Társasházi jog


Ildyke # 2013.03.15. 18:55

Tisztelt Fórumozók!

Felvázolom a problémám, amihez szeretnék segítséget kapni, hogy hogyan, merre induljak az ügy érdekében:
3 éve lakom egy bérházban, ahol kb. 12 lakás van, és a tulaj is itt lakik. Egy 25 nm-es lakásért fizetek 70 ezer forintot. Mások (akikkel beszéltem) 60-65 ezer ft-ot fizetnek hasonló nagyságú lakásért. Kifestettem a lakást, önköltségemen, lelapoztattam az "előszobát" (mert nem nevezhető annak, csak egy kis 3 nm-es szűk folyosó) szintén saját költségemen. A két lakás között 10 cm-es válaszfal van, mindent hallok a szomszédból, és valószínű fordítva is igaz. A tulaj lakása az alattam lévő szinten van, és a magánéletükből mindent hallok. A veszekedést és a nemi életüket is. A lépcsőház a 3 év alatt nem készült el, betonlépcsőn járunk fel, gipszkartonnal boritott téglafalak vannak. Kételkedem abban, hogy ez a ház egyáltalán át van adva társasházként, mivel előtte egy raktár épület volt. A kérdésem az lenne, hogy honnan tudom kideríteni, hogy ez a ház be van-e jegyezve társasházként, és ha nincs akkor mit tudok tenni a továbbiakban. Hiszen nem tartom reálisnak a kért összeget, ráadásul úgy hogy nem adózik belőle, és balesetveszélyesnek is gondolom a helyet, mivel elég nagy repedések vannak a falon.
Köszönöm a válaszokat előre is! Ildyke

Mufurc_nagyon # 2013.03.15. 08:14

Kedves mexen!

KBS tájékoztatása korrekt.

A tárgyalás során vannak olyan formai és jogi kötelmek melynek ismerete nélkül igen csak nehéz eredményesen "verekedni".
Ráadásul a bírók ma már nem "segíthetnek" a peres feleknek. Csak az indítványokat bírálják el.
Persze volt olyan bíró ügyeim során aki metaforában, a vonatkozó törvényt citálva segített, de erre ne számítson.

A bíróság előtt a tulajdonos és a társasház a "peresfelek".

A Ttv. sorai közt (valaki elérte;-)))) elbújik, hogy kártérítési per a képviselet ellen csak közgyűlési határozat alapján lehet eljárni.
Csak úgy csendben a th-t. a bíróság előtt az ütk. képviseli {hihi}

Tehát "költségmentesen" csak rendőrségi, területi jegyzöi, NAV eljárás alapján lehet "elkapni" az ütk.-t.

Ehhez is a törvények tanulmányozása és kitartó levelezés szükséges és a bizonyítható törvény, szabálysértés (A RENDŐRSÉG a MILLIÓS ÉS EMBER ELLENI ügyekkel van elfoglalva).

Szóval a leváltás a legolcsóbb.
segítség alant.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Thunder # 2013.03.14. 14:33

Helló Azt szeretném, megtudni hogy a társasháznak kötelező-e adószámot kérnie? Egyik vállalkozónk azt mondja nem adhat ki számlát olyan társasháznak akinek nincs adószáma.Tudnának ebben segíteni esetleg a törvény megjelölésével.Elöre is köszönöm.

mexen # 2013.03.14. 13:31

Igen perre gondolok. Jelenlegi közös képviselőnk többszörösen megsértette a TH tv-t és az SZMSZ-ünket. Sajnálatos módon egyszerű emberek a lakótársaim , könnyen "megvezethetőek".A januári rendkívüli kgy-en, amit bankszámla feletti együttes rendelkezés céljából hívtunk össze, a kk. szóterelésének köszönhetően nem szavazták meg. 2 hónap eltelt, jegyzőkönyvet a mai nagi nem kaptunk. Ez esetben már úl vagyunk a 60 napon.
Panelprogramban vettünk részt tavaly, elszámolást a mai napig nem kaptunk. Nem kívánok a tulajdonosok élére állni, azt nem vállalom fel, de a saját érdekeimet szeretném megvédeni, nagy költségbe nem akarom verni magam.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.14. 13:00

Perre gondolsz? Járásbíróság és törvényszék előtt nem kötelező. De erősen ajánlott. (Igen, hazabeszélek.)

mexen # 2013.03.14. 12:42

Kedves Mufurc!

A bíróság előtti eljáráshoz társasház ügyben szükséges-e jogi képviselő (mert pl. cégügyeknél kell ügyvéd)?

Van információd arról, hogy a lent említett ügyben vagy egyéb társasházi törvény sértés során a közös képviselőt milyen módon marasztalják el? Pl. bírságolják?

Mufurc_nagyon # 2013.03.14. 10:34

Kedves mexen!

2003. évi CXXXIII. törvény - a társasházakról

33. § (1) A közgyűlést a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke hívja össze. A közgyűlésre valamennyi tulajdonostársat írásban kell meghívni, amellyel egyidejűleg a meghívó egy példányát a társasházban - jól látható helyen - ki kell függeszteni.
(2) Sürgős esetet - így különösen: a közös tulajdonban álló épületrészek, épületberendezések, vagyontárgyak állékonyságát,
biztonságát közvetlenül veszélyeztető helyzet kialakulását - kivéve az írásbeli meghívót legkésőbb a közgyűlés időpontja előtt nyolc nappal meg kell küldeni.

34. §35 (1) A meghívónak tartalmaznia kell:

  1. a közgyűlés időpontját és helyét;
  2. a közgyűlés levezető elnöke, a közgyűlési jegyzőkönyv vezetője és a jegyzőkönyvet hitelesítő két tulajdonostárs megválasztására, valamint a szavazásra előterjesztett napirendet;
  3. részközgyűlések tartása esetén az erre a körülményre történő utalást;
  4. a megismételt közgyűlés időpontját és az eltérő határozatképességi szabályra vonatkozó figyelemfelhívást.

(2) A meghívóhoz mellékelni kell a szavazásra előterjesztett napirendre vonatkozó írásos - különösen az éves költségvetésről és elszámolásról e törvény 47-48. §-a alapján elkészített - előterjesztéseket.
(3) A közgyűlés levezető elnökének és a közgyűlési jegyzőkönyv vezetőjének ugyanaz a személy is megválasztható.
(4) A meghirdetett napirendben nem szereplő ügyben érvényes határozatot hozni nem lehet.

Tehát nem megkapni, hanem megküldeni.
Amennyiben nem volt a meghívó mellett beszámoló (írásos előkészító anyag), akkor 60 napon belül bíróságon megtámadható.
SzMSZ esetén a hi. 15 nap.

A leváltás forgatókönyve alant;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

gyoriedes # 2013.03.14. 10:07

Kedves Szakemberek!

Olyan kérdésem lenne, hogy egy budapesti társasházban a Római Katolikus Egyház lakástulajdonnal rendelkezik. Ha az egyház meghatalmazást akar adni valakinek, hogy képviselje őt a közgyűlésen, kinek van erre képviseleti joga, és hogyan lehet ellenőrizni azt, hogy valóban a képviseleti joggal felruházott adta a meghatalmazást? Létezik az egyházaknál aláírási címpéldány, vagy ilyesmi? Illetve vajon hol szabályozza az egyház, hogy az ingatlanokkal kapcsolatban ki képviselhet, járhat el?

A válaszokat előre is köszönöm .

mexen # 2013.03.14. 08:49

A Társasházi törvényben szerepel, hogy hány nappal korábban (közgyűlés előtt) kell megkapni a tulajdonosoknak az elszámolást és a tervet?

mexen # 2013.03.14. 08:47

Szép napot Mindenkinek!

Szeretném tudni, hogy szabályosan jár-e el a közös képviselő, ha a közgyűlés előtt 8 nappal kiküldött meghívó mellé nem mellékeli (napirendi pontként szereplő) előző évi elszámolást és az ez évi tervezett költségvetést.
A dokumentumokat tavaly sem kaptuk meg, csak 2-3 nappal a közgyűlés előtt.

Köszönöm

anadolu # 2013.03.14. 06:24

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a segítséget, és amint vége lesz a másodfokú tárgyalásnak leírom, hogy mi történt.
Mégegyszer köszönöm, hiszen itt több tanácsot figyelem felhívást kaptam, mint bárkitől ebben a nagyon gennyes ügyben. Akiktől vártam, hogy hivatalból az igazság mellett kellene állni sajnos nem kaptam meg. Ha végre vége, élni szeretném tovább az életemet.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.13. 19:52

Azt is mondhatták volna, hogy folyamatban lévő eljárásban elkövetett hamis vád miatt csak az a hatóság tehet feljelentést, amely előtt az eljárás folyik. Mást hamisan vádolni még büntetőügy terheltjének sem szabad.
De nem ez volt a kérdés, hanem polgári perben a felek igazmondási kötelezettsége.

Mufurc_nagyon # 2013.03.13. 19:04

Elméletben igen.
Viszont bíróság előtt zsarolással vádoltak, jegyzőkönyvezte a bíró.
A redőrség simán elzavart, hogy ez nem hamis vád.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

Kovács_Béla_Sándor # 2013.03.13. 10:58

A polgári perekben nincs igazmondási kötelezettség a felek részéről.
Már hogyne lenne! Még szankciója is van. (Büntető ügyben lehet ilyet mondani, de ott sem teljesen igaz.)

Mufurc_nagyon # 2013.03.13. 09:58

Kedves anadolu!

A polgári perekben nincs igazmondási kötelezettség a felek részéről.
Csak a beidézett tanuk hamis vallomásának van következménye (ha valaki piszkálja az ügyet;-)

A tulajdonostársak hozzáálása sajnos megfelel a magyar átlagnak.

Az elvégzett tetőkabantartási munkákat a th. köteles volna visszatéríteni.
Ezt öt éven belül polgári peres eljárás keretében követelheti a társasháztól.

Igen jól tudja az eljárások átfutása min 2 év.

Az Ön ellen irányulő "haragot" ne vegye a szívére.
Mint mindennek ennek is pénzügyi háttere van.
Így nem a közösséget terhelik a költségek és Önnek húsbavágó érdeke, hogy rendben legyen a tető.

Sajnos jogos követelésük idő, pénz és türelemmel vértezett idegrendszer szükséges.

A másodfokon megnyert per után, a rendőrségi eljárás költségmentes.
Kívánok erőt és egészséget érdekeik megvédéséhez.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

guba" # 2013.03.13. 09:54

A bíróság a közgyűlési határozatot első fokon megsemmisítette, valószínűleg ezt helyben is fogják hagyni. A járda átszerelésre került, a birtoksértő állapot megszűnt, ezzel a birtokvédelmi eljárás okafogyottá vált. Mivel a korábbi állapot volt a jogszerűtlen, és a jelenlegi jogszerű, ezért a kártérítési pert is el fogja bukni a társasház.
Mi a kérdés?

anadolu # 2013.03.13. 09:12

Jaj bocsánat még egy fontos kérdésem lenne.
Amikor az önkormányzathoz beadtuk a birtokvédelmi kérelmünket, csak azért nem hoztak rögtön döntést és hagyták a bíróságra, mert a közös képviselő elment az idézésre, és ott közölte, hogy nem lehetett máshová tenni a kéményseprő járdát csak az ablakok alá.
Most, hogy már kiderült, hogy ez nem volt igaz és hazudott ilyenkor nem lehet semmit tenni??? Hiszen tényekkel, képekkel lehet igazolni, hogy becsapta az önkormányzatot. Minden következmény nélkül hazudozhat bíróságon, önkormányzatnál????

anadolu # 2013.03.13. 09:06

A kivonuló rendőrség nem csinált jkv-t, meg semmit. Mi eléggé zaklatottak voltunk, mikor kijöttek a rendőrök, hiszen két tisztességes embert zaklattak. Tegyél jót a társasházadnak (hiszen a kivitelezés elrontását sokszor közöltük a többi tulajdonossal) és még téged csuknak börtönbe!
Nem volt külön kérelem a fellebbezésnél, csak annyi, hogy nem jogszerű, hogy mi kértük a közgyűlési határozat visszavonását. Különben nem volt meg a közgyűlés megtartásához az 5l %-os tulajdoni hányad,csak jóval később érkezett még egy lakó és nem megismételt közgyűlés volt.

A kéményseprők csak arról nyilatkoztak levelükben, hogy nekik a kiágazás elérhetősége fontos, hogy a kivitelezés okoz-e valakinek birtokháborítást nem tisztük azt vizsgálni.
Nekik az a fontos, hogy meglegyen és jó legyen.
Mostani közgyűlésen közölte velünk a közös képviselő, hogy jó ha felkészülünk, hogy másodfokon a ház nyer ellenünk, mert az a "kontár, ostoba" bírónak nem szabadott volna nekünk ítélni.
Sajnos a bírónő közölte az ítélethirdetés után, hogy csak a közgyűlési határozatot tudja visszavonatni, a birtokháborítási perben újabb perre lesz szükség, mivel a kérelemben nem írtuk bele, hogy birtokháborítással kapcsolatban kérjük döntését. Mondta, hogy ez minimum 2 év lesz sajnos, de reméli, hogy a ház jobb belátásra tér.

Szóval a mostani fellebbezés csak a közgyűlési határozatról fog szólni. A fellebbezést nem beszélte meg a közgyűléssel saját hatáskörben indította. (ezt sem így kellett volna)
Nézze, mi két nagyon rosszul fizetett tanár vagyunk, 5 segítendő gyermekkel a hátunk mögött. Nincs pénzünk és nincs rá egészségünk, hogy pereskedjünk, de egyet biztosan tudunk, hogy tisztességes közös képviselőt akarunk. (még 4 lakás) A társasházban 4 lakás haragszik ránk, mert nem értik, hogy miért nem tudtuk elviselni a korlátokat az ablakunk alatt. A legutóbbi közgyűlésen fel voltak háborodva, hogy ezért ilyen gondot okoztunk "nekik" (csak még azt nem értem nekik mit, hiszen az átszerelés összes költségét mi fizettük ki és ezért egy fillért nem kértünk a háztól, persze egy bocsánatkérést sem, és az új kivitelezésért sem kaptunk köszönetet, hanem fenyegetést)
Furcsák az emberek lassan 10 éve saját költségemen nézetem át az egész tető cserepezést tavasszal, hogy amit a tél, szél megrongált helyrehozassam, nehogy beázzunk. Mikor ez ügyben szóltam egyszer, fel voltak háborodva, hogy én lakom ott, mit akarok. Most ennél a járdánál mindenki hatalmas hanggal kiabálta, hogy közös tulajdon, közös tulajdon. Vajon az éves felülvizsgálatkor miért nem volt közös tulajdon???

Nagyon szomorú vagyok, naponta találkozom, gonosz, zsarnok, rosszindulatú emberekkel, a mi házunk nem ilyen volt, de mióta az ütk betette ide a lábát, ilyenné vált.

Mufurc_nagyon # 2013.03.12. 12:59

Kedves anadolu!

Ahogy mondani szokták, telibe kapták;-)

Úgy tűnik (a leírás alapján) jól dokumentálták az esetet.
A kivonuló rendőrség által készített jkv.re is szükség lesz.

Nem tudom, hogy a fellebbezéshez csatlakoztak é külön kérelemmel?

Amennyiben a kéményseprők nyilatkoztak a járda veszélyes voltáról, akkor az ütk ellen feljelentést lehet tenni munkakörében elkövetet veszélyeztetés gyanújával.

Feltehetően másodfokon is elveszíti az első pert a t.ház.
Akkor indítani kell egy kivizsgálási kérelmet a rendőrségnél hűtlen kezelés gyanúja miatt.
Bizonyitható, ha tényszerűen írta le, tudott a birtokháborításról. A fellebbezésre nem kényszerítette közgyűlési határozat.
Evvel kárt okozott a th.-nak. (21eFt illeték, esetleg ügyvédi díj, az Önök indító illetéke, második kéményseprői bejárás költsége)
A járda áthelyezés költségeit megitélte a bíróság?

A leváltását, annak egyes lépéseit az alábbi linken megtalálja.
Jelmondat/mottó


a levezető elnöki és jegyzőkönyvvezetői posztot ne engedjék ki a kezükből a leváltó közgyűlésen.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

anadolu # 2013.03.12. 08:17

Igen, bocsánat, csak még a mai napig zaklatott vagyok, ha kiszolgáltatottságunk szóba kerül.
1./ Amikor megépült ez a förmedvény, mely úgy nézett ki, hogy ha kinéztem a tetőtéri ablakomon állványzatot láttam minden ablakban. Mi még benne voltunk a 6o napban megtámadtuk a határozatot, mely megszavazta a járdát. A határozatban nem volt szó, hogy hova kerül. Közben birtokvédelmet kértünk a helyi önkormányzattól. Közben a kéményseprőket is megkerestük. A kéményseprők, leírták, hogy nekik mindegy hova teszik, csak az a fontos, hogy a kéményhez hozzáférhető legyen, és biztonságos.
A férjem az önkormányzatnál mindent elmesélt és fotókat csináltunk különböző szögekben. Ők nagyon megértőek és sajnálkozóak voltak, és horrorisztikusnak jellemezték.
Aztán megkaptuk a határozatot, melyben közölték, hogy mivel a közös képviselő közölte, hogy a járda kiépítését csak így lehetett megoldani, ezért történt így. Az indoklás kimondja, hogy mivel bírósági szakaszban van az ügy, ezért majd a bíróság dönt a birtokháborításról.
Csakhogy amikor beadtuk a megsemmisítésre a kérelmet
nem írtuk be, hogy birtokvédelmet is kérünk, már tudjuk, hogy nagy hiba volt.
A bíróság nekünk adott igazat, és az indoklásban még arra is kitért a bíró, hogy nem lehet senkinek az életvitelében ilyen változásokat ugy eszközölni, hogy nem tájékoztatják róla. A közös képviselő, vagy más nem jelent meg a bíróságon. Mi vártunk türelmesen. Közben kaptunk egy értesítést, hogy a mi jó közös képviselőnk fellebbezést nyújtott be, igy másodfokon fogják tárgyalni az ügyünket. Közben múlthéten volt egy közgyűlés ahol közölte, hogy kártérítési pert indít a ház ellenünk. Időközben természetesen kihívattunk igazságügyi szakértőt kettőt is, és ők is megerősítették, hogy kontár, nemtörődöm munka történt. Mivel kaptam egy idegösszeroppanást, mert nem tudtam tovább nézni a korlátokat, a férjemnek elege lett és szakembereket hívott, hogy tegyék át a helyére a járdát. EGy nap alatt tökéletesen szépek és nagyon szakszerűen átrakták úgy, hogy a kéményseprők nagyobb biztonságban tudnak feljutni, mint előtte. Ezekről is képek készültek, méghozzá nagyon sok. És most várjuk, hogy mi lesz, sajnos semmiben nem reménykedünk, de végre szeretnénk békében tovább élni életünket.
Természetesen az átrakásnál a mi drága tulajdonostársaink kihívatták a rendőrséget, hogy rongálás történik odafent. Kijöttek a rendőrök, mi minden papírunkat megmutattuk és közöltük, hogy természetesen semmiféle rongálást nem csinálunk, hanem éppen ellenkezőleg építünk! A rendőrök elmentek.
Elnézést ha kicsit hosszú lett, de ez volt.
Ha bárki tud valami nagyon jó javaslatot tenni, hogy az ember mit tud csinálni ilyen képviselővel, csak segítsen, mert 4/3 arányban nem sikerült leváltani.

Mufurc_nagyon # 2013.03.11. 15:51

Kedves anadolu!

Menjünk sorba.
Amennyiben ügyvéd képviseli a th.-t nem köteles megjelenni.
Viszont, ha akarják, tanuként beidézését kérhetik.

(a bíróság nem tánciskola;-)

Nem tudom, hogy állitásukat tudják é dokumentumokkal, tanukkal bizonyítani.

Remélem készítettek fényképeket, van tanú a megelőző állaporól.
Esetleg birtokháborízási eljárás a területi jegyzőnél.

Szóval nem lesz könnyű dolguk.
Sajna ez nem egy kör etikett.(mint tánc)

Esetleg, ha mondana egy két szót az ellenkérelemről.

Gondolom ez a 14eFt az Önök " ütk. zaklatásának" a bére;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

anadolu # 2013.03.11. 08:45

Csak még egyetlen egy kérdésem van, ha a társasház éppen perben áll, a közös képviselőnek nem kell megjelenni a birósági tárgyaláson?? Az etika nem ezt diktálná??

anadolu # 2013.03.11. 08:31

Az engedélyeztetés azt jelenti, hogy a kéményseprő kijön, és megnézi, hogy be lehet-e látni a kéménybe és biztonságosan megközelíthető-e. Mivel ez a járda nem engedély köteles, nem is értettem, hogy mit akar behajtani. Egy kiszállás, 14 ezer forint.

anadolu # 2013.03.11. 08:28

nem, nem közös költség elmaradás, nem ilyenről volt szó, ez sajnos sokkal összetettebb,
tetőtéri lakásban lakunk, tetőtéri ablakokkal, a nyár során a kéményseprő járdát szó szerint kiépítették az ablakok alá, ugy, hogy be lehet lépni a lakásunkba. 4o fokban csuktuk az ablakot, hogy védjük a birtokunkat. Hiába hívtuk a közös képviselőt, nem vette fel a telefont, ajánlott levelünkre nem válaszolt, szinte beleőrültünk a tehetetlenségbe. Szóltunk a számvizsgálónak, hogy ez igy nem maradhat, ő rántott egyet a válán. Egy hónappal később saját költségen átrakattuk a járdát, ténylegesen a kéményekhez az ablakok fölé, melyet most egy szakember szerelt fel. Mi minden fórumon jártunk, ahol közölték, hogy ezt a járdát igy nem lehetet volna felépíteni, hanem a legjobb megoldást kellett volna keresni. A háznak nincs pénze, ezért nem akartunk kártérítési perbe belemenni, hiszen ez senkinek nem jó.
Most a közgyűlésen közölte a közös képviselő, hogy a ház kártérítési pert indit "felénk", mert az engedélyeztetést újra ki kell fizetni. Ekkora pofátlanságot még nem is láttam, ő nem közölte velünk, hogy az ablakunkba rakják a járdát, amikor hívtuk sehol nem volt, és ő perel.

Mufurc_nagyon # 2013.03.10. 19:14

Kedves anadolu!
Nincs jó hírem. Perindításban nem korlátozható az ütk. (csak leváltással)

2003. évi CXXXIII. törvény - a társasházakról

3. § (1) A társasház tulajdonostársainak közössége (a továbbiakban: közösség) az általa viselt közös név alatt az épület fenntartása és a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése során jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, önállóan perelhet és perelhető, gyakorolja a közös tulajdonnal kapcsolatos tulajdonosi jogokat, viseli a közös tulajdon terheit. A perbeli cselekvőképesség a közös képviselőt (az intézőbizottság elnökét) illeti meg. A társasháznak vagy a tulajdonostársaknak ezzel ellentétes rendelkezése harmadik személyekkel szemben hatálytalan.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ