Közös felügyelet - szülői jogok


groszfater@gmail.com # 2016.12.06. 19:41

Bemész a polgári irodába és belenézel az anyagba, van-e benne ilyen.

Felhőtlen # 2016.12.06. 17:11

Létezik e olyan, hogy gyermekelhelyezés/gytartás perben két tárgyalás között - egy volt ősszel, a következő jövő évben lesz az utolsó tárgyalás jegyzőkönyve szerint - a Bíróság a felek jelenléte nélkül, írásban hoz egy végzést és csak kipostázza, melyben az áll, hogy közös a szülői felügyeleti jog? A különélő szülő ugyanis ezt állítja, de én semmit sem megkaptam (minden egyéb hivatalos papír eddig rendben megérkezett a Bíróságról!).

Kovács_Béla_Sándor # 2016.12.01. 13:10

Nem, az nem közös felügyelet. De az is hülyeség, amit a felelősségről mondtak.

Sandresz # 2016.12.01. 08:20

Tisztelt Jogászok!

Lehet, nem jó topikba írok, mert én azt sem tudom, hogy közös-e a felügyelet jogunk. A lényeg 7 éve a válásomkor az egyik akkor 7 éves gyereket nálam, a 3 évest az ex-feleségemnél helyezte el a bíróság (a bíróság döntött így, nem megegyezés volt!). Most ő amikor nála van hétvégén a 14 évesünk, akkor teljesen szabadjára engedi, éjjel 1-2-ig megy haverozni a városban. Az anyja azt mondta a gyereknek, hogy egy ügyvéd ismerőse azt mondta neki, hogy mindegy ott mit csinál, mert amikor az anyjánál van akkor is én felelek a tetteiért. Ez tényleg így van? Az ítéletben csak annyi van, hogy X nevű gyermeket az apa, Y nevű gyermeket az anya nevelésébe és gondozásába adja. Semmi más nincs, így azt sem tudom, hogy ez közös felügyeletet jelent-e vagy sem?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.11.30. 20:20

Talán furcsán hangzik, de a közös szülői felügyelet többek közt pont azt jelenti, hogy bármelyik szülő egyedül nyilatkozhat, és vélelmezni kell, hogy a nyilatkozat a közös akaratuknak megfelel.
Ha ez nem tetszik, lehet kérni a közös szülői felügyelet megszüntetését. Nem biztos, hogy jól jársz vele.

Kincses # 2016.11.30. 19:32

Tisztelt Szakértők!
Kérdésem-Közös felügyelet során az együttdöntés a gyermek tanulmányával kapcsolatban meddig tejed?
Tantárgyi felmentést kezdeményezhet az egyik szülő a másik szülő tudta nélkül.(13 éves a gyermek-7.-es) Ezt a felmentési kérelmet nem csak közös egyezséggel nyújthatják be?