Hiteltartozás


Pysti # 2010.03.31. 17:36

Sajnos a lányomat gondnokság alá kell helyezni, mert teljesen összeroppant. Hitelfedezeti biztositást is kötött, ilyenkor mit mondd a jogszabály?

szabados61 # 2010.03.30. 13:39

Köszönöm a választ Kovács_Béla_Sándor. Gyakran látogatom az utóbbi hónapokban ezt a fórumot,korábban is kértem és kaptam is már tanácsot. Elismerésre méltónak találom, hogy végrehajtóként foglalkoztok az én és sorstársaim problémáival, gondjaival is. Fogadjátok köszönetemet a korrekt válaszokért és azért is, hogy ítélkezéstől mentesen tudtok válaszolni, tanácsot adni a hozzátok forduló, gyakran kétségbeesett bajbajutottaknak. Jó, hogy létrejött ez a fórum, üdvözlettel, szabados61.

Pysti # 2010.03.30. 07:38

egy egyéni vállalkozó házaspárnak több banknál munkáltatói igazolásra hiteleket vettem fel más-más munkakört munkaviszony kezdetet és munkabért megjelölve, fizetés nélkül ami nem lett bejelentve.

Megtudtam, hogy nem csak nekünk adtak ki igazolásokat, hanem más embereknek is, és azok hitelét sem törlesztették miközben tőlük is elvették a pénzt .
Ez calásnak számit? Rosszul tudom?

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.30. 06:57

Alaposan félreéretted a dolgot. Ha a vételárból kielégíted a hitelezőt, akkor fel sem merül a fedezetelvonás. (Egyébként a praktikus eljárás ilyenkor az, hogy a vevő közvetlenül a hitelezőnek fizet.)

szabados61 # 2010.03.30. 06:53

Szép napot mindenkinek. A fedezetelvonással kapcsolatban lenne egy-két észrevételem és kérdésem: azt írja monalisa, hogy bizonyos esetekben bűncselekmény és a bíróság hatálytalanítja az ügyletet. De mi van akkor, ha kénytelen vagyok egy nagyobb tartozást rendezni annak érdekében, hogy ne árverezzék el a nevemen lévő ingatlant -amely egyébként jelzáloggal terhelt- és ezt csak úgy tudom megoldani, (mivel sikertelen volt az ingatlan értékesítése), hogy az egyik családtagom veszi meg tőlem az ingatlan. A ingatlanon lévő jelzáloghitelt a hozzátartozóm szintén jelzáloghitelből kifizeti, a vételárból fennmaradó részből pedig kifizetem a végrehajtással (jogosan) fenyegetőző hitelezőmet.
Egyébként is érthetetlen számomra, hogy pl. jövedelemalapú kölcsönökben esetlegesen nyakig úszó adósnak miért kellene őrizgetni - az esetenként - egyetlen vagyonát, az ingatlanát. Ha kívülállónak értékesíti és vesz egy másik ingatlant és annak tulajdonosa mondjuk a gyermeke lesz, szintén fedezet elvonás történik? Valahogy ez a kérdés úgy fest nekem, hogy minden adós azért tartsa meg az ingatlanát, hogy szükség esetén a bankok pár százezer forintért is rátehessék a kezüket.

Patrika # 2010.03.30. 06:05

Azt szeretném megkérdezni,hogy banki tartozásnál elvihetnek-e egy kb.200.000ft-os gépjárművet.
Az Én nevemen van a gépjármű de ha mondjuk az élettársamra vagy a kislányomra írattatnám akkor bíztonságban lennék?
Szolgálati lakásban lakunk,amit ugye elvenni nem tudnak és azért gondoltam a gépjárműre.Jövedelmem van gondolom,hogy onnan tiltanának ha oda kerülne a sor esetleg?
Egyik ismerősőmnek a T-Mobilnál van 175.000ft tartozása és leakarták foglalni a 3 milliós autóját és állítólag a végrehajtóval megegyeztwek részletfizetésben,amikor kiment.
Kérdésem,hogy mit tanácsol Nekem?
Több banknál van hitelünk sajnos mi is csúszásokba estünk most már már deviza hiteleink vannak de még nincs jövedelem tiltásom.
Köszönöm a választ!


Hol kérdezhetek?

babett 1 # 2010.03.30. 05:55

köszönöm a választ!
Tulajdonképpen a levelekre mindig azt írják,hogy ha nem rendezem az 59.000ft tartozást,ami persze kamatokkal ennyi már akkor elveszik a gépjárművet.
ERSTE LEASINGRŐL beszélek.

Pysti # 2010.03.30. 05:50

monalisa1
"A mindenkori fizetésed 50%-ig tilthat le a bank ill. a végrehajtó." Csak hogy a raiffeisein az egész nyugdijamat lemelte ezért minden jóváirást megszüntetettem. Küldjenek készpénz átutalási megbizásokat akkor fizetek. De be nem teszem a lábam a bankba, és őket sem engedem be.

Patrika # 2010.03.30. 05:47

Köszönöm a választ!
Ez a bízonyos BROSS HOLDING ZRT a következőt írta a levélre,mert nem talált otthon mivel dolgoztunk.
"Fizetési meghagyásos eljárás indítását vonhatja maga után ha nem rendezem a tartozást."
Kérdésem,hogy tulajdonképpen ez mit jelent?


Hol kérdezhetek?

babett 1 # 2010.03.30. 05:42

Vasárnap délután felhívott egy Úr,hogy a K&H bank átadta a tartozásom nekik és hogy ma otthon leszek-e mert megkeres.
Nos most Őt várom.
Közben tegnap pedig azt hallottam több embertől,hogy ezeket az embereket nem szabad beengedni!
Kérdésem,hogy most akkor legközelebb mit csináljak?
Félóra és itt van már vasárnap megbeszéltem vele.
Másik kérdésem,hogy vasárnap is hívogathatnak banki ügyben?

monalisa1 # 2010.03.29. 21:04

A mindenkori fizetésed 50%-ig tilthat le a bank ill. a végrehajtó.

Próbálj másodállást vagy mellékfoglalkozást vállani, mit nem mondjak feketemunkát hogy valahogy megéljetek.

monalisa1 # 2010.03.29. 21:01

A két bentlakó beteg gyermek okán nem fognak a vevőjelöltek tolongani a majdani árverezésen, de még a fél év múlva megismétlendő következőn se.

Ha mégis valaki megvenné a lakást -és fizet a bank felé- a gyermekeket "megörökli" mint lakókat - mit fog csínálni velük, kirakni nemigen lehet őket...

monalisa1 # 2010.03.29. 20:57

Tudván a nyakadba szakadt anyagi problémát és emiatt próbálva menteni a lakást nagy hírtelen átíratnád a tulajdonrészedet valamelyik családtagod nevére - fedezetelvonást követnél el amit a törvény büntet, vagyis bűncselekmény. (Azzal együtt hogy az ügyletet a bíróság hatálytalanítja.)

Haladéktalanul menj be a bankban és személyesen beszéld le "a hogyan tovább" dolgát, másrészt az üres (= megszüntetett) számla miatt nagyon magas bűntetőkamattal súlytanak mely növeli a tartozásaidat.

Külön perben követelheted mindazt a kárt a házaspártól amit okoznak neked.

Evégett fogadj ügyvédet, egyben kérni a bíróságot hogy a lakásukra/házukra rendeljenek el a földhivatalnál perfeljegyzést - nehogy nagy hírtelen el tudják azt adni...

"Lisa"
laikus hozzászóló

Pysti # 2010.03.29. 20:31

El-e kerülhetem a majdani árverezést, ha a tulajdonrészemet teljes egészében a feleségem nevére iratom, mert nem akarom, hogy a két tartósan beteg gyerekeinkkel együtt az utcára kerüljünk. Mindezt azért, mert jóhiszeműen egy egyéni vállalkozó házaspárnak több banknál munkáltatói igazolásra hiteleket vettem fel más-más munkakört munkaviszony kezdetet és munkabért megjelölve, fizetés nélkül ami nem lett bejelentve. Egy darabig fizették a havi törlesztő részleteket, később azt mondta az egyik, ha valakinek a tudomására jut letagadja az egészet. Szerintem nem hinnének neki, mert elég bizonyíték a munkáltatói igazolás.Tisztában vagyok azzal, hogy engem is terhel a felelőség, de az a lényeg, hogy ki kap nagyobb büntetést.

Külön téma:
A mai napon ismételten kaptam egy felszólítást a raiffeisein-től, hogy törlesszem a fennmaradó tartozásomat, de nem küldtek készpénz átutalási megbízásokat valószínűleg azért, mert leakarnák a teljes jóváírásokat emelni a számlámról, de csalódás fogja érni a bankot, mert mindegyiket megszüntettem.Postai csekken pedig nem vagyok hajlandó fizetni.

végrehajtó1 # 2010.03.29. 17:44

Patrika

Valószinű hogy ők vették meg a tartozást.A céginfóban találsz róla adatokat.

végrehajtó1 # 2010.03.29. 17:42

Pysti

igen

babett 1 # 2010.03.29. 14:39

Ez engem is érdekelne,hogy ki ez a Bross Holding Zrt?
Ugyanis nekem is küldtek csekkeket,mert a T-Mobil felmondta a hűségnyílatkozatom és kötbérrel együtt,kamattal majd 200.000ft-ot kell fizetnem egy elmaradt 24.000ft-os számla miatt.Engem is felkerestek már de Én sem voltam otthon,mert dolgoztam ez a bízonyos Bross Holding Zrt.Kik ezek?
Választ köszönöm!

Patrika # 2010.03.29. 14:33

Azt szeretném megkérdezni,hogy mi az a BROSS HOLDING ZTR?
T-mobilnál van tartozásom és a ennek a cégnek adta át a telefin szolgáltató az ügyem.
Mai nap folyamán délelőtt felkerestek a lakásomon de dolgoztam és bedobtak egy levelet,hogy "ELSŐ FELKERESÉS"BROSS HOLDING ZRT-TŐL.
Köszönöm a segítséget.


Hol kérdezhetek?

Pysti # 2010.03.29. 06:12

Ha az ingatlan haszonélvezeti jogát átiratom a tartósan fogyatékos gyerekeim javára, el-e árverezhetik?

végrehajtó1 # 2010.03.28. 16:06

Köteles-e befizetni?

Nem köteles.

monalisa1 # 2010.03.28. 14:43

Ha tartozás gyülemlett fel egy számlán és pénz érkezik a számlára, a bank a beérkező pénz egészét jogosult leemelni, valamint a következő hónapokban a még visszamaradt további tartozást + kamatok + kezelési költségek stb. - egálig.

Azt hogy a számlatulajdonos (= eladósodott ember) mindeközben miből él meg az nem a banknak okoz fejfájást...

A kártyahitel sem "ajándék" a bank részéről, valamint magas a kamatterher rajta.

Nemfizetés esetén hamar BAR listára lehet jutni, valamint hamarosan jelentkezik a behajtócég embere...

"Lisa"
laikus hozzászóló

Pysti # 2010.03.28. 14:01

A lányom az egyik ismerősének vett fel hitelt ami mellé hitelkártyát is adtak.A biztonság kedvéért kiállitott egy munkáltatói igazolást, de nem lett bejelentve, és még fizetést sem adott neki. Az ismerőse egy darabig fizette a hiteltörlesztést, de a kártyáét nem. Legutóbb azt követeli a bank, hogy azt az összeget fizessebe rózsaszin csekken amit kap, vagyis a rendelkezésre állási támogatást. Köteles-e befizetni?

végrehajtó1 # 2010.03.27. 18:06

Kérd a nyugdíjat más bankszámlára

Pysti # 2010.03.26. 22:23

Hiteltartozás miatt követelheti-e a bank a teljes jövedelem rendszeres befizetését? Ilyen esetekben meglehet tagadni a teljesitést?

végrehajtó1 # 2010.03.26. 18:16

Nem tudni mit írtál alá...