Társasházi jog


nemdohányzó # 2013.09.06. 06:08

Tisztelt jogtudorok!

Segítség kérésem tárgya a következő:
A társasházunk földszintjén egy Nemzeti Dohánybolt kezdte meg működését Június elsejével. Előtte itt egy használt ruhabolt bérelte a helyet. Mikor ők kiköltöztek és kezdődtek mindenféle átalakítási műveletek, igencsak meglepődtünk, hogy kikerült az "Itt hamarosan Nemzeti Dohánybolt nyílik" matrica. Kérdeztük az üzlethelyiség tulajdonosát, aki még véletlenül sem lakik a házban, hogy ez mégis hogyan lehet, mire ő közölte, hogy a bérlő nem közölte vele, hogy milyen jellegű boltot fog üzemeltetni. A bolttulajdonos egészen véletlenül a társasház közös képviselője, amennyiben jól tudom, mind a tulajdonosnak, mind a kk-nak kellett erről hivatalos értesítést kapnia (azaz ugyanannak a személynek). Nemrégiben úgy döntött a bérlő, hogy reggel 5-től nyitva tartja boltját. Milyen érvényesíthető jogaink vannak? Nem kellett volna lakógyűlésen (két éve nem is volt) hozzájárulnunk ilyen mértékű profilváltáshoz? Azt nem is említem, hogy a tisztelt vásárlók az ajtón kilépve elkezdenek füstölni, esetenként a lépcsőn ülve sörözni, így esélytelen, hogy ablakot nyissunk a füst és a lárma miatt...

Üdv
Nemdohányzó

Mufurc_nagyon # 2013.08.29. 07:16

Kedves Riki05!
A th. képviselete köteles a tulajdonosokkal együttműködni. Így a szükséges adatok kiadása is a feladata.
Az elzárkózás esetén marad

  1. közgyűlés összehívása a témában.
  2. Peres eljárás az adatok kiadására

Részletes segítség az alábbi linken


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

horvzsu # 2013.08.29. 06:32

Szeretném a segítségét kérni egy szakértőtől:
A társasházunkban 43 lakásból 13 van eladva.
Az eredeti tulajdonos a többségi a 30 szavazattal
Anyagi hátrányt okoz a benne lakó 13 lakónak.
Konkrétan:Olyan biztosítást kötött, amiben ingóságbiztosítás is szerepel évi 260 000 Ft-ért ,
amiről a többi lakástulajdonost nem tájékoztatta, így dupla biztosítása volt a lakóknak feleslegesen.
Most pedig a lépcsőház kifestését nem engedélyezi a ház ott lakóinak saját maguk által megcsinálni, amikor csak az anyag költség lenne, hanem a saját cégével akarja megcsináltatni 1 200 000.-Ft-ért.Jelzem, több szakember lakik a házban, akik tökéletes munkát tudnának végezni.Felajánlottuk, hogy a munka elvégzése után ellenőrizze le, és ha nem elfogadhatónak tartja a
festést, még mindig elvégezheti 1 200 000.- Ft-ért.
Nem egyezett bele. Mit tehetünk ellene ?
Kérem jogi tanácsaikat.

Riki05 # 2013.08.16. 18:18

Tisztelt Fórumozók!
Szeretném a segítségüket kérni a problémámmal kapcsolatban, van –e hasonló tapasztalatuk, mi a meglátásuk, tanácsuk.
Alapprobléma: Társasházi lakástulajdonos vagyok és vizórát szeretnék kiéppitetni. A terv jóváhagyáshoz az adatlapokat a közös képviselő látni se akarja, csak ha majd ki van épitve a vizóra, azt monta, addig ő semmilyen adatot nem ad és semmilyen papirt nem ir alá.
A megbizott vizórát szerelő kft viszont azt hangsúlyozza, hogy a terv jóvágyása nélkül nem épithet ki vizórát, a terv benyujtásához és jóváhagyatáshoz kellenek a kitöltött adatlapok. Egyébként a vizóra kiépitéssel a ’Vizórás kft’ biztam meg, mert ugy tünt egyszerűbb mivel szorosan együttműködik a Vizművel. Ezért találnám furcsának, ha nem a szabályos ügymenet szerint járnának el.
Megtagadhatja a közös képviselő az adatszolgáltatást a tervkészitéshez? Nyilván megpróbálok személyesen is beszélni vele és kérni irásban az álláspontját, adja meg mire hivatkozva nem tölti ki az adatlapot. Egyéb, javaslat, ötlet, tapasztalat valakinek?
Lehetséges, hogy a ’Vizórás kft’ lehet túlbuzgó vagy erőszakos az adatok előre begyüjtésében?
Másik ötletem, hogy irok a Vizműnek és kérek állásfoglalást.Hátha tényleg nem szükséges a tervjóváhagyáshoz kitöltöltetni a közös képviselővel az adatokat.Ebben az esetben is patt helyezetben vagyok, hiszen a tervkészitésre már kifizettem a kft-nek a dijat és ök tervjóhagyás nélkül nem szerelik a vizórát.
Előre is köszönök bármilyen tanácsot, amely ebben a számomra szürreálisnak tünőproblémában utat mutat!

ObudaFan # 2013.08.01. 05:46

Mivel nincs olyan szabály, ami alapján be lehetne rajtad ezt hajtani, ezért nem lehet.

Hédi1 # 2013.07.30. 17:34

Köszönöm a választ. A végrehajtót már kifizettem, de van az összegnek egy másik fele, amely nem volt végrehajtáson és jelenleg részben az okból vitatkozom rajta, hogy az előző lakó hagyott ott közös költséget és nem hiszem, h nekem kell azt kamatos kamattal elrendeznem. Van erre valami rendelet vagy szabály? Üdv Hédi1

ObudaFan # 2013.07.30. 17:01
  1. Nincs, de ha már jelzálog be van jegyezve, akkor az ingatlanból végrehajtható.
  2. Lehet szabályos, szmsz-től függ.
  3. Ha megérkezett a pénz, akkor ezt követően erre nem lehetett kamatot felszámítani.
  4. Nem jogos. Bíróságon meg elhet támadni ezt a határozatot 60 napon belül.
Hédi1 # 2013.07.29. 13:21

Köszönöm, hogy csatlakozhattam a fórumozókhoz.
Segítséget kérnék pár dologban.

  1. van- e joga a társasháznak a volt tulajdonos közös költségét is tőlem az uj tulajdonostól követelni?
  2. a lakásom két kis lakásból lett össze építve. Az egyiken túlfizetés, a másikon fizetéshiány van annak megfelelő havi kamattal. Mikor a pénzt átutaltuk a háznak, nem rendelkeztem így. Egyebekben a közös képviselet egyként kezeli a két lakást. Szabályos-e ez a könyvelési mód?? Mit kellene tegyek?

3.Átutalás után csak egy hónappal könyvelték a pénzt- erre is felszámították a kamatot. Jogos ez?
4. A közös képviselő megszavzatta a házzal, hogy 1 hónapos közös költség tratozásnál jogos legyen a jelzálog. A társasházi törv 3 hónapot ír elő legfeljebb. Joga volt ehhez? Mit tehetek? Hálás köszönettel a választ Hédi

Mufurc_nagyon # 2013.07.22. 09:51

Kedves fp001!

A tulajdonosi állapotot így távolról nehéz megítélni.

A th. AO (alapító okirat) részletesen leírja az osztatlan közös tulajdonba tartozó ház"elemeket".

A vakolat helye meghatározó. pld lakáson belül lévő vakolatot biztos nem akarja a közös terhére javítani.

Ha nem tudnak megegyezni akkor kérjen egy előzetes szakértői véleményt közjegyzőn kersztül.
Ez pénzbe kerül, de per esetén az eseményeket felgyorsítja.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

ObudaFan # 2013.07.20. 06:07

A Thtv. szerint az épület tartószerkezetei, azok részei, mindenképpen a társasházi közös tulajdonba tartoznak:

1. § (2) Az épület tartószerkezetei, azok részei, az épület biztonságát (állékonyságát), a tulajdonostársak közös célját szolgáló épületrész, épületberendezés és vagyontárgy akkor is közös tulajdonba tartozik, ha az a külön tulajdonban álló lakáson vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségen belül van.

fp001 # 2013.07.20. 05:43

Kedves Fórumozók!

A következő problémával fordulok Önökhöz!

Egy 30 lakásos társasház legfelső szintjén lévő 3db lakásának egyikében lakom.
Ez egy nagy teraszos, "penthouse" lakás.
A legfelső szinten az épület külső vakolata omladozik és így esőzésekkor bejuthat a víz a ház falaiba.
Ezt a problémát jeleztem a közös-képviselőnek akitől azt az információt kaptam, hogy a teraszomon lévő minden meghibásodás megjavítása az én felelősségem.

Véleményem szerint a ház külső vakolatának a javítása a lakóközösség feladata és nem azé a lakóé akinek az emeletén megjelent a hiba....függetlenül attól, hogy ott most van terasz vagy nincs.

Persze ha gondatlanságból az én hibámból nedvesedik a falazat, mondjuk automata öntöző berendezés, vagy valamilyen felépítmény elhelyezése miatt akkor nem kérdés, hogy ki a felelős....de jelenleg ilyenről szó sincs.
A teraszomon semmilyen átalakítást nem végeztem.....nem is használom a terasz azon részét ahol a hiba található.

Kérdésem, hogy valóban az én feladatom a javíttatás, vagy a lakóközösségé?
Esetleg ha valaki tud erre vonatkozó konkrét törvényi szabályozást kérném, hogy jelezze válaszában itt a fórumon.

Köszönettel:
Péter

Beatam40 # 2013.07.18. 07:57

Kedves Mufurc_nagyon!

Köszönöm szépen, így fogok tenni.

Beatam40

Mufurc_nagyon # 2013.07.17. 19:26

Kedves Beatam40!

Hát zajlik az élet.
A jkv.-t mint hitelesítő megjegyzéssel írja csak alá.
( pld .csak a melléklettel hiteles)
A melékletben leírhatja az álláspontját.

Amennyiben a jkv. elkészült szerezzen egy eredeti példányt belőle. Amennyiben tanukkal vagy hang/kép felvétellel bizonyítani tudja a jkv. tartalma nem a tényeket rögzíti, akkor ismeretlen tettes ellen tegyen feljelentést a körzeti rendőrkapitányságon magán okirat hamisítás gyanúja miatt.

A társasház irataiba mindenkép betekinthet. Akkor is, ha Ön nem SzVB tag.

Ha a határozat megszületett (felolvasták és megszavazták), akkor az érvényben van, míg a bíróság másképp nem határoz.
Peres eljárást a határozat megsemmisítéséről csak tulajdonos kezdeményezhet.

Le kell váltani, de gyorsa az ütk.-t

lásd az alábbi linket és mottót


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Beatam40 # 2013.07.16. 09:59

Kedves Fórumozók!

Kérem segítségeteket az albbi ügyben:
a közgyűlésen (nem volt napirendi pont) megválasztattam magam számvizsgáló bizottsági tagnak, hogy a társasház teljes anyagát átnézhessem, mivel a közölt 2011 és 2012 évi tényadatok nem álltak egymással összefüggésben. A közös képviselő a közgyűlésen nem jelezte, hogy nem ért ezzel egyet, utólag közölte, üzente mivel nem volt napirenden a bizottsági tag megválasztása ezért ezt a határozatot semmisnek kell tekinteni így az anyagba sem tekinthetek be.
A jegyzőkönyvet többször is megpróbáltaák aláiratni velem (én vagyok az egyik hitelesítő) de mivel a legfontosabb határozatot nem teszik bele, miszerint a 2012 évi beszámolót olyan kitétellel fogadta el a közgyűlés, hogy én a teljes könyvelési, társasházi anyagot átnézhetem, nem írtam alá.
Kérdésem, ha nem írom alá a jegyzőkönyvet mit tudnak tenni, valamint én mit tudok tenni mint lakó, hogy belenézhessek a társasház gazdálkodását érintő anyagokba.

Segítségeteket előre is köszönöm!!

Mufurc_nagyon # 2013.07.10. 07:10

Kedves gúzsbakötve!

Rosszúl érzi.
Nincs gúzsbakötve.
A vízvezeték (alapvezeték) felújítása a közgyűlésen jelenlévők többségének döntésétől függ.
Az természetes, hogy más (kisebbségi) vélemény is van.
Ezt rögzíteni illik és sajnálkozva közölni a "kisebbséggel" a többség így döntött.
Természetesen fordulhat bírósághoz.
Várhatóan pervesztes lesz.

Ami a jegyzőkönyvet illeti, hát ott a hangfelvétel a mértékadó. Viszont a "stilizálás" a határozatokat nem befolyásolja;-)

Az vezérelje Önt, hogy a képviselet javasol és a közgyűlés dönt.
Amennyiben írásban előkészítve adott információt a tulajdonosoknak, nyugodtan aludhat.

Én is berzenkedve figyelem a személyeskedéseket.
A tárgyhoz tartozó érdemi érvek helyett a vitapartner szellemi és testi állapotát, esetleg származási helyét taglaló megjegyzések az illető vitaképtelenségét bizonyítják.

A hozzászólások hangnemét a nyugodt, udvarias válasz tudja moderálni.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

gúzsbakötve # 2013.07.06. 10:16

Kedves Ismeretlen barátaim!

Egy 50 éves, 24 lakásos társasház "botcsinálta" közös képviselőjeként írok a fórumra.

Hat éve - tulajdonosként - végzem e munkámat, a lakóközösség felkérésére.

Hat éve mindenben egyetért 23 tulajdonos, de egy - a volt közösségi képviselő - mindig mindenbe beleköt és mindent igyekszik megvétózni.

Legutóbbi anyagát mellékelem:

Észrevételek

a xxxxxxxxxxxxxxx társasház

2013.05.25-án megtartott évi rendes közgyűlésének 2013.06.25-án átadott jegyzőkönyvéhez.

8.ponthoz

Nem felel meg a valóságnak a jk.5.oldal 1.bek. szövegének az a része, amely a biztosítás terhére történő javításokat csak addig tartja fontosnak, amíg a ház pénzügyi helyzete meg nem engedi, hogy a csöveket azok meghibásodása nélkül is cseréljük saját pénzünkből. Miért cserélnénk a jól működő csöveket, olyan gazdagok vagyunk ?
Ha ez elhangzott volna, akkor én már ott a közgyűlésen tiltakoztam volna ellene. A közgyűlésen hozzászólásom után az az álláspont alakult ki, - ezt XY mondta - hogy csatlakozunk ahhoz a városi gyakorlathoz, amely szerint a víz-és fűtéscsöveket csak azok meghibásodásakor cseréljük a biztosító előírásai szerint. A biztosító által fizetett kártérítésből a javítások, cserék elvégezhetők, igy nekünk az egész „ingyen” van.
Ekkor visszavontam azt az írásban mellékelt hozzászólásomban szereplő javaslatomat, hogy a csövek műszaki állapotáról a Vízművek és a FŐTÁV -tól kérjünk írásbeli szakvéleményt.
A jkv. említett bekezdését ezért nem fogadom el hitelesnek.
Én úgy gondolom, hogy a fent aláhúzott álláspont közgyűlési határozat, ezért a közös képviselőtől interneten a Közgyűlési Határozatok Könyvéről olyan másolatot kértem, amely már tartalmazza a szóban forgó álláspontot. Ezt a mai napig nem kaptam meg !

Emiatt élek a jelenleg érvényes társasházi törvény 38.par.( 3 ) bekezdésének lehetőségével, amely szerint „a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások vállalásához, a tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges”.
Mint tulajdonos csak akkor járulok hozzá ahhoz, hogy a ház víz-és fűtéscsöveinek javítását, cseréjét társasházunk pénzéből fizessük, ha a biztosító kártérítése után azt az összeget fizetjük a javítást végző vállalkozónak, amelynek árajánlatát a biztosító előzetesen jóváhagyta.

Ez a rendelkezésem jelen „észrevételek” keltezésétől hatályos és a 2,1 MFt összegben kalkulált alagsori vízcsövek cseréjét is tiltja (a vízakna vízórákig), amely a közös képviselő véleménye szerint is „kalandor-politika” volt (2012 évi Hírlevél 2.bek.). Ezek a csövek ma is hibátlanul működnek és ezután csak akkor cseréljük, ha meg hibásodnak.

Egyik lakótárs megkérte, ne rabolja a Ház idejét, erre ezt válaszolta:

Tisztelt XXX Lakótárs,
Kedves X !
Felháborító hülyeségeket irkálsz, Te nem vagy a felettesem és ne parancsolgass ! Én 26 évig voltam mindenki megelégedésére a ház közös képviselője és 9 évvel vagyok idősebb Nálad.
A közgyűlésen azt mondtad a hozzászólásom után, hogy magától értetődőnek tartod, hogy a víz-és fűtéscsöveket csak azok meghibásodásakor cserélhetik, a biztosító előírásai szerint.Mire én ezt amegfogalmazást javasoltam közgyűlési határozatként elfogadásra.Közöltem továbbá, hogy ez esetben nem kérem a VÍzművek és FŐTÁV műszaki vizsgálatát. Az előbbieket a magnófelvétel is igazolja !

Az említett gyakorlat "életfogytiglan" ingyenessé teszi a csőcseréket, ezért ehhez semmilyen távlati pénzügyi terv kialakítására nincs szükség.

Ezen tények visszaigazolását kérem most tőled válaszként.
A közös képviselő a meghibásodásoktól függetlenül szeretné a csöveket cserélni az elkövetkezendő években a közös költségeink terhére 10-15 éven belül, becslésem szerint összesen kb 26 millió Ft nagyságrendben.

Én ezt a gátlástalan pazarlást szeretném elkerülni.
Üdvözlettel XY

Természetesen többször jeleztem, hogy nem akarok csőcserét, de a vízalapvezetéket célszerű lenne felújítani - kerületi felújítási pályázat segítségével.

Ha van valakinek ötlete, hogyan lehetne figyelmen kívül hagyni állandó acsarkodását, az nagy segítség lenne!
Elnézést a hosszúságért.

Filamér # 2013.06.20. 06:17

"van egy társasházi törvény és annak van egy szervezeti működési szabályzata”" - félreértetted, nem a társasházi törvénynek van szervezeti és működési szabályzata, hanem a társasháznak. Amit a közgyűlés fogad el, tehát amit tartalmaz, az a tulajdonosok megegyezésén és határozatán alapul.
Ez vonatkozhat a közös költségek mértékének - tulajdonosi hányad szerinti számítástól eltérő - fizetési lehetőségére is, például akkor, ha valaki a fűtését egyénileg kívánja megoldani, és nem a közös költség részeként fizeti a távhő díját. Valamennyit azonban nyilván akkor is fizetnie kell, hiszen az osztatlan közös tulajdonban lévő épületrészek fűtési költségeiből továbbra is ki kell vennie a részét.
Ahogy mufurc írta, a leválás megoldható, de megkerülhetetlen a megegyezés a társasház tulajdonosközösségével és a szolgáltatóval.

Mufurc_nagyon # 2013.06.20. 06:17

Kedves stonehenge5!

Igen bosszantó dolog, hogy az ember nem tud egyszerűen áttérni egy kedvezőbb fűtési módra.

A megoldást a jelenlegi jogszabályi keretek között megadtam.
Persze lehet törvényt is módosítani.
(országházi képviselő aktivizálása javaslat benyújtására ,stb...)

A buszos példa sántít. Ott is felszámolják a rendelkezésre állás költségét.(a menetrendszerint a busz akkor is "jár", ha nem utazik senki).
Az utazással arányos díjat a kis szakasz, szakasz, napi, heti jegyek, havi, éves bérlet árában lehet tetten érni;-)

Az önköltség számításban Ft/km bizony részleteire bontják a költséget. (amortizáció, gázolaj, karbantartás, sofőr fizetése, sőőőt a regie költég tartalmazza a vezérigazgató bérét is).

Ha a busz nem termeli meg az önköltség árát (jegybevétel, állami, önkormányzati támogatás) akkor a szolgáltatás csődbe megy és lehet bringával közlekedni.
Így a busz rozsdásodhat ingyen és nem kell jegyet sem venni;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

stonehenge5 # 2013.06.20. 03:55

A nagy trükk itt is az volt, hogy nem az van a távhőnél hogy minden költség benne van a fűtési díjban, hanem kettébontották rendelkezésre állási díjra meg hődíjra!
Kár hogy a buszjegyet nem bontják 4-5 felé, mondjuk az autóbusz vezető munkabére, a gázolajköltsége, a gumikopás, és a karbantartás, valamint a busz takarítása!
És ha nem veszed igénybe a buszt akkor is fizesd a buszvezető bérének egy részét, mert buszvezető akkor is van ha 10 éve meg se mozdul az a busz hanem mondjuk a telephelyen rozsdásodik!
Meg persze sokmindennél el lehetne ezt játszani!!

stonehenge5 # 2013.06.20. 03:47

Tisztelt Mufurc!
Nem igazán értem amit ír! vagyis hát majdnem értem!
Az rendben van, hogy van egy társasházi törvény és annak van egy szervezeti működési szabályzata!Azt persze nem tudom, hogy ebben mit mondanak ki!
Tény, hogy van olyan társasház ahol nem távhővel fűtenek, hanem mondjuk van nekik egy közös gázkaszánjuk és mondjuk 4 lakást fűtenek egy nagyobb gázkazánnal! Na most akkor ők is kötelezhetőek arra, hogy ha nem akarnak gázzal fűteni már, mert drága, akkor fizesssenek továbbra is a gázszolgáltatójuknak valamilyen jogcímen még akkor is ha mással olcsóbban fűtenének?Én azt szeretném tudni hogy van-e jogom mondjuk egyedül a 4 lakás közül kiszállni a távhőrendszerből! Ha jogilag van jogom hozzá akkor mi a teendőm? És mi a módja?Olyanról tudok, ahol a 4 lakás közül az egyik lakás tulajdonosa, nem fűt távhővel, de az alapdíjat, ami éves szinten 100 ezer forint azt így is fizeti, na de így meg amit nyerne a más fűtési módra áttéréssel azt pont kifizeti egy olyan fűtési mód rendelkezésre állási díjaként amit meg nem is akar igénybevenni!
Ez olyan mintha én egy mobiltelefoncég szolgáltatását igénybevenném, aztán át akarok menni egy másik mobilszolgáltatóhoz, de mondjuk a rendszer kiépítési költségeket meg a karbantartási költségeket a régi szolgáltatóm még fizettetni akarná velem évtizedekig!!
Ez normális? Európai Unió, szerintem ez a szabadságjogom korlátozása ami a távhőnél történik!! Az elég gáz hogy azt mondják hogy nem kell ezzel fűtened ha nem akarsz, de fizesd meg a rendelkezésre állási díjat akkor is! Én nem kérem hogy rendelkezésre álljanak, hiszen nem is akarom már soha használni a távhőjüket! Most piacgazdaság van vagy nincs piacgazdaság? Már mindenhol dönthetek hogy villanyt, gázt, kiflit, sört, honnét vásárolok!! A megegyezés az persze hogy jó lenne, de vajon miért ez a makacsul ragaszkodása a fogyasztókhoz a távhőszolgáltatóknak? Hiszen ha életképesek és árversenyképesek lennének, akkor egy fogyasztó leválik egy másik meg mondjuk rácsatlakozik! Nem tudom mi a helyzet a bíróságon ebben az ügyben, de ha valaki jogi útra terelné ezt és elmenne a végsőkig, tehát az eu bírőságig, akkor mi lenne ott a döntés? kötelezhető valaki hogy rabszolgaságban tartsa egy pénznyelő autómataként működő szolgáltató?

Mufurc_nagyon # 2013.06.19. 05:24

Kedves stonehenge5!

Természetesen a fűtés felhasználására nem kötelezhető.

DE.

A th. SzMSz - e alapján felszámítható költségek kifizetésére igen.

Csak közös (th. , tulajdonosok, szolgáltató ) megegyezés alapján lehet megnyugtató módon leválni a távfűtésről;-(


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

stonehenge5 # 2013.06.19. 04:04

Tisztelt fórumozók!
Távfűtés van a 4 lakásos társasházunkba!
Lehetőségem van-e arra hogy én egyedül vagy a társasház egésze áttérjen más fűtési módra?
Kötelezhet-e engem bármilyen törvény arra, hogy távhővel fűtsek akkor is ha van olcsóbb megoldás?

Mufurc_nagyon # 2013.06.17. 19:40

Kedves Zsolti75!

A társasház megalakítása alapító okirat.
Egy tulajdonos is kérheti a bíróságtól.
A fővízmérő átírása a társasházra.

Ha más nem megy, egy önálló csatlakozás a gerincvezetékre órával.
(A két üzlet és a 2 lakás)

Nem kevés mani és nem tudni, hogy a vízmű mit szól hozzá?;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

ragyasdezso # 2013.06.17. 18:45

Zsolti75
Nincs!

Zsolti_75 # 2013.06.17. 12:00

Szia Mufurc_nagyon!
Lakhatási engedély van a lakásra. Sőt nekem névre szóló vízórám van a szolgáltatónál. Csak az a probléma, hogy a felszámolás alatt álló KFT nevén van az főmérő. Annyit elértem, hogy egyenlőre nem kötik ki a vizet, de annyit tudok, hogy csak korlátozhatják, de hát az sem jó nekünk.
Próbálják ők is elérni a felszámolót, de nem tudom mi lezs ha az nem akar vagy nem tud fizetni! A szolgáltató is hibás szerintem, mert régóta felszámolás alatt van a cég, és most próbálják az igényüket behajtani, lehet, hogy már nem is fogadja be a felszámoló, mert késői az időpont.
Ennyi erővel kár volt fizetnem a vizet, ha a vége a korlátozás lesz :-(
Nincs valami jó tanácsod? Köszi:
Zsolti