhatom el?
Nagyjából ennyi lenne mert ezek a kérdések mind felmerültek sajnos. Előrebocsátom hogy a gyerekek nem nálam lesznek elhelyezve (se a lakhatás se a több műszakos munkarendem miatt). Nem akarok kibújni a gyerektartás alól sem, nem akarok keresztbe tenni az anyának sem, ami fordítva sajnos nem mondható el. Az egészből a legfontosabbnak a láthatás akadályozását tartom a nagy távolsággal. Nem venném nagyon érzelgősre a figurát, de én játszottam a gyerekekkel és velem érezték a legjobban magukat, ezért teljes badarság az hogy utálnak. Azt viszont elég nehéz elfogadni, hogy évente a legjobb esetben talán tízszer ha látom majd őket, mert az egyszerűen kevés. Vannak a (nagyon) távol lévő apáknak tényleges jogai, vagy fogadjam el hogy a gyerekeimnek idővel nem leszek több, mint egy néha felbukkanó nagybácsi?
Köszönöm a figyelmet.