otp faktoring


otpgyulolo # 2017.02.08. 19:48

Tisztelt Fórumozók!

Tanácsot szeretnék kérni.
Volt 2db hitel, amit az OTP Bank-nál valaki felvett a nevemben. Mindkettő 2004-ben lett felvéve. A papírok szerint ezek 2005-ben OTP Faktoring-hoz kerültek. Az egyik ügyben végrehajtás indult 2014-ben. Ekkor hallottam először a 2 hitelről, ugyanis az összes értesítő más lakcímre lett postázva (4 lakcím váltogatta egymást a leveleken, de egyik sem az enyém volt). Kézbesítési vélelem megdöntésével a végrehajtás megszűnt, az ügy polgári perré alakult. Az ügyben írásszakértő sem tudta kijelenteni, hogy én írtam volna alá a szerződést, valamint a bíróság megállapította, hogy az én lakcímemre ténylegesen semmi levél nem érkezett addig A bíróság az én javamra döntött, az OTP Faktoring-ot kötelezte a perköltség fizetésére. Mivel ezt nem teljesítette, végrehajtást indítottam ellenük. Ekkor voltak csak hajlandóak fizetni és ekkor a KHR-ből is lekerült az adott tartozás
A másik tartozás kapcsán a bírósági szakaszban kijelentették, hogy annak behajtásától eltekintenek, ezért ez meg sem lett említve a bírósági ítéletben.
2015-ben KHR listára kerültem, de egyből "veszteségként leírva" megszűnés okkal.
A legszebb az egészben, hogy az OTP Faktoring által becsatolt szerződésen olyan személyi igazolvány szám szerepel a hitel felvétel időpontjában, ami már 4 évvel azelőtt lecserélésre került.
Rendelkezem mindenféle dokumentummal, ami bizonyítja, hogy nem is az én adataim vannak a szerződésen, nem is az én címemre küldtek leveleket. Mégis szerintük ez a 2005-ben átvett tartozás 2015-ben évült el és a KHR lekérdezésen 2029 szerepel, mint lejárati dátum.
Írtunk már többször levelet az OTP Faktoringnak. Én is, ügyvéd is, de gyakorlatilag semmi értelmes választ nem kaptunk. Történt ügyfélkifogás BISZ Zrt-n keresztül is, melyre csak azt kaptuk eredményül, hogy az OTP Faktoring a törvényi kötelezettségeinek nem tett eleget és nem válaszolt a megkeresésre. Jelenleg Pénzügyi Békéltető Testületnél indítottam eljárás ellenük.

Mit lehet még tenni? Hova lehet még fordulni?
(Bocsánat, ha kicsit hosszúra sikerült a bejegyzés)

Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.03. 18:56

Csaba királyfi pedig levágtat a Hadak útján a seregével, ha már nagy lesz a baj...

runningman # 2017.02.03. 17:31

gerbera317

Ezt ilyen sötéten látod????????????

Szerintem ragyogó egyezségeket lehet kötni kivétel nélkül mindenkivel akinek a törvény nem tiltja. Már a fél iparág idegrángást kap csak attól ha a korábban jól fizető adós pedzegetni kezdi, hogy szerinte TALÁN mégsem jár annyi pénz a jogosultnak mint amennyit ő fizet(ett éveken át). Egy hegyvidéket lát maga előtt a jogosult mielőtt a pénzéhez jut (ha jut).

gerbera317 # 2017.01.31. 13:07

A hitelező banknaknak nem feladata az egyezkedés. Ő csak azt vizsgálja, hogy az adós tartja-e magát a szerződéshez vagy sem. A bankkal legfeljebb egy dologban lehet megállapodni: a kölcsönszerződés helyreállításában, de annak olyan feltételei lehetnek, amit az adós valószínűleg nem tud teljesíteni. Marad a bank faktorcége, aki a bank után takarít. Esetleg vele meg lehet állapodni valami törlesztős megoldásban. Ha az adós ezt sem tudja teljesíteni, akkor marad a fedezeti ingatlan értékesítése.

Papi07 # 2017.01.31. 12:31

Tisztelt Fórumozók!
Tanácsot szeretnék kérni. Lányomék devizahitelét az OTP felmondta, és nyolc napjuk van arra, hogy egy összegben visszafizessenek közel 15 millió forintot. Ha nem tudják kifizetni, átadják a tartozást a faktoringnak. Kérdésem az lenne, hogy lehet-e ilyenkor még egyezkedni az OTP-vel, hogy adjanak némi kedvezményt, vagy várjuk meg, mit ajánl a faktoring.
A válaszokat előre is köszönöm!

gerbera317 # 2017.01.13. 08:00

Nagyon biztos. Munkabérből/járandóságból csak a munkáltató/folyósító tud levonni, helyette azt sem a jogosult, sem a végrehajtó nem tudja megtenni.

A munkáltató alapesetben azt keresi, milyen jogcímen tagadhatja meg a levonás teljesítését, és ha ilyen jogcímet nem talál, akkor foganatba veszi a letiltást. Tehát neked a nyugdíjfolyósítót kell megkeresned, ha mindenáron arra vagy kíváncsi, hogy mire számíthatsz.

Lolita92 # 2017.01.12. 17:58

Ez mennyire biztos?Mert eddig fizettünk meg a tőkét fizetnénk is.De annyi engedményt se kapunk hogy,a befizetési határidőt átrakjuk 10-ről 25-re,mert ugye akkor hozzák anyugdijt.Ezért nem akarunk fizetni,csak tudni szeretnénk ilyenkor mire számitsunk.

gerbera317 # 2017.01.12. 17:53

Szűkebb értelemben még a végrehajtó sem. Végső soron a nyugdíjfolyósító dönti el, hogy egy járandóság végrehajtás alá vonható-e.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.01.12. 17:41

Ő nem.

Lolita92 # 2017.01.12. 17:27

Üdv!
Olyan kérdésem lenne, hogy az OTP factoring vonhat e tartozást rokkantsági nyugdíj ellátásból? Ha igen, milyen módon és hány százalékát?
Köszönöm!

Vikoka # 2016.12.17. 04:21

Üdvözlök MIndenkit!

Segítséget kérnék, aki már volt ilyen helyzetbe.
Szerdán kell bemennünk az otp faktoringhez megbeszélni, hogy hogyan tudjuk fizetni továbbra is a felmondott devizahitelünket. 3,5 Millióból visszafizetve 2.5 Millió, elszámoláskor 1.5 Milliót jóváírtak, mostani tartozás kb. 9 Millió. Mire figyeljünk?
Köszönöm

nubira2002 # 2016.12.07. 18:12

Ez a 30 %-os kamat brutális. Arra jó, hogy az ember soha ne tudjon kikecmeregni az adósságából.

Zsokesz1981 # 2016.12.07. 13:28

Tisztelt Fórumozók!

Az OTP Faktoringgal kapcsolatban volt már valakinek hagyatéki/öröklési ügye?
Édesapám októberben meghalt. Van a Faktoringnál egy hitelkártya és egy személyi kölcsön tartozása. Amikor bejelentettem az elhalálozását, akkor szerettem volna felfüggeszteni a (30%-os évi) kamatfelszámítást a jogerős hagyatéki végzésig, amit nem tettek meg.
Ezt valóban megtehetik?
Semmit sem találtam erről se az oldalukon, se általában a neten.
Van erre valami törvényi szabályozás, vagy minden pénzintézet maga dönti el, hogy egy elhalálozott ember tartozása után (ameddig persze nem került máshoz az adósság) kamatot számol-e fel?

Előre is köszönöm a válaszokat!

Grave7 # 2016.12.07. 10:54

Lényeges, hogy csekken fizesd be? Megállapodásban le van írva, hogy pl. banki befizetéssel/átutalással nem teljesíthetsz? Ha van számlaszám és nincs kizárva más fizetési mód, válaszd azt.

runningman # 2016.12.07. 08:48

A faktoringgal kapcsolatban van egy olyan kérdésem, hogy:

Tartozásom elengedné a faktoring ha befizetnék egy kisebb összeget. Előzékenyen egy kitöltetlen csekket is mellékeltek a megállapodáshoz. Az a bajom, hogy mennyit írjak a csekkre: a megállapodásban szereplő összeget vagy többet? Merthogy a sárga csekknek díja van - ez nem vág földhöz, de hol a határ? Pl a faktoring csak egyéb levonások után kapja meg a pénzét melyekről én nem tudok s melyek mértéke akármennyi lehet s melyekre joggal hivatkozhat.*

Szombaton majdnem rendeztem, de csak megsétáltatni sikerült a pénzt, minden_egyes betűnek jelentősége lehet azon a megállapodáson ill. minden egyes mozzanatba beleköthetnek.

  • Normális üzletféllel ez fel sem merül, annyit kap amennyi a sárga csekken szerepel. De biztos vagyok benne, ha már befizettem a pénzt, minden energiájukkal azon lesznek, hogy szedhetnek be többet - ha már egyszer pénzt láttak tőlem. Néhány éve egy faszit megszívatott egy mobilszolgáltató: x ezer ft utolsó havi díjból levonta a sárga csekk árát majd végrehajtotta rajta a kötbért - merthogy nem fizette meg a díjat. Hiába volt per, elmeszelték az ügyfelet. Úgy tudom ez a szabályozás azóta változott, de semmi többet.

Most úgy látom ha fizetek, azonnali fmh-t provokálok ki magam ellen.

Vadsuhanc # 2016.12.05. 16:20

gerbera317

Teljesen igazad van ( sajnos ).

A fentiektől függetlenül már írtam Neked, hogy az ellenem az OTP Faktoring által kezdeményezett eljárásban a " piszka " eredményre vezetett és vissza akarnak utalni. Köszönet Neked!

Élettársamnak a " piszka " eredményeként két hónap után a fizetéséről eltűnt a 33 % letiltást. ( Előtte egy hónappal még 2.000.000. tartozásról írt ). Igaz ez az OTP-nek címzett három levél 10 telefon, a munkáltató bérszámfejtőjének 5 telefon és személyes megjelenés volt szükséges. Köszönet Neked!

Van értelme menni a jó tanácsok után! Nem is sikerül, de megéri megpróbálni. ( Mit lehet veszteni ? )

gerbera317 # 2016.12.05. 15:46

Ez nem mindig van így. Rendesen tudnak számolni a nagyobb folyósítók (Nyufig, MÁK), meg a nagyobb foglalkoztatók, munkaerő-közvetítők. A kisebb cégek bérszámfejtői, könyvelői már nehezebben boldogulnak, a néhány fős kft-k meg magánvállalkozók könyvelői pedig éppen hogy csak nem kapnak sírógörcsöt, ha beesik hozzájuk egy-egy letiltás.

Vadsuhanc # 2016.12.05. 15:02

setra71

Az előttem hozzászólók véleményét tiszteletben tartva javaslom, hogy sétálj be a munkáltatódhoz ( bérszámfejtő ) és kérdezd meg, hogy mennyi az annyi. Saját tapasztalat az OTP Faktoring azt ír amit akar. A munkáltatód fillérre pontosan megmondja ( meg kell mondania )mennyit fog még levonni a jövedelmedből a végrehajtó által megküldött letiltás alapján.

gerbera317 # 2016.12.05. 13:38

folytassatok struccpolitikát, ne tegyetek úgy mintha nem létezne a tartozás

Nem hiányzik ebből hiányzik egy nem lényegtelen szó(cska)?

lajcsó # 2016.12.05. 12:44

Azért ne igyál előre a medve bőrére, mert alapos csalódásban lehet a részed!

Kovács_Béla_Sándor # 2016.11.11. 07:58

Egy 2004_es személyi kölcsön késedelmi kamata valóban lehet ennyi. De a konkrét esetben még ez se kell ahhoz, hogy az adós helyzete reménytelen legyen.
Hiszen már a letiltás indulásakor volt 1,6 millió kamattartozása. A levont 1,7 millió tehát éppen csak ezt fedezte - s közben újabb kb. 1 millió forint kamat vált esedékessé. (És akkor csak 25%-kal számoltam.)

Meg kellene fontolni a magáncsődöt.

gerbera317 # 2016.11.11. 07:31

Egy közel egymilliós tőkéjű banki követelés simán kamatozik évente 3-400 ezer forintot. Ha az adós ugyanennyit fizet meg éves szinten, akkor ne csodálkozzék, hogy a tartozása nem csökkent.

ius latratus # 2016.11.10. 14:11

Igen, te gondolod rosszul.
Ugyanis te a 2011-ben végrehajtásra adott követelés összegéből indulsz ki.
A másik:

5 éve vonják fizetésem 33%-át.Idáig 1 700000 ft-ot vontak már le

Igen,csak a fizetésemből 4 éven keresztül havi 40 ezret vontak, most meg hogy munkahelyet váltottam már 54ezret.

48x40.000= 1.600.000,-, plusz:
12x54.000= 648.000,-
Mindösszesen: 2.248.000,-

S akkor még egyszer:

5 éve vonják fizetésem 33%-át.Idáig 1 700000 ft-ot vontak már le

Mondjuk, ez az alapkérdésen nem sokat változtat, de hát a pontosságra való törekvés mintha hiányozna...

setra71 # 2016.11.10. 12:44

Igen,csak a fizetésemből 4 éven keresztül havi 40 ezret vontak, most meg hogy munkahelyet váltottam már 54ezret.Gondoltam hogy így majd elöbb letelik ,hát nem.
Tavaly decemberben a papír szerint a kamatból még hátra volt 220 ezer. Hét hónapja vonnak 54 ezret, tehát az akárhogyis számoljuk 378ezer. De lehet hogy én gondolom rosszul.

ius latratus # 2016.11.10. 09:47

Ha a fizetésedből csak nagyjából 28000 Ft-ot tudnak levonni havonta, akkor ez tényleg sokáig fog tartani.
A tartozásod is hasonló matek, abszolút nem elnagyolt az az összeg, a rosszulléted oka az alacsony fizetésed.
Sok-sok év van még, örülj, hogy nincs egyéb vagyonod, amiből hamarabb megtérülhetne a jogosult követelése.