Közös, vagy külön vagyon


ObudaFan # 2010.09.16. 17:20

Valóban, annyi a változás az előző válaszomhoz képest, hogy nem a valós érték felét, hanem a tulajdoni arányok szerint ráeső részét követelheti, ha eladod.

Tehát:

  1. A jóhiszeműségnek itt nem sok szerepe van, egyébként ld. fenn.
  2. Akkor valóban nehezebb lesz azt felbecsülni, de nem lehetetlen.
  3. Bármelyikőtök kérheti, hogy pénzben legyen megváltva.
nickik # 2010.09.16. 11:47

Köszi ObudaFan, de azt hiszem félreértettél, ha nem akkor csak én nem értem a választ. Az előzmény az volt, amit itt lentebb írtam is e topikban, hogy van egy házassági vagyonjogi szerződésünk, de mint itt is megerősítettétek a szövegezése olyan, mint utóbb kiderült, hogy hiába az volt a cél, még sem zárta ki a közös tulajdon keletkezését. 2 éve elváltunk, de most azt hallottam, hogy az exem követelni akar a házamból, ami 1/1 az enyém (a röhej az, hogy az ő lakása ki volt adva a házasság alatt és a bérleti díj, az ő külön számlájára ment, az én házamra felvett kölcsönök 80%-át a válás után fizettem vissza. Igaz, addig is egyedül fizettem, de gondolom ez nem indok, még akkor sem, ha ő htb volt).

1.)
Szóval azt nem tudom, hogy ha most eladom, mielőtt tudomást szerzek a perről, akkor rosszhiszeműen járok-e el? Megjegyzem a vételárból maradna,ha vennék egy kisebbet, abból ki is tudnám talán fizetni őt a per végével.
2.)
Viszont a cég aki megvenné azonnal átalakítaná, és gondolom az meg nem okés a per miatt, mert akkor hogyan becsülik fel a felújítás értékét, gondolom én...
3.)
Ha még sem adnám el (mert hát akárhogy nézem, csak ezért dolgoztam egész életemben, saját kétkezi munkám és a fizetésem nagy része benne van, nehéz lenne megválni), és pl. a bíróság azt mondja, hogy az 1/4 tulajdonrész jár neki, akkor ki dönti el, hogy tulajdonjogot jegyeztet be, vagy kp-ben megválthatom?

ObudaFan # 2010.09.16. 09:35

Ha eladod, akkor a tényleges értékének a felét kamatostul ki kell, hogy fizesd neki. Ha nem, akkor bárki kérheti a közös tulajdon megszüntetését.

nickik # 2010.09.16. 08:07

Üdv,

lécci az eggyel lejjebb található kérdésemre még mondjatok valami okosat. Megpróbálom rövidebben összefoglalni. Egész életemben hiteleket fizettem, nem vagyok fiatal, és nincs erőm még további milliókat felvenni, törleszteni. A kérdésem az, hogy ha eladom a házam (most konkrétan hónapok óta fűz egy cég, aki vmi beruházást akar itt megvalósítani, hogy adjam el nekik), és után az exem megindít egy közös tulajdon megállapítása iránti pert, akkor én rosszhiszeműnek számítok-e? Most még nincs folyamatban per, és nem is tudok róla, hogy lesz (csak pletykából hallottam). És még egy kérdés: ha mégsem adom el és a bíróság megállapítja a közös tulajdont, akkor kötelező bejegyeztetnem a bíróság által megállapított tul. hányadot, vagy megválthatom pénzben? Ki dönti el melyik legyen?
Bocs, nem lettem rövidebb, sőt...

ObudaFan # 2010.09.15. 17:19

krisztike46

Látni kellene a tulajdonjogot keletkeztető iratokat, de jó eséllyel lehet az különvagyon.

nickik # 2010.09.15. 14:26

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat! Még egyet hadd kérdezzek: ha 2 éve elváltunk, és még be sincs adva a per (mármint az exem által a közös vagyon tekintetében), akkor ha a perindítás előtt (mert én csak kaptam egy fülest, hogy 1-2 hónapon belül beadják) eladom, akkor mi van? Ugyan is, most is be van terhelve még kb. 3 millióval az ingatlan, amit ezidáig is egyedül - a házasság alatt vettem fel őket, de a válás után kezdtem törleszteni - fizettem, most minek küzdjek ha a végén, úgy is el kell adnom, mert én már nem tudok többet fizetni akárki, akármit is követel. Max veszek egy kisebbet és akkor még marad némi pénzem a követelésekre. Egyébként 2 M Ft-ot már visszafizettem az exemnek, amit az apjától kaptunk a házasság alatt. Köszi

krisztike46 # 2010.09.15. 13:42

Rendben, köszönöm! Lehet, hogy választ kaptam csak az elévült kifejezést nem tudom értelmezni az én esetemre.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.15. 13:04

Az utóbbi kérdésre ObudaFan már válaszol. Az előbbire meg nemigen tudunk, mivel nekem például fogalmam sincs róla, hogy ez az alapítvány milyen jogcímen, milyen szerződéses feltételekkel osztogatott ingatlanokat. Megmondom őszintén, nekem már az is nehezen hihető, hogy valóban tulajdonjogot adtak volna.

krisztike46 # 2010.09.15. 10:36

Én is kapok választ arra, hogy a férjem különvagyona-e a lakás, és legalább a 400.000 Ft-ra van-e megtérítési igényem (tudom, hogy már kevesebbet ér, de akkor elveszett a pénzem?)?

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.15. 09:37

A házassági szerződés, ha közokiratba van foglalva, vagy ügyvéd ellenjegyezte, alkalmas rá, hogy az alapján bejegyezzék a tulajdonjogodat. (Azt a megállapodás egyébként, amely csak azt rögzítik, hogy a feleknek a házasság létrejöttekor milyen különvagyona van, nem is igazi házassági szerződés.)
Ha csak nyilvántartáson kívüli tulajdonos vagy, az számos hátránnyal járhat. Vita esetén neked kell bizonyítanod a közhiteles nyilvántartással szemben, ami nem mindig könnyű. Aztán a bejegyzett tulajdonos e hozzájárulásod, sőt a tudtod nélkül megterhelheti, elidegenítheti az ingatlant; és a jóhiszemű vevővel szemben nem lesz keresni valód. Etc.

kirni # 2010.09.15. 09:15

Értem...

És ebben az esetben milyen okirat alapján jegyeznének be egnem is 1/4 tulajdonosnak?
A házassági szerződésre vonatkozó kérdésre is adnál nekem választ?

A tulajdonjogra vonatkozólag:
ha ne adj Isten rosszul alakulnának a dolgok, és a házat nem adatnánk el akkor sem, tegyük fel akkor sem tennék ilyet, ergo engem valamiből ki kéne ugye fizetni (ez egy másik kérdés hogy miből...).
A helyzeten az, hogy mi van a tulajdoni lapon mit módosít? Könnyíti a bírósági tárgyalást? És nem a papírokkal kell bizonygatni a dolgokat? Vagy még, más?

Köszi előre is a választ, hogy tisztábban lássam a dolgokat.

Üdv

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.15. 08:39

Nem gondoltuk a földhivatalnál módosíttatni.
Én gondolnám. De ti tudjátok.

kirni # 2010.09.15. 08:09

Kedves Béla!

Ne haragudj, ezt mire vonatkozólag írta:

"Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául csak közokirat vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat szolgálhat."

Nem gondoltuk a földhivatalnál módosíttatni.
A kérdésem az lenne, hogy szükséges-e házassági szerzdős ebben az esetben leírni a lentieket? Ha igen, azt milyen formában kell megtenni. Vagy pedig nem szükséges, mert ha ne adj Isten kéne, a tény állás ugyanaz mint házassági szerdződéssel, hisz a szerződések, fizetésről szóló igazolásokon minden rajta szerepel.

Köszönöm
kirni

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.15. 06:55

Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául csak közokirat vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat szolgálhat.
Jogilag az ingatlannak nagyjából az 1/4 illet téged.

Természetesen az a jó, ha a telekkönyvi adatok fedik a valóságot.

kirni # 2010.09.15. 06:31

Kedves ObudaFan

Én is szeretnék kérdezni.

Párommal házasságot szeretnénk kötni.
Az lenne a kérdésem, hogy a házasságkötés előtt több mint 3éve közös háztartásban élünk. A házunk párom nevén van, felét örökölte, másik felére már közösen vettük fel a hitelt (az én fizetésem is kellett hozzá, én is vállaltam a hiteltartozást a bank felé – adós társ, mivel másképp nem kaptunk volna meg egyáltalán), és közösen is fizetjük. Ez mellett több felújítást is végeztünk már azóta (tető, nyílászárócsere, sok beltéri újítás, átépítés), amire közös erővel kellett spórolnunk minkettőn fizetéséből, ill. vannak konkrét dolgok amiket én törlesztek havonta igazólhatóan (pl nyílászáró csere), mert így tudunk kijönni. Nem ragaszkodtam, hogy rám is legyen iratva a ház (bár széljegyzetben szerepelek a tulajdoni lapon, de nem mint tulajdonos), mivel ha ne adj Isten nem terveink szerint történnének a dolgok, akkor sem adatnánk el a házat.
Viszont szeretnék tisztán látni, és bár szerelmesek vagyunk, családot szeretnénk, túl naív sem szeretnék lenni. S
Ezért kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben, ha most házasságot kötünk a törvény szerint párom a felújított, már értékkel növelt házat egy az egyben hozza a házasságba, és csak a házasság kötést követő dolgok számítanak közösnek és ezért érdemes egy házassági szerződést írnunk, hogy tisztázott legyen a dolog, hogy már a házasságkötés előtt is történtek közös anyagi beruházások? Ha igen, elegendő, ha mi és két tanú írjuk meg, vagy mindenképpen kell hozzá ügyvéd is? Ha nem, akkor mi az állás ilyenkor.

Köszönöm a választ
kirni

krisztike46 # 2010.09.15. 05:28

És még egy kérdés, ha szabad. Én 400.000 Ft-ot fektettem ebbe a lakásba, de a férjem azt mondja, hogy az már mára nem ér semmit, ezért nem akarja megtéríteni. De mi az hogy elévült? Igaz, hogy régen volt ez a beruházás, de most készülünk válni, eddig fel sem merült, hogy követeljem.

krisztike46 # 2010.09.15. 05:18

Köszönöm szépen! És igaza van a férjemnek, hogy a Szabadságharcosokért alapítványtól kapott lakás, amit az édesapja után, de a házasságunk alatt kapott az a különvagyona?

ObudaFan # 2010.09.14. 19:27

Ha az épület szerkezetét érintő változást eszközöltetek a különvagyonodból, akkor tulajdonostárssá váltál, ha nem, akkor csak egy elévült kötelmi igényed van. A lakáshasználat ellenértéke megillet mindenképpen.

krisztike46 # 2010.09.14. 13:56

Kedves Fórumozók!

Férjemmel 1992 óta vagyunk házasok. 1993-ban költöztünk abba a lakásba, melyet a férjem édesapja után az Szabadságharcosokért Alapítványtól kapott. Ezen az ingatlanon az én házasság előtti megtakarításomból felújításokat végeztünk, akkor 400.000 Ft-ot költöttünk erre a célra. A férjem most azt állítja, hogy ez az ingatlan az ő különvagyonát képezi, és hogy megtérítési igényem nem lehet, mert az akkor befektetett érték mára már semmit nem ér. Én azt hittem, hogy a lakás a közös tulajdonunk, de legalábbis hogy a befektetésem erejéig tulajdonostárssá váltam. Önök szerinte ez hogy van?
További kérdésem, hogy a lakáshasználati jog ellenértékét akkor is megkaphatom, ha a közös tulajdon értéke számomra kifizetésre kerül?

előre is köszönettel!

ObudaFan # 2010.09.14. 11:15

Közös tulajdon keletkezett, ez biztos. Kérdés, hogy milyen arányban.

nickik # 2010.09.14. 05:32

Arra a házra, egész pontosan felújítására és bővítésére vettem fel 5 M Ft kölcsönt, banktól, barátoktól amire vonatkozik a szerződés, ás amiben közösen éltünk. Ezt fizettem vissza bizonyíthatóan nagyrészt egyedül a válás után. Amúgy kb. ennyibe került a bővítés a felújítás.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.13. 22:13

A szerzéshez való hozzájárulás aránya körülbelül a jövedelmek arányát jelenti azzal, hogy a háztartásban végzett munka értékét is be kell számítani. A különvagyonba tartozó ingatlan bérbeadásból származó bevétel is jövedelem természetesen.

Milyen ingatlan megszerzésére fordított kölcsönt törlesztettél?

nickik # 2010.09.13. 19:43

Oké köszi KBS! Nekem tényleg nem fekszik ez a jogi nyelv, én simán azt gondoltam, hogy a vagyontárgy az csak az ingóságokat jelenti... És egyébként ha az ellenfél gyesen volt meg munkanélkülin végig a 9 év alatt, és az építkezésre felvett hitelek 70%-át a válás után egyedül fizettem vissza, akkor mégis milyen arányokra számíthatok (én relatív jól kerestem, minimálbér4-5x, a ház kb. 25 M-t ér). Tudom, nem ilyen egyszerű, de erre még lécci mondj valamit! Az lesz a legnagyobb szívás, hogy az ő kecója bérbe volt adva a 9 év alatt, az enyémben laktunk és ezek szerint ezért keletkezik ezen közös tulajdon. Na, klassz!

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.13. 18:32

Er.pro: tulajdoni részesedést nem követelhet, de azt igen, hogy a közös vagyonból a tartásra fordított összegnek a felét térítsd meg neki.

Nickik; de hiszen ott áll: az együttélés alatt közösen szerzett vagyontárgyak a megszerzésükhöz adott vagyoni hozzájárulás arányában képeznek közös tulajdont.

nickik # 2010.09.13. 18:25

Kbs! Nem értem a jog nyelvét, megmondanád, melyik az a rész ami a szerződés célja ellenére közös tulajdont keletkeztetett? És amúgy ki lehetett volna érvényes zárni a közös tulajdon keletkezését vagy az valóban nem törvényes? Köszi