Szülői felügyeleti jog


Kovács_Béla_Sándor # 2018.10.03. 07:40

Ez egy egy egyirányú utca.

Vidike # 2018.10.03. 06:58

Tisztelt Fórum!

Érdeklődni szeretnék, hogy mi a folyamata a szülői felügyeleti jog visszaállításának?
A párom volt felesége gyakorolja a gyermek felett a felügyeleti jogot. Ennek oka, hogy a párom fél évig külszolgálaton volt és a válásnál ezt a megoldást látták jónak. Most azonban, hogy már itthon tartózkodik szeretné, ha visszaállítanák a közös felügyeletet. Mit kell tennünk ennek érdekében?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelettel: Vidike

limma # 2018.07.23. 07:00

Kedves Nyuszika32!

Ebben az esetben akkor sajnos nincs mit tenni. Szülei felnőtt emberek, úgy élnek, azzal, ahogyan és akivel akarnak.

Dr.Attika # 2018.07.20. 16:07

Tisztelt Tóth Norbert Úr!
A kislányt Önök nevelik jogerős bírósági határozat alapján. mi szükség itt még további jogi lépésre? Azzal, hogy az anyja nem tartja vele a kapcsolatot azt is kifejezésre juttatja, hogy nem érdekli a gyermek sorsa. Éljék az életüket úgy ahogy eddig tették. Nyilván a gyermek kíváncsi a szülőjére, igényli hogy ő is megjelenjen az életébe. Ha az anya nem akar ebben részt venni akkor nem kell erőltetni. Ezt a jog sem képes elérni.

Nyuszika32 # 2018.07.20. 12:00

Tisztelt Limma!

A szülők senkit sem tájékoztatnak mikor van ott az úriember, a testvérem egy év után ment haza és nem tudott 2 percet a szüleivel lenni, sem náluk aludni mert az úriember lakás híján épp ott lakott! A testvéreim már többször próbálták ezt a dolgot, megbeszélni de semmire nem jutottak. A válasz annyi volt: Itt, nem olyan ő nagyon jó ember és nem igaz amit állítanak! Igazad van!: ez már nem tiszta fejűség! Könyörögtem anyámnak, hogy szakítsa meg vele a kapcsolatot, döntse el ő vagy én a saját gyereke! Ő döntött és nem a gyerekét választotta! Széthúzás van a családban, mi testvérek összetartunk, mert már velük is alig van kapcsolat és teljesen bezárkóztak e témát illetőleg, mert nem fogadják el! Őszintén szólva én nem akarok hazamenni, mert ilyen emberekkel nincs miről beszéljek! Már lerágott csont a családból kitagadás és innen semmit el nem viszel. Amim van azért nagyon keményen megdolgoztam és nem kell másé. Viszont elég nagy pofon lenne a testvéreimnek ha ez így is van még tetejébe az úriember igényt tartana x részre, ha már alá nem íratott velük valami papírt....

ObudaFan # 2018.07.18. 05:36

A gyermek ellen elkövetett bűncselekmény esetét ide nem számítva, az alábbi esetekben van lehetőség a szülői felügyelet bírói megszüntetésére:
ha

  1. a szülő felróható magatartásával gyermeke javát, különösen testi jólétét, értelmi vagy erkölcsi fejlődését súlyosan sérti vagy veszélyezteti; vagy
  2. a gyermeket más személynél helyezték el vagy nevelésbe vették, és az a szülő, akinek szülői felügyeleti joga szünetel, a gyermek elhelyezésére vagy a nevelésbe vételre okot adó magatartásán, életvitelén, körülményein önhibájából nem változtat.

Tehát kell is mérlegelnie a bíróságnak.

brinkly7210 # 2018.07.16. 17:54

Tisztelt Fórum!
Rövid történetem a következő. Feleségemmel 3 éve nevelünk egy kislányt. Gyermek 3. személynél történő elhelyezése jogerős bírói határozattal. A feleségem a kislány nagymamája. Anyuka -( a feleségem lánya )- a 3 év alatt össz. 2 alkalommal látogatta a kislányt szabályozott kapcsolattartás formájában, utoljára 2016 júniusában. Vagyis az emúlt két év során igazolható formában nem tart semmilyen kapcsolatot a gyermekével. szabályozva volt a kapcsolattartás de egyetlen alkalommal sem jelent meg és nem is jelezte a távolmaradását sem. a gyámhatóság megbüntette többször is de nem használt ez sem. Majd nemrég kérelmeztük, hogy a gyámhatóság indítson pert a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránt. jelenleg ez a jog csak szünetel. Bár a bíróságon bizonyított hogy az anyuka nem érdeklődik a kislány iránt érthetetlen számomra miért hezitál a bírónő, aki nem mellékesen annak idején nálunk helyezte el a kislányt.
A kérdésem: ezek alapján a bíróságnak nem elég az hogy az anyuka nem érdeklődik a kislány iránt semmilyen formában és semmit sem tud a gyermekéről még a legalapvetőbb dolgokat sem, és nem hajlandó együttműködni sem velünk, -akik a lányát neveljük- sem a hatóságokkal.!? Gyermek tartásdíjat nem fizet, nem is kértük a tartásdíjat. köszönöm előre is a válaszokat, tanácsokat.
Tóth Norbert

ObudaFan # 2018.07.10. 13:45

A családsegítő nem hatóság.

limma # 2018.07.10. 12:47

Esetleg a helyi családsegítőnél vagy valamilyen hivatalos szervnél nem lehetne segítséget kérni?
Kicsit zavaros az egész.

Ezt írod:Nem élsz Magyarországon, de az "úriember" „"most a szomszéd utcába költözött, hogy a közelemben legyen”"
azaz ő is külföldön él.

Sajnos a szüleinket teljesen behálózta és mivel tiszta gondolkodású emberek,

és

A szüleim végtelenül rosszindulatúak és gonoszak lettek, teljes fejmosáson mentek keresztül. Gondolkodás nélkül mindent elhiszenk rólam, bármilyen pletyka legyen is az!!

Akkor annyira azért nem tiszta fejűek.

Viszont ha a hapsi külföldön él, akkor te is hazaugorhatsz olykor, amikor nincs "úriember"-veszély és elbeszélgethetsz a szüleiddel, tisztázhatnátok sok mindent.

ObudaFan # 2018.07.05. 16:14

A zaklatás elévülési ideje 5 év.
Ha nem tudjuk, hogy mit írnak alá a szüleid, akkor azt sem tudjuk, hogy nekik ebből esetleg milyen kötelezettségük származhat. Nem neked, a szüleidnek.

Nyuszika32 # 2018.07.05. 05:54

Még annyi kérdésem lenne ha nem indítunk eljárást és továbbra is marad ez az állapot történhet-e olyan, hogy a későbbiekben az úriember igényt tart az általa rászánt összeg visszatérítésére! Azt nekünk ki kell fizetni? Esetleg a szülői lakásra rá teheti a kezét? Nem tudjuk sajnos mi folyik a szülői részen, mire beszélik rá őket. Sajnos bármire lehet gondolni.

Nyuszika32 # 2018.07.05. 05:17

Hogy indíthatnék eljárást olyanért ami hónapokkal ezelőtt történt? Jelenleg a zaklatás felénk nem él! A másik probléma, hogy mind a hárman 3 külön országban élünk. Bár neki nem okozott problémát, mindenkit megtalált interneten! Nyilván célszerűbb lenne Magyarországon, de nekem nincs ott lakcímem így is meg tudom tenni ezeket a lépéseket? Nyilván egy jó ügyvédre szükségem lesz!

ObudaFan # 2018.07.05. 04:37

Ha nem szeretnétek semmilyen eljárást indítani, akkor jogi megoldást ne várjatok.

Nyuszika32 # 2018.07.04. 20:09

Jelen pillanatban, nincs zaklatás egyikőnknél sem! Őszintén szólva nem hiányzik egy ilyen eljárás az életünkből! Gondoltuk majd csak elkopik a szülőket is békén hagyja. Sajnos a szüleinket teljesen behálózta és mivel tiszta gondolkodású emberek, nem tudunk mit tenni. Ők ezt a részt választották, mi meg rettegünk mi szakad ránk! A szülői házba nincs bejárásunk elkérték a kulcsot testvéremtől! Mindenre rálátása van, mert mindenüket már a kezébe adták, míg a gyerekeiknek csak egy egy elszólás jut, mert tabu téma lett ez, mivel mindenki hátat fordított ennek az embernek!

ObudaFan # 2018.07.04. 14:44

Eastern

Jogod az lenne, csak amíg nincs döntés (legalább egy ideiglenes intézkedés), addig nem tudod érvényesíteni.

Nyuszika32

Zaklatás miatt a rendőrségen lehet feljelentést tenni.

Nyuszika32 # 2018.07.04. 08:16

Tisztelt fórumozók!

Segítséget szeretnék kérni az alábbi valós történetre!
Múlt évben volt egy futó kapcsolatom, melyben hamar rájöttem, hogy nem nekem való! Lelki terror, zsarolás, megalázás, fenyegetés. Ezalatt az idő alatt felvette a kapcsolatot az anyukámmal interneten. Szép szavakkal, képekkel, idézetekkel levette a lábáról, hogy milyen inteligens... Ez az "úriember"csak nem hagyott nyugalmat nekem, továbbra is írogatott, interneten, telefonon, hogy béküljek ki vele stb. és jöttek az ismerőseim is akiket próbált befolyásolni, információt szerezni rólam. Mindenhonnan letiltottam, sikerült anyukámat is meggyőznöm, hogy tiltsuk le mert soha nem lesz nyugtom. Később jött a hideg zuhany! Hónapok múltán sikerült hazajutnom a szüleimhez, egy levél várt....az "úriembertől"Nem értettem majd anyukám kezdte adagolni a dolgot....női néven beregisztrált és tartják a kapcsolatot, találkoztak, telefonon is beszélnek. Sokkolt a dolog! Mindent elmondott anyukám rólam amit lehet, mert szépen fondorlatosan kiszedték belőle. Könyörögtem anyukámnak, hogy ne tegye mert nem lesz nyugtom értse meg! De nekem támadott, hogy én nem mondjam meg kivel tartsa a kapcsolatot ő idős korára, én csak kitalálom a zaklatást, megalázást stb. Megmondtam döntse el ő vagy én mert én nyugalmat akarok! Pár nap elteltével felfedeztem, hogy letiltott a F.-ról nem tudok vele kapcsolatot létesíteni. Már az úriember kezeli a fiókját, anyukám részéről kiadva több év beszélgetést, fényképeket. Van két testvérem őket is megkereste, nyüszített, hogy segítsenek,mert élete értelmét vesztette el stb.... Teljesen mindegy milyen időpontban, reggel, este, éjjel amikor beléptek mintha figyelve lettek volna felléptek az oldalra és már írt is nekik. Mindketten letiltották, mert látták, hogy beteg az ember! Lassan egy év telt el! A szüleimet teljesen behálózta....ellenem fordította, a testvéreim nem hatnak rájuk. Olyan széthúzást hozott a családba! Testvérek közt nem! Az úriember az én szobámban az én dolgaim között lakik ha nincs ép szállása, kéthetente a szüleimnél strandol, viszi őket, kirándulni, nyaralni,orvoshoz, színestévét, új okos telefont vásárol, bármit amit kiejtenek a szájukon stb. Mindenről fénykép, F-on, megjegyzések. ( Nálunk ez sosem volt divat! ) Mi meg a hálátlan gyerekek vagyunk! Ketten külföldön élünk, egyikőnk szüleimmel egy városban. Az úriember utazik 1200 km, hogy elvigye őket orvoshoz, holott ingyen utaznak és egyenes járattal eljutnának oda! Nem betegek, nem szorulnak segítségre, önellátók! Már nem lehet velük a témáról, beszélni, mert ő az isten egyikőjüknek sincs szavuk! A szüleim végtelenül rosszindulatúak és gonoszak lettek, teljes fejmosáson mentek keresztül. Gondolkodás nélkül mindent elhiszenk rólam, bármilyen pletyka legyen is az!!! Folyamatosan erőltetik testvéreimnek, hogy találkozzanak vele mert ő olyan jó ember meg intelligens! Egy év után hazajutott a testvérem de nem tudott 2 percet beszélni a szüleimmel mert ott volt az úriember és persze otthon sem tudott aludni az úriember miatt mert ép ott lakott két hétig. A testvéreim csak néznek mikor mi történik, nem tudnak semmit tenni. A fényképeimet szétvágták, mert nem való vagyok oda, az anyák napjára tőlem kapott kép a vitrinben falnak fordítva... Kértem a testvérem hozzon el nekem pár fontos dolgot a szülői házból, mert ezek után jobb ha nincs ott! A számomra fontos dolgokat nem adták oda, szétválogatva a dolgaim stb. Az úriember hamis profilok alatt írogatott nekem és a barátaimnak hónapokon keresztül, leste mikor megyek dolgozni, most a szomszéd utcába költözött, hogy a közelemben legyen. Ismerősöket kérdez mi van velem, hol dolgozok mit csinálok, de senki nem ad infót. Mert tudják ez beteg dolog már! Az üzenőfalam, már mindenki előtt rejtve van! Pár hete külföldre hozta a szüleim "nyaralni" itt voltak pár száz méterre de engem nem kerestek! Utólag testvérem megtudta, hogy pénzt utalt az úriember a szüleimnek biztosításra. Holott a nyugdíjukból, fenntartják magukat probléma nélkül! Apukámnak lett F-ja de nem tudok rákeresni, mert tiltva vagyok! Ők csak azt szajkózzák, hogy nem látnak de azt az opciót, hogy letiltás nem tudják hol van!Testvéreimmel félünk, hogy valami hitelre beszélik rá őket és hát az ugye örökölhető! Esetleg eltartási szerződést írat velük amiről mi nem tudunk! Bármit kiénekel a szájukból! Nem kopik el ez az ember az életünkből! Nagyon nagy árat fizetünk már így is érte, mert nincs hova hazamennünk, nem fogad otthon melege egyikönket sem! Mit lehet tenni? Hogy lehetne eltávolítani ezt a családunkból? Segítségüket előre is köszönöm!

Eastern # 2018.07.04. 05:50

Üdv, segítséget szeretnék kérni az alábbi eset miatt,
az lenne a kérdésem hogy amíg nincs jogerős bírósági ítélet sem gyámhatósági döntés, Apaként gyakorolhatom-e a közös gyerek felügyeleti jogot, vagy csak akkor láthatom a Gyermeket ha az Édesanyja hagyja? Illetve mit takar a közös gyerekfelügyeleti jog? Eddig heti 2x láthattam a Gyermeket, ha Én úgy döntök hogy többször szeretném vagy más napokon és nem tudunk megegyezni akkor láthatom a Gyermeket vagy Nem? Illetve ilyen esetben tegyek-e bejelentést akár a rendőrségen akár a gyámügynél? Köszönöm.

ObudaFan # 2017.07.04. 14:30

Bíróságon elhelyezés megváltoztatása iránt lehet pert indítani, illetve a gyámhatóságon is lehet eljárást indítani.
NEm közvetlenül a bíóság, hanem pszichológus szakértő hallgatná meg a gyerekeket.

Mistvan85 # 2017.07.03. 21:16

Segítséget szeretnék kérni!

4 éve elváltam, van egy 7 éves lányunk és egy 9 éves fiúnk. Anyukánál vannak a gyerekek aki egy kisebbségi pasival állt össze. Sajnos az elmúlt időkben az anyuka párja bántja a gyerekeket,(fizikálisan maradandó nyomok nincsenek) ezt először anyuka nem hitte el, nemrég már rájött és emiatt el is költözött,de pár napig tartott és most visszament, de a gyerekek nem akarnak ott lenni, ezt többször is mondták anyukának. Sokszor sírnak emiatt. Egyébként anyuka soha nem nézte a gyerekek érdekét. Már voltam a gyámhatóságon, de sajnos nincs semmi bizonyíték arra hogy bántja a gyerekeket. Bíróság meghallgatná a gyerekeket? Mit tehetek ilyen esetben?

mentaldr. # 2017.06.09. 18:30

A bíróság ki fog rendelni szakértőt, ha nem tudja eldönteni, mert mindkét szülő alkalmas. Majd a szakértő eldönti, több szempont alapján, a másik szülő ellen történő nevelés veszélyeztető magatartás.

alfateam # 2017.06.09. 18:15

Arra vagyok kiváncsi, hogy reális esélyem van e a gyereket nálam megtartani?

Ezt itt senki nem fogja neked megjósolni...

nyirog # 2017.06.09. 17:07

Nem azt mondtam, hogy álmálkodva várom, már jövő héten adom is be a válást, csak a kimenetel a kérdés. Arra vagyok kiváncsi, hogy reális esélyem van e a gyereket nálam megtartani?

alfateam # 2017.06.09. 16:59

Jó-lenne ha átvennéd a kezdeményezést.Ne álmélkodva várd, vajon mi fog történni.
Válókeresetet beadni, kérni a gyermek elhelyezését, nálad!

nyirog # 2017.06.09. 16:49

Kedves Fórumozók!
10 év házasság után kiderült, hogy a feleségem fűvel-fával megcsalt (az elmúlt 2 év alatt legalább 3 különböző kapcsolata volt). Ezt el is ismeri, és most válni szeretne, hogy az éppen aktuális szerelméhez odaköltözhessen és összeházasodhassanak. A házasságunkból egy fiunk született, most 9 éves. A feleségem magának akarja a gyereket. Az igazság az, hogy tulajdonképpen alig törődött vele, gyakorlatilag 90%-ban én neveltem, mert a nejem alig van itthon, a szerelmével tölti legtöbb idejét egy másik városban, hetente talán 2 napot ha hazajön. A háztartást is én vezetem szinte kizárólag, főzök, mosok, takaritok, a gyerekkel csak én tanulok, játszok, gondozom. Most hogy felmerült a válás a feleségem elkezdett kedves lenni a gyerekhez, és direkt olyan programokat szervez, és úgy intézi a napját hogy többet kettesben lehessen a fiunkkal, engem kirekesztve (pedig a gyerek hozzám kötődik jobban, és nem is igazán akarja ezeket a kettesben töltött alkalmakat). Mindezt azért teszi, hogy a gyerek hozzá kerülhessen. Azt tudni kell, hogy feleségem nem tudná eltartani, nincsen állandó jövedelme. Alkalmankénti áruházi hosstesskedésből, és bolti eladói kisegitőként van némi jövedelme, de ez még a havi 30 ezret sem éri el. A gyereket is főleg azért szeretné magának, mert a gyerektartási pénzt szeretné megkaparintani, és mivel informatikusként elég magas a fizetésem, igy ez biztosan jelentékeny összeg lenne. Én semmiképpen nem szeretném, ha ő gyakorolná a szülői jogokat, mert attól tartok, hogy egyáltalán nem törődne a továbbiakban a gyerekkel, és különben sem szeretném ha kiszakadna a megszokott lakásból és környezetből. Kérdésem az lenne, hogy miket mérlegel a biróság konkrétan egy felügyeleti jog megállapitásánál? Mennyire anyapártiak? Mik az esélyeim?
Természetesen szó sincs arról, hogy eltiltanám a fiunkat tőle, de azt semmiképpen nem szeretném ha hozzá költözne és ő gyakorlná a jogokat. A legfontosabb, hogy a fiunk ne szenvedje meg ezt az egészet, de úgy tűnik ez csak nekem fontos, a feleségem csak minél gyorsabban le akarja rendezni a válást, hogy mehessen az új férfihez, más nem számit.
Köszönöm a segitséget!

belobelo # 2017.06.06. 10:15

Kedves Burn Out!

még nem vettem fel a gyámhatósággal a kapcsolatot, holnap vagy holnapután lesz lehetőségem átmenni a gyámhatóságra
a gyerekek nagymamájával beszéltem telefonon,
de ő továbbra is azt hajtja, hogy én nem vihetem őket sehová, nem fogja ideadni nekem őket.
a helyi gyámhatóság vezetője nagy barátja a volt anyósomnak, és félek hogy elfogult vele szemben. és engem akadályozni
fog ahol csak tud. a kérdésem az, hogy ugye anyósom nem szabhat ilyen feltételeket hogy nekem bizonyítanom kell felé
hogy jó anya vagyok, meg hogy én találjak ott helyben magamnak munkahelyet és majd akkor 3 hónap mulva
visszaadja nekem őket de csak ott helyben.. Én nem akarok dolgozni míg a kisebb gyerekem az ovodás kort el nem éri. én velük
akarok lenni, nekik mellettem a helyük. erre ugye nem kötelezhetnek hogy én találjak magamnak munkát?