elővásárlási jog


lajcsó # 2019.03.27. 12:30

Az elővásárlásra jogosult elviheti az ingatlant.
Ebből az indokból nincs helye elállásnak.

Veronikaa # 2019.03.27. 12:23

Tisztelt Fórumozók!

Egy ismerősöm ingatlanát szeretném megvásárolni, aki a piaci ár alatt ideadná nekem. Egy harmadik fél elővásárlásra jogosult, de előzetesen szóban azt mondta, hogy nem tart erre igényt. Megkötöttük az adásvételi szerződést, de az eladó most nem tudja beszerezni a lemondó nyilatkozatot, mert a jogosult mégis élni szeretne az elővásárlási jogával. A kialkudott ár viszont csak nekem szólt, az eladó neki ennyiért nem adná el, inkább elállna a szerződéstől. Ezt megteheti?

Előre is köszönöm!

Sherlock # 2019.01.09. 12:42

Küldjétek meg az ajánlatot tértivevénnyel az elhunyt nevére és nyilvántartásbeli címére, vagy nem kereste jelzéssel megy vissza (nektek ez a legjobb), vagy az örökösök átveszik mint helyettes átvevők, vagy visszajön a tértivevény azzal, hogy a címzett elhunyt. A szerződésben pedig írjátok le, hogy rendkívüli nehézséget és késedelmet okozna az örökösöket előkeríteni és tőlük nyilatkozatot beszerezni.

Bár nem hiszem hogy ez a teljes (kerek) sztori amit leírtál, de ez a leggyorsabb. Majd utána csináltok valamit az elővásárlási joggal.

Zsuzsi1974 # 2019.01.08. 22:45

Szeretnénk egy házat vásárolni. A vásárlás során az a probléma merült fel, hogy egy halott személy elővásárlási joga van az ingatlanon. A halotti anyakönyvi kivonat benyújtásával kérte a tulajdonos az elővásárlási jog törlését, amelyet a földhivatal első és másod fokon is elutasított. Jelenleg nem tudjuk megkötni az adásvételi szerződést, mert az elővásárlási jog sorsát nem látjuk. A földhivatal állsápontja szerint örökölhető a jog. A halott személynek 1 gyermeke és második házassággal egy felesége van. A hagyatéki eljárás lezajlott, ahol nem került megemlítésre az elővásárlási jog. A régi Ptk említi, hogy az elővásárlási jog személyhez kötődő, nem ruházható át, nem örökölhető. Az új Ptk nem tartalmaz ilyen rendelkezést. Hogyan tudunk tovább haladni, h jogilag rendezett helyzetben tudjuk megszerezni a nagyértékű ingatlant?
Póthagyaték...az elővásárlási jognak 2 jogosultja lesz? Vagy Földhivatal magasabb jogorvoslati fórum keresére, per indítása a törlésre?
Köszönettel: Czapár Zsuzsa

Kovács_Béla_Sándor # 2018.11.06. 09:28

Arra nem elővásárlási jogot, hanem visszavásárlási jogot célszerű alapítani.

vhazs # 2018.11.06. 09:16

Köszönöm a választ. A cél az lenne, hogy most az anyagi helyzetünk miatt eladott ingatlant továbbiakban béreljük, majd megfelelő anyagi helyzetben pedig visszavásároljuk, aminek az ideje körülbelül az unoka nagykorúvá válásának idejére tehető, és addig is valamivel be legyen biztosítva a lakás.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.11.03. 23:12

Kell a gyámhatóság hozzájárulása.

Megkérdezhetem, mi a célotok ezzel az ügylettel?

vhazs # 2018.11.03. 19:17

Tisztelt Fórumozók!

Szeretnék majd elővásárlási jog alapítására szerződést kötni egy a közeljövőben létrejövő ingatlanvásárlás után a tulajdonossal. A vásárló azonban azonban a kiskorú unokájának a nevére vásárolná az ingatlant.

A kérdésem az lenne, hogy az elővásárlási jog alapítására irányuló szerződés esetén szükséges a gyámhatóság jóváhagyása a megkötéshez vagy csupán a cselekvőképtelen kiskorú nevében nyilatkozatot tevő szülők jognyilatkozatára?

lajcsó # 2018.10.04. 13:09

A földhivatal a jogvitát nem dönti el. Ezért bírósághoz kellene fordulni már most, mert elég szűk határidő (30 nap) van erre!

fisher # 2018.10.04. 12:07

Elővásárlási jogunk van egy lakásra, melyet adásvételivel júliusban eladtak a mi nyilatkozatunk nélkül és birtokba is adták/kifizették. A tulajdoni lapot lekértük és megkérdeztük a vevőt, hogy tud-e az elővásárlási jogunkról. Ő elvileg nem tudott, ezután az ügyvédje szeptember végén küldött levelet, hogy 5 nap múlva nyilatkozzunk a szándékunkról. 5. napon elküldtük az ügyvéd levelében szereplő címre és az eladónak a választ amelyben jeleztük, hogy igen élni kívánunk az elővásárlási jogunkkal és rendelkezünk a szükséges pénzzel, amit még email-ben is elküldött az ügyvédünk aznap. Az ügyvéd levelében szereplő cím pontatlan volt, később visszajött a levél, hogy címzett ismeretlen. Annyi volt a pontatlanság, hogy a fsz/1-et nem írtuk rá (a levélben se írta ki, csak utca házszám volt). Az eladótól nem kerestével jött vissza. Ezután az ügyvéd a nyilatkozat kiküldött feladóvevényével bejegyeztette a vevőt a földhivatalban. A szándékunkról nyilván elfelejtett nyilatkozni. Mi a bejegyző határozatot megfellebeztük a tértivevényekkel és leírtuk a történteket részletesen. Kérdésem, hogy ezek után ha visszaállítják az eredeti eladónál a tulajdonjogot mi mit tehetünk, hogy birtokba kerüljünk. Hogyan lehet a folyamatot gyorsítani, mivel szerintünk egyértelműen a mi elővásárlási jogunkat akarták kicselezni?

ghuit # 2018.08.24. 16:54

Köszönöm a válaszokat

nonolet # 2018.08.24. 00:14

Hát akkor majd az eladó eldönti, hogy mit lép...

Ha felbontja a szerződést és újra eladó lesz,
akkor jöttök a képbe ti is újra.

Ha eltűri a késést, akkor meg így jártatok.
Mivel (szerintem) a használat megosztás okán
ez az eladó és a vevő magánügye csak.

ghuit # 2018.08.23. 16:41

Osztatlan közös tulajdonban van a ház. Használati megosztás van. A tetőteret adta el az önkormányzat.
Az adásvételiben, aminél lemondtunk az elővásárlásról, "átépítési kötelezettség" szerepel az említettek felsorolásával. Határidőt is megjelöltek, amikorra ezt meg kell valósítani, és ez járt le. A szerződés szerint, ha az átépítés nem valósul meg, akkor az eladó jogosult a szerződéstől elállni, és az eredeti állapot helyreállítását kezdeményezni.
A tetőtérre építési engedélyt kértek, ez még érvényes, de nem kezdődött el semmilyen munka. A tulajdoni lapra nem lett semmi erről felvezetve.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.08.23. 09:21

A beépítési kötelezettség a telekkönyvbe is bejegyezhető teher.

nonolet # 2018.08.23. 09:11

Továbbra sem világos, hogy milyen alapon írta elő ezeket az eladó?

"az eladásnál kikötötték

  • az építési kötelezettséget,
  • homlokzatfelújítást,
  • szigetelést,
  • nyílászáró cserét"

Vagy ki kötötte ki ezeket és ki kérheti számon?

-

Ebben az ügyben valami nem úgy van igazából, ahogy kérdező gondolja... vagy van még plusz infó/feltétel is.

nonolet # 2018.08.23. 09:07

Vélhetően volt-van használati megosztási szerződés.

drbjozsef # 2018.08.23. 09:02

ha tényleg osztatlan közös, akkor kifejezetten a padlásteret hogy adta el az önkormányzat?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.08.23. 08:54

A társasház szerepel a szerződésben, mint bármire is jogosult ?
Nem társasház.

ghuit # 2018.08.23. 08:24

A társasházat annyiban érinti közvetlenül, hogy az eladásnál kikötötték az építési kötelezettséget, homlokzatfelújítást, szigetelést, nyílászáró cserét. Ezek elmaradása is kárt okoz: magasabb a fűtésszámla. Ami igazán zavar, hogy annak idején kifejezetten az építési kötelezettség miatt nem vettük meg. Most már mi is tudnánk építkezni, közben meg nem történik semmi, csak a ház állaga romlik.

nonolet # 2018.08.23. 07:14

Nekem úgytűnik ez az önkori és a vevő ügye csak.

A társasház szerepel a szerződésben, mint bármire is jogosult ?

ghuit # 2018.08.23. 07:04

Igen, most már lenne nekem is anyagi lehetőségem a beépítésre, élnék az elővásárlási jogommal, ha lehetőségem nyílna rá. A határidő eltelt, építkezés nem volt, csak gondolom, hogy meghosszabbították a határidőt, mert a tulajdoni lapon nem változott semmi, pedig a szerződés szerint helyre kellene állítani az eredeti állapotot.
Ha visszakerül az önkormányzathoz, az tiszta helyzet, bízom benne, hogy újra eladják, és akkor meg tudjuk venni. Ha viszont a határidőt módosítják, vagy nem lép semmit az önkormányzat (nem érvényesíti azt, ami a szerződésben van), akkor én mit tehetek? Kihez érdemes fordulni?

lajcsó # 2018.08.23. 06:37

"A kérdésem az, hogy mi történik, ha meghosszabbítják a határidőt?"
Egyáltalán történt ilyen?

"Ez az adásvételi része volt, ha ez megváltozik, akkor újra él az elővásárlási jogunk?"
Szerintem igen. De ekkor viszont neked kellene beépítened!

Kovács_Béla_Sándor # 2018.08.23. 06:09

A módosított határidővel élnél az elővásárlási joggal?

(Egyébként nagyon valószínű, hogy nem módosítás, hanem szerződésszegés.)

ghuit # 2018.08.23. 04:51

Köszönöm, így már értem. Így könnyen kijátszható az elővásárlási jog: olyan feltételt írnak bele, amit nem tartanak be, vagy később megváltoztatják.

nonolet # 2018.08.22. 20:01

Mondom...

ÚJRA elővásárlási jogotok akkor lesz, HA ÚJRA eladás történik.

A határidő hosszabbítása pedig nem új eladás, nyilván.

- -

A határidő be nem tartása titeket nem érint, szerintem.

Hisz "nem vagytok benne" abban a szerződésben ami előírja.

  • sem jogosultként
  • sem kötelezettként

Vagy igen?