Hagyaték


Héta1 # 2019.09.25. 13:18

Köszönöm szépen a parentéliás szt, most tovább kérdeznék, melyhez néhány információ. A halálesetről a parentéria dédszülői unoka értesült, aki külföldön van. Ügyvédett bízott meg, aki a temetést is intézte. Én, a nagyszülői parentélia szinten vagyok, egy héttel később értesültem az ügyvéd által. (Örökhagyó telefonjából szedték ki a számom) Az örökhagyó lakásába be akarnak menni, esetleges iratok végett, ill a lakásban lévő dolgok felleltározására, mit érdemes az örökségben megjeleníteni. Egy időpontot beszéltünk meg, amikor a külföldi rokon is itthon lesz, hármasban bemegyünk körül nézni. Kérdésem: nem származik bajom abból, ha a lakásba bemegyek? Az ügyvédnek tudnia kell, hogy a parentélia szerint az ügyfele nem örököl. Tudja olyan irányba vinni az eseményeket, hogy ügyfele mégis örököljön?
Köszönöm előre is a választ.

drbjozsef # 2019.09.24. 08:02

Maurito,

A köteles rész értelme pont ez : hogy csak úgy ne lessen senkit kisemmizni "bizonyos okokból".
Az ajándékozás itt nem számít (ha az örökhagyó lenne a megajándékozó, akkor számítana, de akkor is beleszámítana a köteles rész alapjába), benne volt az ingatlan a hagyatékba, jár belőle köteles rész.

Maurito # 2019.09.24. 07:55

T. Fórumtagok!

Volt egy ingatlanom amit édesanyamnak ajándékotam, majd halála előtt édesanyám végrendeletben az unokáira hagyta ezt az ingatlant. Testvérem nem örökölt hiszen az ingatlanra végrendelet van. Ez után az ingatlan után a testvérem kérhet kötelesrészt? Tudok azzal ervelni hogy bizonyos okokból én ajándékoztam édesanyámnak és neki semmi köze hozzá?

drbjozsef # 2019.09.24. 06:25

mivel a tartási szerződés nem egyenes ági rokonok (nagymama-unoka) között jött létre.

Úgy véled, hogy a nagymama-unoka kapcsolat nem egyenesági rokonság?

Szafi8 # 2019.09.24. 06:16

Köszönöm a gyors válaszát!
Annyi kérdésem lenne még, hogy édesanyám fele részben tulajdonosa egy háznak. A másik fele az ő edesanyjáé, akivel nincs jó viszonyban. A nagymama ezt a részt ráíratta a féltestveremre, (édesanyám fiára) tartási szerződés ellenében.
Azt szeretném kérdezni, így édesanyám jogosult e a másik félből köteles részre, mivel a tartási szerződés nem egyenes ági rokonok (nagymama-unoka) között jött létre.

drbjozsef # 2019.09.23. 13:45

Szafi8,

A féltestvéreid jogosultak köteles részre minden olyan ingyenes juttatással adott vagyontárgy után köteles részre, ami az örökhagyó halálát megelőző 10 évben történt.

A köteles rész egy kötelmi jelelegű igény, nem számít mit csinálsz vele te, a köteles részt ki kell fizessed a jogosultnak.

Ha a cél a féltestvérek köteles részének kizárása, akkor arra más megoldás jöhetett volna szóba (tartási szerződés, öröklési szerződés).

Szafi8 # 2019.09.23. 13:36

Tisztelt Fórum!
A kérdésem a következő lenne: szüleim nekem ajándékozták a lakásukat ajándékozási szerződéssel, melyben fele-fele arányban voltak tulajdonosok. Igy én lettem a tulajdonos, nekik holtig tartó haszonélvezeti joguk van. Mindkét szülőnek van az előző házasságábol egy egy gyermek. Ők jogosultak lennének a köteles részre?
Nemrég született gyermekem. Amennyiben az ő nevére kerül, akkor is jogosultak még?
Válaszukat előre is köszönöm!

drbjozsef # 2019.09.23. 13:00

Héta1,

Igen, esetedben a parentéláris öröklés lesz a törvényes öröklés rendje.

Leszármazó és házastárs hiányában a szülői parentélia az első, az örökhagyó szülei örökölnek úgy, hogy ha ők kiesnek, akkor a helyettesítési elv szerint az ő leszármazmazóik örökölnek.

Ha jól értelek, hogy az örökhagyónak a szülei sem élnek, és nekik sincs élő leszármazója (tehát az örökhagyó testvére/féltestvére vagy azok leszármazói), akkor ez a parentélia kiesik, és a nagyszülői parentélia szerint megy az öröklés.

Ebbe tartozik az örökhagyó szüleinek a testvérei, és azok leszármazói (mert a nagyszüleik közösek). Tehát ők fognak örökölni.

Az örökhagyó nagyszülőjének a testvére a dédszülői parentéliába tartozik, annak leszármazója (az unoka) nem fog örökölni, mert van örökös az előző parentéliában.

Héta1 # 2019.09.23. 06:40

zeretném megtudni, hogy ki hogy örököl, ha nincs végrendelet.
Örökhagyónak, sem gyereke, sem házastársa nincsen. A szüleik testvéreinek élnek a gyerekei.
Ezen felül az örökhagyő nagyszülőjének a testvérének az unokája is él.
Ki fog örökölni?
A parantélia szintek tesznek megkülömböztetést a szülők testvéreinek leszármaziottja ill. a nyagyszülői rokonság között?
Előre is köszönöm szépen a választ.

ObudaFan # 2019.09.21. 15:49

Hacsak nincs valami egyéb jogcíme rá, akkor szerintem nem.

Maurito # 2019.09.20. 14:11

Kérdezném, hogy aki hagyatéki tárgyalás előtt visszautasította az örökséget, az attól még részt vehet a hagyatéki tárgyalásokon?

wers # 2019.09.20. 13:51

A félreérthetőség ellen

Kekeckedsz? (péntek délután?) Beidéztem, mire reagálok. Nem az volt a kérdés, hogy szabad-e pl. ölni.

drbjozsef # 2019.09.20. 13:37

Klára54,

Az ilyen esetek sajnos tipikusan olyanok, ahol ugyan elvileg felléphetnél igénnyel, csak ezt neked kellene tudnod bizonyítani bíróság előtt, és ez az esetek túlnyomó többségében rendkívül nehéz, vagy még inkább gyakorlatilag lehetetlen.

Ha bármit tudsz bizonyítani (pl. az ingatlan eladása után a pénzt a testvéred kapta, és AZT a pénzt kapta, akkor az ajándékozásnak minősül, és legalább köteles rész járna neked belőle), azt lehet kérni a testvértől, de ha elutasítja, neked kell pert indítanod bíróságon, és ott bizonyítani.

Rövidebben: ez a hajó minden bizonnyal sajnos már elment.

drbjozsef # 2019.09.20. 11:13

Életében mindenki azt tesz amit akar.

A félreérthetőség ellen : a saját vagyonával legalábbis. :D

wers # 2019.09.20. 10:02

Édesanyámnak volt vagyona (hagyaték)a de azt még az életében eladta

Életében mindenki azt tesz amit akar.

Klára54 # 2019.09.20. 09:26

Tisztel Forum.
Nem is tudom hogy hogyan kellene röviden leirni az én sajátságos Öröklésemet, mert az én Édesanyámnak volt vagyona (hagyaték)a de azt még az életében eladta és a pénz nem került a hagyatékba s mindennek már kb 9 éve.,

  • Csak tejlessen érthetöen minden ingo és, egy kis ház vidéken,panel lakás 3 szobás )ház ingatlanát kp re váltotta. Az a gondom ezzel, hogy nekem van egy testvérem és ö hagyatéki tár,on csak a lakást jelentette be. A meglévö többi ingatlant és földet eladtták és az érte kapott kp.nem szerepel sehol.
  • Sajnos tudom, hogy a pénznek nincs szaga, de az ingatlannak van követhetö nyoma ,kérdezném abban az esetben, ha bizonyithatóan voltak ezek a vagyontárgyak csak közvetlen az elhalálozás elött lettek eladva. (Édesanyámnak nem volt végrendelete.)

Van e lehetösém a rám esö részt kérni....

  • Vagy valaki tudna e vm lehetöséget ajánlani,hogyan kaphatnám meg rám esö részt, mert idövel egyre nyilvánvalóbb,hogy a testvérem átvert és rávette a a beteg anyánkat ,hogy mindenét eladja és az érte kapott kp eltünt.
  • Osztozkodásra nincs lehetöségem mert letagadja még azt is ,hogy a testére vagyok.És hogy ezek az értékek valaha voltak,ide értendö értékpapir ,kárpotl jegy stb....Várom válaszukat .. BKlári
drbjozsef # 2019.07.03. 05:14
  • Gitta-

Ha kifizette a nyugdíjfolyósító, szépen megkéred őket, hogy adják oda neked.

Ha szép szóval nem megy, írásban, tértis levéllel, határidővel, hivatkozva a temetési költségekre, amelyet számlával igazolhatóan kifizettél, és hagyatéki teherként az örökölt vagyonból rendezni kell. Esetleg megemlítve benne, hogy ha nem fizet, fizetési meghagyást fogsz kibocsáttatni ellene, aminek a költsége is őt fogja terhelni, és sokezer forinttal (hosszabb akadékoskodás után akár a többszörösére is) növeli csak a költségeit - ez már a saját pénzéből fog menni.

zsanrieta1231 # 2019.07.03. 03:18

Köszönöm a válaszokat!
Annyi lenne még a kérdésem hogy mit szoktak írni egy ilyen hagyatéki pert kérvényező levélben? Segítenétek ebben nekem?
Köszönöm

" Sziasztok
2 témában kérnék segítséget ami végülis össze tartozik.

Van egy idéglenes hagyaték0átadó végzésünk egy autóval kapcsolatban. Innentől kezdve mi a teendő? Okmányiroda? Biztosítás? Egyébként nem akarjuk megtartani, de tudom amíg nem végleges a hagyaték nem adhatjuk el.
Azért lett idéglenes hagyaték000átadás mert a férjem és a nővére között jogi vita alakult ki (jár a férjemnek köteles rész egy lakásból de a nővére nem ismerte el) jól értelmeztem hogy az idéglenes hagyatékátadó levél kézhezvételétől számítva 30 napon belül kell a bíróságon benyújtani a keresetlevelet hogy ne legyen végleges az idéglenes ugye? Valamint a kereset levelet személyesen bevihetjük e a bíróságra? Kell e rá illeték bélyeg? Ha igen milyen összeg? Közjegyzőnek elég e ennek a keresetnek a fénymásolata vagy a bíróság küld valamit amivel igazolja hogy mi ezt elinditottuk?
Köszönöm szépen"

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.02. 22:31

De.

-Gitta- # 2019.07.02. 20:27

Ebben elbizonytalanodtam. A hagyatéki végzésben csak 1/4 , 1/4, 1/8, 1/8, 1/8,1/8 öröklési hányad szerepel. Ott már nem esik szó a hagyatéki teherről ( temetés költség). Így a nyugdíjfolyosítóhoz az igénylési nyomtatványhoz csatolva a végzés alapján nem megosztva fizeti ki?

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.02. 19:58

Nincs jelentősége, ezen semmi nem múlik.

-Gitta- # 2019.07.02. 14:36

Köszönöm a gyors választ.

Ma megvolt a hagyatéki tárgyalás. Sajnos nem úgy alakult ahogy vártam. ( nyilván lehettem volna erőszakosabb, stb. De jogban nem vagyok jártas). A lényeget írnám csak le. Kértem a hagyatéki tárgyaláson a temetési költségeket vegyék bele mint hagyatéki teher. Meg is említettem, hogy ez az első helyen teljesítendő hagyatéki tartozás , ezért vegyék jegyzőkönyvbe. Le is fénymásolták és be is csatolták. De a jegyzőkönyvbe a hagyaték állaga cím alatt szerepelt csak. És hogy a temetési költségek összege és számlával igazolva, mely az illeték alapból levonható a közjegyzői munkadíjjal együtt.
Sem az nem szerepelt hogy ki volt az eltemettető sem hogy ennek a követelésnek a kielégítését kérném a "törvényi ramgsor szerint...".
Majd a végén hogy a megjelentek kérik az örökhagyó hagyatékának a törvényes öröklés általános rendje szerinti átadását.
Tehát az igényem nem úgy került be a jegyzőkönyvbe ahogy kértem.
Ilyenkor tehetek még valamit , hogy egyedül fizettem a temetési költségeket és legalább az utolsó havi nyugdíj kifizetése felém történjen? Nem akarom a temetési költségeket rájuk eső részét "beszedni" a többiektől csak az említett nyugdíjat.
Ehhez fellebezést kell benyújtanom a végzéssel kapcsolatban vagy más a teendőm?

drbjozsef # 2019.07.01. 16:01
  • Gitta-,

Ha nincs elég hagyatéki vagyon a temetés költségeinek kifizetésére, akkor azt bukja az, aki kifizette.

De ha felmerül vagyon - és az ulolsó havi nyugdíj az az -, akkor azt elsősorban erre kell fordítani. Mindegy ki kéri, mindegy ki veszi fel, azt már jogosan és alappal követelheti tőle az, aki kifizette a temetést.

Célszerű megegyezni, hogy ez az illető kéri, lehet, kell a többi örökös beleegyezése, de ha nincs megegyezés, fizetési meghagyással vagy perrel az behajtható.

-Gitta- # 2019.07.01. 14:43

Köszönöm a választ.

Felmerült bennem ezzel kapcsolatban egy kérdés. A hagyaték értéke kevesebb a temetési költségnél, mint korábban írtam. 6 törvényes örökös van , de 1 személy fizette a temetés teljes költségét ebben az esetben a hagyatéki tárgyalás után a végzésnél a 6 személy lesz jogosult igényelni a nyugdíjfolyosítónál az utolsó havi nyugdíját vagy az örökösök közül az aki a temetési költségeket kifizette?
Tisztelettel:
Gitta

drbjozsef # 2019.06.28. 17:49

Gitta,

Ebben az esetben ha van pl.hiteltartozása akkor a bank a későbbiekben követelheti a tartozása megfizetését vagy sem?

Igen, minden további nélkül követelheti, de a tartozásokért csak az örökölt vagyon erejéig vagytok felelősek.

Vagyis, ha felbukkanna valami tartozás (ahogy most mennek a dolgok, akkor sok év múlva, egy követeléskezelőtől), akkor elég felmutatni a hagyatéki végzést, miszerint az örökölt vagyon a temetést (mint első helyen kielégítendő hagyatéki tartozás) sem fedezte. Tehát bukják.