Kényszertörlés


Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.14. 08:34

Mert az összes bankszámlát fel kell tüntetni a cégjegyzékben. Nem lehet "titkos" számlát tartani.

drbjozsef # 2017.08.14. 08:21

Itt az adós a cég, hiszen a cégé volt a bankszámla. Azzal pedig az új tulajdonos rendelkezik, nyitott egy újat ugyan, bejegyezték, de a régit nem szüntette meg. Az új bankszámla bejegyzésével a régi fizikailag nem szűnik meg, nem? Azt el kellett volna intéznie az új tulajnak/banknak. Valaki mulasztott, de miért lett volna jogsértő a régi számlaszám töröltetése (ha közben lett bejegyezve új)?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.14. 06:22

Figyeljünk fel arra az apróságra, hogy nem létező bankszámlát nem lehet inkasszózni. Olyan számlát sem inkasszóznak, amely nem az adósé. Tehát a szóban forgó számla ma is létezik, és ma is az adós rendelkezik vele. Akkor viszont jogsértő volt a cégjegyzékből töröltetni.
Nem kerek ez a történet.

despak # 2017.08.13. 21:16

Köszönöm szépen, mindenesetre el fogok menni a bankba, a félreértések elkerülése végett.

drbjozsef # 2017.08.13. 19:45

Ha a korlátozott tagi felelősséggel működő céget a cégbíróság a kényszertörlési eljárásban törölte a cégjegyzékből, az a volt tag, aki a kényszertörlési eljárás megindulását megelőző három éven belül ruházta át részesedését, korlátlanul felel a cég hitelezőjének kielégítetlen követelése erejéig, ha a korlátolt felelősségével tagsági jogviszony alatt visszaélt vagy a részesedésének átruházásakor rosszhiszemű volt. Mentesül a tag a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az átruházás során jóhiszeműen és a hitelezői érdekek figyelembevételével járt el. Több tag felelőssége egyetemleges.

Visszaélés és rosszhiszeműség nem lehetett, és a hitelezői érdekeket is figyelembe vetted, hiszen ilyen nem is volt állításod szerint az átruházáskor.

Mindazonáltal _jogszerűen_ nem terhelhetnek ilyet a magánszámládra, de hát láttam én már bank esetében karón ügyintézőt. Az ilyen túlbuzgó bank sok minden meglepetésre képes.
Nekem pl. simán elveszítettek az ügyintézői pult és a szekrény 1 méteres távolságán az átutalási megbízásomat. Három nappal későbbi érdeklődésnél nem találták meg a mappában, miközben az ügyintéző bőszen bizonygatta, hogy még emlékszik is rám, el kellett volna mennie, ő sem érti, hogy hogy nincs a mappában. Hát, szublimált, minden bizonnyal.

Dr.Attika # 2017.08.13. 16:13

Nem fogják ráterhelni a magánszámlájára.

despak # 2017.08.13. 10:03

Ez így van, én a NAV-tól személyesen nem kaptam határozatot azt se tudom milyen követelésből áll össze az összeg -bár máshol meg azt olvastam hogy a NAV többé nem köteles előre tajékoztatni a végrehajtás/inkasszóról-, csak mivel még a bank nyilvántartásaban a cég régi címe szerepel én kaptam a banki tajékoztatót és a bankszámla kivonatot.Az utóbbiban azt irja hogy a számlatulajdonos köteles gondoskodni hogy megfelelő fedezet áĺljon rendelkezésre a bank esedékes követelései kiegyenlitésére, ellenkező esetben a számlatulajdonos bankszámla követeléseibe beszámítja.
Az eredeti kérdésem inkább arra irányult hogy mindenképp el akarom kerülni hogy ezt az inkásszót a bankom, tévedésből, vagy bármilyen más okból az én lakossági bankszámlára terhelje, főleg hogy már két éve nincs semmi közöm a céghez.

Dr.Attika # 2017.08.13. 09:25

Mert a NAV-nál még az a számla van nyilvántartva. A banknak kellett volna jelenteni a NAV felé a számla megszűnését, illetve az új számla nyitását. Egyébként miért aggódik ennyire. A leírtak alapján Ön bizonyosan nem kapott a NAV-tól semmilyen határozatot. A bank lehetett túlbuzgó, de azzal nem kell foglalkozni.

despak # 2017.08.13. 08:08

Újra néztem most már a cégközlönyben is. Ez a bankszámla már az üzletrész átruházása idején törölve lett mint a cég megszünő pénzforgalmi jelzőszáma. Most ezek után végképp nem értem hogy a Nav miért ez ellen a s6ámla ellen indította az inkasszót.

despak # 2017.08.13. 07:09

ÓbudaFan kérdésére válaszolva főleg az alábbi bekezdés miatt érdekel:

Ha a korlátozott tagi felelősséggel működő céget a cégbíróság a kényszertörlési eljárásban törölte a cégjegyzékből, az a volt tag, aki a kényszertörlési eljárás megindulását megelőző három éven belül ruházta át részesedését, korlátlanul felel a cég hitelezőjének kielégítetlen követelése erejéig, ha a korlátolt felelősségével tagsági jogviszony alatt visszaélt vagy a részesedésének átruházásakor rosszhiszemű volt. Mentesül a tag a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy az átruházás során jóhiszeműen és a hitelezői érdekek figyelembevételével járt el. Több tag felelőssége egyetemleges.

despak # 2017.08.13. 06:57

Az akkoriban lekérdezett cégkivonat szerint mellesleg az új tulajdonos nyitott egy új pénzforgalmi bankszámlát, csak hàt ugye a régi bankszámlám én már nem tudtam változtatni mert onnantól kezdve hogy lezajlott az üzletrész àtruházás nyilvànvalóan én már nem tudtam a cég nevében eljárni.

despak # 2017.08.13. 06:50

A cég be lett jegyezve a cégbíróságnal és az új tulajdonos és be lett jegyezve mint új ügyvezető erről kaptam végzés másolatot az ügyvédtől annak idején meg utána le is ellenőriztem a e-cégjegyzékben.

Dr.Attika # 2017.08.13. 05:31

Az is gond lehet, hogy valószínűleg nem lett bejelentve új ügyvezető, így a nyilvántartásban a kérdező szerepel még mindig. Egyszerűen leellenőrizhető a cegkozlony.hu oldalon a cég további története. Ha ez így van, akkor a kérdezőt terhelheti büntetőjogi, cégjogi és adójogi felelősség.

Szomorú örökös # 2017.08.13. 04:59

ObudaFan

Szerintem itt az lehet a gond, hogy a bankban nem jelentette át az új tulajdonos nevére a bankszámlát, de ettől még ha logikusan gondolkodunk, a régi tulajnak nem lehet belőle gondja, hiszen a kényszertörlés és a jelentős tartozás már nem az ő sara. De ez megint csak az én laikus véleményem.

ObudaFan # 2017.08.13. 04:28

Miért jelent az neked problémát, hogy a NAV a cég számlájára végrehajtást vezet?

despak # 2017.08.12. 18:10

Tisztelt fórumozók!

Segítséget/tanácsot kérnék a következőkben.

Közel 2 évvel ezelőtt névértékén eladtam üzletrészemet az akkor 7 éves egyszemélyes kft-ben,ezzel egyidejűleg lemondtam az ugyvezetői tisztemről az új tulajdonos/ vevő javára. A cég az eladás pillanatában tartozás és tehermentes volt, bár érdemi gazdasági tevékenység nem folyt.

Most úgy értesültem róla hogy a cég kényszertörlés alá került, hogy a Nav elindított egy jelentős összegű hatósági àtutalási megbizást az annak idején a cég nevére általam nyitott bankszámla ellen,ami ugye az eladás óta már nem volt aktív de az új tulajdonos nem szüntetett meg.

A bank ráadásul postán küldte ki a tajékoztatót igy az inkasszóról majdnem 2 hétel később értesültem igy már javában ketyeg a 35 napos határidő, sajnos ugyanebben a bankban vezetem a lakossági bankszámlámat.

Az adásvételi szerződéssel és alapítói határozattal tudnám igazolni a Nav felé hogy jó hiszeműen jártam el amikor eladtam az üzletrészemet, mivel a cég annak idején tarozásmentes volt és naprakész a könyvelés.
Viszont tartok tőle hogy kifutok a határidőböl igy az lenne a kérdés érdemes lenne egy ügyvédet felhatalmaznom aki a nevemben járjon el a Navnál, illetve el tudná érni hogy legalább felfüggesszék az in kasszót?
Végül, ha mégis megtörténik a baj és a Nav beinkasszolja az összeget, milyen jogorvoslati lehetőségem lenne?
Köszönettel
despak

ObudaFan # 2017.08.03. 12:47

Az visszafordíthatatlan, de legalább az eltiltást meg lehet úszni befizetéssel + fellebbezéssel.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.03. 11:48

Szerintem a kényszertörlési eljárás visszafordíthatatlan.

Gitta01 # 2017.08.03. 09:11

Bt , kényszertörlési eljárás alatt 30000ft követelést jelentett be a NAV,Bt.nek van ingatlanja és ingósága,ha 15 napon belül befizeti a 30000ft követelést a NAv-nak,viszem erről a 0-s igazolást a cégbíróságnak,van- e erre lehetőség,milyen formában és hogy ne menjen át felszámolásba?Illetve 15 napon belüli fellebezésnek van e értelme?

ObudaFan # 2017.04.22. 07:28

Polgári perbe követelheted tőle. Jelentősége van, hogy volt-e köztetek írásos szerződés, az pontosan mit tartalmazott, te mikor tudtad meg, hogy mi a probléma, és milyen lépéseket tettél (másik könyvelő, stb.)

Immaculata # 2017.04.22. 05:18

Bocsánat. Felelősségbiztosítása.

Immaculata # 2017.04.22. 05:18

A könyvelőnek is van biztosítása.

H. Csaba # 2017.04.21. 22:35

Üdvözlet!
Olyan kérdéssel fordulok önökhöz, hogy nekem kft-m van aminek az utolsó 2 év beszámolóját nem csinálta meg. Felszólítást kaptam h pótoljam ezt küldtem a könyvelőmnek és mondta h intézi. Nos ebből nem lett semmi. A cég kényszertörlés alá került. Erre sem reagált mit ismételten kiderült. Én didakta módon jártam a nav-hoz h segítsenek mindenben mert a könyvelőm semmit nem csinál. Jogerőre emelkedést és ügyintézés követően megcsinálta a könyvelő a bevallást. Nav ok és értesítettük a cégbíróságot h törölje a kényszertörlést. Méltányossági levelet is írtam. Mai napon megkaptam a választ h nem törlik az eljárást mert nem a megadott időben történt a pótlás. Így elbuktam az eddigi elért nívómat embereim elmentek tőlem tönkrement a cégem.
Kérdésem az lenne miként tudok eljárni a könyvelővel szemben mert nem fogom annyiban hagyni h tönkretett. Egyáltalán tudok e valamit is tenni? Válaszukat kérném a gmailos címemre küldeni mert nem kizárt hogy az illető is megfordul itt.
Nagyon köszönöm előre is segítségüket. Ha jogi személy és abban jártas válaszol annak különösen.
Köszönöm.

ObudaFan # 2017.03.25. 11:03

Ha van bejelentett követelés, de vagyon is van, amiből a követelés kielégíthetőnek tűnik, akkor felszámolássá alakul az eljárás. Bárki jelenthet be bármilyen igényt.

elfmage999 # 2017.03.24. 21:37

Kényszertörlés esetén ha a cég vagyona meghaladja a hitelezői igényt akkor tiltanak el?

A tagok jelenthetnek be hitelezői igényt a tagi hitelükre hivatkozva?

Más jellegű követelést jelenthet be tag a kényszertörlési/felszámolási eljárásban?