Vevő Jogai - Ingatlan Végrehajtás


gerbera317 # 2017.05.30. 12:46

itt most már 6 hónapról van szó

Akkor erre hivatkozva követeld az ingatlan átadását, kilátásba helyezve a végrehajtási kifogást arra az esetre, ha a végrehajtó ezt megtagadja. Az ingatlanból való kiköltözés határidejére a 154/A. § szerinti vh-kifogásnak van halasztó hatálya, másfajta, légből kapott kifogásnak nincs. Úgyhogy egy ilyen mulasztaási kifogás nyomán a bíróság simán elmarasztalja a végrehajtót, annak alapján pedig már kártérítést is követelhetsz tőle. Ha ezt kilátásba helyezed neki, lehet, hogy jobban átgondolja, minek van, és minek nincs halasztó hatálya a végrehajtó intézkedésére.

Oraclea # 2017.05.30. 12:35

Kedves gerbera317!

Köszönöm a válaszát, ezen felbuzdulva felhívtam a vh. irodát, hogy megtudjam a felfüggesztés tárgyát. Változott a képlet. Most azt mondta, hogy több kifogással élt az adós és amíg a bíróság nem hozza meg a döntést addig nem tud intézkedni. Maradjak türelmes majd levélben értesítenek. Kérdeztem milyen kifogásokkal? Erre nem válaszolt csak annyit hogy holnap délelőtt jelenjek meg nála személyesen és tájékoztat.
Ez számomra nyugtalanító mert úgy tudom, hogy a kifogással élést 15 napon belül be kell nyújtani és a Bíróság 45 napon belül elbírálja és itt most már 6 hónapról van szó.

colle # 2017.05.30. 12:04

Gerbera317

  1. Akkor helyesen a kérdés. :) Mi a teendő, ha a Vht. 154 (1) alapján nem adja át a végrehajtó az ingatlant?
  2. A vételár különbözetet szeretném kifizetni. Ehhez írásban kértem választ a végrehajtótól, hogy érkezett -e kifogás az árverési jegyzőkönyvvel vagy az eljárással kapcsolatban?

Ő sima emailben annyit írt, hogy nem érkezett. Azonban ha később kiderülne hogy mégis (ahogy itt a sztorikban volt erre példa), akkor meglegyen a válasza, hogy Ő azt mondta, hogy nem érkezett. Ehhez elég a sima email, vagy kérjem válaszát fejléces hivatalos papíron?

Köszönöm szépen!!!!!

gerbera317 # 2017.05.30. 10:06

A két tulajdoni hányad külön került árverezésre? Hát hogyan?

tatabanyai # 2017.05.30. 09:40

Sziasztok! Próbálom röviden, kérném meglátásotokat!
Lakás 1/2+1/2 tul. része, mindkettő tulajdoni része árverés alatt külön-külön. Mindkettő beköltözhetően, tehermentesen az árverési hirdetményben feltüntetve. Egyik felét sikeresen megvettem.
A másik része még kérdéses.
Kérdés:
Azt a részt amelyiket megvettem beköltözhetően, tehermentesen
a végrehajtónak ugyan úgy át kell adnia, mintha az egészhez jutottam volna hozzá, függetlenül attól, hogy a nevezett nem is ott lakik Tehát arra nem hivatkozhat, hogy a másik része még folyamatban, illetve nincs kit kiköltöztetni, hiszen nem ott lakik stb.,
az átadás mit jelent? Kulcsot az ingatlanhoz?

gerbera317 # 2017.05.30. 09:00

Szeretném, hogy a végrehajtó válasza később felhasználható legyen. Bizonyító erejű.

Mit akarsz vele bizonyítani?

gerbera317 # 2017.05.30. 08:59

Azaz meg sem próbálja átadni?

Nem jó a kérdés. A végrehajtó vagy átadja az ingatlant, vagy nem adja át, de nem _próbálja_.

gerbera317 # 2017.05.30. 08:58

kivel kell aláíratni a birtokba adási jegyzőkönyvet?

Azokkal, akik ott vannak: végrehajtó, árverési vevő, adós, bérlő, szomszéd, tanú, rendőr. Ha önkéntes az átadás, akkor pedig azzal, aki ott van: az önkéntesen kiköltözővel.

colle # 2017.05.30. 08:23

Tisztelt Szakértők!

Kérlek segítsetek, ha a végrehajtótól emailben érkezik válasz, akkor az akkor tekintendő hivatalosnak, ha rendesen végrehajtói fejléces papíron érkezik amit Ő is iktat magának, vagy megfelelő sima email válasz is?

Szeretném, hogy a végrehajtó válasza később felhasználható legyen. Bizonyító erejű.

Köszönöm szépen!

colle # 2017.05.30. 08:23

Tisztelt Szakértők!

Kérlek segítsetek, ha a végrehajtótól emailben érkezik válasz, akkor az akkor tekintendő hivatalosnak, ha rendesen végrehajtói fejléces papíron érkezik amit Ő is iktat magának, vagy megfelelő sima email válasz is?

Szeretném, hogy a végrehajtó válasza később felhasználható legyen. Bizonyító erejű.

Köszönöm szépen!

csokesz20 # 2017.05.30. 08:11

Kedves Fórumozók!

Árverési liciten én lettem a győztes befutó, a teljes vételárat 15 napon belül kifizettem, az árverési jegyzőkönyv szerint a vételár kifizetését követő 30 napon belül kell az ingatlant az adósnak kiürítve részemre átadnia.

Az ingatlant bérlő lakja, aki az árverésről nem tudott semmit,és az ingatlant egy "közvetítőn" keresztül bérli,
szerződés nélkül. Az adóssal (aki állítólag külföldön van) a "közvetítő" van kapcsolatban, így a bérlő sem ismeri.

A bérlőt és a "közvetítőt" is tájékoztattuk, hogy az ingatlan árverésre került és hogy az ingatlant a megjelölt határidőig kiürítve át kell adniuk.

Kérdésem, hogy amennyiben a birtokba adás a 30 napos határidőn belül megtörténik akkor kivel kell aláíratni a birtokba adási jegyzőkönyvet?

Az adóssal? De mi van ha ő nem tud (nem akar) jelen lenni, mert például külföldön van.

A "közvetítővel"? Ha az adóstól kap egy meghatalmazást, akkor ő eljárhat a nevében?

A bérlővel? Aki, szerződés nélkül lakik az ingatlanban?

A végrehajtóval (is)? Igazából vele vagyok az árverés miatt kapcsolatban, de ő azt mondata, hogy csak akkor lép közbe, ha az adós a fenti kiköltözési kötelezettségének nem tesz eleget a megadott határidőig,és karhatalmi segítséget kérek...

Segítségeteket előre is köszönöm!

tatabanyai # 2017.05.30. 07:50

Sziasztok! Próbálom röviden, kérném meglátásotokat!

Lakás 1/2+1/2 tul. része, mindkettő tulajdoni része árverés alatt külön-külön. Mindkettő beköltözhetően, tehermentesen az árverési hirdetményben feltüntetve. Egyik felét sikeresen megvettem.
A másik része még kérdéses.

Kérdés:
Azt a részt amelyiket megvettem beköltözhetően, tehermentesen

  • a végrehajtónak ugyan úgy át kell adnia, mintha az egészhez jutottam volna hozzá, függetlenül attól, hogy a nevezett nem is ott lakik Tehát arra nem hivatkozhat, hogy a másik része még folyamatban, illetve nincs kit kiköltöztetni, hiszen nem ott lakik stb.,
  • az átadás mit jelent? Kulcsot az ingatlanhoz?
colle # 2017.05.29. 18:01

Kedves Gerbera317!

A segítséged szeretném kérni, hogy bevált gyakorlat -e, hogy a végrehajtó nem akarja teljesíteni a Vht. 154§ (1)-ben foglalt kötelezettségét? Azaz meg sem próbálja átadni?

Köszönöm válaszod!

gerbera317 # 2017.05.29. 12:57

Mit függesztett fel a bíróság? Ha a végrehajtást, akkor az elárverezett ingatlant a felfüggesztéstől függetlenül birtokba kell adni. Ha pedig kiköltözési haladékot adott az adósnak, az törvénysértő, ugyanis árverés utáni kiköltözési haladékot csak a Vht. 140. (4) szerint kérhet, tehát az árverést követően már nem.

Oraclea # 2017.05.29. 10:03

Kedves Fórumozók!

Tavaly novemberben zárult le a licitálás melyben nyertes vevő lettem. 10 nappal később megkaptam a jegyzőkönyvet amely alátámasztja ezt a tényt. Közölte velem a végrehajtó hogy márciusig nem lehet kiköltöztetni az adóst mivel kilakoltatási törvény nem engedi. Ez rendben is van. Tudtam róla. Márciusban újra felkerestem a Vh-t megkérdeztem, hogy most mi a következő lépés. Azt mondta, hogy az adós kifogással élt, melyet elutasítottak, és az adós beadott a bíróság felé egy felfüggesztési kérelmet, mely februárban jogerős lett. Közölte várjak türelemmel. Ok de meddig? Közben azt az információt kaptam, hogy ez a felfüggesztés 6 hónapra szól. Ok, de mikortól az árverés napjától vagy a határozat jogerőre emelkedésétől? Ha letelik a 6 hónap milyen halasztás jöhet még mire számítsak? Közben a pénzem ott van lakásom nincs. Az albérlet meg viszi a pénzt. Tudna nekem valaki segíteni ötletet adni mit tegyek, hogy hozzá jussak az ingatlanhoz?

magyar77 # 2017.05.24. 06:26

Kedves Immo81!

Sajnos az elbírálás nem gyors, nekem 7 hónap volt.
Természetesen elutasították az adós kifogását.
Mivel adós nem fellebbezett a végrehajtó küldött egy tértis levelet, hogy az árverés jogerős, ezért befizettette velem a teljes összeget.
Miután nem érkezett meg az árverési jegyzőkönyv és némaság borult az ügyre tizen egy-két napig, ezért felhívtam a végrehajtót, hogy akkor mikor lesz az átadás, vagy mikor kapok vmi papírt. Hát átadás nem lesz, mert egy per is folyamatban van, amit adóska nyújtott be a bank ellen még decemberben. Persze ezt mindenki tudta, de végrehajtó úgy nyilatkozott,hogy amiatt már nem függesztették fel az árverést, mert a bíró nem lát nagy áttörést az ügyben. Max fél millióval kevesebb lesz a tartozás.
Annyit tudtam meg, hogy már két tárgyalási nap volt. Hogy mikor lesz ítélet? Ki tudja! Meg még ott a másodfok.
Valaki írhatna valamit, mit tehetek ilyenkor!

gerbera317 # 2017.05.23. 19:52

Megvárod, míg jogerősen elbírálják. Annak óvatosan utánajársz, hogy a kiköltöztetési kérelmedről ment-e tájékoztatás a jegyzőnek. Ha ment, a jogerő után azonnal tűzön ki a végrehajtó kilakoltatást.

gerbera317 # 2017.05.23. 19:52

Megvárod, míg jogerősen elbírálják. Annak óvatosan utánajársz, hogy a kiköltöztetési kérelmedről ment-e tájékoztatás a jegyzőnek. Ha ment, a jogerő után azonnal tűzön ki a végrehajtó kilakoltatást.

Immo81 # 2017.05.23. 15:44

Kedves Gerbera!
Tanácsot szeretnék kérni, hogy mik a lehetőségeim?
Idén Január 20-án nyertes ajánlattevő ként, aláírt jegyzőkönyvvel rendelkezem 20mFt vételárú családi házra vonatkozóan. Végrehajtó elzárkózott a későbbi fizetési határidőtől. Így a vételár 15napon belül kifizetve. Kiürítési, birtokbaadási kérelem beadva végrehajtóhoz+jegyzői is. Az ingatlan beköltözhető illetve haszonélvezettől mentes, 1/1 adós tulajdonossal. A feleség/volt feleség(korábban tulajdonos is) vélhetően adóstárs kifogással élt február 13-án. Az ügy gyakorlatilag azóta áll a bíróságon. Már írtam beadványt is a bíróságnak, illetve panasznapon is voltam ahol a kaptam ígéretet a bírói titkártól hogy néhány napon belül elbírálja(ez sem történt meg). Végrehajtó nem nagyon akarja visszaadni a vételár különbözetet az ügy lezártáig. Illetve azt mondta, ha ez idő alatt történik valami a házzal pl:tűzkár akkor én perelhetek vkit. vagy őt vagy az adóst de pénzt nem ad vissza.(Így kötöttem biztosítást a házra.) Illetve a tulajdonos és felesége is be van jelentkezve az ingatlanba, de nem lakják, minden közmű kikötve. A leveleket nem nagyon veszik át, ügygondnok is volt az ügyben. Ezért akár a papírforma szerinti kilakoltatás is elhúzódhat. Ön hogy látja a helyzetet?

gerbera317 # 2017.05.19. 07:10

Ez az aktiválásos dolog ennyire nem egyszerű. Bizonyos esetekben a végrehajtó nem köteles aktiválni a felhasználót (pl. péntek délután 4-kor a vasárnap este záruló árverésre), de léteznek egyéb, extrém esetek is. Ezek minden esetben az árverező mulasztásának róhatók fel.
Ha az árverező az árverési előleget időben átutalta, és időben kéri az aktiválást, és egyéb kizáró ok sem áll fenn, az aktiválást a végrehajtó nem tagadhatja meg, és nem is tagadja meg. Ezt a haveri körös városi legendát pedig el kellene végre felejteni.

Grave7 # 2017.05.18. 20:43

@magicmike: Nem.
Biztos lesz olyan hozzászóló, aki ezzel ellenkezőt állít majd, de nekik (és neked is) azt tudom tanácsolni ha problémás körülményeket észlel, hogy 1.) próbálja meg tisztázni, kulturáltan megbeszélni a végrehajtóval, 2.) ha ez nem vezet eredményre, jegyzőkönyveztesse a beszélgetést és nyújtson be panaszt / végrehajtási kifogást.

.
@colle: A Vht. 149. § (1) bek. szerint, "Az árverési vevő köteles a vételárat [...] ha az árverést jogorvoslattal támadták meg, a jogorvoslatot elbíráló határozat rendelkezése szerint annak jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül befizetni".
A "jogorvoslattal megtámadott árverés" alatt elsősorban az árverési jegyzőkönyvet kell érteni, de szerintem (a sorrendiség miatt is) az egész árverésre, tehát a hirdetmény megtámadásának esetére is vonatkozik ez.
Persze a végrehajtó és a bíróság értelmezése a lényeg, ezért javaslom kérd/kérdezd meg a végrehajtót, hogy a kifogásra tekintettel az előlegen felüli részt utalja vissza számládra, vállalod hogy a kifogás jogerős elutasítása után felhívására határidőben befizeted ismét (írásban megerősítve, hogy csak akkor kéred a visszautalást, ha ezzel nem lesz sikertelen az árverés és nem veszíted el az előleget).

colle # 2017.05.18. 20:07

Gerbera317!

Van fejlemény abban az ügyben amiben pénteken lett volna a birtokbaadás.

A bíróság felfüggesztette. Első fokon elutasították az adós beadványát, de a másod fokú döntés még nincs meg. A végrehajtó meg kitűzte a kirakás dátumát.

Az adós az árverési hirdetményt támadta meg, de a végrehajtó mégis végigvitte az árverést.

SŐT! Mielőtt kifizettette a különbözetet, írásba adta, hogy fizessünk, mert nincs semmi olyan, ami halasztó hatályú lenne.

Most ott a pénzünk, az ügy meg felfüggesztve... Ilyenkor érdemes végrehajtói kifogással élni, hogy amíg nincs jogerős végzés, addig nekünk sem kellett volna kifizetni a különbözetet. Mi a véleményed?

Köszönöm!

magicmike # 2017.05.18. 18:05

Szerintetek az mennyire reális manapság, hogy a végrehajtó direkt nem aktiválja a vevőket a rendszerben, hogy csak a saját ismerősei tudjanak megvenni egy ingatlant?
Előfordul, hogy a végrehajtó direkt megnehezíti a vevő dolgát a birtokbaadást illetően (pl amiért nem tudta az ismerőse féláron megvenni az ingatlant)?
Talán túlaggódom, de azért köszi!
Szép napot!

gerbera317 # 2017.05.18. 12:25

colle
A 154. § az általános szabály, hogyan kell egy megvásárolt ingatlant általában átadni a vevőnek. Ne felejtsd el, hogy a beépítetlen terület is ingatlan!
Mivel a zárható ingatlanból az árverési vevőt ki lehet zárni, ezért az ilyenekre más speciális szabályt kellett alkotni, ez a 154/A. §.
De ha az adós a kulcsokat átadja a végrehajtónak azzal, hogy az ingatlanból kiköltözött, akkor a végrehajtó nem nyúl a speciális szabályhoz, hanem csak simán a 154. § szerint, egy hivatalban készült jegyzőkönyv kiállításával átadja az ingatlant.
Ha az adós nem költözik az árverés + 30. napig, akkor kell alkalmazni a 154/A. § szabályait.

A kiköltözési kötelezettség későbbre tolódik, ha az árverési vevő is halasztva fizeti meg a vételárat. Ha tehát te majd június 10-én fizeted meg a korábbi árverésben a vételárat, az adós addig köteles önként kiköltözni. Ha pedig nem teszi, akkor onnantól 15 napja van a vevőnek, hogy kiköltöztetés iránti kérelmet terjesszen elő. És erről a kérelemről kell a jegyzőt tájékoztatni, és onnantól ketyeg a 60 nap, aminek elteltével kerülhet sor a kiköltöztetésre.

Azt pedig ne emlegesd folyton, hogy "az adós nem együttműködő. Ügygondnok van kijelölve", mert ügygondnokot akkor kell kirendelni, ha az adós külföldön vagy ismeretlen helyen tartózkodik. Az ilyen adós nem tud együttműködő lenni. Logikus, hogy kiköltözni sem fog tudni önként. És logikus, hogy csak kényszerrel juthasz az ingatlan birtokába. Olvasd már el rendesen azt a k*szott 154/A. §-t, hát magyarul van!!!
Annyi szerencséd van a "nem együttműködő" adóssal, hogy az ügygondnok viszont nem terjsztget elő mindenféle mondvacsinált kérelmet, magyarul: nem akadályozza a végrehajtást. Már az is valami.

Margó1206 # 2017.05.18. 08:08

Kedves Fórumozók!
Örökösként mit kellene tennem, ha olyan ingatlant örököltem, aminek a megállapított értékénél többszöri tartozás van ráterhelve? Sőt, tudomásom szerint az ingatlan árverezése is megtörtént, de az árverési jegyzőkönyvet a tulajdonos már nem tudta átvenni, halála miatt.
Ha elfogadom az örökséget, akkor a megörökölt ingatlan értékével azonosan mértékben áll fenn a tartozásokért való felelősségem. Ilyenkor az ingatlan értéke a hagyatéki eljárás során megállapított érték, vagy az árverezési vételár?
Az örökség elfogadása esetén részemre küldi meg a végrehajtó az árverési jegyzőkönyvet, mint örökösnek, és utána az árverezőé lesz az ingatlan?