Végrehajtási jogi fórum


kiváncsiskodo vagyok # 2012.07.05. 14:21

Az ügy nem egyszerű, mert a foglalás ellen az adós fia igénypert kezdeményezett, e igényperben az adós felesége aki a hallgatóság között foglalt helyet kérdés nélkül elő adta hogy a lefoglalt összes ingóságokat értékesítetté. A bíró jelezte az ügyészségnek a zártörést ami miatt az igénypert felfüggesztette a bíró. E zártörés közben folyamatában a végrehajtó a lefoglalt ingóságokra árverést tartott s mivel e második árverés sikertelenül végződött a lefoglalt ingóságokat az adósnak vissza adta, s figyelembe sem vette hogy a végrehajtást kérő korábban írásban kérte az árverésen kívüli vásárlás lehetőségével élni kíván.Az ügyészség hivatali visszaélés megalapozott gyanúja miatt a végrehajtó ellen vizsgálatot folytatott. Az ügyben sem zártörés sem hivatali visszaélést nem tárt fel a vizsgálat. A bíróság ezért kötelezte a végrehajtót az eredeti állapot helyre állítására s az ingóságokat 1/4 összeg fejében adja át. Ennek nem tud eleget tenni a végrehajtó mert az ingóságok már nincsenek meg. Sokan azt állítják egy összejátszás volt e ügyben a végrehajtó a vizsgálatot folytató személyeket is lefizethette. A végrehajtó azt mondja Ö nem okozott kárt nekem. Nagyon várom a fentiekre a tanácsokat válaszokat. E ügyben az Igazságügyi Miniszter Úrnak megküldtem panaszomat, aki arról értesített hogy a legfőbb Ügyész Úrnak küldte meg az ügyet a felülvizsgálat folytatása végett.

gerbera317 # 2012.07.05. 12:59

Tudom, hogy sértve érzed magad, de:

Aki lakást vásárol, költözik, vagy munkahelyet vált, esetleg végrehajtás indul ellene, vagy éppenséggel megházasodik, annak fenekestül felfordul az élete, ami, ha elvonult a változással járó ár, idővel szépen rendeződik. Neked ez az egész egy pöx parkolással indult. Pervesztes lettél, az ítélet ellenére kötötted az ebet a karóhoz, hát végrehajtás lett belőle. A bírósági végrehajtás során állami kényszerrel is el kell érni, hogy a pénzfizetésre kötelezett adós teljesítse a kötelezettségét. Az állami kényszer elsősorban az adós vagyoni jogait korlátozhatja, kivételesen az adós személyiségi jogait is érintheti. Na, te ebből a vagyoni korlátot tapasztaltad meg egy kicsit erősebben, de még nem törvénysértő mértékben. Hamarosan minden rendbe jön. Te meg okosabb lettél egy tapasztalattal.

keba64 # 2012.07.04. 22:47

Gerbera, te egy nagyon bölcs ember vagy...

gerbera317 # 2012.07.04. 21:41

kíváncsiskodó

Mivel a lefoglalt ingóságokat az adós őrizetében kell hagyni, ezért azok nyilván azért nincsenek meg, mert az adós elfaxolta őket valahová. Az eredeti állapot helyreállítása nyilvánvalóan az adós érdeke, úgyhogy adja elő az ingóságokat, és máris meglesznek.

Ha nem egészen ezt a választ vártad, akkor add elő a kérdésedet értelmesen, és akkor talán értelmes választ is nyerhetsz.

gerbera317 # 2012.07.04. 21:30

Majd visszakapod.

Én is kérdezek valamit: Pervesztesként talán valami másra számítottál? Nem vetted komolyan a bíróság ítéletét? Most már akkor tudod...

keba64 # 2012.07.04. 18:01

Köszönöm, Gerbera! Tényleg egyetlen, félénk kérdésem van már csak: az senkit nem érdekel, hogy így a TELJES fizetésem a végrehajtónál landol? 2*53.000 forint. Közalkalmazottként ennyi, más jövedelmem semmi...

kiváncsiskodo vagyok # 2012.07.04. 15:26

Ha a bíróság kötelezte az önálló bírósági végrehajtót arra hogy az eredeti állapotot állítsa vissza és adja át azt a végrehajtást kérő részére, ami nem tud teljesíteni a végrehajtó mert a lefoglalt 867.535 forint érő ingóságok már nincsenek meg.Ez esetben kártérítési pert kell e indítani a végrehajtó ellen? Aki azt mondja Ö nem okozott kárt. Most okozott vagy nem? A bíróság kötelezését nem tudja teljesíteni a végrehajtó. Ez esetben mi az eredményes törvényes eljárás?

gerbera317 # 2012.07.04. 14:51

Azért kérdezi a bankszámla-számodat, mert oda csak az onnan leinkasszált összeget utalja vissza, ha van ilyen. Az egyéb úton befolyt összegekről neked kell nyilatkoznod, hogy hová kéred vissza.

keba64 # 2012.07.04. 10:56

Üdvözletem mindenkinek! Lehet, hogy csak a ius murmurandi, de kérdés is: sok év után parkolócég behajtója jelentkezett, villámgyors végrehajtás kérés. Ok, fellebbeztem, elutasítva. Végrehajtó akcióban. Innentől érdekes a történet: kiküld egy papírt, hogy az előző napokban csődbe ment takarékszövetkezeti számlára utaljam a pénzt, utána kapom a banki levelet kapok, hogy inkasszót tetetett az egyetlen számlára, aztán kinn hagy egy végrehajtói lapot a kapun,egyidejűleg levonat a MÁK-nál a béremből. Ma felhívtam és csak annyit mondott, hogy igen, így kellett tennie, majd ha duplán vagy triplán beérkezik a pénz, szól, hogy adjam meg a számlaszámom, és a fölösleget visszautalják... Kérdem én: ha lenne két számlám, azt ugye kinyomoznák? Így hogy egy van, nem derül ki, hogy ONNAN szedik le duplán a pénzt???

bezi77 # 2012.06.26. 14:10

Szép napot!Nekem lenne egy olyan gondom hogy 91000ft tartozásom van próbáltam fizetni a részletet de sajnos 3 hónapja egy fillért sem tudok fizetni.már behajtás előtt állok amit nagyon szeretnék elkerülni.Azt tudni kell hogy 4 gyerekes anyuka vagyok igen nehéz helyzetben sajnos van hogy azon kell gondolkodni a kenyeret vagy a tejet vegyem na de ez van én gyesen voltam a férjem nem kapot munkát még alkalmi munkái vannak de az édes kevés így most jun .-ban átírattam a gyest a nevére és bejelentkeztem a munkanélkülibe rem hamar lesz állásom akár közmunka is az egyik gyermekem tavaly 3 évesen 2 szívműtéten esett át 5 hónapot töltött Budapesten és csoda hogy élve maradt.Valamint van egy INR mérő készülék amihez az indikátor36000ft és nincs segítség és még az állam sem támogatja de ez neki létt kérdés mivel syncumárt szed. nem áll szándékomban nem fizetni és hazudni sem de nem hiszem hogy nem lehetne valami olyan megoldást találni hogy mind a két félnek jó legyen .jó lenne azt a kevés szegénységem megtartani amim van.Az a baj hogy a kamat kamat hátán igy esély nincs hogy kikavarodjon belőle az ember. kérem ha valaki tud valami megoldást segítsen.Köszönöm

zolle # 2012.06.25. 18:33

ius latratus !

  1. Tényleg elteltek úgy az évek, hogy semmi nem történt !
  2. Nem én térek most magamhoz hanem ők! Én már valahogy rendeztem volna ha legalább egy levelet küldtek volna! Azt azért hozzáteszem, hogy az az 1200000ft-ból a töketartozásom az 680000ft! Tehát ez felett az mindenféle költség!
  3. A "mindenféle" költségek elengedésére adjak be kérelmet???

Köszi a segítséget!

ius latratus # 2012.06.25. 16:35

zolle

"A mai napon kaptam egy végrehajtói levelet miszerint a fizetésem 33%-át tiltsa le a munkáltatóm a fizetésemből! A végrehajtást kérő a Díjbeszedő Faktorház Zrt. aminek még a nevét sem hallottam ! "

Ők azok, akik megvásárolták a BB követelését. (és most az elején le kell szögeznem, hogy a 6-7 év csendet azért nem hiszem el)

"A lényeg az az hogy mit tehetnék hogy ne tiltsák le??"

Amit tehettél volna, azzal már elkéstél. Vagy túl késő elkezdeni...

"Minimálbéres (br.93000ft) dolgozó vagyok a helyi önkormányzatnál 4 kiskorú gyermekem van élettársi viszonyban élek párom gyesen van lakásunk hiteles.Lehetséges-e az hogy figyelembe veszik ezeket a dolgokat és enyhítenének vagy valami???"

A végrehajtó nem szociálisan érzékeny ember - általában. Figyelembe csak akkor, s olyan mértékben veszi, amennyi a kötelezettől elvárható. Tehát: bemész hozzá, s vagy jkv.-be mondod (vagy már elkészített dokumentummal mégy be eleve), hogy megkeresed (megkerested) a végrehajtást kérőt hogy engedélyezze számodra egy bizonyos fix havi törlesztő részlet fizetését mindaddig, amíg a követelés összege teljesítetté nem válik. Erre vagy kapsz választ, vagy nem, ugyanis a Faktorház már biztos kielégítést kap a jövedelmed meghatározott részéből, s nem tuti, hogy csak azért kéri a vh. felfüggesztését, mert egy rossz adós most tér magához. Egészen pontosan: későn tér magához. Megint más úgy alkupozíciót keresni, hogy még nem tart sehol az ügy, s megint más akkor, mikor a jövedelmed X %-át tiltja a végrehajtó.

"Ha a 33%-át levonják akkor még plussz rájön a behajtási jutalék (azaz 10% áll a levélben),és akkor 43% lesz levonva vagy ezt nemértem. Meg amugy is azon gondolkodtam , hogy a teljes összeg ami a levélben van az közel 1200000ft, amit ha a fizetésem 33%-ával számolok havonta akkor azt vagy 8 évig vonják. Megéri ez nekik? Mi van akkor ha leszámolok az inkább dolgozom feketén? Mit tudnak csinálni?? "

Nem, a 33%-ban már benne van a jutalék. Az van, hogy először a végrehajtó költségét fizeted, s talán majd pár hónap múltán a követelést... Ha leszámolsz, s "feketén" kezdesz dolgozni, akkor a végrehajtó bizony a hitellel terhelt házadra biggyeszt széljegyen igényt, s akkor a hiteleződ felmond(hat)ja a szerződést, ami nagyobb gond lenne. Örülj, hogy tiszta a tulajdoni lapod, s -egyelőre legalábbis- megelégszik a fizetésed meghatározott százalékának levonásával. Ha feketézni kezdesz, akkor kénytelen lenne tovább kutakodni... Igaz, azt innen neked én nem állíthatom, hogy nem végez párhuzamosan egyéb vh-i cselekményeket, megtehetné.

Nem tudom, mennyi a nettó jövedelmed 33%-a, de ha több, mint amennyit az esetleges kérelmedben vállalni tudnál, akkor ne nagyon reménykedj. Azért a késedelmi kamat, egyéb költségek vonatkozásában egy kérelmet én megpróbálnék. A Faktorház töredék-áron vásárolta meg a követelést, talán enged.

zolle # 2012.06.25. 15:20

Tisztelt fórumtagok!
A történet a következő! Valamikor kb 10 éve vettem fel a Budapest Banknál 600000ft személyi kölcsönt! Természetesen úgy mint sokan mások én sem tudtam fizetni! Kb 6-7 éve se híre se hamva nem volt a dolognak nem jelentkeztek nem küldtek levelet sem . A mai napon kaptam egy végrehajtói levelet miszerint a fizetésem 33%-át tiltsa le a munkáltatóm a fizetésemből! A végrehajtást kérő a Díjbeszedő Faktorház Zrt. aminek még a nevét sem hallottam ! A lényeg az az hogy mit tehetnék hogy ne tiltsák le?? Minimálbéres (br.93000ft) dolgozó vagyok a helyi önkormányzatnál 4 kiskorú gyermekem van élettársi viszonyban élek párom gyesen van lakásunk hiteles.Lehetséges-e az hogy figyelembe veszik ezeket a dolgokat és enyhítenének vagy valami??? Ja és még egy kérdés: Ha a 33%-át levonják akkor még plussz rájön a behajtási jutalék (azaz 10% áll a levélben),és akkor 43% lesz levonva vagy ezt nemértem. Meg amugy is azon gondolkodtam , hogy a teljes összeg ami a levélben van az közel 1200000ft, amit ha a fizetésem 33%-ával számolok havonta akkor azt vagy 8 évig vonják. Megéri ez nekik? Mi van akkor ha leszámolok az inkább dolgozom feketén? Mit tudnak csinálni?? Legyenek szívesek segítsenek mert nagyon elvagyunk keseredve ! Az össz havi bevételünk 130-150 ft ebből fizessem a lakáshitelt meg a rezsit meg még vonjanak le az akkor nem is eszünk vagy , hogy gondolják??? Válaszokat előre is megköszönöm !

kfgabri # 2012.06.25. 12:30

Kaptál a teljesítés után igazolást, hogy köszönik a részvételt, egyéb követelésük nincs?
Ha nem, óvatos lennék az elévüléssel, mert lehet, hogy ők évekig generálgattak felszólításokat az általad bejelentett lakcímre.
Először azonban tisztázzuk: amikor fizettél, azt hogy bevételezték?

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.25. 12:30

Valószínűleg elévült.

barki # 2012.06.25. 12:14

10 után.

2000 évben kaptam banktól felszólítást hogy tartozom.
Nem volt nagy összeg, de már nem laktam a címen, és annó egyeztettem a bankkal a tartozás miatt. Mint kiderült,
a tartozást kiegyenlítettem, de a kezelési költséget nem/?/, és ez az évek folyamán a behajtó cég szerint
200 000 ft-ot jelent, mit behajtani szeretne. Én több mint 10 éve semmilyen értesítést nem kaptam erről. Fizetnem kell ?

Köszönettel várom a választ.

dubisubi (törölt felhasználó) # 2012.06.21. 15:43

Aki belefullad az adósságba, vagy már viszik a vagyonát, fedelet a családja feje felül, ne számítson könyörületre a mostani mocskos rezsimtől, és jogi segítség sem jelenti a végső megoldást.

Ezek olyan utak, körök (jogi időhúzás), amely csak arra jó, hogy a végső kétségbeesésbe kergetve, addig is folyamatos energiát, anyagi eszközöket elvonva tartsa fenn az elnyomó idegen hatalmi struktúrát!

Mi lesz például akkor, ha majd a horribilis számlák miatt (melyeket nem tudtok már fizetni) ki akarnak lakoltatni benneteket, erőszak bevetésével?!
Bégetve mentek az utcára, vagy harcoltok az otthonaitokért?!

Nem arról van szó, hogy minden áron a halált kell választanunk, hanem mindössze akarnunk kell a változást!

ius latratus # 2012.06.21. 13:49

Azt nem értem, hogy hogyan nem képes valaki pár oldalt visszaolvasni...

"EOS kintlévőség kezelő cég munkatársával beszéltem hiteltartozás miatt, aki kész tényként közölte, hogy amennyiben nem rendezem a tartozásom, akkor az állandó lakcímemre kiszáll a végrehajtó és visz, amit talál."

S te meg elhitted. Azt, hogy majd -tehát: jövő idő- nem rendezed a tartozásod, azt nem lehet "kész tényként" közölni. A végrehajtó meg nem az EOS füttyszavára várva várja a felszállási engedélyt...

"Van keresetem, de ahhoz még nem nyúltak, csak hívogatnak és szó szerint mindent bevetve fenyegetnek."

Ők nem is tudnak "hozzányúlni" a jövedelmedhez. Arra majd ott van a végrehajtó. Aki nem, nem az, aki veled beszél. Telefonon mi az a "minden", ami bevetésre kerülhet?

"Természetesen van állandó lakcímem (szüleim tulajdonában lévő ingatlan) de életvitelszerűen nem ott élek/tartózkodom, és nincs se ingó/ingatlan tulajdonom/vagyonom."

Természetes. Ilyenkor pláne.

"Ahol élek, oda sajnos semmilyen módon nem tudok bejelentkezni, más családtaghoz, baráthoz, ismerőshöz pedig alapból nem is akarok."

Alapból igazad van. Más kérdés, hogy az összetett mondat első részét nem értem, de mindegy.

"Ilyenkor mit tehet a végrehajtó?
Kifosztja a szüleim házát, mikor ott nekem semmim nincs?"

Nem, nem éri meg neki a macera, de az ilyen kötelezettnél én bizony fosztogatnék...igen, megtehetném, s a végrehajtó is, de ld.: fent.
:)

"Ügyvéd/közjegyző által vagy magánokirati formában írt hivatalos dokumentum ér valamit amiben nyilatkozom vagy a szüleim nyilatkozzák, hogy nekem semmim nincs a szülői házban/háznál?"

Ez milyen szép már! Gyönyörű! Nem vagy te elveszett ember!
Hülyeség amúgy.
...

"Valamint abban kérném még a segítségeteket, hogy ha kijelentkezem önként az állandó lakcímemről, és csak település szintű bejelentkezésem lesz (nem lesz se állandó, se tartózkodási, se ideiglenes lakcímem, megkérdeztem az Okmányirodát ez jogszerűen lehetséges) akkor befejezik a szüleim zaklatását?"

Be. Feltéve, ha közlöd velük. Ravasz, de hát ez semmit nem ér, he-he..

"Jogilag mennyire leszek korlátolt, mit intézhetek?"

Mindent.

"Jár-e egészségügyi ellátás?"

Ennek meg aztán nagyon sok köze van a lakcímedhez...

"Bármiféle segélyt tudok-e igényelni?"

Lakásfenntartásit tuti.

Arpuska # 2012.06.17. 10:08

Tisztelt Fórumozók! Kérdésem az lenne, hogy a végrehajtási kifogás benyújtásának 15 napos határideje munkanapra vagy naptári napra vonatkozik? 70 éves édesanyán panellakására az árverés 08.21.-ére van kiírva. Van e lehetőség, ennek az egésznek az idő húzására, lassítására legalább a 2013-as kilakoltatási moratórium végig, vagy innentől már bele kell nyugodni, hogy az utcára kerül

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.13. 21:24

OFF már
itt xar parkolási díjról van szó” A nemtörődömség csodákra képes; egyesek megdöbbentő mennyiségű parkolási bírságot képesek összegyűjteni.
ON

gerbera317 # 2012.06.13. 20:13

lelle

Miért kell ezt ennyi helyen megkérdezni?

Egy lényeges dolgot elhallgatsz, nevezetesen azt, hogy mikor indult ellened a végrehajtás.

A végrehajtás nem azzal kezdődik, hogy lefoglalják az autódat, hanem azzal, hogy felhívnak a haladéktalan teljesítésre. Ennek a kézhez vételétől számított 15 nap után a munkabéred, pénzeszközeid, ingó vagyontárgyaid lefoglalhatók, az ingatlanod pedig akár azonnal is.

A végrehajtó a központi nyilvántartás közlése szerint talált rá a neveden nyilvántartott autóra, és foglalta le. A vevő igénypert indíthat a végrehajtást kérő ellen, ez az ő egyetlen lehetősége. A kivonó határozat elleni fellebbezés ritka rossz döntés volt, azt el fogják utasítani, az illetékét elbuktad.

Ha a vevő igénypere sikeres is lesz, az adásvételről egyértelműen megállapítható, hogy fedezetelvonó ügylet, úgyhogy ebből még így vagy úgy, de hátrányod fog származni.

Csakhogy: történt itt egy adásvétel, amiből neked befolyt valami vételár, gondolom, nem is kevés. Tekintettel arra, hogy itt xar parkolási díjról van szó, ebből a vételárból igazán kirendezhetnéd az adósságodat, és akkor az autót is feloldják, nem kell igényper, nem vizsgálják a fedezetelvonást, a rokonokkal sem kell jópofizni, etc. Vagy rosszul gondolom?

OFF „A hitelt a hitelező bank felé kifizettem” Ugye úgy akartad írni, hogy a banknak? ON

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.13. 17:43

Azt nem. De az üzletrészedet igen.

maresz75 # 2012.06.13. 17:14

Tisztelt fórumozók!

A következőben kérnék tanácsot. Van egy hiteltartozásom egy faktorcégnél. Jelenleg végrehajtás nincs ellenem. De ha mégis végrehajtást indítanának az érintené e egy Kft. vagyonát, amelynek alapító tagja vagyok. Ha igen milyen mértékben.

Köszönöm a választ.

pazs # 2012.06.13. 16:23

Ez sajnos fedezetelvonó szerződés, a hitelezővel szemben hatálytalan. Hol van a vételár?

Mimi87 # 2012.06.13. 15:49

Kedves Szakértők!
Édesanyám kezességet vállalt egy cég iránt 2008-ban. Akkor a lakás fele az ő, a másik fele, az enyém és tesvérem nevén volt. Fél évvel később a lakást megvettem, és 75%ban az enyém, 25%ban a testvéremé lett, de az édesanyám velünk lakik ugyanúgy. Sajnos a cég becsődölt sajnos több millióval (édesanyámat átverték, megvezették) és a végrehajtók édesanyámat, mint kezest keresték meg. Arról szeretnék érdeklődni, hogy kell e félnünk attól, mint mostani tulajdonosoknak, hogy elvehetik e a lakást a fejünk fölül? Származik e édesanyám kezességvállalása miatt valami hátrányunk? Illetve amióta többséges tulajdonos lettem, a lakásban több berendezés, bútor lecserélődött (én és a testvérem párja is itt lakik), amit pl. a Vaterán lett véve, amiről nincs számla,adás vételi. Kérdésem, hogy ilyenkor elég egy nyilatkozatot tennünk a végrehajtók felé, hogy mi a miénk? Természetesen édesanyám együtt szeretne működni a végrehajtókkal, de mivel a havi jövedelme nettó 49.000 Ft, ez nem fedezi az azonnali egy összegbeni kifizetést, de mi többiek sem szeretnénk, ha az Ő butasága miatt, a mi dolgainkat vinnék el.
Segítségüket előre is köszönöm és várom válaszukat.
Tisztelettel