Gyermekelhelyezés megváltoztatása 14 év felett


Kovács_Béla_Sándor # 2017.03.14. 07:01

Pontosabban elég nehéz, ha a gyerek nem akarja. (A nagyobbik esetében a szülői felügyelet gyakorlásáról nem is rendelkezhet már a bíróság.)

ObudaFan # 2017.03.14. 05:35

Dönteni csak a bíróság dönthet, de közös szülői felügyeletet, illetve heti váltást csak egyezség esetén lehet elérni. LEgfeljebb azt próbálhatja meg kérni, hogy a bíróság változtassa meg a szülői felügyeletet és nála helyezze el a gyermeket. Azt meg nem könnyű elérni.

szellemlovas # 2017.03.13. 21:44

Tisztelt Szakértők!
Segítségüket szeretném kérni az alábbi problémával kapcsolatban:
Páromnak előző házasságából 3 gyermeke van: a legidősebb idén 19 éves lesz, jövő év nyaráig mindenképpen nappali tagozatos tanuló, a 2 kisebb két hónap múlva tölti be a 15. életévét, szeptembertől középiskolások lesznek.
Párom és volt felesége 10 éve váltak el, a bíróságon megegyeztek a gyermekek édesanyánál történő elhelyezésében, közös felügyeleti jog mellett. Ez után négy évig a gyermekek minden 2. héten csütörtöktől hétfőig voltak nálunk láthatáson. 6 évvel ezelőtt szóbeli megállapodást kötött párom a volt feleségével a láthatás megváltoztatásáról, így azóta a gyermekek felett megosztott felügyeletet gyakorolnak, azaz minden 2. héten nálunk vannak. Édesanya azóta is egyedül veszi igénybe a családi pótlékot. Párom jelezte felé, hogy mivel nemrég elég magas lett a bejelentett jövedelme, így szeretné igénybe venni a nagycsaládos adókedvezmény felét. Anyuka ebbe nem akar beleegyezni. Azt mondja azé az adókedvezmény, aki a családi pótlékra is jogosult. Sajnos szükségünk van arra a plusz pénzre, ráadásul most 7 éves, közös gyermekünk semmilyen kedvezményre nem jogosult, hiába nevelünk 4 gyermeket, ha papíron csak egyet. :(
Ebben az esetben a párom kénytelen lesz a bírósághoz fordulni az elhelyezés megváltoztatásáért, hogy végzést kapjon arról, ami egyébként a gyakorlatban 6 éve működik, vagy esetleg elég lenne a gyámhatósághoz fordulni? Milyen eséllyel döntene a bíróság a javára? Mi a teendő?
Válaszukat előre is nagyon köszönöm!

sagit # 2016.01.27. 08:59

Köszönöm!

ObudaFan # 2016.01.26. 17:01

Nem a gyamhatosag, hanem a birosag fog ebben donteni. Es nyilvan a pszichologus szakerto velemenyere nagyban tamaszkldni fog abban a kerdesben, hogy ennek mi az oka.

sagit # 2016.01.26. 10:46

Mindenképp megpróbálom! Tudom nem egyszerű! Arra lettem volna kíváncsi hogy a gyámhatóság ezt minek veszi? Segít e a gyereknek ebből kiszakadni?

mamamacoka # 2016.01.26. 10:23

Sagit, dicséretes, hogy úgy gondolod, hogy ezt meg tudnád változtatni, - próbáld is meg, ha sikerül, - de nehéz idő vár rád, 14 éves gyerek tanulási vagy nem tanulási szokásait átprogramozni, majdnem lehetetlen, - az első aki ebben megakadályoz, a gyereked lesz, és akkor még ott lesz a másik szülő, aki majd azt mondja : "na ugye megmondtam ?"

  • erre számíts...
sagit # 2016.01.26. 09:58

Tisztelt Hozzáértők!

Azt szeretném tudni hogy ha gyermekem 4 tantárgyból bukik és a "nevelő" szülő nem foglalkozik vele nem érdekli hogy mi lessz vele, adhat e okot hogy a gyermekelhelyezés megváltoztatását kérjem? egyébként a gyermek nemsokára 14 lesz de nem tud és nem is akar ebben donteni. (ezt meg is értem! Nem egyszerű neki sem)
Előre is köszönöm válaszokat!

Kovács_Béla_Sándor # 2016.01.06. 14:39

Nem. Gyámhatósági hozzájárulás kell.

Nevergiveup11 # 2016.01.06. 12:15

Hazassag köteshez kell szuloi beleeggyezes vagy nem??

Tordesillas # 2016.01.06. 10:17
  1. Beszélje meg a gondozó szülővel a problémákat, változtassanak. Lehet hozzá kérni a gyermekjóléti szolgálat segítségét.
  2. Ha ez nem megy, szülői ház elhagyását lehet kérni a gyámhivataltól, vagy a másik szülőhöz vagy hozzád.
  3. Házasságkötés engedélyezését kérni veled a gyámhivataltól.
Nevergiveup11 # 2016.01.06. 09:26

tisztelt mindenki

A baràtnöm augusztusban tölti a 18_dik èletèvèt
A szülei elvaltak ès az egyik szülönèl tartozkodik!
A körülmènyei otthon jòk (làtszatra)...
De olyan diktatúra van ott hogy az borzasztò
Megvan szabva mikor ehet ès mit..(Van olyan hogy ha èhes azt mondjàk neki hogy menjen dolgozni de visszont ha iskolàt otthaggya akkor "ez lesz meg az"
Konkrètan minden napos lelki ès èrzelmi terrorban èl..
Ha takarít az a baj ha nem akkor meg az
Ha fözne sütne az a baj(mert net nyúljon olyanhoz ami nem az övè)
Konkretan nàluk szòszerint minden baj!
Bp_n èlnek..napi 100ft kèrt volna zsebpènznek de mèg 50ft se nap
Szòszerint 100% os nyalizàst kell csinalni(nunk) azert hogy leengedjèk hozzàm..
Hangsulyozom a làny iden augusztusban lesz 18..
Suliba jàr ès ezt èn helyeselem!
De màr annyira nem Birja az otthoni dolgokat hogy nem gyözöm lebeszelni arrol hogy net szökjön el
En Mar 23 eves vagyok
Szeretjuk egymast
Ha valaki latna min megyunk at napmint nap akkor leesne az àlla!
Mit tegyünk??
Együtt akarunk elni :(

kovácsréka # 2015.07.28. 14:35

Egy hónap múlva töltöm a 17. évemet, és nem szeretnék apukámhoz látogatásba járni többé. Édesanyám a gyámom, és minden második hétvégémet kell apámnál töltenem. A probléma nem vele, hanem a feleségével van, aki 9 éve teszi tönkre az életemet. Nem vesz szinte emberszámba sem, és apám úgy tesz mintha minden rendeben lenne. Eddig még csak elviseltem, de van barátnőm egy éve, és vele is így viselkedik, és egyre több vita van köztünk. A kérdésem az lenne, hogy köteles vagyok-e a hozzájuk járni még mindig, vagy bírósághoz fordulva kell-e az ügyet intézni?
Köszönettel K. R.

ObudaFan # 2015.06.18. 05:12

Ha 16 lesz, akkor is mérlegelni fog a gyámhatóság.

Blaaage # 2015.06.16. 19:53

Szép estét!
Először is köszönöm a választ!
Másodszor, hogy mi számít komoly indoknak? A legkomolyabb amit fel tudnék mutatni, az az hogy nem jön ki olyan jól az édesanyjával mint az egy teljesen normális anya-lánya viszonyban kellene hogy legyen.
Harmadszor pedig, hogy elmúlt 14, tehát jogilag már nem cselekvőképtelen, szóval (szintén a jog szempontjából) az ő véleményének is van ebben súlya? Tehát figyelembe kell-e venni hogy ő itt szeretne maradni?
A legjobb az lenne, ha sikerülne kivárni hogy 16 legyen, ami még 4 hónap, ugyanis akkor már nem függ szülői engedélytől. Addig mi módon lehetne kihúzni, itthon tartani?

ObudaFan # 2015.06.16. 13:56

Blaaage

Nem valósínű, hogy meg lehet oldani, de megpróbálhat a gyámhatósághoz fordulni, ha valamilyen komolyabb oka is van annak, hogy nem szeretne kimenni.

Blaaage # 2015.06.16. 11:41

Tisztelt mindenki!
Egy elég furcsa és nyakatekert problémám lenne, amire eddig sehol sem találtam választ, vagy ehhez hasonlót. Abban sem vagyok biztos hogy jó topic-ba irom-e egyáltalán.
Szóval a dolog a következő lenne: van egy 15 éves barátnőm (én 18 vagyok, nem tudom ez mennyire lesz mérvadó) akinek a szülei (édesanyja és nevelőapja) kint élnek Ausztriában lassan egy éve, és most kitalálták hogy nekik hirtelen nagyon hiányzik a kis pici lányuk, és erőnek erejével ki akarják rángatni, azt akarják hogy hagyjon itt mindent, a sulit, a nagynénjééket akiknél eddig lakott, a barátait és persze engem. Mondanom sem kell hogy a leányzónak egyáltalán nem füllik hozzá a foga, és szinte mindennapos vitáik vannak az anyjával ezügyben. Persze a kedves mama és a nevelòapu már elkezdték szervezni a deportálását (uj lakcim uj suli stb.) És egyáltalán figyelembe sem veszik hogy mit akar a lány, és olyanokkal bombázzák hogyha nem költözik ki, tönkretiszi vele a családot, hogy a szülők elvesztik kint a munkájukat, a lakást, egyszoval azt állitja hogy az Ő kiköltözésén múlik az egész család élete. (Amiben én nem találom a logikát de most nem is ez a lényeg). És a lány egyáltalán nem akar kimenni és foggal-körömmel ragaszkodik az itthonmaradáshoz. Tehát a kérdésem a következő: hogy lehet(ne) megoldani hogy itthon maradhasson?
A válaszokat előre is köszönöm!

Melangi # 2015.02.05. 22:33

Rendben, köszönöm szépen a választ.

ObudaFan # 2015.02.03. 13:47

A szülői felügyeleti jog gyakorlásáról való döntés a bíróságra tartozik. 17 éves gyereket már csak kivételesen nem ott helyeznek el, ahol ő szeretne lakni. (Egy év múlva pedig már azt tesz egyébként is, amit akar.)
Egyébként gyámhtósági engedéllyel most is átköltözhet hozzád, de szerintem célszerűbb bíróságon rendezni a szülői felügyeletet.

Melangi # 2015.02.02. 18:12

Tisztelt Szakértő!

Fiatal ismerősöm ügyében fordulok Önhöz/Önökhöz.
A tizenhét esztendős fiatalember szülei tíz évvel ezelőtt sajnálatos módon elváltak. A fiút a válás után a bíróság az apánál helyezte el, azonban az apa a lakóhelyétől távol talált munkát, ritkán járt haza, ismerősömet így a mindennapokban az apai nagymama nevelte. Ez nem lett hivatalosan rendezve, nem volt családba fogadás stb., a fiút elméletben az apa, a gyakorlatban azonban a nagymama nevelte. Később a nagymama elhunyt, és a már kamasz fiút az apai nagybátyja és annak felesége vette magához, azonban nem családba fogadással, hanem nevelésbe vett gyermekként, mint hivatásos nevelőszülők. Az anyával a fiú kapcsolata hosszú idő után helyre állt - illetve egyáltalán kialakult, mert az apa teljes családja nagy mértékben az édesanyja ellen hangolta eladdig. Rendszeresen jár az anyukájához kapcsolattartásra (minden második hétvégét ott tölti péntek délutántól vasárnap délutánig). Az édesanyja férjezett, három kisgyermeket nevel, és szeretné a gyermekét magához venni, maga nevelni. A srác nagyon jól érzi magát mindig a családban, örömmel megy, feltöltődve ér vissza. Gondolom, egy esetleges gyermekelhelyezési per során őt is meghallgatnák, hogy mit szeretne. A kérdésem az, hogy mennyiben árnyalja a képet, hogy a gyermeket időközben a gyámhivatal nevelésbe vette? Ilyenkor az anyának kinél, hol kell kezdeményeznie a gyermek nála történő elhelyezését? A gyámhivatal vagy a bíróság dönt ilyen ügyben? A gyámhivatal elindíthatja a pert az anya külön kérelmére? Elegendő, ha a nevelésbe vétel legutóbbi felülvizsgálata alkalmával az anya meghallgatásakor jegyzőkönyvben nyilatkozta, hogy a fiát ezentúl maga kívánja nevelni? A nehézséget az okozza, hogy az anya tulajdonképpen nem visszakapni, hanem megkapni szeretné a gyermeket, ugyanis nem tőle került állami nevelésbe, és bonyolítja a helyzetet, hogy a bíróság döntött az elhelyezéséről eredetileg, és ebből azt lehetne gondolni, hogy a döntést is csak a bíróság vonhatja vissza. Előre is köszönöm szíves válaszát. Tisztelettel: Melangi.

Gina44 # 2014.03.15. 10:54

Segítséget, tanácsot szeretnék kérni. Kicsit hosszú leszek...
5 éve váltam, a fiamat nálam helyezték el. A láthatás úgy szól, hogy minden héten előzetes megbeszélés alapján 1 hétköznapi délutánt az apjával tölthet a gyerek, illetve minden hétvégén 1 napot reggel 9-től este 7-ig. Soha nem gördítettem akadályt, viszont ennek ellenére voltak összezördülések, viták, mert apuka rendszerint nem egyeztet, hanem közli a szándékát, és én tartsam ahhoz magam, amit ő akar. A nyáron például pont arra az időpontra tervezte a nyaralást, amikor nekem is kiadták a munkahelyemen a kötelező szabadságot, de ez csak egy a rengeteg esetből.
Eddig mindig nekem kellett az apjához alkalmazkodnom, folyamatosan kész tények elé állított, és nem számított, hogy nekem mi a véleményem, tervem. A bírósági végzéssel ellentétben az elmúlt hónapokban mindig megengedtem, hogy a fiunk nála aludjon a hétvégén. Voltak hétvégék viszont, amikor nem tudta elvinni, mert utazott, dolgozott, stb. Én megértettem, és mindig próbáltam csitítani a gyereket, ha emiatt méltatlankodott.
Most a héten beteg volt, így az iskolában felgyűlt az elmaradt tanulnivaló. Péntek délután közölte velem apuka, hogy szombat reggel elviszi a gyereket, és csak vasárnap este hozza haza. Természetesen nem engedtem, hiszen sokat kell pótoljon, és tudtam, hogy Pestre akarja vinni, vagyis a gyerek szombaton sem tudna tanulni a sok utazás miatt sem. Mondtam, hogy nála aludhat, de reggel 9-re legyen itthon. Na ez apukának pokolian nem tetszett, és a bírósággal fenyeget, hogy én akadályozom a láthatást, és nem a gyerek érdekeit tartom szem előtt. Emellett idejön, cirkuszol, veri az ablakot, mert már nem akarok vele szóba állni, és nem engedem be a lakásba.
A fiam 26-án lesz 14 éves. Sajnos nagyon befolyásolható, és a pillanatnyi érdekek vezérlik. Mivel felelősségteljes szülőnek tartom magam, így vannak szabályok, amik persze (kamaszkoránál fogva is) neki nem tetszenek, de szükségesek. Az apja a szüleivel él, ahol a gyereknek nem lenne külön szobája. Most apuka azt tervezi, hogy Pestre költözne a barátnőjéhez, vinné a gyereket is, ahol már lenne minden. Mi Békéscsabán lakunk, ami több száz km-re van Pesttől. 16. éve dolgozom ugyanazon a munkahelyen közalkalmazotti jogviszonyban (közalkalmazotti fizetéssel :( ), 3 szobás családi házban élünk édesanyámmal, ahol a gyereknek külön szobája van, Nem élünk luxusban, de igyekszünk megteremteni, ami lehetséges. Apuka 15.000,-Ft gyerektartást fizet. Az iskolájával rendszeresen tartom a kapcsolatot. Most állunk a középiskolai felvételi előtt, és úgy tűnik, sikerül is bejutnia az megjelölt iskolába.
Kérdezném, hogy milyen esélyem van arra, hogy egy újabb perben a gyermek nálam maradhatna? Esetleg mi van akkor, ha a gyerek is költözne?
Előre is köszönöm a választ.

Tordesillas # 2014.03.07. 10:59

Anitababa122

Mindenképpen irány a gyámhivatal és vagy családbafogadást kell kérni vagy ideiglenes elhelyezést kérni a gyámhivataltól és hogy adják be a pert a gyermekelhelyezés iránt.

Tordesillas # 2014.03.07. 10:57

Kitti0604

Amikor az anyja megengedi, akkor nem kell hatóságosdi se hozzá.
Ha az anyja nem engedi meg, akkor bíróságon kell pert indítani a gyermekelhelyezés megváltoztatása érdekében.
A kiskorú 16. életévének betöltése után elhagyhatja a szülői házat anyjának akarata ellenére is előzetes gyámhatósági engedéllyel.
A láthatás miatt a gyámhivatalhoz kell menni és kérni a kapcsolattartás végrehajtását az anyával szemben.

Anitababa122 # 2014.03.06. 12:45

15 éves vagyok . 2-szer elköltöztem édes apámhoz ( hivatalossan, birosági uton ) viszont mindig vissza mentem édes anyámhoz . Most viszont ujra fent állnak azok a SÚLYOS problémák viszont édes apámhoz nem mehetek vissza és nem is akarok . Viszont el mondtam a barátomnak és az édes anyjának a problámákat és az édes anyja szivesen gyámsága alá venne . Viszont van egy nagynénim is akihez ugyan csak nem mehetek mivel ott édes anyám bántana . Kérem szives véleményét hogy ez mennyire lenne lehetséges és az mennyire lenne megoldható és mit tehetünk az ügyben hogy oda kerüljek ! kösöznöm elöre is !

Kitti0604 # 2014.03.05. 08:05

Segítséget szeretnék kérni mivel nem vagyunk olyan jártasak az ügyben. A páromnak van egy 9 éves kislány aki az édesanyjával él. Az a kérdésem lenne, hogy a gyerek a mikor költözhet az apjához, 14 vagy 16 éves korában? A másik kérdésem pedig az lenne, hogy a bírósági határozat szerint 2 hetente láthatnánk a gyereket de jó ha havonta vagy másfél havonta láthatjuk őt. Rendszeresen fizetjük a gyerektartást is Mit lehetne tenni, hogy a kétheti láthatás be legyen tartva?
Választ előre is köszönöm.