Elévülhetett - e a tartozásom?


tothitel # 2020.06.29. 13:27

Közben találtam egy nagyon komplex ügyet, amiben szintén arról volt szó, hogy milyen végrehajtói cselekmény szakítja meg az elévülést. Ebben az ügyben az adós elévülésre hivatkozott, a végrehajtó pedig cáfolta arra hivatkozva, hogy az öt éves időszak alatt készítettek egy olyan papírt, amivel Angliában is végre tudták volna hajtani az adóson a tartozását. Az ügy egészen az alkotmány bíróságig ment és habár első fokon az adós vesztett és azt mondta a bíróság, hogy nem évült el emiatt a "végrehajtói" cselekmény miatt, a másodfok megváltoztatta az elsőfok határozatát, amit a legfelsőbb bíróság és a kúria is helyben hagyott azzal, hogy a a VHT törvény valóban nem részletezi, hogy mi a végrehajtói cselekmény, ezért ezt a bíróságok dönthetik el és ez nem minősült olyan cselekménynek, ami a tartozást behajtotta volna. Ezt helyben hagyta a kúria is, majd az alkotmány bíróság vissza dobta az ügyet, ergó ez lett a végszó, az adós nyert, elévült, hiába a papír tologatás a végrehajtó részéről. Ez alapján én azt remélem, hogy hiába írogat a végrehajtó 5 évente egyszer vagy többször, az nem szakítja meg az elévülést, mert az nem konkrét végrehajtói cselekmény, amivel bármit is végrehajtana.

Továbbá kérdés, hogy a lakcímem nem ismerése eredményezheti-e a végrehajtói jog nyugvását?

Itt a dokumentum: http://public.mkab.hu/…fe20037db84/$FILE/3229_2017%20AB%20végzés.pdf

gerbera317 # 2020.06.29. 12:17

amolyan fizetési emlékeztető, amit tegyük fel, hogy évente kiküldött a legutolsó lakcímemre, hogy fizessek, az elegendő-e az elévülés megszakításához
Elegendő. Minden olyan cselekmény, ami a követelés behajtásának előmozdítása érdekében történtik, végrehajtási (nem végrehajtói!) cselekmény. E tekintetben már az is végrehajtási cselekmény, hogy leporolják az aktát, és erről hivatalos feljegyzés készül.

tothitel # 2020.06.29. 12:03

Tisztelt Fórumozók!

A kérdés:

Először követeléskezelőhöz, majd közjegyzővel bírósági végrehajtónak adta át a bank több, mint 5 évvel ezelőtt a tartozást. A végrehajtó még akkor több, mint 5 éve írt levelet, hogy fizessek, sajnos nem tudtam. Szintén több, mint 5 éve munkabér letiltást kért, de addigra már nem dolgoztam sehol sem. Bejelentett lakcímem már nagyon régóta nincsen.

Tudtommal annak ellenére, hogy a tartozásomra a régi PTK vonatkozik, mégis lehetséges az elévülés, mivel a jogosult, a bank, átadta a tartozást bírósági végrehajtónak és innentől más szabályok vonatkoznak az elévülésre, mint a még bírósági végrehajtónak át nem adott tartozásokra. Nevezetesen, ha jól tudom, innentől az, hogy a bank vagy valami követeléskezelő írt volna levelet, az már nem szakította volna meg az elévülést de lehet, hogy tévedek. Elvileg, ha jól tudom, innentől már csak a végrehajtói cselekmények szakítják meg az elévülést, ami azt jelenti, hogy habár a tartozás maga nem szűnik meg, de 5 év eltelte után, amennyiben nem történt semmilyen végrehajtói cselekmény, kérhetem a bíróságot, hogy elévülés miatt szűntessék meg a végrehajtást és gyakorlatilag onnantól nem lehet majd végrehajtani a tartozást és nem kell többet fizetnem, nem tudnak több pénzt erre a tartozásra levonni a számlámról, fizetésemből. Más szóval, onnantól olyan, mint ha nem lenne tartozásom. Első kérdésem, hogy ezt jól tudom-e?

Második kérdésem az, hogy mi minősül végrehajtási cselekménynek leszámítva azokat amikről tudok: a közjegyzőnél a tartozás érvényesítése, fizetés letiltás, bankszámla inkasszó, végrehajtói ingó vagy ingatlan foglalás, a tartozás közös megegyezéssel történő módosítása (ez elvileg csak az új PTK-ra vonatkozik, tehát rám elvileg nem).

Harmadik kérdésem, hogy ilyen cselekmények több, mint 5 éve nem történtek. Viszont, a végrehajtó nem tudja a lakcímemet, mert nincs, és hol itt lakom, hol ott. Hivatkozhat-e az elévülés nyugvására azért, mert az alatt az öt év alatt nem tudta a lakcímemet és ez jelentheti-e azt, hogy nem évült el a tartozásom?

Harmadik kérdésem, hogy egy sima végrehajtói fizetési felszólító levél, mint amolyan fizetési emlékeztető, amit tegyük fel, hogy évente kiküldött a legutolsó lakcímemre, hogy fizessek, az elegendő-e az elévülés megszakításához vagy ez nem minősül végrehajtói cselekménynek?

Nagyon köszönöm a segítséget!

Történet röviden, akit érdekel:

Van egy tartozásom, ami egy Svájci Frankos hitelből ered, ami beleszámítva a szerződés felmondásáig befizetett részleteket, az eredetileg felvett hitel kb. háromszorosára dagadt, ezért egyszerűen képtelen voltam fizetni, mert a havi törlesztő már magasabb volt, mint a teljes havi jövedelmem. A válság kirobbanása előtt évekig pontosan fizetettem és a szerződés felmondásáig az eredetileg felvett összeggel kb. megegyező törlesztőt már befizettem. Kértem tőlük részletfizetési lehetőséget azt remélve, hogy az addigra kb. háromszorosára hízott tartozást most már a szerződés felmondása miatt Forint alapon, esetleg az eredeti futamidőt lényegesen megnyújtva, alacsonyabb havi részletekben fizethetem. Ezt a bank elutasította és az egyetlen ajánlat amit tettek az volt, hogy a tartozást megfizethetem részletekben úgy, hogy arra újabb kamatot számítanak fel, amivel kb. a négyszeresére nőtt volna a tartozás és így a havi törlesztő még magasabb lett volna, mint a szerződés felmondása előtt. Nem volt tehát kérdés, hogy szimplán nem tudtam eleget tenni az ajánlatuknak. A bank értékesítette a fedezetet, amit olyan nyomott áron adott el, hogy továbbra is az eredetileg felvett hitel kétszerese volt a tartozásom úgy, hogy a fedezetet eladták és előtte amit éveken át fizettem, az már kb. annyi volt, mint a felvett hitel. Tudom, hogy ez nem a bank szándékos játéka, hanem egyszerűen így alakult a Svájci Frank árfolyama.