végrehajtás kérdések


Kovács_Béla_Sándor # 2013.06.20. 13:06

az ajánlott levelekből, az ügyvédi munkadíjból, a kiesett munkaidőmből, a pénz kiesett kamataiból,
Azért ennyire tágan ne értelmezzük azt a perköltséget. Az első kettő evidens, a másik kettő nem igen jön szóba.

Ezzel nem mondtam, hogy az alperest fogják marasztalni a perköltségekben, sok múlik azon, hogy mennyire közölted egyértelműen annak idején vele a beszámítást.

De ha van ügyvéded, célszerűbb lenne őt kérdezni.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.06.20. 13:02

Igen.

sanett # 2013.06.20. 08:23

Sziasztok,

ha valaki beadott egy fizetési meghagyást 2007-ben, majd azt a kibocsátást követően visszavonta, és ezért a bíróság a fizetési meghagyásos ügyet végzéssel megszüntette, amely aztán jogerőre is emelkedett, be lehet-e adni újra?

Köszönöm!

GNapocska # 2013.06.20. 07:22

Kedves Szakértők!
2011-ben elvesztettem egy bírósági pert, s köteleztek arra, hogy a perköltséget (szakértő+ügyvéd díja) fizessem meg a másik félnek. Ez meg is történt, átutaltam neki pénzt, a megjegyzésben szerepel az ügyiratszám. Az egyetlen, ami picit is kacifántos, hogy levontam belőle egy másik, kisebb perköltséget, amit neki egy évvel korábban kellett volna a részemre megfizetnie, de nem tette, annak az ügyiratszáma is szerepel az utalási megjegyzésben. Minderre semmi reakciót nem kaptam tőle, úgy tűnt, tudomásul vette a dolgokat. Azonban három hónappal később (még mindig 2011-ben) beadott vh-kérést ellenem az első perköltségre. Erről én idén januárban szereztem tudomást, amikor a végrehajtótól felszólítást kaptam fizetésre. Én ennek természetesen ellentmondtam, csatoltam a bankszámlakivonatot is az utalásról. Tegnap kaptam egy újabb levelet a bíróságtól, miszerint ők megkérdezték a vh-kérőt, hogy elfogadja-e teljesítésnek az utalásom. Ő erre nem válaszolt semmit (már a vh-költségét is úgy vonták le tőle, mivel arra sem reagált, amikor azt kérték), és most arra hivatkozva, hogy a nemválaszolás azt jelenti, hogy nem fogadja el, elutasították az ellentmondásom. Úgy látom, hogy a következő lépés az, hogy a végrehajtó levonja a számlámról a pénzt, én meg perelhetem vissza. Ezt így nagyon nem tartom igazságosnak, de azt még megértem, hogy ez a törvény. Viszont a perben mi mindent kérhetek? Nyilván alapból kérem a végrehajtó által levont összeget, de ezen felül nekem van/lesz egy rakás költségem az ajánlott levelekből, az ügyvédi munkadíjból, a kiesett munkaidőmből, a pénz kiesett kamataiból, és mi van akkor, ha nekem ez akkora likviditási problémát okoz (többszázezer forintról van szó), hogy emiatt nem tudok elutazni nyaralni a gyermekeimmel, ami a gyerekeknek (meg igazából nekem is) lelki trauma? (Nagyon zavar az, hogy miközben én mindent tisztességesen tettem (épp a másik fél nem), a bosszúvágya kiéléséhez még az állam/bíróság is neki segít, miért van ez így?) Minden tanácsnak nagyon örülnék!

Lonicera # 2013.06.19. 20:16

Kedves Mindenki,

jogerős FMH alapján szeretnék VH-lapot kitölteni, egyetemleges adóstársak ellen. Ha jól tudom, ebben az esetben mindkettő adós vonatkozásában ki kell tölteni a lapot, s feltüntetni az egyetemleges adóstársat is.

Kitöltöttem az elsőt, eljárási díjként "felkínálta" a rendszer az 1%-ot. A második lapnál, azaz az egyetemleges adóstársnál viszont a Vht. szerint csak 5.000,- Ft-ot kellene fizetni eljárási díjként, de sajna az utolsó rovatot nem tudom módosítani, így itt is az 1%-ot fizettetné velem a rendszer :(

Hol hibáztam?

gerbera317 # 2013.06.19. 13:32

Ilyen sok 15 ezer forintod van? A bíróság simán elutasítja a kifogásodat, ugyanis behajthatatlanság esetén szünetelés megállapításának van helye, tehát a végrehajtó - ha valóban megtett mindent az adós vagyontárgyainak felkutatása iránt, de az nem járt eredménnyel - nem sérti meg ezzel a végrehajtási eljárás szabályait.

Ki súgta neked azt a marhaságot, hogy ilyenkor meg kell támadni a befejezést?

vöröske65 # 2013.06.19. 08:07

Nem a befejezés a lényeg és a vh-tó is megtett mindent ,csak ha nem sikerül ,akkor nem lesz meg a pénzem és nincs törvény ami kötelezné a fizetésre.

gerbera317 # 2013.06.18. 21:54

És mi a bajod a befejezéssel? Talán végrehajtást kérő vagy, és szerinted a végrehajtó nem tett meg minden szükséges intézkedést az adós vagyonának felkutatása és végrehajtás alá vonása iránt?

Illuminata # 2013.06.18. 15:42

Köszönöm a választ.

Magát az intézkedést.

gerbera317 # 2013.06.18. 13:02

Felhívnak az illeték megfizetésére.

Amúgy, mit kifogásolsz a díjjegyzéken:
a) magát az intézkedést (vh. befejezését), vagy
b) a díjfelszámítást, vagy
c) a fizetésre kötelezést?

Illuminata # 2013.06.18. 10:15

Tisztelt Fórumozók!

Nekem az lenne a kérdésem, ha vh-i eljárásban a díjjegyzékben szereplő intézkedés ellen végrehajtási kifogást nyújtok be, de az illetéket nem rovom le a beadvánnyal egyidejűleg, akkor a bíróság fel fog hívni a megfizetésre? Ugye nem kerül elutasításra a beadvány?

Köszönöm előre is.

vöröske65 # 2013.06.10. 13:16

Üdvözlet mindekinek.
Szeretnék egy kis segítséget kérni.A volt féjem ellen végrehajtást kértem ,700000 ft -tal tartozik.Mindent megtettem hivatalosan és jogi szempontból.Most ott tartunk,hogy a cég ahol dolgozik nem jelzi vissza a vhajtónak ,hogy ott dolgozik a volt férjem ,jeleneleg bíróságon van az ügy mert vhajtó beperelte.Ott dolgozik az biztos mert,tb fizetnek utána ezt már tudom.Az kérdésem ha megbüntetik a céget a bűntetés kötelezöen vonja-e maga után , fizetési letiltást.Vagy ha nem történik semmi meddig lehet ezt folytatni?
Köszönöm

BobekWO # 2013.06.10. 09:44

Kedves fórumozók!
Kicsit még bonyolódott az ügy. Időközben kiderült, hogy az egyik takarékszövetkezetnél is intéztek neki hitelt ezzel egyidőben. Ami azóta vh bejegyzési jogot kért a földhivatalban anyám lakrészére. Jövő hónaptól a fizuja 33%-.át vonják. Nincs valami jogszabály hitelezhetőségre? Hogy tudtak ennyi hitelt elintézni neki 75 ezres fizetésre és további hitelekre? Egyre inkább nem értem. Valaki kérem adjon tanácsot!
Köszönöm!

BobekWO # 2013.06.09. 13:24

Tisztelt fórumozók!
Tanácsot szeretnék kérni egy igen kacifántos ügyben.
Édesanyám egy alkuszcéghez fordult hitelért. Ők összepárosították egy idegen idős házaspárral, így az adós egy 39-es születésű úr lett, anyám pedig adóstárs. A feleség kezes. Személyi kölcsön lett 1.5 millió forint amiből anyám papíron 470 ezer forintot kapott, valójában 900ezret. Egy év után nem tudta fizetni és közben az idős bácsi is meghalt. A díjbeszedő faktorház részletfizetésre ad lehetőséget ami 6 évre 60 ezer ft azaz majdnem 4 millió. Nem tudjuk fizetni a 60 ezret mivel anyám fizetése 75 ezer ft. Lehet valamit tenni? Jelzálogot tehetnek az anyám lakásrészére ha mondjuk ő nekem ajándékozza? Megtámadható bármi ebben az ügyben? Várom a válaszokat.... Köszönöm.

paradigma # 2013.06.09. 12:25

Tisztelt Végrehajtók?
Az árvízre tekintettelkérhető-e végrehajtás leállítása?
Vagyis ha az árvízre hivatkozva kérem, akkor le is állítják a végrehajtást?
Kinél kell kérni ilyet?

SikkesSittes # 2013.06.05. 11:45

Tisztelt Bodrogi Tamás!

A rokkantsági járadék nem azonos a nyugellátással sajnos.

"A 83/1987. (XII. 27.) MT rendelet szerint rokkantsági járadékra az jogosult, aki 25. életéve betöltése előtt teljesen munkaképtelenné válik, illetve 80 százalékos vagy azt meghaladó mértékű egészségkárosodást szenvedett és részére nyugellátást, baleseti nyugellátást nem állapítottak meg."
forrás: ONYF

A Vht. 67. § szerint az adós társadalombiztosítási nyugellátásából, korhatár előtti ellátásából legfeljebb 33 százalékot gyermektartásdíj, jogalap nélkül felvett nyugellátás vagy több letiltás esetén a levonás a nyugellátásnak legfeljebb 50 százalékát lehet levonni.


Sikkes Sittes™

bodrogi # 2013.06.02. 09:35

Tisztelettel kérdem, én súlyosan fogyatékos vagyok, erősen cukorbeteg és tudomásom szerint a 74§ szerint mentes vagyok a bírósági végzés alól, hogy rokkantsági ellátásomból jelenleg 50% vonnak, szerintem a normális életvitelhez szükséges összeget sem hagyják meg a gyógyszereim 12.000 Ft egy hónapban, 30.000 Ft kapok havonta, kérném tanácsát mit tegyek.
Bodrogi Tamás

Kovács_Béla_Sándor # 2013.05.30. 15:15

Igen.

gerbera317 # 2013.05.30. 09:57

dehogyisnem

Tulajdonképpen igen. Hiánypótlási felhívásban előszeretettel, de az akár 5 munkanap is lehet.

Tévedés, hogy a tartozás megfizetéséről szóló felhívásban 15 napos határidő van megadva. A fizetési kötelezettség "haladéktalanul" keletkezik, ám a fizetési felszólítás 15 napra vetíti előre a tartozás összegét.

A 15 napos határidő megadása egyébként nem kötelező, mivel az eljárási cselekmények foganatosíthatósága (a munkabér-letiltás kivételével) a végrehajtható okirat kézbesítéséhez kötődik, annak megtörténtét követően nem kötelező gondolkodási időt biztosítani az adós részére. Bár tény, hogy a kézbesítés megtörténte csak a tértivevény vizsgálatával állapítható meg, a tértivevény pedig nemigen áll rendelkezésre 15 napon belül. Az ingatlan lefoglaláshoz a vh-okirat kézbesítése sem szükséges.

Könyv # 2013.05.30. 08:18

Gerbera317!

"A végrehajtó nem nyolcnapozik" - dehogyisnem!

Az én esetemben (én voltam a jogosult) először felszólította az adóst, hogy 15 napon belül fizessen nekem, és csak az után tilttatta le a tartozást a nyugdíjából.

Csodálkoztam is, hogy olyan kesztyűs kézzel bánnak az adóssal, mivel a bíróság is felszólította, az is adott 15 napot neki, miután én kértem a végrehajtást.

Végül (a jogerős ítélet után 9 hónappal) megtörtént a végrehajtás és megkaptam a követelésemet.

Vh-ügyes # 2013.05.30. 07:15

küldenek és inkasszálnak (egyszerre) mire megkapod, megtörtént!
(naná majd szónak előbb: ürítsd le mer jövök! :)

TMOBIL # 2013.05.30. 07:04

Tisztelt Fórum!
A végrehajtásról küldenek valami értesítést,hogy mikortól várható, vagy csak inkasszálnak?
Köszönettel:

gerbera317 # 2013.05.29. 16:55

A végrehajtó nem nyolcnapozik, úgyhogy valaki más lesz az.

követelhetik tőlem az ő tartozását” - Akár.

De miért is menekítené a fizetését az adós? Az inkasszó csak egyszeri cselekmény, a fizetés pedig egyébként is le lesz tiltva.

Anna700 # 2013.05.29. 09:45

Elfelejtettem kérdezni, hogy tudna-e az illető a kiskorú gyerekének nyitni folyószámlát, és oda utaltatni a fizetését. Ha igen, onnan levehetik-e inkasszóval a fizetését?
Köszönettel

Anna700 # 2013.05.29. 09:29

Kedves Gerbera317

Kapott egy levelet ügyvédtől, vagy végrehajtótól, azt nem tudom, hogy fizesse be a tartozását 8 napon belül. Mivel nem tudja kifizetni, ezért bizonyára a következő lépés az inkasszó lesz. Nem tudom pontosan, hogy mi áll a levélben. Ezt szeretné elkerülni már most.
Ha jól értelmezem a választ, akkor követelhetik tőlem az ő tartozását, mivel az én nevemen lévő bankszámlára utalják a fizetését?
köszönettel