Társasházi jog


Soma 2 # 2012.08.10. 10:23

Nem értem!

Jó ideje interneten küldöm a Díjbeszedőnek az aktuális vízóraállásokat, tegnap estig nem volt gond ezzel.
20.30-kor megjelent a ház gondnoka, hogy szeretné leolvasni a meleg vízóra állását, engedjem be. Természetes, hogy megtagadtam, mert van rá nappal is lehetősége, na meg a piaszagot nehezen viselem el. Megkapta a leadott óraállás értékeket, majd közölte velem: vissza kell térni az eredeti megoldáshoz, az internet nem elfogadott, nem szabályos, ezen túl másképp lesz, marad a fecni papír, és kapok egy enyje-benyje levelet a közös képviselőtől, mivel a nevem mellett ott szerepelt egy megjegyzés. Hogy mi, ahhoz közöm sincs!
Miért pont a meleg víz? A válasza: kétfelé kell elszámolni vele, azaz a távhő és a díjbeszedő felé.
Nyáron kevesebb meleg vizet használok, ez tény.
A közös képviselő nem elérhető, nincs fogadóórája pénteken, de fogalmam sincs ki az. Május óta új cég foglalkozik a ház ügyeivel.

ObudaFan # 2012.08.10. 08:43

Ptk. 352. § (1) Épület egyes részeinek lehullásából vagy az épület hiányosságaiból másra háramló kárért az épület tulajdonosa felelős, kivéve, ha bizonyítja, hogy az építkezésre és karbantartásra vonatkozó szabályokat nem sértették meg, és az építkezés vagy karbantartás során a károk megelőzése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

szabi3003 # 2012.08.08. 15:55

Tisztelt Fórumozók!

4 emeletes társasház legfelső szintjén a tető hibája miatt a lakás beázik. A közös képviselő szerint csak a tető kijavítása tartozik a társasház felelősségi körébe, a lakóingatlanon belüli helyreállítás (glettelés, festés) nem. A biztosító szakembere szerint a lakásbiztosítás ugyancsak nem terjed ki az ilyen kárra.
A biztosító álláspontját még meg is értem, mert a biztosítási szerződésben fehéren-feketén le van írva, hogy mire fizet és mire nem. De a közös képviselő véleményét vitatom. Szerintem a tető a társasház része, nem a lakás része. Ha annak hibája miatt keletkezik kár az én lakásomban, akkor jogilag felelős azért.
A közgyűlésen a többi lakó persze olyan véleményen van, hogy a tető az a felső lakóké, legyen az ő bajuk.
Az lenne a kérdésem pontosan milyen jogszabály, vagy rendelet támasztja alá az én álláspontomat?
Milyen módon kényszeríthetem a k.képviselőt, hogy járjon el az ügyben?

Segítségetek köszönöm.

sekeli # 2012.07.25. 12:46

Köszönöm a válaszokat. Üdvözlettel, sekeli

nandy # 2012.07.25. 08:28

Egyébként teljesen jogszerű, hogy a vízóra nélküliektől, illetve a nem hitelesített almérős lakások tulajdonosától többlet pénzt kérnek.
A ház által elfogyasztott vizet alapvetően a háznak kell kifizetni, vagyis a tulajdonosok közösségének.

A (hiteles) almérő csak egy "belső" megosztási mód, ami alapján szétdobják a tulajdonosok között. Erre azért van szükség, mert senki nem szeretné a szomszéd által elpancsolt vizet fizetni...

Ebből adódóan a háznak nincs lehetősége a szolgáltatót "presszionálni". A szolgáltató azt a mennyiséget számlázza ki, amit a ház ténylegesen elfogyasztott. A belső elszámolásba nincs beleszólása, ráhatása.

(A mai világban szerintem annak nincs vízórája, akinek így éri meg jobban, vagyis rengeteg vizet használ... Helyettük miért fizessen más? Én még a közös költségnek megfelelő összeget is keveslem, egy 4-5 tagú család simán összehozhat havonta 15-20 ezer forintos fogyasztást is!)

nandy # 2012.07.25. 08:22

Sekeli, mindig van eltérés a főmérő és az almérők között, ez teljesen normális.
Az oka az, hogy eltérő időpontokban olvassák le a mérőket (akár több napon keresztül is...), a tulajdonosok pedig folyamatosan használják a vizet.

Ha túl nagy a különbség, érdemes minden almérőt a ház megbízottjának (pl. gondnok) leolvasni-ellenőrizni, mert lehetnek olyan lakók, akik kevesebb fogyasztás jelentésével próbálják csökkenteni a havi kiadásaikat.

osmi # 2012.07.25. 08:09

Minden tházi kgy.-i határozat érvényes ameddig a kgy. maga nem érvényteleníti vagy bírósági megtámadás eredményeként annak érvénytelenségét bíróság jogerősen ki nem mondja. Ergo: jogszabályba ütköző, ill.bármilyen eszetlenséget tartalmazó kgy.i hat.is érvényes.
A tház víz (csatorna) felhasználásának ellenértékét a közösség úgy osztja fel a tagjai között, ahogy akarja.

sekeli # 2012.07.24. 12:06

Tisztelt Jogi Fórum!

Az alábbi esetre vonatkozóan kérném az állásfoglalásukat.
Társasházunk közös képviseletét ellátó cég szerint a Fővárosi Vízművek főmérője, illetve a lakások fogyasztását mérő órák és a vízmérő nélküli lakásokra visszaosztott vízmennyiség rendszeresen eltérést mutat. Megoldásként a közös képviselet javaslatára a közösség megszavazott egy határozatot, miszerint azokra az ingatlanokra, amelyekben nincs hitelesítve a vízóra, illetve ahol eleve nincs vízóra a mindenkori közös költség kétszeresét terhelik rá vízhasználati díjként. Meglátásom szerint nem lehetne a két jogcímet keverni, továbbá problémának látom, hogy a közös képviselő nem a szolgáltatót presszionálja, hanem a tulajdonosokra terheli a problémából adódó költségeket.
Jogszerű- e a határozat, amit hoztak?

Válaszukat előre is köszönöm!

Üdvözlettel,

Székely Géza Endre

karibidi # 2012.07.20. 05:45

kedves valtaniszeretnenk!

A földhivatalba betekintést kell kérni, az ingyenes, viszont ahhoz tudni kell, a helyrajzi számot.

uani # 2012.07.17. 10:29

Kedves "valtaniszeretnenk"!

Tapasztalat, amíg nem késő, addig kell felnyitni az alvó tulajdonosok szemét. A mi Társasházunknál is elég sokáig elhúzódott az összefogás, de ha nem is teljesen, de valamilyen eredmény született. Igaz, lehetne jobb is, de alakulnak a dolgok. Addig váltsatok, amíg nem késő, ha gondolod segíthetek is, mert vannak olyan kezelők, akik nagyon jó és lelkes szakemberekkel dolgoznak együtt.

Mufurc_nagyon # 2012.07.13. 11:23

Kedves hzsoka!

a th. AO (alapító okirat) szabályozza az osztatlan és egyéni tulajdoni viszonyokat. A tulajdonosnak kell javítani általában.
Az SzMSz ezt másként is szabályozhatja (szervezeti és működési szabályzat).
Az iratok őrzésével a törvény (AO és SZMSz) az ütk-t kötelezi.

Kedves valtaniszeretnenk!

Úgy látszik már enyhítettek a szolgáltatók.
Régebben a tulajdonosokkal szóba sem álltak.
Nagyobb tartozás (1-2 milla) a szolgáltatók küldenek személyre szóló szép üzenetet.

--------------------------------------------------- -----------------------------------------------------

http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

hzsoka # 2012.07.11. 15:16

Tisztelt Fórumozók!
Segítséget szeretnék kérni a társasháznak befizetett közköltséggel kapcsolatban.
Eldugúlt a mosógépből kifolyó víz levezetője a falban, a dugulás elhárítás díját a társasház képviselője szerint nekem kell kifizetni. Kérdésem ez jogos-e, ilyen a közköltségből nem téríthető meg?
Köszönettel hzsoka


hzsoka

valtaniszeretnenk # 2012.07.11. 14:33

Üdvözlet!
Azt gyanítjuk, hogy jelenlegi közösképviselőnk talán sikkaszt, mindenesetre elég furcsa dolgok történnek (nem történnek) a házban.
A ház többsége közömbös, szeretnénk felnyitni a szemüket.
Ahhoz, hogy közüzemi szolgáltatónál (pld. elmű, főtáv stb.) kikérjük, hogy van-e tartozása a társasháznak az adott szolgáltatóval szemben hogyan lehetséges?
Eddig azt az infót kaptam, hogy hiteles tulajdoni lapot kell kikérnünk, és ezzel bemenni az adott szolgáltatóhoz.
Mint lakónak nincsen jogom úgy megtudni ezt az információt, hogy ne kelljen tulajdoni lapot kérni?

bambuszka # 2012.07.09. 13:16

Köszönöm a választ,megírtam a levelet, ma postára is adjuk - jó lenne, ha nem kellene végigjárni a rendőrséget és az önkormányzatot..

Mufurc_nagyon # 2012.07.09. 04:50

Kedves bambuszka!

  • tértivevényes levélben a helyzet leírása és intézkedésre felkérés a képviselet (ütk) felé 8 határnap megjelölésével.

Felhívni figyelmét az ütk.nak, hogy a th. műszaki állapotáért ő a felelős.
A határ nap után "foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés" gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen feljelentés a rendőrségen.

  • Birtok védelem kérése a helyi önkormányzat jegyzőjénél a folyamatos beázás miatt.
--------------------------------------------------- -----------------------------------------------------

http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

bambuszka # 2012.07.06. 15:17

Kedves Fórumozók!

A segítségüket szeretném kérni, hogy mit tehetnénk az alábbi ügyben:
társasházunkban jelenleg az a helyzet alakult ki, hogy a közösképviselőt leváltották a közgyűlésen jelenlévő lakók (nem fogadták el a közösképviselő által benyújtott meghatalmazásokat), ezért jelenleg van egy intéző biztottság (akik gmail-es e-mail címen érhetők el), valamint a közösképviselő, aki bíróságra adta az ügyet... 30 napig még mindenképpen el kell látnia a tevékenységét.

06. hó elején beázott a lakásunk (X. emelet, a tetőről), melyet jelentettünk is a közösképviselőnek, megkaptuk a ház biztosítását, hogy intézzük a beázást. Akkor ezt nem tettük meg, mivel nem volt tetemes a kár.
06.25-én ismételten beáztunk, ekkor azonban napközben, így észrevettük, hogy a konnektorból is folyik a víz, nem csak a falról. Természetesen a konnektort azonnal kiköttettük (azóta sem merjük használni), azt az ígéretet kaptuk, hogy e hét hétfőre megjavítják a tetőt. A biztosítót ekkor már kihívtuk, hogy nyoma legyen az ázásnak.
Ma egy olyan levelet kapott minden lakó a postaládájába bedobva, mely szerint olyan sokan nem fizetik a közösköltséget, hogy így már nem biztosítható a ház biztonságos működtetése - és többek között a tető javítása sem...

Kérdésem az, hogy egy 2,5 éves kisgyerekkel köteles vagyok-e rettegni, hogy a következő esőnél vajon fog-e folyni egy másik konnektorból a víz, amelybe esetleg egy óvatlan pillanatban belelép a gyermekem. A gondnoknak egyébiránt az volt a válasza, hogy esőnél kapcsoljuk le a villanyóra főkapcsolóját, és amíg el nem áll, addig ne kapcsoljuk vissza...

Milyen jogi lépést kellene tennem, hogy biztonságba érezhessük magunkat a lakásunkban?

gracia44 # 2012.06.28. 09:23

gracia44
Szeretném megjegyezni, hogy a kulcsal lezárt lépcsőházban vannak a tüzvédelmi tűzcsapok, többször lehetett tapasztalni, hogy gyujtogatási maradványok vannak a lépcsőházban.
Nem az emeleti lépcsőházi ajtókat kellene kulcsal lezárni, ahol lakók laknak, hanam a főldszinti lépcső bejárati ajtaját,azt kéne nézegetni, hogy be van-e zárva, nem pedig az emeleti lépcsőházi ajtókat nem törődve az ott lakó emberek, épségével, biztonságával.
Mi a teendő kihez kell fordulni ilyen ügyben aki érdemben intézkedik
köszönöm G.L.

ragyasdezso # 2012.06.28. 09:23

gracia44
A Katasztrófavédelemhez.

pallogin
Kötelező.
Könyvelhet,de ha nem ért hozzá, jobb ha van könyvelő.
Kötelező.
Nem szabad, sőt tilos!
Nem függnek.
Neked is köteles, de a közgyűlés hozhat felülvizsgálati határozatot.
Szívesen!

pallogin # 2012.06.28. 09:09

Kötelező-e minden társasháznak szabályos ( Apeh által elfogadott ) könyvelést végez(tet)nie?
Könyvelhet-e közös képviselő és milyen vizsga vagy végzettség szükséges ehhez?
Kötelező-e minden személyes közös költség befizetésről szabályos ( Apeh által elfogadott ) Nyugtát adni?
Szabad-e az így keletkezett "házi pénztárból" számla nélküli ( zsebből) kifizetéseket eszközölni alkalmi munkásoknak?
Fenti válaszok függenek-e attól, hogy a társasházban 9 vagy pl 100 tulajdonos van?
Mi a módja annak, hogy a fentiekkel kapcsolatban vizsgálatot végeztethessek? Könyvszakértő vagy nekem is köteles a közös képviselő a könyvelést és bizonylatokat bemutatni?
Válaszát köszönöm

gracia44 # 2012.06.21. 13:37

Szeretném megkérdezni, le lehet- e zárni a lépcsőház és a lift emeletenkénti ajtaját, úgy, hogy az emeleti lépcsőházban és a lift pici folyosólyán lakások vannak, és ott lakók laknak emeletenként 1-1 lakás

  1. az ott lakó ki van zárva a "biztonságból",
  2. netán valami probléma van (tűz) a lépcsőházban a liftnél, szemétledobónál) az ott lakók mire kimenekülnek addigra lehet, hogy megfulladnak, jobbik esetben csak füst mérgezést kapnak, idegeségében nem tudja kulcsal kinyitni a lépcsőház, lift lezárt ajtaját
  3. az ott lakók is emberek az Ők biztonságuk nem fontos?
  4. le zárhatja- e bárki is ezeket az ajtókat, ha netán az ajtó másik oldalán lenne probléma onnan könnyű kijönni, mert ott kilincs van.

Kihez lehet fordulni, hogy azok a lakók is biztonságban érezzék magukat a lakásukban, ( a ház gondnoka, és a képviselőt nem érdekli) válaszát köszönöm Gerőcs L.

gracia44 # 2012.06.21. 13:36

Szeretném megkérdezni, le lehet-e kulcsal zárni a lépcsőház és a lift emeletenkénti ajtaját, úgy, hogy az emeleti lépcsőházban és a lift pici folyosólyán lakások vannak, és ott lakók laknak emeletenként 1-1 lakás

  1. az ott lakó ki van zárva a "biztonságból",
  2. netán valami probléma van (tűz) a lépcsőházban a liftnél, szemétledobónál) az ott lakók mire kimenekülnek addigra lehet, hogy megfulladnak, jobbik esetben csak füst mérgezést kapnak, idegeségében nem tudja kulcsal kinyitni a lépcsőház, lift lezárt ajtaját
  3. az ott lakók is emberek az Ők biztonságuk nem fontos?
  4. le zárhatja- e bárki is ezeket az ajtókat, ha netán az ajtó másik oldalán lenne probléma onnan könnyű kijönni, mert ott kilincs van.

Kihez lehet fordulni, hogy azok a lakók is biztonságban érezzék magukat a lakásukban,akik ott laknak ( a ház gondnoka, és a képviselőt nem érdekli) válaszát köszönöm Gerőcs L.

ObudaFan # 2012.06.19. 08:35

Sima többségi döntés. De szerintem akár birtokvédelmi eljárást is lehet indítani a jegyzőnél.

Adam77 # 2012.06.18. 22:29

Kedves Hozzászólók!
Tanácsra lenne szükségem, az alábbiakkal kapcsolatban.

Egy 8 lakásos, háromszintes, kertes társasház lakói vagyunk. A (z osztatlan közös) kert egyik (északi és keleti fekvésű) részén évek óta gondozatlanul, szabályozatlanul nőnek a korábban odaültetett vagy csak „gazként” kinőtt fák, bokrok, cserjék. A túlburjánzott növényzet ritkítása már évek óta napirenden van, de a kérdés komolyabban csak mostanában (néhány tulajdonosváltás által) került elő. A munka szükségességét illetően erősen megoszlanak a vélemények. Mondanom sem kell, hogy az érintett (árnyékolt) felek szorgalmazzák, a társasház másik, napos, déli-nyugati fekvésű lakásainak tulajdonosai nem hajlandóak tudomást venni a mi gondunkról.

A fák az amúgy is sötétebb észak-északkeleti oldalra csoportosulnak, beárnyékolva így a lakások közel felét.
Továbbhaladva, a ház déli (fő)homlokzata előtt, pont az erkélyünkkel szemközt több lucfenyő található, melyeket korábban ültettek a ház régebbi lakói. Ezek mára annyira megnőttek, hogy már a mi legfelső szinten levő lakásunkat is beárnyékolják, a kilátást eltakarják. Az alattunk lévő két lakás még rosszabb helyzetben van, a fák benőnek az erkélyükre, a lakásuk egy barlanggal vetekszik, nappal is villanyt kell égetniük, sötét és barátságtalan az otthonuk. A fákról rengeteg szirom, gally, falevél – továbbá kellemetlen szag (akác) és a virágzásnak köszönhetően darázs is bőven jut erre az oldalra.
A ház oldala mentén szintén rengeteg fa, cserje van, egymáshoz túl közel ültetve (így még szépnek se mondhatóak). Mivel ez az oldal alig kap napfényt (pedig keleti tájolású), a falak könnyen penészednek, és az ide eső három lakásban folyamatosan sötét és hideg van.
Sajnos a ház másik felében lakók nem értenek egyet velünk a fák ritkításával (NEM teljes kipusztításával!) kapcsolatban, hiszen az ő lakásaikat süti a nap, a kilátásuk gyönyörű, és szeretnek naponta elsétálni a „szép” fák mellett (itt vezet a gyalogjárda a kaputól a lépcsőházig).

Az ügyben nem már egy ideje nem sikerült döntést hozni. Segítséget szeretnék kérni, mit tehetnénk, hogy mozduljanak a dolgok? Kinek áll jogában döntést hozni, sima többségi döntés tulajdoni hányadok alapján? Van valamilyen jogszabály az árnyékolással kapcsolatban, ha a fák a közös kertben vannak? Mivel ez komoly értékcsökkentő tényező, így nemcsak esztétikai kérdés, hanem erősen anyagi is. Tulajdoni hányadok alapján sajnos nagyon megoszlik a többség, nagyjából pont fele-fele arányú az állás, tehát erre nem alapozhatunk.

Mufurc_nagyon # 2012.06.15. 16:59

Kedves alovererus!

Az SzMSz-t a közgyűlés előtt
15 nappal kell kézhez juttatni a Ttv. szerint.

Ha jogkövetők szeretnének lenni ezt kell betartani.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

osmi # 2012.06.15. 08:38

Nem kell, de nyilván így korrekt és célszerű.