végrehajtás kérdések


kaszabubus # 2013.09.03. 11:49

Tisztelt Tanácsadók!

Segítségre lenne szükségem az alábbi problémám megoldására. Olvasgattam, sok helyen kerestem ebben a témában a fórumon, de ezidáig nem igazán találtam az én esetemre megoldást. Ha még is van, vagy át ugrottam rajta, elnézést kérek.
Problémám a következő.
Feleségem anno el ment az egyik ismerősünknek kezesnek.
Természetesen nem fizette, így a feleségem fizetéséből kezdték vonni a törlesztést, ami 33.000 ft havonta.
Két gyermeket nevelünk, a fizetése minimál bér, nekem sajnos sem jövedelmem nincs. Így mióta vonják, igen meg sínyli a család, de főként a gyerekek.
Mind ezt kérvényeztük a bíróságon, hogy függesszék fel, persze minden dokumentumot csatoltunk. Első körbe elutasították. Meg fellebbeztük, de több hónap rajta ülés után szintén elutasították.
A gond nőtt azzal, hogy a feleségem valamikor rég igényelt egy Cetelem hitelkártyát a Tescoban. Akkor ott a helyszínen azt el fogadták, ki is adtak egy 50.000 Ft- os vásárlási utalványt, mondván, hogy ezt itt le kell vásárolni, és a hitelkártyát majd küldik. Telt múlt az idő, de hitelkártya az nem jött. Végül kaptunk egy levelet, hogy elutasították. Az 50.000 ft- os utalványt vissza vittük a Tescoba, hogy vissza adjuk, de azt nem vették el. Mondván, hogy vásároljuk le mert ők nem tudnak mit tenni. Írtunk a Cetelemnek is hogy mit kezdjünk az utalványokkal, de erre válasz a mai napig nem jött. Mire ugye el telt vagy 5 év azóta, és nem régiben jött egy másik végrehajtótól egy levél, hogy tartozunk a Cetelemnek pontosan nem nem is tudom de olyan 180.000 forinttal. Nos ezt ebben a hónapban ez a végrehajtó el kezdte vonni a feleségem megmaradt fizetéséből. Most úgy állunk, hogy marad a fizetéséből 40.000 forint. Így éhhalálra és a teljes nyomorra vittek minket.
Kérdésem az lenne, mit tudnánk tenni ez ügyben, mivel ha már a bíróság is magasról tojik az egészre hogy éhen hal egy család és se villany, se víz, jön a tél, tüzelő stb., hogyan tovább? Segítsenek hová forduljak? Köszönettel Tibor.

gerbera317 # 2013.09.01. 09:01

Éppenséggel, ha 52. § d)-vel szünetelt a végrehajtást, és a végrehajtást kérő esetleg kérte valamikor a végrehajtás folytatását, arról az adós is értesül (ha közben nem költözött el messzire). Ezért ha nem értesültél, akkor könnyen meglehet, hogy már vh-cselekmény nélkül eltelt az 5 év. Bizonyos végrehajtást kérőknél egészen biztos lehetsz ebben. Ki volt a végrehajtást kérő?

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.30. 06:15

Létezhet. De nem biztos. Nem kell az adóst minden végrehajtási cselekményről értesíteni.

prucsok55 # 2013.08.29. 19:24

Kérdésem: 2008.aug.22-én járt nálam a vh. tartozással kapcsolatban. Megállapította, hogy jelenleg és hosszútávon sem végrehajtható. jkv. stb. elment. Azóta nem történt semmi (ez egy magántartozás). Ha nem kaptam semmiféle értesítést (nem a régi címemen lakom, mert leégette a szomszédom a házat, jelenleg lakhatatlan, tehát nem tudom, hogy kerestek-e?, a postámat mindent megkapok a postás a szembelévő házhoz viszi) létezhet, hogy 5 év után elévült a dolog vagy nem? Milyen jogszabály van erre? Köszönöm a választ

Timea27 # 2013.08.28. 17:33

Kedves Hozzaertok!

Segitseget szeretnek kerni,a törtenetem a kovetkezo. Parom 6 eve felvett lakas hitelt,melyben a volt felesege volt a kezes.A valaskor ahogy az lenni szokott minden rosszul jött össze es sokaig nem fizetet a banknak a sorozatos levelek ellenere sem,eloszor mert nem tudott utana pedig mert mar ugy erezte keso.Vegul megis megmentettuk a lakast,a 23 millios kolcsont atvaltotta forinthitelre es meg boldogok is voltunk hogy igy "csak" 14 millio maradt, es egy eleg barati, havi 50000es torlesztö reszlet.Persze mivel eddigre az ügy mar Birosagi vegrehajtohoz kerult,tudtuk hogy a kamatokat es egyebb koltsegeket is fizetni kell,ezzel nincs is problemam, DE 1 eve mar,hogy atvaltottuk es a bank tobbszori felszolitasa ellenere is a behajto meg mindig a 23 millioval szamol.Tovabba a Bankkal kotott reszletfizetesei megallapodas szerint a havi 50.000et a behajtonak kellene fizetnunk majd ha a fele eso tartozas lement akkor a banknak a tovabbi kolcsont.De a nagy osszevisszasagba a behajto azt mondta neki is meg a banknak is kell fizetni igy most fizetunk a banknak havi 50000 a behajtonak is havi 40000et.Csakhogy a behajto nem kozli velunk ezt meddig kene fizetni,szerinte ugyanis amig nem fizetjuk ki teljesen a lakas arat addig o azt nem tudja.Ha kerdezem,hogy akkor ez meg kamatozik e arra azt mondja nem.Akkor miert nem tud pontos osszeget mondani?! Meddig kell ketfele fizessunk,ha az eredeti szerzodesbe ilyenrol szo sem volt? Tovabba tudomasom szerint eloszor a behajto koltsegeinek kellene megteruljenek,akkor a bankhoz kuldott osszeggel mi tortenik? Bocsanat ha kisse zavaros es hosszu voltam,es a helyesirasi hibakert is,mentsegemre szoljon kulfoldrol irok.

Koszonom a segitseget!!

Timea

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.27. 12:29

Akkor valóban meg kell próbálni megdönteni a kézbesítési vélelmet. Ami nem mindig egyszerű mutatvány.

gerbera317 # 2013.08.27. 10:40

amikor tudomást szerez a végrehajtásról

Én ezt vitatom. A 32. § szerint az ellentmondáshoz való jog nem a végrehajtásról való tudomást szerzéshez kötődik, hanem a végrehajtható okirat kézbesítéséhez. Utóbbi akkor sem támadható, ha vélelemmel tekintendő kézbesítettenk. A 15 nap tehát akkor kezd el ketyegni, amikor a vh-okiratot átvették, vagy a kézbesítési vélelem beállt. Ha ezen a 15 napon belül nem mond ellent az adós, márpedig számára ismeretlen irat esetében miért tenné, a később érkező ellentmondást a 36. § (5) a) szerint hivatalból el fogja utasítani a közjegyző.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.27. 07:25

Az a 15 nap akkor nyílik meg, amikor tudomást szerez a végrehajtásról. És ha ez eltelt, akkor eltelt a kézbesítési vélelem megdöntésére nyitva álló határidő is, mert az is 15 nap, és az is ugyanakkor nyílik meg.

gerbera317 # 2013.08.27. 06:59

egyébként elég ellentmondania

Valószínűleg már eltelt az erre nyitva álló 15 nap, ld. Fmhtv. 36. § (4), 36. § (5) b), 32. § (1), Vht.

http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.27. 06:21

Ha nem jelentette be a hitelezőjének a lakcímváltozást, akkor nem tudja megdönteni a kézbesítési vélelmet, de egyébként elég ellentmondania. Csak nem biztos, hogy a perré alakítás segít rajta.

Vh-ügyes # 2013.08.27. 05:38

Valószínű, a régi címedre jött fizetési meghagyás.
A postás a tértit "nem kereste" jelzéssel küldte vissza, így az jogerőre emelkedett a tudtod nélkül.
Valóban az lenne a helyes, ha felkeresnéd a végrehajtót, kérnél tőle "végrehajtási lapot" (és jegyzőkönyvet arról, hogy most kaptad meg), "tudomást szereznél" a folyamatban lévő eljárásról és "kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet" terjesztenél elő. (az eljáró közjegyzőnél)

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.26. 19:06

Miért nem a végrehajtót kérdezed meg? Egyúttal bejelenthetnéd neki a címváltozást is.

virag777 # 2013.08.26. 18:24

Tisztában vagyok vele, mivel régebben más okból volt pár meccsem az ujpesti végrehajtókkal, de mivel már se lakcimem se semmim nincs a kerületben, egyszerűen nem tudom elképzelni, megkérdeztem az adóosztályon, ott sem tartanak nyilván tartozást a nevemen.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.26. 17:13

dr Romvári Jenő kérése történt /önálló b. végrehajtó 4.ker/ mivel jelenleg semmi ügyem nincs ott
A jelek szerint nagyon is van nála ügyed.

virag777 # 2013.08.26. 17:11

Tisztelt hozzáértők.

Segitségeteket szeretném kérni, kaptam egy ideiglenes forgalomból való kivonásról határozatot, az önkoritól ami dr Romvári Jenő kérése történt /önálló b. végrehajtó 4.ker/ mivel jelenleg semmi ügyem nincs ott és nem is volt , felvilágositást sehol nem tudok szerezni, ezelőtt semmilyen fajta felszolitólevelet nem kaptam azon kivül, h az eos fenyeget egy olyan tartozással ami jogtalan, összefügghet azzal?
Köszi a segitséget

Napfogyi # 2013.08.26. 15:16

Segítséget szeretnék kérni az alábbi végrehajtási ügyben. Az egyik Tak. Szövetkezetnél hitelt vett fel a fiam, én kezes vagyok. Egyben pénzforgalmi számlát is kellett nyitni, mivel ezt ők előírták. Augusztusban felhívtak, mint adóstársat, hogy meghaladta a tartozás a 90 napot, úgy hogy fizessünk be ennyi-és ennyi összeget. Én az eltelt 90 napban kétszer fizettem, de az utolsó befizetésemet, amit a hitelszámlára fizettem inkasszóval leemelték a pénzintézetnél. Én még olyat nem hallottam, hogy hitelszámla ellen inkasszót nyújtsanak be, valamint én nem vagyok adós, csak a hitelnél adóstárs. Mit tehetek? Bízom mielőbbi válaszukban. Köszönöm.

gerbera317 # 2013.08.21. 15:58

Most, hogy megvolt a Vht. 41, legegyszerűbb, ha bírósághoz fordulsz, végrehajtás megszüntetése iránti keresettel. A bíróság anyázni fog, amiért neki kell kiszámolnia, mennyi a keletkezett fizetési kötelezettség, ez milyen ütemezéssel teljesült stb., de végül is kénytelen lesz rá, ha a vh-kérő ennyire töketlen.

a végrehajtást kérőnek nem kell pontosan elszámolnia összegszerűen

Kéne, a 40. § szerint, de ha nem teszi, akkor Vht. 41 §, majd per. Nyilván az hiányzik neki.

Vh-ügyes # 2013.08.21. 12:54

bírósághoz

wers # 2013.08.21. 11:57

És akkor most a végrehajtóhoz forduljak vagy a végrehajtást kérőhöz????

Onnan kapod vissza a pénzed, ahova utalták azt

moncsi73 # 2013.08.21. 11:49

Köszönöm a válaszokat.
Másfél évig bérletiltással hajtottak végre rajtam.
A júliusban kapott fizetéssel lejárt a levonás.De a végrehajtó július 9-én tette rá az inkasszót,
arra hivatkozva,hogy az ő nyilvántartásában
kevesebb összeg szerepel,mint amit tőlem ténylegesen levontak.(mondjuk ezt sem értem,hogy lehet...)
Nekem ott voltak kezemben a hivatalos papírok a levonásokról,de akkor a végrehajtó lerázott,hogy
zaklassam a Vitárit. Ekkor kértem innen tanácsot.
Majd Gerbera tanácsára (írásban) kértem a végrehajtót,hogy nyilatkoztassa meg a végrehajtáskérőt.
Ők nyilatkoztak is,csak sajnos eközben az inkasszóból átutaltak nekik egy nagyobb összeget,de ez már a tartozáson felül van.A végrehajtó még nem zárta le az ügyet,mert állítólag még 13.000 Ft végrehajtási költséget be kellene fizetnem és akkor tudná lezárni.Én kérdeztem őt is,hogy hogyan kaphatnám vissza a pénzemet,de azt mondta ő ebben nem tud segíteni.Egyébként a végrehajtást kérőnek nem kell pontosan elszámolnia összegszerűen????
És akkor most a végrehajtóhoz forduljak vagy a végrehajtást kérőhöz????

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.21. 10:45

Ez valószínűleg nem inkasszó volt, hanem bérletiltás.

gerbera317 # 2013.08.21. 09:44

Nem találom az előzményt...
Azt miből lehet tudni, hogy befejeződött a végrehajtás? Ha még folyamatban van, a végrehajtó is felszólíthatja a vh-kérőt, hogy adja vissza a többletet.
Az inkasszó a végrehajtóhoz teljesül, tehát azt a végrehajtó utalja tovább. A végrehajtónak kell tudnia, hogy az utalás a Vht. 41. § eredményén felül ment-e a vh-kérőnek, vagy pedig abból teljesült a megtérülés. Bonyolítja a dolgot, ha az utalásból lett teljesülés, de vissza is jár. A Telenor pedig előszeretettel tartja meg a teljes összeget.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.21. 07:05

Lehetne, ha nem szűnt volna már meg a végrehajtás.

Vh-ügyes # 2013.08.21. 04:24

Elsőnek persze kérni kell de szerintem - ha szépen nem akarják - lehet azt a Vht.56.§-ban írt "visszvégrehajtással" is...

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.20. 14:27

Megint csak akkor, ha tényleg úgy van, és bizonyítani is tudod: felszólítás, fizetési meghagyás, per.