Gyerektartás és láthatás


derill # 2005.10.10. 08:49

Ez attól függ, hogy a biróság hogy fogja megállapitani. Te kérd, hogy az összes jövedelme alapján állapitsák meg. Amikor ilyen alacsony összeg az alapjövedelem, akkor egyébként a biróság minden esetben az összes jövedelmet szokta figyelembe venni.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Kriszti25 # 2005.10.10. 08:30

Kedves Mindenki!

Új vagyok itt a fórumon, és a témában is sajnos. Úgyhogy szeretnék tőletek egy kis segítséget kérni, saját tapasztalataitok alapján.
Én is válófélben vagyok a férjemtől, de még semmilyen papírt sem adtunk be, csak elköltözött kb. 1 hónapja. Van egy 4 éves kislányunk, és a gyerektartás ügyében újabban nem tudunk megegyezni. Kérlek segítsetek, hogy a jogszabályok szerint mi illetne meg!
Mi korábban megegyeztünk a fizetés 20%-ában. De ő mostanában azzal jön, hogy csak az alapilletménye alapján jár a 20%.
Ez a közalkalmazotti besorolás alapján 50 valahány ezer Ft. Viszont az ügyeleteivel együtt 90 jörül szokott kapni netto. Van másodállása is (bejelentett), az + kb. 40 ezer nettoban. Kérdem én: nem az összes (kb. 130 ezer) adóköteles netto jövedelme után kellene a gyerektartást fizetnie? Nem mindegy. hogy 10 vagy 25 ezer!
Én egyébként doktorandusz hallgató vagyok nappali szakon, kb 80 ezer havi ösztöndíjjal, ami kicsit kevés kettőnknek.

Válaszootokat, segítségeteket előre is köszönöm!

derill # 2005.10.09. 16:35

Szerintem azért bizz a biróságban, meg az ügyvédedben. Ha tudod küldd meg a szakvéleményt, megnézem és ha tudok segitek. Próbáljátok kérni a biróságtól, hogy tekintettel arra, hogy ilyen mértékben ellened forditotta már a gyermeket és ilyen mértékben kisajátitotta, előzetesen végrehajthatóan hozzon döntést a nálad történő elhelyezésről, tekintettel arra, hogy a jelenlegi állapot fenntartása a gyermek érzelmi fejlődését sulyosan veszélyezteti. Ird le az okat, amiket most nekem leirtál - és nyilván bizonyitottátok is, ha nem, akkor bizonyitsátok tanukkal.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

kissember # 2005.10.09. 09:16

Balázs bocs, már emlékszem a régebbi dolgokra amit írtál... Így már világos a helyzet, akkor ez már nagyon a végefelé jár.
Nekem is ez a legnagyobb gondom ( ha nálam helyezik el a gyereket ha nem), hogy a gyereket milyen módon tudom "visszafordítani". Mindenképpen írj, ha van valamilyen fejlemény:)

balazs01 # 2005.10.09. 06:48

Kissember!

Csak akkor költöznék el, ha van egy bírósági döntés, miszerint első fokon nekem ítélik a gyerekeket.
Azt hogy "családba kerül a gyerek" nem igazán értem, hogy válhatna a férjem előnyére.
Ugyanis ő egyedül van, mellettem meg van valaki, aki pont olyan, mint amilyennek írtad, hogy lennie kell, tehát segít, amiben tud és mellettem van.
Ez "böki" is a férjem szemét rendesen.:)
Szeretnék még gyereket is szülni, de ez azért nem olyan egyszerű döntés, minthogy így kimondjam.
Nálunk - mint írtam már -, egy éve megy a per, volt tanúmeghallgatás meg amit akarsz, tehát it tmár nem hiszem hogy szükség van még rá.
Azt, hogy elidegenítette a gyerekeket, gyönyörűen kimutatta a pszic. szakértő, tehát, itt már lesz kimondva valamilyen ítélet, szerintem.
Az még nekem is gond, hogy fogom visszaállítani a "rendes kerékvágásba" a gyerekek életét. Nem lesz könnyű.
Én nem éreztem azt a tárgyalások alatt, hogy a tanúk meghallgatása olyan sokat nyomna a latba. Inkább azt, hogy szimpátia alapján hoznak döntést.
Ez nagy lutri.

kissember # 2005.10.08. 05:32

Balázs nem irigylésreméltó a helyzeted, de szerintem ha elköltözöl csak árthatsz a helyzetnek, mert akkor otthagytad a gyerekeket és elköltöztél. És ezt ténynek fogja tekinteni a bíróság szerintem. Tudom hogy könnyű ezt mondani egy kívülállónak, de én is belekerültem mostmár a helyzet kellős közepébe és tényleg nem az a fontos, hogy mit állít a két fél, hanem az, hogy milyen bizonyítékaid vannak. Tehát szerintem ezt keresd. Racionális, karizmatikus tanúkat stb, mert minden kicsi pontra szükséged lesz majd. Nekem is van egy levelem ami 16 évvel ezelőtt íródott, de egyértelműen alátámaszt nagyon lényeges dolgokat és ugye a szó elszáll, az írás megmarad...
Drukkolok Neked... Az összehozássos dolog nekem is tetszik, de ha a gyerek válás után remélhetőleg családba kerül majd, azt esetleg úgy ítéli meg a bíróság, hogy az exednek kedvez, inkább te keress egy határozott férfit magad mellé, aki segítséget tud nyújtani :)
Svejk most olvasom, hogy mit írtál, köszi. Szerintem nem un bele, mert ez élteti most, viszont jobban megviseli mint engem ez tuti. De hogy a gyereket hogyan tudnám visszabillenteni a normális kerékvágásba, az még a jövő titka.

balazs01 # 2005.10.07. 18:28

Zoltán György!

Lám, lám, nem csak a nők tudnak ilyenek lenni!
A szakértői véleményben nincs az leírva, hogy veszélyezteti a gyereket, tehát szerintem nem tehet semmit a Gyámügy. Már kértem tőlük többször segítséget, hogy legalább beszéljenek az apával, de tárták kezeiket, hogy nagyon sajnálják, de amíg nincs döntés, semmit nem tehetnek!
Hidd el, én már mindent megpróbáltam!
Használható ötletekre azért mindig vevő vagyok!:)

Kissember!

Ez az ötlet olyannyira tetszik, hogy akár a férjem telefonszámát is elküldhetem a kedves leendő exednek!
Egyébként valóban könnyebb lenne a helyzetem, ha lenne valakije!
Tehát beszélhetünk az összehozásukról!:))

kissember # 2005.10.07. 17:22

Balázs 01 olyan kísértetiesen hasonlít a férjed hozzáállása az én feleségeméhez, hogy talán össze kellene hoznunk Õket. Hátha egymásra találnak és akkor lekoccolnak már rólunk:)

Zoltán György # 2005.10.07. 17:10

Kedves "Balázs01"!

Tényleg hihetetlennek tűnik, amiket leírsz.
Meglepődtem rajta, de csak azért, mert az én exem is hasonlóan jár el!
Sőt szerintem vannak amiket le sem írtál és nem is részleteztél!
Szóval ismerem a sztorit, és hasonlóság miatt mondom el;

A korábban a nevére megvásárolni szándékozott házat, nem az ő nevére veszem majd meg!

Az esetedben az elhelyezés ugyan nem lesz jogerős, de előzetesen végrehajtható lehet!:-)
Jelen esetben a Jegyzői Gyámhivatalnak nem kötelessége azonnal kiemelni a gyermeket a jelenlegi környezetéből a Szakértői Vélemény alapján???

Nálunk még próbál zsarolni, de nem fogok engedni és egy forintot sem adok ezek után neki.
A levonható 21.000.-Ft Gyermektartásdíj helyett, 30.000.-Ft-ot utalok át neki, minden hónapban!!!
De részemről lezárva az anyagi része!

balazs01 # 2005.10.07. 14:21

Hát én pont azért költöznék el, mert a férjem olyan szintem elidegenítette már a 7 éves fiamat is, hogy az már tuti, hogy káros a személyiségfejlődésére!
Pl.: Tegnap mentem érte iskolába, és sírva mondta, hogy nem jön velem haza, mert apa azt mondta, nem mehet el velem, mert én gonosz vagyok, stb!!! Ott hagytam inkább a síró gyerekemet, minthogy ilyen konfliktushelyzetet kelljen átélnie! Bár ez már szegénynek maga a "helyzet"!
Aztán sorolhatnám! Otthon sem beszélhet a gyerek velem, ha mégis, csak az apja jelenlétében! Nem eheti az általam készített ételeket, nem fürdethetem és még ezer más dolgot nem tehetek vele!
Ezt senki nem hiszi el, csak aki már átélt ilyet!!!!
A férjem nagyon erőszakos, birtokló tipusú ember és tekintet nélkül arra, hogy nem tárgy vagy ingatlan amit a magáénak hisz, a gyerekeket is birtokolja!!! Szó sterint!!!
A pszic. vizsgálat ezt gyönyörűen ki is mutatta, de attól én még nem leszek előrébb, ha kimondanak egy határozatot, miszerint nálam helyezik el a srácokat, ha ő meg azonnal fellebbez és még ki tudja hány évig húzódik a per!!!!!!!!!!!!!!
Attól még a gyerekem teljesen elinegenedik tőlem!
Az iskolában is közölte a tanító nénikkel, hogy kizárólag ő viheti el a gyereket!! Persze mondták neki, hogy ez nem így műkszik, de akkor is ő viszi-hozza! Én külön megyek be, hogy azért tudjak a gyerekekről! Nem állítom, hogy nem szereti őket!! Dehogyis!! Csak NAGYON ROSSZUL ÉS ÖNZÕ MÓDON!!!!!
És nem messze szándékozom költözni, hanem abba a városba, ahol most is jár a kicsi suliba! Ugyanis most attól 20 km-re lakunk!!!! tehát nem járna iskolaváltással, sőt, nem kellene reggel olyan korán indulnia!!
Nekem nem célom elszakítani az apjuktől a srácokat, a nagyokat már amúgy sem tudnám.
De hogy a fenébe lehetne észhez téríteni, hogy ne a gyerekeket tegye tönkre a saját bosszúhadjárata miatt, mert én akartam válni????
Beszélni egyszerűen nem hajlandó velem semmiről!! Ráadásul egy olyan - hasonlóan - erőszakos ügyvédje van, aki nem hogy meg akarná oldani a konfliktust, hanem még kreálja!!!!
Az én ügyvédem sem ért szót vele!!!
Ugye megérted már, miért akarok elmenni innen????
Mindent itthagyok neki!!!!

derill # 2005.10.07. 10:43

Kérni lehet, de a biróság nem biztos, hogy ideiglenes döntést fog hozni.

Ideiglenes intézkedést csak akkor szoktak hozni, ha az ideiglenes intézkedés elmaradása jelentős károsodással járna. Ideiglenes intézkedés születik pl. kapcsolattartás tekintetében, ha az ideiglenes intézkedés hiányában a jogerős döntésig a gyermeket nem láthatná a különélő szülő. Az, hogy Te el akarsz költözni, nem tudom mennyiben fog ilyennek számítani.

Ideiglenes intézkedésnél a határozat fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen végrehajtható.

Ilyen esetben, hogy csak azért kéred, mert el akarsz költözni, azért nem biztos, hogy a biróság hoz ilyen döntést, mert mi történik, ha másodfokon viszont nem neked itélik a gyereket, Te viszont közben elköltöztél. Ez macerás, mert a gyereket ez esetben vissza kell jelenteni stb.

(Ne felejtsd el, hogy ráadásul a gyermek iskolájának megválasztásában köteles vagy kikérni a gyermek apjának a hozzájárulását is, tehát ha a költözés olyan távolságra történik, akkor ez is gond lehet, ha vita van köztetek ebben a kérdésben, a gyámhivatal dönt, azonban a gyámhivatal nem tud dönteni, amig a gyermekelhelyezés kérdése nem tisztázott, hiszen amennyiben ugy dönt, hogy átirathatod, ezzel quasi elősegiti, hogy másodfokon is nálad helyezzék el a gyereket, ha meg ugy dönt, hogy nem járul hozzá, ezzel a Te esélyeidet rontaná. Ilyen esetben tehát felfüggesztik általában az eljárást a jogerős gyermekelhelyezésről szóló birói dötnésig.)


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

vick # 2005.10.07. 09:46

Kedves Derill, örök hálám,
ezer köszönetem a szuper tartalmas, mindenre kiterjedő válaszért. Ezzel felvértezve biztos nem fogom magam kiszolgáltatottnak érezni a 2. tárgyaláson.

balazs01 # 2005.10.07. 06:07

Derill!!!

Lécci, lécci!
Azt kérdezném még Tőled, hogy ha első fokon kimondják a gyerekelhelyezést és a válást is, de a másik fél ott, azonnal fellebbez, akkor mi van??? Mert ugye akkor nem tud jogerőre emelkedni az elhelyezés sem, tehát minden marad ugyanúgy???
Kérhetem-e akkor ,ott, azonnal az ideiglenes elhelyezést, ha javamra döntenek azzal az indokkal, hogy el szeretnék költözni és mivel nálam helyezték el a gyereket, vinném őt is!??
Persze a meghatározott kapcsolattartást biztosítom rendesen! Sőt!

svejk # 2005.10.06. 20:48

Kisember

ezmár várhatóvolt,szerintem beleunmajd felperes.
Kitartás!


Svejk

derill # 2005.10.06. 16:28

Egyébként akár szerintem azt is megteheted, hogy ezt kimásolod, és benyujtod (na meg az ügyvédednek is megmutatod). Az ügyvédek és a birók sokszor rutinból dolgoznak, bizonyos dolgok fel sem merülnek bennük, mert eddig nem volt rá példa meg nem volt szokás. Viszont ha valami rossz, azt meg kell változtatni, épp a jog az, ami az utóbbi időben az életviszonyok jelentős változása következtében nagymértékben változott. A birói gyakorlat az, amely előrehozhatja egy jogszabály megváltoztatását, de persze a bíró is csak olyat tehet, amit jogszabály nem tilt. Márpedig a mindkét szülőnél történő elhelyezést nem tiltja.

Csjt. 72. § (2) Ha a házasság felbontása vagy a gyermek elhelyezése iránti perben a gyermeket a szülők megegyezése vagy a bíróság döntése alapján valamelyik szülőnél elhelyezték, a felügyeletet ez a szülő gyakorolja, kivéve, ha a szülők kérelmére a bíróság a gyermekelhelyezéssel egyidejűleg közös szülői felügyeletet rendelt el, illetve a szülőknek a közös szülői felügyeletre vonatkozó egyezségét jóváhagyta.
(3) Ha a közös szülői felügyelet gyakorlása során a szülők már nem tudnak együttműködni, a közös szülői felügyeletet a bíróság bármelyik szülő kérelmére megszünteti, feltéve, hogy a megszüntetés a gyermek fejlődése szempontjából is indokolt.

Ha jól megnézed a jogszabályt, azt mondja, hogy a szülők megegyezhetnek abban, hogy melyiküknél kerül elhelyezésre a gyermek, ha nem tudnak megegyezni, akkor a bíróság dönt, de a szülők kérelmére a gyermekelhelyezéssel egyidejüleg dönt a közös szülői felügyeletről.

Tehát ha közös szülői felügyeletben egyeznek meg a szülők, és kérik az egyezség jóváhagyását, ettől még a gyermek elhelyezéséről dönteni kell. Itt rossz a szabály, mivel véleményem szerint azt kellene kimondani, hogy közös szülői felügyelet esetén a gyermekelhelyezés kérdéséről nem kell dönteni, mivel a szülők azonos jogokkal rendelkeznek.

Azt viszont ez a szabály nem mondja ki, hogy ilyen esetben nem lehet mindkét szülőnél elhelyezni a gyereket.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

derill # 2005.10.06. 16:15

Természetesen. A gyakorlatban eddig tényleg igy volt, de szerintem azért, mert senki nem gondolt arra, hogy mindkét szülőnél is el lehet helyezni. Ha megnézik a jogszabályt, az csak azt mondja ki, hogy a gyerek elhelyezéséről kötelező dönteni. De közös szülői felügyelet esetén, ha mindkét szülő azonos jogokkal rendelkezik, és a gyermek mindkét szülőnél ugyanannyi időt tölt el, milyen alapon döntene a bíró ugy, hogy csak az egyik vagy csak a másik szülőnél helyezi el a gyereket. Ha ilyen döntés születne, ez csak arra lenne jó, hogy az a szülő, amelyiknél elhelyezik a gyermeket, kijátsza a közös szülői felügyeletet, hiszen tudja jól, hogy bármelyikük kérésére meg kell szüntetnie a biróságnak (nem tehet mást, mert a jogszabály előirja), tehát látszólag belemegy a közös szülői felügyeletbe, persze ugy, hogy a gyerek nála legyen elhelyezve, majd valamilyen indokkal pár hónap mulva kéri a közös szülői felügyelet megszüntetését, indokot találni pedig nem nehéz. Igy mivel a gyermek már amugy is nála van elhelyezve, tulajdonképpen biztos lehet benne, hogy ez nem fog megváltozni, csak a különélő szülő jogai csorbulnak.

Amennyiben viszont a biróság a közös szülői felügyelet mellett mindkét szülőnél helyezi el a gyermeket, ez a kijátszási lehetőség nincs, hiszen a közös szülői felügyelet megszüntetése esetén a gyermek elhelyezésének kérdésében azonos esélyekkel indul mindkét szülő, hiszen mindkettőnél el van helyezve, mindkettő azonos időtartamot töltött a gyermekkel.

Itt egyébként egyértelműen maga a Csjt. a hibás (mint több más helyen is). Amíg nem módosítják meg kell találni azt a megoldást, ami a legkedvezőbb a gyerek és mindkét szülő számára. Márpedig ez a legkedvezőbb, és ha a biróság ténylegesen elfogulatlan, és a szülők nevelési képessége azonos, akkor ilyen döntést fog hozni.

Mivel megegyezés esetén (márpedig közös szülői felügyeletet a bíróság csak igy állapithat meg) a szülők nevelési képességét tulajdonképpen nem vizsgálja a bíróság - hiszen ilyenkor nem rendel el pszichológiai szakvizsgálatot - ezért ez a megoldás tényleg a másik fél kijátszásának megelőzését szolgálja, de főleg a gyermek érdekeit.

A gyermekelhelyezési pereknek ugyanis az a lényege, hogy a gyermeket kettévágni mégsem lehet, ha a szülők nem élnek együtt. Emiatt a különélő szülő részére a lehető legtágabb kapcsolattartást és szülői jogokat kell biztosítani (ez utóbbi nem azonos a szülői felügyeleti joggal, hanem jelenti például azt, hogy a gyermek iskolai, óvodai rendezvényein ugyanolyan jogai vannak, mint bármely más szülőnek, kivéve a szülői felügyelet körébe tartozó döntési jogositványok, illetve az elvitel joga, ha erre a biróság nem jogositotta fel), márpedig közös szülői felügyeleti joggal, és azzal, hogy a gyermek mindkét szülőnél azonos időtartamot tölt, valósitható meg a leginkább az, hogy a gyermek ne érezze hátrányát annak, hogy szülei már nem élnek együtt.

Ez persze csak akkor müködik, ha a szülők normálisak, intelligensek és tényleg fontos nekik a gyerekük.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

vick # 2005.10.06. 12:33

Kedves Derill! idézlek: "mivel ha közös a szülői felügyeleti jog, akkor milyen alapon helyezik el az apánál vagy az anyánál. (Esetleg kisorsolhatják:) A jogszabály csak azt mondja ki, hogy el kell helyezni, de azt nem, hogy mindkét szülőnél nem lehet. Mondd meg az ügyvédednek, hogy mutassa meg jogszabályban,hogy nem lehet..." én is megkérdeztem az ügyvédetemet, a válasza az volt, a gyakorlatban minden esetben meg kell jelölni az egyik szülőt, akinél a gyerek(ek) el van(nak) helyezve. Feltehetem a kérdést a bírónak is, amikor a gyerekekről dönt?

kissember # 2005.10.05. 16:38

Rövid leszek, elhalasztották a tárgyalást... A feleség, azaz a felperes nem jelent meg, csatolta a kórházi zárójelentést, kb olyan tünetekkel, amit eddig is bármikor ha stresszhelyzetbe került akkor produkált. Igazolták hogy nincs utazóképes állapotban, azaz mivel ez lett volna a békéltető tárgyalás, az sos gyerekelhelyezésben sem tudott dönteni. Viszont a gyerek a kórház ideje alatt ott maradt az anyai nagyszülőknél, a feleség erről nem is értesített, pláne hogy ez ideig itt lett volna nálam a helye, amivel példaszerűen egyéb bizonyítékok hiányában ő maga produkálta nekem a bizonyítékot arra, hogy eddig is kotlátozta a láthatásom. De mivel nem akarom elkiabálni a poént és a bíró reakcióját, most nem mondok többet, de szinte biztos hogy 2 héten belül dönteni fog.

balazs01 # 2005.10.05. 11:21

Még a pszic. vizsgálat előtt meghallgatták a gyerekeket. most már azt mondom, szerencsére, mert az ottani vallomásuk is a szakértő elé került, az is megerősítette abban, hogy ki által és hogyan vannak befolyásolva. Akkor nagyon nehezen emésztettem meg az ott elhangzottakat.

Egyébként nagyon érdekes volt a vizsgálat. Velem kezdte a doktornő, utána a férjem jótt, majd a 3 gyerek.
Kb 15 percet foglalkozott velünk személyenként. El sem hittem, hogy ennyi idő elég egy gyerek "megbeszéltetésére".
A kicsinek rajzolnia is kellet, persze családot.
Nekünk a férjemmel még egy órás teszt is volt, ami azt vizsgálja, alkalmasok vagyunk-e szülőknek. Aszerint mindketten.
Szóval érdekes és tanúlságos volt.

derill # 2005.10.05. 10:31

Ezeket viszont a birósági tárgyaláson felhasználhatod, hiszen tanuként meghallgatható a gyerek is.

Soha ne is mondj rosszat. Ez ellened fordithatná a gyerekeket.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

balazs01 # 2005.10.05. 10:26

Derill!

Nem a nemektől függ ez inkább, hanem intelligencia, tolerancia meg még egy csomó dolog függvénye, ki , hogyan éli meg a válást.
Mivel nálunk én mondtam ki a házasságunk végét, és indítottam meg a pert ( 18 év után, hidd el, komoly okom volt ), teljes bosszúhadjáratot indított ellenem a leendő exem. Fel sem tételeztem, hogy ebbe be lesznek vonva a gyerekek is.

Számomra természetes volt, hogy nem a gyerekekre "borítom" az apjuk ellen indított per teljes egészét, nála ez nem működött. Állítom, hogy a nagyfiam válóperes ügyvéd lehetne, annyi szemetet kapott rólam. Ráadásul a férjem ügyvédje folyamatosan telefonált a gyereknek és pl. ő mondta neki, hogy ne engedjen be engem a lakásba, mert szerinte én elköltöztem! Senkinek nem kívánom, hogy olyan történjen vele, ami velem, nevezetesen, hogy a rendőr győzi meg a gyereket arról, hogy "fiacskám, az anyád az, akit nem akarsz beengedni!" És ezalett is ott volt a gyerek fülén a telefon és folyamatosan beszélt a férjem ügyvédje neki!!!!!!!!!!!!!!
Sok csúnya dolgot mesélhetnék még, de nem akarlak meggyőzni.
Harcolok a gyerekeim bizalmának visszaszerzéséért, nem adom fel.
És tudod, lassú víz partot mos. Ha elkezdik a saját életüket élni, biztos vagyok benne, hogy másképpen fognak látni mostani dolgokat is. Tehát hosszú távon az idő nekem dolgozik. Lásd a pszic. váleményt is!!!
Az én befolyásolásom egyik gyerek irányában sem mutatható ki! Soha egy rossz szót nem mondtam az apjukról nekik és ezután sem fogok!

speedy!!
A szakértő kirendelését én kértem a bírónőtől, ezért rendelte el.
Igazságügyi szakértő volt, de szerintem hiába adom meg a nevét, Te nem fordulhatsz hozzá.
Egyébként Veszprémben van.

speedy # 2005.10.05. 09:51

Van ám!

A feleségem exének kedvenc hobbija...
És nemcsak a feleség ellen hanem a meg sem született féltestvére ellen is és persze ellenem is szerencsére sikertelenül , a gyerek saját tapasztalata ellentmond annak amit hall.

Balázs01:

Meg tudnád adni ennek a pszichológusnak az elérhetőségét?

AMikor a meg sem született babát keverte a dolgokba elvetette a sulykot.
Jó két hónap volt míg minden visszatért a régi kerékvágásba és a gyerek újra várta a kistestvért. Ma már olvas neki pedig még az anyja hasában van-:))
Tetű egy húzás volt az extől.

derill # 2005.10.05. 09:36

Biztos igazad van, csak én még nem találkoztam olyannal, hogy pasi neveli a nő ellen a gyereket. Ettől még nyilván van ilyen.

Ha a szakvélemény kimutatta, valószinü, hogy nálad helyezik el.

Ilyen nagyoknál egyébként nagyon nehéz. A saját életüket élik, és az anya szerepe az életükben egyre kisebb.
Szerintem jó esélyed van arra, hogy döntés születik. A gyermekelhelyezési perek egy évnél nem szoktak tovább folyni.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

balazs01 # 2005.10.05. 08:42

Szia derill!

Régen jelentkeztem, de most történtek érdemleges dolgok!
Tudod, én vagyok az, akinél 3 gyerek van és az elhelyezésük a tét.
Megvolt a pszichológiaia szakértő vizsgálat. Tökéletesen kimutatta, hogy milyen befolyás alatt tartja apuci a gyerekeket! Örül a lelkem, mert féltem, hogy ezt rajtam kívül senki nem fogja észrevenni!!! Gondolok itt a bírónőre!
Mivel a két nagy fiú az apánál kérte az elhelyezését, így ezt - szerintem - figyelembe is veszik. Bár a pszichológus azt írta, az apa miatt olyan szinten megromlott a kapcsolat az anyával, hogy ezt nagyon nehéz lesz helyreállítani! Hidd el, nem csak a nők tudnak "olyanok" lenni! A 7 éves kicsit, mindenképpen hozzám javasolja elhelyezni, mivel ő mindkettőnkhöz egyformán kötődik, ami szerintem teljesen normális.
A legnagyobb, 19 éves, róla nem lesz döntés. A középső - az apuka igen kemény ráhatására - 300 km-rel arrébb jár suliba, tehát nem is neveli!
Szerinted a kicsire van esélyem a szakvélemény alapján?????
Bár én mindhármat szerettem volna magam mellett tudni, de a nagyok lelke olyan szinten van mérgezve apuci által, hogy erre most nincs esély. Mindenesetre dolgozom rajta rendesen, hogy ez ne így maradjon, és helyreálljon az egyébként régen nagyon jó kapcsolat közöttünk.
Egy éve zajlik a per, szerinted van esély mostmár, hogy kimondják a döntést???
Novemberre tűzött ki a bírónő tárgyalást.

kissember # 2005.10.05. 05:15

ohhhohhohhóóó... Köszönöm Vikus:)
A mai reggelen Te vagy a 6. drukkoló, statisztika szerint 5 Nő és egy férfi. Remélem a Bírónő is díjazni fogja az identitásom valószínűsíthetőségét és nem vádol legalább azzal, hogy nőgyűlölő lennék vagy valami ilyesmi:)))))))) 10 körül tudni fogom a döntést valószínűleg, első dolgom lesz hogy ide megírjam.