Élettársi kapcsolat megszűnése


belanagy77 # 2020.08.29. 11:27

drbjozsef,

Köszönöm a választ.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.08.29. 10:52

Erről az jut eszembe, amikor az egyszeri pásztortól megkérdzete a turista, hogy lesz-e eső...

drbjozsef # 2020.08.29. 10:51

belanagy77,

A szabályt tömören összefoglalva ObudaFan 2020.05.14-ei hozzászólása tartalmazza.

A jövedelmeitek élettársi közös vagyonnak számítanak főszabály szerint - ha élettársak vagytok. Annak feltételei vannak, egyik ilyen a közös gazdálkodás, közös gazdasági célok megvalósítása más egyebek mellett. Erre utólag adott esetben lehet hivatkozni, de akkor igazolni is kell, hogy bár együtt éltetek, de teljesen (TELJESEN!) külön kasszán.

Élettársként közösen költitek el a jövedelmeteket a vélelem szerint, ezért a külön vagyonba nem tatrozó rész közös, és abból megilletheti, mint vagyonszaporulat, egy bizonyos része, jellemzően a jövedelmeitek arányában. De ha ő a jövedelmeitek arányánál is jóval többet költ, akkor itt lehet vita adott esetben (például hivatkozik arra, hogy az ő jövedelméből éltetek közösen, abból ment a közös (!) kaja, a rezsi, az utazások, meg minden, és a tied csak ezért került megtakarításra).

Egyszóval igen, igénye lehet, hogy mennyire megalapozott, és ki mit tud ilyen esetben bizonyítani, az elég komoly vita tárgya lehet.

belanagy77 # 2020.08.29. 09:04

Tisztelt Jogi Fórum!

A párommal 1 éve élünk együtt, de külön kasszán vagyunk és mindketten külön bankszámlával rendelkezünk. A párom minden hónapban "elszórja" a pénzét. Nekem a magasabb keresetemből adódóan is marad pénz a bankszámlámon.
Szakítás esetén a párom igényt tarthat a bankszámlámon összegyűlt megtakarításom bizonyos részére?

Előre is köszönöm a választ.

drbjozsef # 2020.06.29. 07:34

Az eredeti kérdésed alatt nyolc (8) hozzászólással Obudafan mindent leírt, ami látatlanban erről mondani lehet.

S.Zoltán # 2020.06.29. 07:04

drbjozsef

Úgy olvastam hogy általában fele-fele arányban osztoznak.
Közben felmerült még egy kérdés :)
Ha én időközben veszek + 1/6-od házrészt, saját pénzből, erőből, szétválásnál az közösnek tekinthető, valamit kell adnom neki, annak ellenére hogy tulajdoni lapon nem fog szerepelni, és nem járul hozzá a vásárláshoz?

köszönöm

S.Zoltán # 2020.06.29. 05:59

Nem, anyagi dolgokat nem hánytorgatok fel neki. Mint írtam, rezsim kívül most sem kérek tőle semmit, pedig már dolgozik egy éve. Ami megközelítőleg havi 10e Ft. Szóval nincs hánytorgatás :)

wers # 2020.06.29. 05:19

és gyed-gyes alatt nem kapott annyi pénzt, ekkor én és édesanyám segítettük

khmmm... remélem ezt nem hánytorgatod fel neki. Mintha a te gyerekeddel, édesanyád unokájával lett volna gyesen.

drbjozsef # 2020.06.29. 04:40

Felét?

S.Zoltán # 2020.06.28. 19:15

Tehát ha jól értem, a folyószámlám felét viheti, annak ellenère hogy örökölt, ès általam megtakarított pènz van rajta... Mit tehetek hogy ne így törtėnjen?
Írjunk szerződést, vagy tegyem olyan számlára ami nem a nevem van?

drbjozsef # 2020.06.28. 18:59

Nem, nem, igen.

S.Zoltán # 2020.06.28. 18:39

Tiszteletem.

Jelenleg van egy kb 5-6 éve tartó nem bejegyzett élettársi kapcsolatom, amiből született egy jelenleg 4 éves kisfiú.
Nevemen van,közjegyzőnél történt bejelentés.

Amiben élünk ingatlan 2/6-od része az enyém (6 éves élettársi kapcsolt alatt örököltem). Anyukámmal élünk, akinek holtig tartó haszonélvezete van az ingatlanon.Jelenleg ideiglenes lakcímen él itt élettársam, de októberben lejár, állandót akar.
Állandó lakcímre való bejelentés jár valami plusszal egy esetleges szétváláskor?

Sajnos időközben édesanyám viszonya megromlott megromlott a párommal, elköltözést is felvetette.

Mikor ő idejött hozzánk lakni, gyakorlatilag egy szatyor ruhája volt, és a mai napig, a rezsin kívül pénzt nem kérek tőle. (ételt, gyerekre ruhát vásárol)

Kérdésem a következő, hogy lehet e valamiféle követelése ingatlan felé(tulajdoni lapon nem szerepel), illetve a folyószámlámon lévő pénzem felé.
Külön kasszán vagyunk, ő megkapja a fizetését, én megkapom az enyémet, nem turkálunk egymás zsebében, de tudom hogy általában közel nullán van.
(pénz tudatosság nem az erőssége,és gyed-gyes alatt nem kapott annyi pénzt, ekkor én és édesanyám segítettük. plussz én többet is keresek, nem herdálok, és örököltem is, ő egy forinttal sem gyarapította a számlámat. )

Kovács_Béla_Sándor # 2020.05.26. 11:31

Ha nem megy önként, akkor perelhetsz.

Picur71 # 2020.05.26. 11:10

11 éve élünk élettársi kapcsolatban, van egy 9,5 éves közös gyerek. Az ingatlan amiben élünk saját tulajdonom.Nem kivánom tovább fenntartani ezt a kapcsolatot folyamatos testi és verbális bántalmazás miatt. Hogyan tehető ki az élettársam jogszerűen? Rendőrség tehetetlen, én tudok valamit tenni? Merre induljak. Nem eltart, nekem több a jövedelmem, mint neki. Semmiféle nagyobb beruházást nem finanszirozott.

drbjozsef # 2020.05.26. 05:23

Szaki1,

A kérdésed alatti hozzászólásban benn van az élettársakra vonatkozó szabály. A "közreműködésben részvétel", ha máshogy nem határozható meg, akkor a felek jövedelmi arányai alapján szokott meghatározásra kerülni. Szóval ha nem igazolja a barátod, hogy különvagyonából vette az autót, és az ösztöndíjuk egyforma volt, akár az autó felére is igényt tarthatna a párja.

wers # 2020.05.26. 04:50

Valahogy majdcsak megegyeznek az érintettek.

Remélem ez lesz a legkeményebb "válásuk".

Szaki1 # 2020.05.25. 23:01

Mármint saját, célre a 90%-ban, 10%ban ismerősöm fuvarozására. Elnézést, a sok külön posztért, már késő van eléggé.

Szaki1 # 2020.05.25. 22:58

Előző posztomhoz hozzá fűzném még, hogy az autót, mivel barátomnak nincs jogosítványa, a párja használta az esetek 90%-ban.

Szaki1 # 2020.05.25. 22:56

Tisztelt Tagok,

Egy közeli ismerősöm nevében szeretnék érdeklődni, mert személy szerint a jogi fogalmakban laikus vagyok, de mindenképp informálódni szeretnék jelenlegi helyzetéről.

Az egyetemista ismerősöm be nem jegyzett élettársi viszonyban élt barátnőjével. 2 évig voltak együtt. Ezalatt az idő alatt mindketten kollegisták voltak. Mindketten jogosultak lettek ösztöndíjra.
A fiú az ösztöndíjból autót vásárolt 480.000 forint értékben. A párja pedig saját ösztöndíjának egy részéből, önként, semmi kérés ellenére ismerősöm tandíjába fektette meg, ez 80.000 forint körül lehetett.

Nemrégiben munkát kaptak mindketten ugyanabban a létesítményben, egy új városban, de ez lett a kapcsolatuk vége is, mivel a lány pár nap után megcsalta és elhagyta. A lány erre a nyolcvanezres összegre hitvatkozva perrel fenyegeti ismerősöm, megszűnt élettársi viszonyukra alapozva, mert az ismerősöm nem hajlandó az autót, ami teljesmértékben az ő tulajdona, eladni illetve kölcsön adni neki.

Ezen barátom jelenleg egy nővérszállón lakik, egymagában, hamarosan bútorzatlan lakásban (mivel az a lány tulajdona), amíg a lány és az új párja pedig az új szerető örökölt lakásán.

Jó barátom nevében szeretnék tanácsot kérni, illetve azt, hogy kicsit megértessék velem mire számíthat, mivel az autóján és a laptopján kívül más már nem maradt neki egyáltalán, amit elveszíthet. Nyílván konzultációról lesz szó később, de ha valakinek már volt hasonló tapasztalata vagy ügye, azt nagyon szívesen meghallgatnám.

Előre is köszönöm,
Szaki1

ObudaFan # 2020.05.14. 09:26

Ha élettársi vagyonjogi szerződés eltérően nem rendelkezik, az élettársak az együttélés alatt önálló vagyonszerzők. Az életközösség megszűnése esetén bármelyik élettárs követelheti a másiktól az együttélés alatt keletkezett vagyonszaporulat megosztását. Nem számítható a vagyonszaporulathoz az a vagyon, amely házastársak esetén különvagyonnak minősül.
Az élettársat a vagyonszaporulatból a szerzésben való közreműködése arányában, elsősorban természetben illeti meg részesedés. A háztartásban, a gyermeknevelésben valamint a másik élettárs vállalkozásában végzett munka a szerzésben való közreműködésnek minősül.

Tehát: az együttélés alatt szerzett vagyon, ha nem különvagyonból (jellemzően: örökölt, ajándékba kapott, vagy az együttélés előtt megvolt vagyonból) keletkezett, akkor a szerzésben való közreműködése arányában kell osztozni. Ha megegyezéssel nem lehet, akkor perben.

wers # 2020.05.14. 06:39

a ház az ő tulajdona, de már együtt élésünk alatt szerezte

Nem igazán ez számít, inkább az, hogy miből. Kinek a vagyonából. Ha bizonyítani tudja, hogy külön vagyonából akkor az övé.

jelenleg nincs hova menjek” Erre nem nagyon van jogi megoldás.

becca6 # 2020.05.14. 06:25

Tisztelt Fórum!
Jelenleg még nem bejegyzett élettársi viszonyban élek, amit szeretnék megszüntetni! 12.éve élünk együtt, de párom úgy döntött hogy már nem vagyok elég, és félrelép! (bizonyítható!) Kérdésem az volna, hogy mivel a ház az ő tulajdona, de már együtt élésünk alatt szerezte.Mikor össze kerültem vele, már rokk.nyugdijas voltam, de az utóbbi időben az állapotom sokat romlott, és újabb betegségei lettek. Most jelenleg nincs hova menjek, de már az idegrendszeremmel nem bírja ezt a megalázást amit tesz velem! (hazudik, megcsal, hitelt hitelre vesz fel és nem tudni hova tűnik, stb.) Mit tudok tenni jelen esetben?
Köszönöm a választ!

Kovács_Béla_Sándor # 2020.04.08. 20:22

Úgy van. Csak a szerződésszerűen fizetendő részletek felének a megtérítését követelheti, az önkéntes előtörlesztését nem.

drbjozsef # 2020.04.08. 15:34

Előtörlesztéssel éltem, cafeteria formájában, adómentes béren kívüli juttatásom részeként OTP AD-LAK rendszeren keresztül. Ennek az összegnek felét is követelhetem tőle?

Én azért ezt véleményesnek érzem. Önként vállalt előtörlesztést MOST nehezen követelhet. Ha kifizették a tartozást, a végén el kell számolniuk egymással, akkor minden további nélkül. De menet közben, ami nem kötelező az adósnak, az nem kötelező az adóstárnak sem szerintem.

ObudaFan # 2020.04.08. 15:10

Igen, lehet érvényesíteni fmh-ban is ezt a követelést.
Az nem volt jogellenes, hogy nem adtad el a részed, tehát erre hivatkozva aligha lehet igénye.

Előtörlesztéssel éltem, cafeteria formájában, adómentes béren kívüli juttatásom részeként OTP AD-LAK rendszeren keresztül. Ennek az összegnek felét is követelhetem tőle?

Szerintem igen.