Pszichológiai vizsgálat / bontóperhez


ildikó31 # 2006.02.21. 11:13

Amennyiben sor kerül bírósági eljárás során szakértő kirendelésére, akkor a felek kötelesek megjelnni. Ha nem jelenik meg a bíróság megbírságolhatja, és a rendelkezésere álló adatok alapján dönt.


ildiko31

ildikó31 # 2006.02.21. 08:19

Kedves pocak!
Lehet vinni már a per előtt a fél által készíttetett szakértői véleményt, ez azonban nem bizonyító erejű, a fél előadásának minősül. Csak annak a szakértői véleménynek van bizonyító ereje, amit a bíróság által kirendelt szakértő készít. A fél által készíttetett szakértői vélemény költségét perköltségként be lehet számítani, de csak akkor tudod érvényesíteni, ha pernyertes leszel.


ildiko31

pocak # 2006.02.21. 07:11

Pszichológiai vizsgálatra önkéntesen, még az elrendelés, esetleg a perindítás előtt is el lehet menni? Ugyanolyan értéke van-e az így készült szakvéleménynek, mint annak, amelyiket a bíróság vmelyik fél kérése okán a per alatt rendel el?
Ekkor lehet-e utólag kérni a vizsgálat költségének megtérítését, vagy a perindítás előtti vizsgálat nem tartozik a tárgyi költségmentességbe?
Ha a másik fél nem fogadja el az így készült szakvéleményt, kérheti-e (köteleztetheti-e) a másik felet, hogy egy másik pszichológushoz is menjen el?

Előre is köszönöm a válaszokat.

Secret # 2006.02.16. 07:16

Nekünk meg napra pontosan egy hét volt.

balazs01 # 2006.02.14. 11:15

Gasko!

Nekünk 2 hétre megküldte a szakértő a vizsgálati eredményt a bíróságnak! Pedig elég hosszú határidőt kapott. és akkor rögtön ki is tűzték a köv. tárgyalás időpontját!

gasko # 2006.02.14. 11:03

Sziasztok!

Meg tudná mondani valaki, hogy a vizsgálattól számítva kb mennyi idő múlva kapunk eredményt?

Köszi

pocak # 2006.02.08. 05:26

Neked is köszönöm, Ildikó.

Secret # 2006.02.07. 14:20

Köszönöm a helyreigazítást, valószínűleg nálunk is ez az eset állhatott fenn, mert a bíró „kijelentette”, hogy az állam fizeti a vizsgálatot.
A tanúk költségeit pedig feleztük, mert végül sikerült megállapodnunk.

ildikó31 # 2006.02.07. 14:06

Kedves Secret és pocak!

Létezik egy olyan intézmény, hogy költségmentesség. Ez azt jelenti, hogy azt a felet, aki jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán a perköltséget fedezni nem tudja, jogai érvényesítésének megkönnyítése végett az alábbi kedvezmények illetik meg:

  • illetékmentesség
  • mentesség az eljárás során felmerülő költségek (tanú- és szakértői díj ügygondnoki díj stb.) előlegzése, illetőleg megfizetése alól
  • mentesség a perköltség-biztosíték letétele alól
  • pártfogó ügyvéd kirendelésére való igény.

A költségmentesség lehet személyes költségmentesség és lehet tárgyi költségmentesség.
Személyes költségmentesség: a fél személyi és jövedelmi viszonyai szerint engedélyezhető.
Tárgyi költségmentesség: a feleket jövedelmi és vagyoni viszonyaikra tekintet nélkül a jogszabályban meghatározott tárgyú perekben illeti meg a költségmentesség.
A gyermek elhelyezésével és átadásával kapcsolatos per is ilyen. Tehát kedves Secret, a ti esetetekben teljesen mindegy, hogy ki kéri, kérte a szakértő kirendelését, milyen eredményt hozott, mindenképpen az állam viseli.


ildiko31

pocak # 2006.02.07. 12:44

Köszi, Secret.

Secret # 2006.02.07. 08:22

Pocak: Mi öten voltunk a vizsgálaton, nem tudom, hogy 3 fő esetében is ennyi lenne, vagy ez szabott ár? Fogalmam sincs.

Nem hinném, hogy sérülne a lányod a vizsgálat során. Nálunk elbeszélgetett a pszichológus a gyermekekkel és rajzolniuk kellett. Természetesen mindezt a gyermeked saját korának megfelelően fogja kivitelezni. Én a viszgálat napjáig nem mondtam nekik semmit sem - mondjuk ők már nagyobbak, nem akartam, hogy nyomassza őket és ezzel foglalkozzanak - és csak du. mondtam el, hogy most elmegyünk egy bácsihoz, akit Zoltánnak hívnak és ő segíteni fog Anyának és Apának, hogy bizonyos kérdésekben egyet tudjanak érteni. Elmondtam nekik, hogy egyedül fognak bemenni egy másik szobába Zoli bácsival és biztosan jól fogják magukat érezni, mert beszélgetni fognak és rajzolni. Arra kértem Õket, hogy játsszuk azt, hogy most iskolában vannak és a Zoli bácsi a tanárbácsi, amit kérdez, arra válaszoljanak őszintén.

Minden simán ment.
Ne izgulj.

Secret # 2006.02.07. 08:06

Szia Pocak!
Mi most estünk át egy ilyen vizsgálaton. 89.000.-Ft-ba került. Nálunk a bíró rendelte el, mert az exem ellenkeresetet nyújtott be a gyermekek vonatkozásában.
A költségek az államot terhelték.

Én úgy hallottam, hogy ez attól függ, ki kéri. Tehát ha mondjuk én kértem volna a vizsgálatot és számomra előnytelen lett volna a vizsgálati eredmény, a költségek engem terheltek volna.
Érthető voltam?

pocak # 2006.02.07. 05:39

Tud vki válaszolni a feltett kérdéseimre?
(költségviselés, gyermek pszich. vizsgálata)?

Kedves Vendég!
Hát persze hogy ez az egész így nem normális. Csak az a baj, hogy a két fél közül elég, ha az egyik nem normális, és máris ez lesz belőle.
Évekig elhúzódó kapcsolattartási per, hogy elviheti-e vagy nem viheti-e el, noha az elvitel szinte alanyi jogon jár, és csak szélsőséges esetekben vonható meg.
De a magyar családjogi gumiszabályok és bírói eljáráslefolytatási, mérlegelési, ítélkezési gyakorlat táptalaja az ilyenfajta abnormalitásnak.

pappa # 2006.02.06. 14:54

Józan paraszti ésszel nem is értem miért van így ahogy van ez az egész. Olyan könnyű belátni hogy gyerekek mennek tönkre a szülők közötti harcokban.Akármerre néz az ember ezt látja.Ha nem lenne min harcolni hát akkor nem is harcolnának az emberek. Sokat segítene sok-sok gyereken ha a jog szemlélete is megváltozna.

pappa # 2006.02.06. 14:42

Szerintem még a bírók is örülnének ha nem kellene olyasmiben dönteniük amiben egyszerűen nem lehet. Hiába beszélünk arról hogy nem a gyerektől váltunk el hanem az anyjától ha a jog mégis arra kényszerít hogy elváljunk a gyerektől és csak ritkán láthassuk és gyakorlatilag semmibe ne lehessen beleszólásunk. Ez egy férfinak nem presztizskérdés, hanem a válás után is jó apa akar maradni és csinálni az apai dolgait normálisan. A "döntés" miatt ez sokszor lehetetlenné válik.

pappa # 2006.02.06. 14:25

Azzal lehetne ösztönözni az embereket hogy egyáltalán nem lenne gyermekelhelyezés.Alapból maradnak mindkét szülő jogai és válás esetén automatikusan fele fele időt tölthet anya és apa a gyerekkel.Aki meg elzárja a gyereket a másiktól és nem viselkedik rendesen mindig a gyerek érdekét és nem a sajátjáét nézve az már bizonyíték kell hogy legyen az alkalmatlanságra.Na akkor jöhetne a gyerekelhelyezés kapcsolattartási joggal stb. De csak akkor, vagy ha más komoly baj van a gyerekre nézve.

vendég # 2006.02.06. 14:08

Igy van!
Szerintem úgy kéne átformálni,hogy arra kéne valahogy ösztönözni a Szülőket,hogy ha már ketté válnak az útjaik próbáljanak a gyermek további sorsáról ők,maguk DÖNTENI!Amennyiben ez nem megy,csak ez esetben vonják be a BÍRÓSÁGOT/PSZIHOLÓGUST stb...Mondjuk ezt a pszihológusi vizsgálatot alapból baromságnak tartom ilyen esetben,hiszen hogy jön ahhoz egy vadidegen,hogy megállapítsa,hogy alkalmas vagyok-e egyáltalán?s hogy a gyerek,akit lehet,hogy épp az imént vett le a lábáról ezzel/azzal az 1ik Szülő s most azt mondja,hogy Anyánál/Apánál húdejó lesz,stb...szóval,hogy ERRE ÉPÍTSEN EGY PSZIHOLÓGUS...?!nevetséges.

pappa # 2006.02.06. 13:09

Véleményem szerint az átlagos emberek mind "alkalmasak" a gyereknevelésre.Nevelik a gyerekeiket ahogy tudják és akarják.A dolog hogy kinél legyen "elhelyezve"a gyerek úgyis eldönthetetlen dolog.Mégis döntenek ebben,mégpedig úgy, ahogy az senkinek nem jó.Nem jó a gyereknek ha általában megvonnak az apjától egy csomó jogot és ezzel a gyerektől azt a jogot hogy az apjával lehessen és számíthasson rá.Nem jó az apának hogy egyszerre csak nincsenek alapvető jogai, ki van szolgáltatva a volt nej kénye-kedvének.Nem jó az anyának hogy egyedül marad problémákkal amikre korábban ketten voltak.Ezért hát nem kellene dönteni olyasmiben ami nem eldönthető.Mindjárt sokkal jobban meggondolnák a válást is főleg a nők,ha apákkal szemben a döntésekkel nem lehetne visszaélni.Át kellene formálni a családjogot és csak nagyon problémás kirívó esetekben kellene pszichológus és bírói döntés is.

pappa # 2006.02.06. 12:52

"FÉRFI Bíró úgy hozta az ítéletet,hogy az Anyára szavazott ugyan,de hozzátették a végzésben,hogy a gyerek MARADJON KÖZÖS FELÜGYELET ALATT!:)ez is vicc,mert hogy kezdjen új életet így bárki?"
Ehhez annyit jegyeznék meg hogy miért ne tudna új életet kezdeni bárki, ha a gyereket közös felügyeletben nevelik tovább? Gyereknek a közös felügyelet a legjobb.
A pszichológia alacsony szintű tudomány nem alkalmas arra hogy egy óra alatt és gyerekrajz alapján sorsokat döntsenek el a pszichológusok, akik ráadásul gyakran előítéletesek is, mert az ő"szak"véleményük alapján dönt a bíró.

vendég # 2006.02.06. 11:26

Kedves "pocak"!
Tudod már eleve az a nem normális,hogy két Szülő nem tud NORMÁLISAN megállapodni,hogy kinél?mikor?van a gyerek!Az már régen rossz,ha "kapcsolattartási perről"beszélünk!
Egyébként amit leírtál:IGEN,EZ GYAKORLAT!!!Viszont szerintem egy KISLÁNYT sosem adnak csakúgy az Apának,hacsak nem valami állati nagy problémája van az Anyának!Pont az én elbeszélésemből is leszűrheted ezt,mert szerintem az AZONOS NEMÛEKET "zárják"egybe,főleg minnél alacsonyabb életkorú a gyerek!-Szerintem-.A kapcsolattartásról meg annyit,hogy az én ismerőseimnél ez sosem volt gond,olyannyira nem,hogy az Anyától "elvett"gyerek a 7napból 4-et töltött az Anyjánál!!!Kb.Mindkét helyen megvolt a maga kis kuckója,mindkét helyen OTTHON volt,s EZ A LÉNYEG!Nem is értem az olyanokat,akik 2hetente szombat reggel 8h-tól vasárnap este 6h-ig SZÜLÕT "játszanak"!Ez hogy lehet?Hülyeség.Nem a cukrászdába való elcipeléstől lesz a Szülő, SZÜLÕ!

  • Szerintem-.

Aki meg tiltja a másik féltől a Gyereket,na arról is megvan a véleményem,hogy mekkora sötét felfogású,rosszindulatú lehet!

vendég # 2006.02.06. 11:15

Nem probléma egy kívűlállónak persze,csak annak akitől gyakorlatilag a gyereket ELVESZIK,ez esetben az ANYÁTÓL!és az a felháborító,hogy egy negatív dolgot nem tudott a Bíróság az Anya terhére róni,még a pszihológus sem!(Kivéve,hogy az Anya akart kilépni ebből a kapcsolatból!!!Igaz a válást az Apa kezdeményezte,de végig könnybelábadt szemmel állította,hogy ő NEM akar vállni,visszaakarja állítani a családibékét,stb...)Csupán mert a 4éves gyerek rajzaiból a pszihológus azt szürte le,hogy "jelenleg az APÁVAL való azonosulási vágya nagyobb a gyermeknek..."ezért a mondatért másodfokon az Apa "kapta"meg!Kérdem én egy FIÚ gyermek kivel akarjon azonosulni,ha nem az Apjával????Kapcsolattartással természetesen a gyerek szempontából sosem volt gond,nem erről van szó!Viszont felnőtt úgy egy gyerek,hogy NEM AZ ANYJA mellett ébredt,s ez nem biztos,hogy túl jó dolog akárhogyis vesszük!Főleg,hogy az Anya 1etlen bűne az volt,hogy kilépett ebből a házasságból!Na ennyit a pszihológusokról.Még annyit,hogy az elsőfokú itélet sem volt egészen komplett,mert a FÉRFI Bíró úgy hozta az ítéletet,hogy az Anyára szavazott ugyan,de hozzátették a végzésben,hogy a gyerek MARADJON KÖZÖS FELÜGYELET ALATT!:)ez is vicc,mert hogy kezdjen új életet így bárki?!Nem mondta az anya egyszer sem,hogy valaha is rossz Apa lett volna az APA!Valószínűleg ezzel is maga ellen keverte a lapokat,de erre ki számíthat?Ha nem pocskondiázza a másikat,akkor miért egyértelmű,hogy átasik a "vesztesek"oldalára?!"Mindketten szerető,gondoskodó,JÓ SZÜLÕK"-nek ez lett a vége!3 NÕI BÍRÓ DÖNTÉSE ALAPJÁN!!!

pocak # 2006.02.06. 10:54

És a vizsgálat költségét ilyenkor ki viseli?
Az állam finanszírozza, vagy az indítványozó viseli, esetleg akin a vizsgálatot elvégzik, vagy megosztva?
Ha nem költségmentes, mennyire rúghat ez mostanság vizsgálandó személyenként?

Mennyire "jó ötlet" kapcsolattartási pernél kérni a kisgyermek pszichológiai vizsgálatát (az apjához fűződő kötődésének vizsgálatát) egy 4 éves kislány esetében? Megviselné vajon vagy játéknak fogná fel? Mi az ez irányú tapasztalat?
Apai oldalról szükségesnek tartanánk, de nem szeretnénk kitenni egy ilyen kisgyermeket egy esetleges kellemetlen élménynek. Bár megjegyzendő, hogy átlagon felül nyitott, barátságos és társasáskedvelő gyermekről van szó.

A gyermek érdekét veszélyeztető felróható magatartás vagy körülmény hiányában a kapcsolattartásra jogosulttól az elvitel jogát is magában foglaló kapcsolattartás nem vonható meg.
Az a baj, hogy ez is egy gumiszabály. Ki mit ért a gyermek érdekét veszélyeztető magatartáson vagy körülményen?
Arra jó, hogy még egy "nyamvadt" kapcsolattartási pert is több mint egy évig el lehessen húzni. Mi lenne, ha gyermekelhelyezés-megváltoztatási per lenne?

Kedves Derill!
Normális az, hogy egy sima kapcsolattartási pernél környezettanulmány mindkért félnél, óvodai vélemény a gyermekről, anyai részről 2 tanú,majd 3. tanú indítványozása, pszichológusi vizsgálat mindkét fél részéről?
Már egy éve tart és most lesz a negyedik tárgyalás.
Természetesen ezek mind felperesi (anyai) "csöpögtetett" indítványozások.
Jó lenne már pontot tenni a végére.

derill # 2006.02.04. 21:57

vendég: ez miért probléma? Szerintem egyáltalán nem az a kérdés, hogy kihez kerül egy gyerek, hanem inkább az, hogy akihez nem kerül, az milyen sürün találkozhat vele.

Egyébiránt én sem javaslom, hogy ne menjen el a szakvizsgálatra, kivéve, ha a szakértő személyével vannak problémái. Ez esetben kérjen más szakértőt esetleg, ha meg tudja indokolni. Ha nem megy el, azt biztosan a terhére értékeli a biróság. Az elvitel jogát pedig az új Gyer. szabályok alapján nem lehet megtagadni, erre kell hivatkozni.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

vendég # 2006.02.04. 20:59

Hejt!
cáfolom az állításodat!Volt rá példa,hogy csupán mert a pszihológusi vélemény ezt tartalmazta egy 4!éves gyermeknél:
"Mindkét szülő szerető,gondoskodó,JÓ SZÜLÕ!a nevelési szokásaik eltérőek:az Apa engedékenyebb,az Anya következetesebb.Mindkét szülőjéhez ragaszkodik,mindkét szülőjét szereti,de JELENLEG AZ APÁVAL VALÓ AZONOSULÁSI VÁGYA NAGYOBB..."szóval így került az APÁHOZ egy négy éves FIÚ gyermek MÁSODFOKON!Mivel az Anya kapta meg elsőfokon,az Apa fellebbezett,és megnyerte!Elsőfokon egy FÉRFI Bíró döntött,másodfokon 3NÕ!Érdekes,nem?

vendég # 2006.02.04. 20:51

Miért kéne megtagadni a pszihológiai vizsgálatot?Nem értem.Ha nincs mit rejtegetni...álljon rendelkezésre -szerintem- az illető!