Végrehajtási okirat közjegyzői FMH nélkül


Rezeske # 2019.02.18. 19:31

Meggyőztem őket, hogy az egészet scanneljék be, ami el is készült.
A 25-ik oldalt is benyomták, ahol tanúkkal is aláíratták a dokumentumot.

1db PDF lett belőle, nincs 5Mb az egész, és kézzel van kitöltve. Ha ebbe is belekötnek, megy a panasz a felettesnek...a nyomtatványt már kitöltötték:-) :-(

rigoz # 2019.02.18. 19:22

@Rezeske: Eltérő a bírói gyakorlat ebben a körben, úgyhogy benne van ez a kockázat, viszont nem jogos.

(abba már Én is belefutottam, hogy a felesleges részek törlése nem tetszett bírának, arra még azt mondtam, hogy jól van, legyen neki karácsony, nyomtatnom úgy se kellett...)

Amúgy az egy .pdf-be mentés célszerű is, hajmeresztő lenne másképp. :)

Ami teljesen biztos, ha a beszkennelik mindet, bár Én biztos nem tenném, hanem hivatkoznék a kúriai döntésre, álláspontra is.

A panasz kezelése teljesen külön történik, bár nyilván értesülni fog róla a bíró, ámde

Fontos tudni, hogy a bíróság elnöke az ítélkezési függetlenség tiszteletben tartása okán csak kivételesen "szólhat bele" a bírák ítélkezésébe, így nem foglalhat állást különösen folyamatban lévő ügyben állást egyes intézkedések, pervezetési cselekmények szükségességéről, csupán azokkal összefüggésben nem is tehet jószerivel igazgatási intézkedést.

Azonban például téves jogalkalmazás esetén elrendelhet továbbképzést, mint a csoportvezető elöljárója kezdeméynezheti a joggyakorlat-egységesítés céljából értekezlet összehívását stb.

Ettől függetlenül az ilyen nem feltétlen rosszhiszemű, hanem csupán helytelen jogalkalmazás felszámolására közép- és hosszú távon azért vannak eszközei így is...

Bírósági titkár tárgyaláson kívül és annak előkészítése érdekében a bíró hatáskörében az elsőfokú bírósági eljárásban, önálló aláírási joggal teljes jogkörrel eljárhat és meghozhat minden határozatot, főszabályként az ítélet, a kizárólag tárgyláson hozható határoztatok és az ideiglenes intézkedést elbíráló határozat kivételével.

Emellett külön jogszabályban meghatározottak - különösen hiánypótlási felhívás kibocsátása, keresetlevél visszautasítása, iratok megküldése, idézés/értesítést kibocsátása, áttételt elrendelő végzés stb., továbbá a saját és az általa is meghozható határozatai kiegészítése - szerint egyes határozatok meghozatala és előkészítése körében, önálló aláírási joggal, de (annak, aki mellé be van osztva) bírói irányítás és felügyelet mellett (a bíró tehát a határozatokhoz kötöttség (nincs kötve a bíróság az egyoldalú kérelmet elutasító határozathoz, illetve valamennyi végzéshez, azokat - fellebbezhetők esetén felterjesztés előtt - megváltoztathatja, illetve visszavonhatja, de a valamely határnaphoz kötött cselekmény érintő végzést kizárólag a határnap előtt változtathatja meg) szabályainak megtartása mellett visszavonhatja és megváltoztathatja az ügyintéző döntését) eljárhat.

A tárgyalást azonban csak bíró tarthat (tárgyaláson kívüli meghallgatást megtarthatja azonban bírósági titkár is).

Rezeske # 2019.02.18. 19:10

Kedves rigoz,

nem győzünk köszönömöket küldeni Neked:-)

Tanácskoztunk itt közben skype-on tesómmal, és ara jutottunk, hogy:

  • nem fogják mind a huszonX-oldalt bescannelni, hivatkozva arra, amit írtál, a Kúria döntésére,
  • azon lapokat,amelyeken adat van, bescanneljük, pdf-ként 1 dokumentumban elmentik, és beküldik a nyomtatványkiöltővel.

Nem áll fenn annak veszélye, hogyha nem küldik be az összes, még üres oldalakat is, akkor megint vissza fogják dobni?
Mert az idő egyre telik, és nem ismételném önmagunkat, mennyi pénzükbe kerül ez nekik..

agy inkább azt javasolnád, hogy a biztonság kedvéért inkább scannelje be az összes oldalt, úgy küldjék be, és vele párhuzamosan a panasztis tegyék meg?

Egyébként nem bíró írta alá, hanem egy bírósági titkár, de gondolom, ez semmit nem jelent esetünkben...

rigoz # 2019.02.18. 19:03

@Rezeske: Panaszt az OBHGEPI_ELNOKIU03 azonosítójú űrlapon, illetve ahhoz csatoltan lehet benyújtani, mely az elnöki igazgatási ügyek elektronikus nyomtatványai menüpontban található.

A panaszt 30 napon belül kell elbírálni - azonban e határidőben, a bejelentő értesítése mellett legfeljebb 60 napra meghosszabbodhat - és a vizsgálat lezárultát követően a bejelentőt haladéktalanul tájékzotatni kell a vizsgálat eredményéről, a megtett intézkedésekről, illetve a

A járásbíróság elnöke által a panaszra adott válasz felülvizsgálata is kérelmezhető - 6 hónapon belül a közlésétől számítva -, mely alapján a panaszt a felettes törvényszék elnöke

A bírósági elnökök panaszkivizsgálási jogkörüket, kötelezettségüket átruházhatják a bíróság elnökhelyettesére, illetve más igazgatási vezetőre (csoportvezető, csoportvezető-helyettes), illetve egyes igazgatási feladatokkal megbízott bíróra is.

Törvényszéken az elnöki igazgatási jogokat és kötelezettségeket gyakorolhatja elnöki bíró, főosztályvezető, osztályvezető, szakági kollégiumvezető és kollégiumvezető-helyettes is gyakorolhatja.

A járásbíróság igazgatási feladatokkal megbízott bírájának, csoportvezetőjének, illetve cspoportvezető-helyettesének elbírálási körébe utalt panasz kezelését az adott bíróság elnöke vagy kivételesen elnökhelyettese gyakorolja, gyakorolhatja az egyébként a felettes törvényszék elnökhelyettesét illető felülbírálati jogkört és kötelezettségét.

Igen, be kell küldeni az alább részletezett módon.

Fontos, hogy a keresetnyomtatványon jelezni kell a megfelelő rublika kitöltésével a költségkedvezmény igénylésének szándékát, ami a papír alapon kitöltött nyomtatványról szkenneléssel készített másolat beküldésével is történhet.

A költségkedvezményi kérelem előterjesztésével úgy kell tekinteni - ha nem utasítják, akkor is az elutasító döntés jogerőre emelkedéséig és végrehajthatóvá válásáig (fellebbezés hiányában a fellebbezés elteltét követő napig, eredménytelen fellebbezés esetén a fellebbezés alapján az elutasító végzést helybenhagyó végzés ), illetve az azt követő legalább 8 napig az illeték meg nem fizetésére hivatkozni, amiatt a keresetet visszautasítani (érdemi vizsgálat nélkül elutasítani) nem lehet.

Rezeske # 2019.02.18. 18:52

A linken is látható, megadott szövegben,ahol hivatkozik a 4.sz. végzésre, abban a végzésben ez szerepelt:

"iránti perében a bíróság felhívja a felperest, hogy keresetlevele alábbi hiányait tizenöt napon belül pótolja:

  • keresetét a mellékelt, jogszabály által előírt formanyomtatványon terjessze elő (ez megvolt, pdf-ben, géppel kitöltve, nem kézzel, csatolva.)
  • keresetére rójon le a végrehajtási ügyérték (xxxyyyyy,- forint) 6%-ának megfelelő összegű eljárási illetéket, elektronikus úton."
    • > itt azt hiszem, kértek valami költségmentességet, vagy mit, de talán fizettek is, nem tudom pontosan.
Rezeske # 2019.02.18. 18:49

rigoz,
nagyon köszönöm,amit eddig írtál, testvérem nevében is.
Közben kitöltötték kézzel azt a pdf-et, amit az általam feladott linken is látsz.
Akkor ezt most scanneljék be, mentsék el pdf-ként, és küldjék be ezzel az Általad is ismételten jelzett OBHGEPI_P23-csomaggal?

Hogyan kell panaszt benyújtani elektronikusan? Egyáltalán lehetséges?

Mert ez így elfogadhatatlan, amit művelnek, és rengeteg pénzről van szó, kis keresetűekről lévén szó....

Nagyon köszönöm, köszönjük...

rigoz # 2019.02.18. 18:41

@rezeske: Nincs olyan szabály, hogy akár a keresetlevél nyomtatványt, akár más iratot csak és kizárólag .pdf fájlformátumban lehetne benyújtani.

Az OBH által elfogadottként megjelölt, valamennyi fájlformátumban be lehet nyújtani és azt a bíróság köteles befogadni és szabályszerűen előterjesztettnek tekinteni.

A keresetlevél esetében kizárólag a formanyomtatványhoz kötöttség megtartottsága kell kétséget kizáróan megállapítható legyen, mely történhet akár úgy is, hogy a papír alapon kitöltött nyomtatványt szkenneli be és küldi be a másolatát a felperes, akár úgy is, hogy nyomtatás nélkül szerkeszthető formában kitöltött keresetlevél nyomtatványt küldi be.

Sőt a Kúria kimondta, hogy nem tekinthető megsértettnek a formanyomtatványon benyújtás kötelme, hogyha a fél a nyomtatvány szükségtelen, ki nem töltött részeit elhagyja, illetve törli.

Az ÁNYK segítéségével az OBHGEPI_P23 azonosítójú űrlaphoz csatoltan, támogatott fájlformátumban kell a fentiek szerint benyújtani bármely elfogadandó, azaz csatolható fájlformátumban.

Minden ezen felüli követelmény támasztása önkényes és hatályon kívül helyezést/megváltoztatást, illetve akár még felelősségre vonást is eredményezhet a bírónak.

Én biztos, hogy erre szabálytalanság miatti kifogással élnék és a bíróság elnöke irányában is panasszal élnék, sőt megfontolnám az átosztás indítványozását is, de szigorúan kihangsúlyozva, hogy azt a Büsz. felhatalmazása alapján kéretik megtenni hivatalból, munkaszervezési jogkörben és nem kizárási ok, elfogultság címén.

Tehát azt, hogy ezen indítvány, nem minősül kizárási indítványnak, kizárási ok (ügy)fél általi bejelentésének.

Rezeske # 2019.02.18. 18:25

Most akkor a linken megadott pdf-et nyomtassuk ki, töltsük ki, scanneljük be aláírás nélkül, mivel elektronikus, és adjuk fel megint valami segédprogrammal?

Rezeske # 2019.02.18. 18:23

Ez van a szövegben, persze, a személyes részeket kiszedtük belőle:

https://ibb.co/kqHvfyP

Rezeske # 2019.02.18. 18:20

Bocsánat, ha dühös vagyok, nem Felétek irányul.....Kedves rigoz, mi annak is örülnénk, ha a tesómnak egyelőre felfüggesztenék a végrehajtását..Elkezdtük még decemberben, beadtuk, iktattuk, lefűzték, olvasták, mittudomén, itt van mindjárt március, és nemhogy nem történik semmi, de folyamatosan erre a francos hiánypótlásra szólítják fel.....Nekik ez rohadt sok pénzük bánja, mármint tesóméknak, ezt a szórakozást, amit művelnek.....
Ma este, még egyszer, utoljára beadjuk, ha megtudom valakitől, pontosan mit és hogy csináljunk, de ettől kezdve a bíróságot is bepereltetem tesómmal.....

Rezeske # 2019.02.18. 18:18

Most akkor mi a fenét kell csinálnunk?Megint töltsenek ki egy pdf-et? És azt mivel küldjék be? Milyen keretprogrammal?

rigoz # 2019.02.18. 18:16

@Rezeske: Szabálytalanság miatt kifogást kell emelni, illetve, ha valóban visszautasítják a keresetet, akkor fellebbezni kell ellene.

Nincs jogszabályi alapja ugyanis ennek a felhívásnak.

Emellett panasszal lehet fordulni még ezen felül a bíróság elnökéhez.

Rezeske # 2019.02.18. 18:14

Ezt a dilettáns bandát.....nem Rátok gondolok, nehogy félreértsétek....
2 vagy lassan 3 hete beküldte tesóm elektronikusan, amit hiánypótlásban bekért a Bíróság, erre ma reggel jön az értesítés, hogy amit beküldtünk, úgy,ahogy le van írva, nem tudják kinyomtatni, ezért küldjük be újra...ha 15 napig nem teszem meg, a keresetet elutasítják..Közben lassan megint itt a fizetés, megint egy rakás pénzt elvisznek tesómtól kvázi jogtalanul..
Nagyon dühös vagyok....

Vendi23 # 2019.02.07. 17:39

Segítségetekkel sikerült a levelet helyesen értelmezni, és a kérdéseimre köszönöm a válaszokat!

gerbera317 # 2019.02.07. 10:47

Még abból is van kimenekedés az Fmhtv. 32. § szerint, de való igaz, hogy annak már költségei vannak.

Vendi23 # 2019.02.07. 10:40

Azért írtam a lesben állást, mert ha hosszabb időre elutazom, és közben újra jön egy ajánlott levél, nem tudok róla, nem mondok ellent 15 napon belül, akkor jön a végrehajtás.

gerbera317 # 2019.02.07. 09:45

halálomig kell lesben álljak?
Ha neked az, hogy a kaputelefonon, a levélszekrényen, a lakásajtódon szabályszerűen fel legyen tüntetve a neved, meg a tértivevényes iratokért elmész a postára "lesben állás", akkor igen.
az örököseimet is 'zaklathatják'?
Elméletileg igen. De ha téged nem zalkatnak, akkor őket sem. Vedd észre, hogy ez egy - kvázi bevallottan - elévült követelés, amivel egyszer bepróbálkoztak, lenyelve annak költségeit. Szerinted mennyi az esélye, hogy még költenek erre? Főleg úgy, hogy a haláleset észlelése és az örökösök felkutatása is munkával és költséggel jár?

Vendi23 # 2019.02.07. 08:16

Még egy utolsó kérdésem lenne. Ha velem valami történne az örököseimet is 'zaklathatják'?

Vendi23 # 2019.02.07. 07:38

Igen, köszönöm, résen vagyok. 2009-es ügy, halálomig kell lesben álljak?

drbjozsef # 2019.02.07. 06:25

Vendi,

oligaliga válaszára vonatkozott az "Örülj."

A "de csak módjával" meg arra, hogy a tartozás nem szűnt meg, bármikor indíthat az EOS egy új fizetési meghagyást, hátha annak nem mondasz ellent. Szóval figyelj.
(Esélye minimális, de nem lehetetlen)

Vendi23 # 2019.02.06. 20:15

Köszönöm!

oligaliga # 2019.02.06. 19:01

Vendi23

Ha visszaolvasol pár oldalt, megérted.

Az ellentmondás után a hitelezőnek kellett volna kereset benyújtania, de nem tette. A per ezért megszűnt. A megszüntető végzés jogerős, és amit abban kötelezettségként megállapítottak, azt végre lehet hajtani (legnagyobb valószínűséggel a csökkentett illetéket hajtják be a hitelezőn).

Vendi23 # 2019.02.06. 18:52

Tisztelt Sándor! Miért örüljek? Szeretnék! De a levélben végrehajtható áll. Akkor most várhatom a végrehajtókat? És miért nem értesítettek hogy per folyik ellenem, pedig egyszer már megszüntették?

Kovács_Béla_Sándor # 2019.02.06. 18:01

Mit csináljak?
Örülj. De csak módjával.

Vendi23 # 2019.02.06. 17:31

Sziasztok! Hátha valaki tud segíteni. Kaptam a Mokk-tól egy fizetési meghagyást, amire ellentmondtam. Majd a bíróságtól egy végzést, hogy az Eos ellenem indított perében az eljárást megszünteti. Azutaán semmi nem jött. Mai napon egy sima levél jött a bíróságtól, hogy ez ellenem indított perben a ... számú végzés jogerőre emelkedett és végrehajtható. Mit csináljak? Volt per? Nekem miért nem szóltak??