Kifogás végrehajtó ellen


gerbera317 # 2014.03.20. 00:25

Ez a kérdésed kapcsolódik a máshol felvezetett kilakoltatásos ügyedhez? Ha igen, akkor eltanácsollak tőle. A végrehajtási kifogásnak nincs halasztó hatálya, de jó ok arra, hogy a végrehajtó ne foganatosítson olyasmit, amihez legkevésbé sincs kedve. Ha tehát bárminemű kifogásod van a végrehajtó eljárásával szemben, azzal azt fogod elérni, hogy a végrehajtó a jogerős elbírálásig nem tűzi ki a kilakoltatást, vagy ha már kitűzte, azt el fogja halasztani. És mindennek a tetejébe az sem biztos, hogy a bíróság helyt ad a kifogásodnak.
A soron kívüliséget egyébként hónapokban szokás mérni, még vidéken is.

TCsabi # 2014.03.19. 21:05

sziasztok,
a Vht azt írja, hogy a végrehajtói kifogásokat a bíróság soron kívül intézi. Ez a gyakorlatban mennyi időt jelent, kinek milyen tapasztalatai vannak? Elképzelhető hogy több hónapig is eltartson egy végrehajtói kifogás bíróság általi kivizsgálása, lezárása? Milyen prióba kezeli a bíróság a végrehajtói kifogásokat más gondolom ezernyi teendői mellett?

debora417 # 2014.03.19. 19:08

na legalább bemutatkoztál és kiállítottad magadról a szegénységi bizonyítványt, a stílusoddal alá is írtad, gratula

gerbera317 # 2014.03.19. 18:45

Ha erre a szarra érdemi választ akarsz, akkor húzzál vele a kurucinfóra, ott még körbe is nyalnak érte, mert azokat éppen az ilyesmi élteti.
Bocs a stílusért, de most már nem láttam akadályát annak, hogy megmondjam a frankót.

debora417 # 2014.03.19. 18:32

amit te írsz, az elvi képtelenség. engem nem érdekel a jogi szaknyelv hogy hívja azt ha tartozik valaki pénzzel, és mivel nem fizet árverezés előtt áll a dolog. ha nem tudsz érdemben válaszolni, akkor ne szólj hozzá. amit írtam, pedig a szemem előtt történik, nevek és címek támasztják alá a dolgokat. ennyi. nem láttál még karón varjút.

gerbera317 # 2014.03.19. 16:19

Itt több elvi képtelenséget állítasz egyetlen hozzászólásban. Lássuk egyenként:
1. Egy végrehajtás nem folyhat egyszerre banki pénzkövetelésre és kilakoltatásra. Olyan persze van, hogy a pénzköveteléses végrehajtás során elárvereznek egy ingatlant, ahonnan azután ki kell lakoltatni az adóst. Ha ez nem történik meg, annak több objektív oka lehet, de az, amit állítasz, elvi képtelenség.
2. A végrehajtó nem takaríttat árverezett ingatlanokat, nemcsak feketén nem, hanem sehogy. Egész' egyszerűen nem fűződik hozzá érdeke, ezért nem is költ ilyesmire.

Most csak azért nem folytatom, mert előre megköszönted a választ, míg én olyannal folytatnám, amit nem köszönnél meg. Úgyhogy itt most megállok.

debora417 # 2014.03.19. 15:56

Tiszteletem, az alábbi kérdés megválaszolásában szeretnék segítséget kérni.
A végrehajtó már 4 éve halogat egy végrehajtási ügyet (kilakoltatás), ami onnantól lesz érdekes, hogy ennek az ügynek az adósát(végrehajtás alatt áll) pedig pár ezer forintért feketén foglalkoztatja, más árverezett lakásokat takaríttat ki vele. Így ő jól jár, mert nagyon kevésből megússza a kitakaríttatást, aki megvette a lakást, azt kapja, amit várt (tiszta lakást), az a bizonyos végrehajtás alatt álló ügyfél pedig röhög a markába, hogy egy kis feketézésért visszatartja a végrehajtó az ügyet. Otp tartozás miatt indult a végrehajtás, de vajon az otp-nek mikor tűnik fel, hogy már meg kellett volna történnie a végrehajtásnak? nem tűnik fel az otp-nél senkinek, hogy a végrehajtó nem csinálja a dolgát, sőt még vissza is tart egy ügyet, hogy pont kerüljön a végére?
Előre is köszönöm a válaszokat.

gerbera317 # 2014.03.18. 09:58

a T.Bíróság havonta kér pótlást és ez havonta 15 rongy!

És ezt higgyük el neked? A hiánypótlás ugyanis illetékmentes.

gerbera317 # 2014.03.18. 09:57

Erre senki sem tud válaszolni?

Dehogynem. Csak nincs értelme.

amason # 2014.03.17. 14:34

Senki nem ír hozzászólást a kérdésemre?
Erre senki sem tud válaszolni? Meglepő!!

Kovács_Béla_Sándor # 2014.03.17. 06:07

Nehogy azt hidd, hogy ettől érthetőbb lett a dolog. Sőt.

prucsok55 # 2014.03.16. 18:30

Tisztelettel leírnám mi is történt az ügyünkben. A forumra irtam 2014.03.11-én, de érdemleges választ nem kaptam: Kedves gerbera317 (nekem válaszoltál)? Igen nem szoktam elfelejteni az illetéket, még akkor sem ha a T.Bíróság havonta kér pótlást és ez havonta 15 rongy!

Talán tanulságos az eset: 24 óra leforgása alatt rendeződött minden, tehát valaki nagyot hibázott.
24 óra leforgása alatt feloldódott az inkasszó, feloldódott a fizetési letiltás!

Azért szeretnék erre véleményt szakembertől, hogy itt mi is történhetett???!!!!

amason # 2014.03.14. 02:44

Sziasztok!
Segítséget kérek,nem vagyok otthon a vh.törvényekben és túl sok a paragrafus :(
Az ügyünk hosszas huzavona után, lezárult!
Bár van még 2 másik :(
Volt 2 egyetemleges adós, 2 végrehajtó. Nem tudta a jobb kéz mit csinál a bal. Mi érdeklődtük meg X idő elteltével a vh.kérőtől, hol tartunk. Elvileg már csak 1havi lett volna,de eltelt 2 és újra rá kérdeztünk. Írtak a vh-nak zárja le az ügyet. Kaptunk egy Díjjegyzéket és annyi. Csakhogy a zárás után is levonta a munkáltató. (Későn kapta a feloldást) Szaladtunk a pénzünk után,ami végül utólag kiderült a vh a letéti számlájára kért,mert van még nála ügyünk. A kérdésem az lenne,hogy erről minket nem kellett volna értesíteni a vh-nak? Túlfizetés volt a tartozáson,mert jól számoltuk az 1 hónapot +ba levontak 3hónapot. A vh tudta, de nekünk nem mondott semmit. Nem kellett volna szólnia? Most derült ki,hogy a vh.kérő kérte a vh.feloldását, akkor az első levélnél. Akkor miért nem állította le még akkor a letiltást? Telefonban csak zagyválnak a vh.irodában, félfogadáson nem tudnak mondani semmit,mert a vh nincs bent, „de csak ő tud elszámolni a pénzzel”. Email-ben megkérdezhetem ezeket a végrehajtótól? Mert személyesen nincs rá esély. Már +1 hónap eltelt és nem tudunk a pénzünkről semmit, csak hogy neki utalták. A másik vh már rég elintézett mindent adós visszakapta a túlfizetését. Tudni szeretnénk mennyit adtak vissza és hogy hova tette. Vissza lehet kérni a jutalékát? Ami nem járna neki, ha akkor feloldja a vh-t amikor kérték. Papíron igazolni tudok mindent. Menjek a bíróságra? Lehet kérni,hogy más végrehajtó rendezze az ügyeinket? Segítsetek légyszi!!!Köszönöm

gerbera317 # 2014.03.11. 20:36

Nem látom a minőségi változást, csakis a menyiségit. Helyes, továbbra is kifogásolgass, ne felejtsd el az illetékeket leróni. És továbbra is fogalmazz így, nehogy véletlenül a kifogás elbíráló bíróság megértse.

gerbera317 # 2014.03.11. 20:35

Nem látom a minőségi változást, csakis a menyiségit. Helyes, továbbra is kifogásolgass, ne felejtsd el az illetékeket leróni. És továbbra is fogalmazz így, nehogy véletlenül a kifogás elbíráló bíróság megértse.

prucsok55 # 2014.03.11. 18:56

Köszönöm, de leírnám mi történt 03.09.óta: fizetés 33,3% levonása, bankszámla: inkasszó (fizuból 70 eft, számláról több mint 80), a kocsi lefoglalva, de nem kell nekik(?) Rohamos ügyint.: a bank ügyvédje, a vh. személyesen, telon stb.
Tegnap intézkedtünk mára a válasz: a bank ügyvédjével beszéljünk utána vh. a vh. még tegnap intézkedett a bank felé, hogy fizesse vissza a bankszámláról levont összeget, a vh. pedig intézkedett, hogy az inkasszó megszűnjön (most erre várunk, hátha nem sikerül nekik). A bank ügyvédje: nem érti az egészet a vh. részéről, írjunk egy levelet, hogy a fiam kifizeti a banknak a hagyaték erejéig a PÉNZT (a kocsi nem kell igaz húsz éves) és részükről le van zárva az ügy, ha minden ok kb. 10 napon belül rendeződik a dolog, a kocsi értéke a hagyatéki szerint 350 eft. Szerintem ez sem fer játék, mert meg van a hagyaték tárgya, de NEM KELL. A fiam azt mondta lesz@arja az egészet, kifizeti a 350-et és kész, hagyják békén. De még ezután jön a vh. ő mit mond(!) a bank ügyvédje még annyit mondott, hogy valszin ki kell fizetni a perköltséget is, meg mit tudom én milyen költségeket gondolom a vh. munkadijat stb. de erről a vh. fog dönteni. Ezt megcsinálhatják? Jogorvoslat! Ki hibázott, mikor és hol, mert mi fellebbeztünk, csatoltunk minden iratot, vh. kifogást adtunk be. (ügyvéd csinálta, azt sem mondom, hogy hülyék voltunk, vagy az ügyvéd volt az: nem tudom) Lehet zavarosan irtam le, de talán világos. Megírtuk a bank ügyvédjének a levelet, ezután jön még a neheze a vh. kérheti az egész tartozásra (1,3 mft)a perköltség? és munkadíjat? Vagy ne vitatkozzunk. Kösszönöm, talán tanulságos lesz másoknak is.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.03.09. 16:51

Zavaros és hiányos ez a tényállás. Csak sejteni lehet, hogy elmulasztotta, hogy ellentmondjon egy fizetési meghagyásnak.

prucsok55 # 2014.03.09. 14:56

Annyit elfelejtettem, hogy a kocsira is elidegenitési és terhelési tilalom van bejegyezve. A Vh. nál felajánlottam a kocsit, mivel meg van az öröklés tárgya, a válasz: á nem kell.

prucsok55 # 2014.03.09. 14:52

Segítséget kérnék, mert ez ördögi kör amibe jutott a gyerekem. Örökölt 350 eft értékben egy kocsit (mint hagyatéki hitelező volt kb. 700 eft kiadása), a testvérei ezért mondtak le a kocsiról A papa hagyott hátra 1,3 mft-os személyi hitelt. Többször fellebbeztünk, vh. kifogást emeltünk. Letiltás alatt van a fizetése 33%-ig a teljes tartozással és a bankszámlán inkasszó van. Személyesen voltunk a vh-nál azt mondta ő csak végrehajt. A Bíróságot felhívtam nem tudnak segíteni. Igaz mindkét fél elismerte, hogy csak a hagyaték erejéig felel a gyerek a tartozásért. Ezért nem értjük és senki sem tud segíteni. A bank ügyvédjét is felhívtuk (a gyerek hajlandó lenne kifizetni a tartozást, ha a bank egy bizonyos összegű kamatot elenged). Azt hiszem ez szép és jó, de jogszabály szerint nem tartozik a teljes hitellel, Azért a banknak felajánlottuk a fizetést most erre várunk. A vh-nak 15 napon belül 15 eft-os okb.lehet vh. kifogást benyujtani. Ezt tegyük meg? Azt lehet, hogy vonják a pénzét és a bankszámláját is zárolják? Tiszta gáz az egész (én nem tudom ezt kifizetni mivel semmi keresetem nincs), Mi itt a hiba? Tudom fizetni kell és vége. De azért itt valaki hibázott nem? Köszönöm a választ.

PowerRD # 2014.02.21. 09:42

Mer ezidáig ezt nem ismertem. Nagyom köszönöm, a virtuális csoki repül neked! :)

gerbera317 # 2014.02.20. 14:40

nagyon úgy tűnik, hogy a végrehajtó már nem létezik

Miért nem ellenőrzöd, például itt: http://www.mbvk.hu/…vjegyzek.php ?

PowerRD # 2014.02.20. 13:54

Gerbera317,

Nagyon köszönöm a választ. Az első levelet elindítottam, de nem fűzök hozzá vérmes reményeket. A gondom az, hogy nagyon úgy tűnik, hogy a végrehajtó már nem létezik ebben a minőségében, ezért egy kiadós levélpingpong várható a semmivel. A visszaérkező összegek maradnak számlán, ameddig valahova nem jutok.
A végrehajtást kérővel azért próbáltam kapcsolatot keresni, mivel a végrehajtó felszívódott, reménykedtem benne, hogy ők tudják, hogy jelenleg kinél van az ügy, ha például egy másik végrehajtó átvette.

Megjegyzem, valószínűleg nem sikerült jól megfogalmazni a mondandómat, nem jött át amit ki szerettem volna fejezni. Na mindegy.

gerbera317 # 2014.02.20. 13:31

Valakinek van valami ötlete, hogy ilyenkor mi van?

Éppenséggel van. Továbbra is foganatosítod a letiltást, rendelkezésre tartva a levont összeget, és írásban megkérdezed a végrehajtót, mi legyen.

Az a gond veled, hogy többet akarsz tenni, mint ami egy munkáltatótól elvárható. Telefonálgatsz a végrehajtást kérőnek, aki érthető módon nem áll veled szóba. Telefonálgatsz a végrehajtónak, aki vagy nem elérhető, vagy írásban kéri tőled az információt.
De miért is kéri írásban? Mert ha te nem írod le, akkor neki kell előbb leírnia azzal, hogy "ma telefonált az adós munkáltatója, aki előadta, hogy ez és ez a baja", hogy azután intézkedhessen. Logikus, hogy nem fog feljegyzéseket írogatni, a füle és a válla közé szorított telefonnal, miközben éppen könyékig merül egy másik ügy iratai között(mert még szép, hogy éppen olyankor hívod fel), csak azért, hogy teneked ne kelljen írnod. Megjegyzem, létezik az elektronikus levél intézménye, az csak egy dolog, hogy a te végrehajtód éppen nem fogadja be az e-maileket.

Úgy tűnik, te olyan munkaadó vagy, akinek több munkavállalója is adós, ráadásul mind ugyanannál a végrehajtónál. Úgy tűnik, kifogtál egy kevésébé kommunikatív végrehajtót, aki alapján azután a többit is megítéled. De rosszul ítélsz. A végrehajtóddal pedig egyszerűen csak így jártál.

PowerRD # 2014.02.20. 12:32

gerbera317

Nyilván nem vagyok saját magam ellensége, hogy rossz számlaszámra ténylegesen pénzt utalgassak és ezzel egy nagycsomó felesleges munkát gyártsak magamnak, de méginkább azért, mert rossz számlaszámra utalt pénzt vagy vissza tudsz szerezni, vagy nem, de inkább nem.

A tanács amit adtál, nagyon jó lett volna (és amikor a történet megesett, akkor eszerint is jártam el), csak a hozzászólásom szólt pont arról, hogy egyszerűbb lenne mindannyiónk élete, ha ilyen esetekben a végrehajtó irodák elérhetőek lennének és így lehetne velük mondjuk.... együttműködni.... vagy ilyesmi. Hogy mondjuk odaszólok telefonon, és ő akkor már tud is intézkedni, ami így mindenkinek jó. Persze, elindítom én a levelezést is ilyenkor, ezt nem lehet kikerülni, mert be kell védenem saját magam, de egy háromperces telefonnal több levélváltást is ki lehet váltani, mert mondjuk akkor kapásból úgy írom a levelet, hogy neki a legkényelmesebb legyen minden, és akkor senkinek semmilyen irányba nem kell kiegészítő információkat, meg hiánypótlásokat küldözgetni, meg ilyesmi. De a végrehajtók nagyon szeretik ignorálni az együttműködő partnereket és ezzel döbbenetes mennyiségű papírgyártást generálni. Annyira sem áll rendelkezésre, hogy én segítsek neki, amikor meg nekem van szükségem valamire, akkor meg teljes mértékben figyelmen kívül hagy (szintén tapasztalat: neki adat kellett, nekem információ. Küldte a megkeresést az adatszolgáltatásra, én azonnal legyártottam neki, csatoltan megkértem, hogy küldjön nekem meg egy információt. Az adatszolgáltatást szépen benyelte, a kérésemet ignorálta, majd két hónap múlva megjátszottuk ugyanezt. Aztán megint. Negyedjére, már félkövérrel, pirossal, aláhúzva, kiemelve kértem az információt, nem zavarta. Telefonon természetesen elérhetetlen volt) És nem, ezt nem adós minőségben tapasztaltam, el tudom képzelni, hogy ha a partnerekkel - mint a munkáltatók - így viselkednek, akkor hogy bánhatnak az adósokkal.

Félre ne értsetek, nem azzal van a gondom, hogy ne tudnám előbb-utóbb elintézni amit akarok trilló levélváltás után. Csak azzal, hogy lehetne ezt sokkal egyszerűbben, mégis biztonságosan, de jelenleg ezt a legtöbb iroda ott gáncsolja ki, ahol tudja.

Gerbera317: persze, hogy van hova fejlődnöm, jó pap is holtig tanul, de nem csak nekem. Azoknak a szolgáltatóknak is kellene, akik az életük értelmét a felesleges (értsd: nem előírt, és nem saját maguk bevédésére szükséges, vagy más okból elkerülhetetlen)papírgyártásban és az ügyfelek ignorálásában látják. 2014-et írunk, könyörögöm.

Amúgy az eredeti kérdésemre valaki választ?:

Amúgy ha már itt járok: visszajött egy letiltott összegem, a végrehajást kérő nem áll velem szóba (egy dolgozó és a végrehajtást kérő közötti azonosítót kéri tőlem, esélyem sincs beszerezni), a végrehajtóm felszívódott (a telefonszámán egy másik végrehajtó jelentkezik be, akinek fogalma sincs semmiről, az egyetlen infó amit találtam az a végrehajtómról, hogy összekötötte a bajuszt az ügyészséggel, de ez is csak sajtópletyka). Valakinek van valami ötlete, hogy ilyenkor mi van?

Előre is köszönöm.

gerbera317 # 2014.02.19. 09:34

Eleve nem a kamarához kellett volna fordulnod, hanem a bírósághoz, aki valószínűleg ugyanazt állapította volna meg, mint a kamara, igaz, nem olyan occsón.
A végrehajtó még jófej is, hogy nem vágta ki a díjjegyzéket, hanem még tovább próbálkozik az adós ellen.
Miért nem mész be ügyfélfogadásra a végrehajtóhoz, és kérsz iratbetekintést?