Mit vihet a végrehajtó?


Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.16. 17:19

Amúgy hogyan tudja kivonatni forgalomból törzskönyv nélkül?
Simán.

egryery # 2014.01.16. 17:08

Mivel nincs előttem a papír, így saját szavaimmal próbáltam a lényeget megfogalmazni, úgy, hogy hozzáértők számára érthető legyen valamilyen szinten :) Amúgy hogyan tudja kivonatni forgalomból törzskönyv nélkül? ugyanis a törzskönyvet csak a hitel letelte után adja ki a bank. Meg ha kivonatta, arról valakinek valami tájékoztatást kellene küldenie, nem? Na és ha kivonatta a forgalomból, akkor reális ha a polgármesteri hivatal súlyadót kér a kocsira? Azt hiszem ,hogy 160.000Ft nyugdíjból "viszonylag hamar" be tudja hajtani a követelést.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.16. 16:42

Igen.

gerbera317 # 2014.01.16. 16:41

Hogy érted azt, hogy "ráterhelték" az autóra a tartozást? Talán úgy, hogy az autó is adóssá lesz ezáltal, és ő is fizetni fog, mint a katonatiszt?

Nyilván nem. Úgyhogy ezt a ráterhelősdit el lehet felejteni.

Itt arról van szó, hogy amíg meg nem térül a végrehajtást kérő követelése, addig a végrehajtó lefoglalja az adós értékesebb vagyontárgyait (az ingatlant is, csak még nem tudtok róla), nehogy azokat el tudja vonni az adós a végrehajtás alól, ha esetleg nemfizetés miatt mégiscsak vagyontárgyak kényszerértékesítésére kell sort keríteni. Magyarán: az autót a végrehajtó nem "megterhelte", hanem lefoglalta. A forgalomból is kivonatta, de ennek logikus oka van. Reméljük, hogy anyuék nyugdíja van olyan mértékű, hogy a bank követelése ésszerű időn belül megtérül, és nem lesz szükség vagyontárgy értékesítésére.

egryery # 2014.01.16. 15:40

Tisztelt Fórumozók!

Az alábbi kérdésre szeretnék választ kapni. A történet röviden annyi, hogy anyumék nem tudták fizetni a cetelem kölcsönüket. Decemberben megkapták a végrehajtótól a papírt, hogy a nyugdíjfolyósítónál kezdeményezi a letiltást 310.000Ft + egyéb járulékai erejéig. Ma kaptak egy másik papírt is, miszerint a nevükön lévő Ducato típusú gépkocsira is ráterheltette a végrehajtó a cetelem kölcsön tartozást. A kocsi értékét 600.000Ft-ra becsülte, viszont az is hiteles(az rendesen fizetve van minden hónapban,nincs hátralék) és még van 4 hónap hátra a hitel lejáratáig.
Az lenne a kérdésem, hogy megteheti azt a végrehajtó, hogy a nyugdíjfolyósítóhoz is küldi a letiltást és a kocsira is ráterheli egyszerre? Ha megteheti, akkor a nyugdíjból mennyit tiltanak és meddig, így, hogy a kocsira is terhelve van?

Köszönöm a segítséget előre is.
Üdv:Erika

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.15. 16:05

Ha nem közös tulajdon, akkor nem. (Ez a "ráteszik a kezüket" rossz duma, erőteljes demagóg mellékíze van.)

Kisvaki # 2014.01.15. 13:40

Igen, már van, de engem az érdekelne konkrétan, hogy a házam vagy egyéb saját vagyonomra rátehetik-e a kezüket a párom miatt a követelők?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.15. 13:34

Azt szeretném megtudni, hogy nekem ezekből lehet-e bármi kellemetlenségem?
Már van, nem? Vagy lehet, hogy nem is pont ezt akartad kérdezni?

Kisvaki # 2014.01.15. 12:16

Tisztelt Fórumozók!
Olyanban kérném a tanácsotokat, hogy a páromnak 2008-tól van egy rakás adóssága. A minap a végrehajtó is küldött neki levelet, miszerint a fizetését leterhelik. Én nem is ismertem még, amikor ezeket ő felhalmozta, illetve ezek keletkeztek. Van egy közös gyermekünk, és be van jelentve hozzám 2011-től. Azt szeretném megtudni, hogy nekem ezekből lehet-e bármi kellemetlenségem? Hiszen együtt élünk. Vagy ami adósság az övé, az az övé? Mert nem szeretném, ha esetleg nekem kellene bármit beáldoznom azért, mert ő felelőtlen volt....Neki amúgy a nevén semmi nincs, semmi ingó, ingatlan vagyona nincs. A válaszokat, segítséget előre is köszönöm!

malvinka72 # 2014.01.14. 17:03

üdv.bajban vagyok,és várom a gyors válaszokat akár emai cimemre is ....286000ft a kifizetni valom ,
végrehajtásra került,pénteken kaptam egy levelet lefoglalják az autom ,papir van rola,azonnal bementem az illetékeshez intézkedni,mondtam lizingelt az auto egy másik banknál,szeretnék megállapodni a részletfizetésbe,ment is volna a dolog 50 et kellett volna befizetnem,és utána 1 év a többi fenmaradó részletekben,igen de a bibi az ,hogy akkor is lefoglalja az automat,ki is vonatja a forgalombol és addig mig az utolso törlesztörészletemet is kifizetem,
a kérdésem tehet e ilyet,azt mondta fizesem be az ötvenet kitölti a részletfizetési megállapodást ad egy példányt mebjek el a járási biroséágra adjak be egy kérelmet hogy az autot ne vegyék ki forgalombol stb ,de azt is mondta hogy nem biztos hogy sikerül,most mit tegyek,azt se tudom kapot e már értesítöt az okmányiroda a forgalombol kivételröl,a levél átvételétöl számitva van fellebezési idöm 15 nap jan 9 én kaptam a levelet a papiron rajta van az autot lefoglalom 2013 december 20 ,tanácstalan vagyok mit tegyek,nem értem hogy mért nem tiltatta le a munkabéremböl például,

malvinka72 # 2014.01.14. 16:49

üdv.kérdésem,a végrehajto lefoglalhatja e az automat hogy ha az más banknál lizingelt?

ugyértem hogy egy behajtocég tetete rá a kezét az automra ,és nem annál a banknál van a tartozás hanem egy másik banknál,

Töky # 2014.01.04. 10:04

oké köszi :)

gerbera317 # 2014.01.03. 16:34

Megismétlem, hátha úgy "átjön":

Vht. 86. § (1) Lefoglalni az adós birtokában, őrizetében levő vagy más olyan ingóságot lehet, amelyről valószínűsíthető, hogy az adós tulajdonában van.
(2) Nem lehet lefoglalni az adós birtokában, őrizetében levő ingóságot, ha a rajta levő jelből vagy más körülményből minden bizonyítás nélkül kétségtelenül megállapítható, hogy az ingóság nincs az adós tulajdonában.
Pp: 371. § (1) Az, aki a lefoglalt vagyontárgyra tulajdonjoga vagy más olyan joga alapján tart igényt, amely a végrehajtás során történő értékesítésnek akadálya, a vagyontárgynak a foglalás alóli feloldása iránt végrehajtási igénypert indíthat a végrehajtást kérő ellen.

Töky # 2014.01.03. 14:34

akkor végülis hűtőktől tv-k ig mindent? És ha kijelentkezek itthonról máshova onnan vihetnének el valamit? Köszi a választ :)

gerbera317 # 2014.01.03. 14:14

Anyámékkal lakok ... el e vihetnek innen bármit is?

A kérdésed előtti harmadik bejegyzést ide átmásolom neked, hátha így már észreveszed:

Vht. 86. § (1) Lefoglalni az adós birtokában, őrizetében levő vagy más olyan ingóságot lehet, amelyről valószínűsíthető, hogy az adós tulajdonában van.
(2) Nem lehet lefoglalni az adós birtokában, őrizetében levő ingóságot, ha a rajta levő jelből vagy más körülményből minden bizonyítás nélkül kétségtelenül megállapítható, hogy az ingóság nincs az adós tulajdonában.
Pp: 371. § (1) Az, aki a lefoglalt vagyontárgyra tulajdonjoga vagy más olyan joga alapján tart igényt, amely a végrehajtás során történő értékesítésnek akadálya, a vagyontárgynak a foglalás alóli feloldása iránt végrehajtási igénypert indíthat a végrehajtást kérő ellen.

Töky # 2014.01.03. 10:19

Sziasztok. Bocs hogy ide írok de ez tünt témához kapcsolódónak. Nekem úgy összeszámolva 1.5 milliós hitelem van. Ebbe van otp, provident. Anyámékkal lakok kb 8-9 hónapja kimentem külföldre nagy reményekbe hátha többet keresek kicsit könnyebb lesz fizetni sajnos nem jött össze sok minden. Most pedíg már végrehajtás előtt állok de jelenleg munkanélkül vagyok. egy tv van és egy tablet van a nevemen de elcseréltem a tablet tönkre ment. ha lesz munkám fizethetem-e és amíg nincs a végrehajtók el e vihetnek innen bármit is? Előre is köszönöm a választ!

gerbera317 # 2013.12.29. 13:21

Vagy túlértékelem a fejlettségi szintet?

Ha ilyen hangot ütsz meg a végrehajtóval szemben, már csak kibaszásból is lefoglal minden, aztán szopjál te...

Palada # 2013.12.29. 13:01

feltételezem, mikor megtanulták a végrehajtók eme nemes mesterséget, megtanították nekik azt is, hogy mi számít minek, és a következetesség alapján nem a végrehajtótól és annak kénye kedvétől függ, hogy mi az amit jogosan lefoglalhat és mi az ami nem.

Vagy túlértékelem a fejlettségi szintet?

gerbera317 # 2013.12.29. 11:09

Vht. 86. § (1) Lefoglalni az adós birtokában, őrizetében levő vagy más olyan ingóságot lehet, amelyről valószínűsíthető, hogy az adós tulajdonában van.
(2) Nem lehet lefoglalni az adós birtokában, őrizetében levő ingóságot, ha a rajta levő jelből vagy más körülményből minden bizonyítás nélkül kétségtelenül megállapítható, hogy az ingóság nincs az adós tulajdonában.

Ha a helyszínen eljáró végrehajtó szerint a tulajdonrendezési iromány nem tekinthető más körülménynek, akkor:

Pp: 371. § (1) Az, aki a lefoglalt vagyontárgyra tulajdonjoga vagy más olyan joga alapján tart igényt, amely a végrehajtás során történő értékesítésnek akadálya, a vagyontárgynak a foglalás alóli feloldása iránt végrehajtási igénypert indíthat a végrehajtást kérő ellen.

Palada # 2013.12.28. 19:20

gerbera317 köszönöm a választ. Ha nem indít végrehajtást ismételten az életem végéig, mennyi idő múlva évül el a követelés?

Elolvastad a teljes hozzászólást, a tulajdonrendezési lapos részt is? Korábban mintha olyasmit ovlastam volna itt, hogy így akkor mégsem foglalhat akármit.

gerbera317 # 2013.12.28. 11:46

Egyszer majdcsak lediplomázol, lesz munkád meg egyebed. Ha nem hagyják elévülni a követelést, majd végrehajtják rajtad akkor. Ha már van végrehajtandó határozat (márpedig hamarosan lesz, és teljesen mindegy, átveszed-e hozzá az fmh-t vagy sem), akkor az elévülést már csak a végrehajtási cselekmények szakítják meg. Tehát, ha nem akarja a jogosult, hogy elévüljön a követelése, végrehajtást kell indítania, ami neked a végén nem 120 ezerre fog kijönni.

Én a helyedben átvenném a fizetési meghagyást, mert így legalább megtudod, mit követelnek tőled, és nem számítanak-e fel olyan tételeket és olyan mértékű késedelmi kamatot, amelyeket sikerrel támadhatnál, habár magát a jogszerű követelést a végén akkor is meg kell fizetned.

A tartózkodási helyeden bármit lefoglalhatnak, az, hogy ténylegesen foglalnak-e, egy másik kérdés. De a nem vitatott követelés később, foglalás nélkül is behajtható lesz rajtad, ezért botorság azt hinni, ha nincs lefoglalható vagyontárgyad a tartózkodási helyeden, akkor a végrehajtás megszűnik ellened.

Palada # 2013.12.26. 16:21

fizetési meghagyást kaptam, 120e ft-nyi összegről van szó.
Reklámozási szolgáltatást vettem igénybe egyéni vállalkozóként egy kisebb cégtől, 2 évig minden rendben volt, utána sajnos nem tudtam már fizetni. Szóval a követelés jogos. Már megjött a második értesítő is a fizetési meghagyásról, amire nemr eagáltam eddig, hogy ezzel is nyerjek időt.
Egyetemista vagyok. Nincs önálló jövedelmem, a bankszámlámon sincs pénz. A tényleges tartozkodási helyem egy OTP nevén lévő ingatlan (ide jött a meghagyás is,), amit szüleim lízingelnek, a bejelentett lakcímem egy albérlet, ahol az egyik rokonom él.

Az lenne a kérdésem, hogy lefoglalhatnak e tőlem bármit a tartózkodási helyemen, ha rendelkezem tulajdonrendezési lappal, amiben az ingatlanon lévő minden 10e ft feletti tárgy szerepel felsorolásként és 2 tanúval alá van írva, hogy minden az édesapámé, csak megengedte számomra, hogy életvitelszerűen használjam?

gerbera317 # 2013.12.13. 14:51

Gázszolgáltató felé tartozik

A gázszolgáltatónak* tartozik...

Egyébként igen, részletet kell kérni. Először befizetni 70-80 ezer forintot, majd kérni a részletfizetést, tehát nem először kérni, azután fizetni, hanem fordítva. Ilyen egyszerű. Jobban járt volna, ha ugyanezt végrehajtás nélkül is vállalja, de most már kár azon rágódni, mi lett volna, ha...

Érdeklődő77 # 2013.12.11. 19:39

Tisztelt Fórum!

Segítséget szeretnék kérni!
Édesapám a mai napon kapott egy bírósági végrehajtói felhívást a tartozás haladéktalan megfizetésére.
Gázszolgáltató felé tartozik 700.000 Ft-tal.
Én személy szerint nem tudtam a tartozásról, ezért nem is tudtam segíteni rajta.
Kérdésem az lenne hogy ilyen esetben lehet-e még valamit tenni?
Részletfizetésre lehetőség van még? Ha igen akkor mekkora összegben? Havi 60-80e Ft-ot betudnák vállalni.
Másik kérdésem pedig az lenne hogy ha nem lehet részletfizetés akkor jön a végrehajtó? Mit vihet? A háztartási/elektronikai eszközeink 5-8 évesek.
A ház az félig az én nevemen félig öcsém nevén van. Édesapám csak haszonélvezeti joggal rendelkezik. Ezenkívül van egy autóm, ami viszont teljes mértékben az enyém, adásvételivel, forgalmival mindennel tudom bizonyítani.

Előre is köszönöm a segítségeteket.

gerbera317 # 2013.11.19. 08:28

A kérdésből az derül ki, hogy azóta el is ment onnan a végrehajtó. Az neked kell tudnod, vitt-e el bármit is. Mert ha igen, akkor az a válasz, ha nem vitt, akkor pedig ez a válasz.