Végrehajtói költségek


didier # 2013.10.27. 04:46

És az Ön szerint nem lenne jogszabálysértő, ha valamit nem postáz ki, mert Ön "megígérte", hogy bejön érte és mégsem jön és arról az eljárási cselekményről értesülnie kellett volna, utána meg csapkodja az asztalt, hogy Ön erről nem is értesült? Nem, a hivatalos irat kézbesítési módja a postai kézbesítés. Nem a személyes átvétel, nem a fax, nem az e-mail. Pontosabban lehetőség van elektronikus kapcsolattartásra is, de az nem az ellenőrizhetetlen e-mail, hanem a kamara által külön e célból üzemeltetett rendszer, ahova bárki kérheti a felvételét...

De én vagyok az idióta, hogy komolytalan kérdésekre válaszolok, ígérem többet nem teszem.

didier # 2013.10.27. 04:32

Tisztelt kávézós!

  1. Ennek a személyes levélátvételnek a gyakorlati megvalósítása nagyon érdekelne. Ezek szerint a végrehajtónak, akárhányszor levelet ír - egyébként gondolom ebből áll egy átlagos munkanapja, szóval elég gyakran előfordulhat - fel kellene hívnia telefonon a levél címzettjét, hogy tessék lehet érte jönni. Számoljunk egy 8 fős irodával, fejenként napi 20 levéllel és levelenként mondjuk 3 címzettel (ami inkább átlag alatti, mint átlag). Ez naponta tehát 480 kimenő telefonhívást és 480 utcáról beeső levélátvevőt jelent. Elviekben nem rossz az ötlet, de annak idején Sir Leopold Posta, a postahivatal feltalálója pont erre a problémára talált megoldást nagyszerű rendszerével.
  2. munkadíj: az elvégzett munkának a jogszabályban meghatározott díja (bár nem tudom, ha ezt részletezni kell, van-e értelme egy szót is válaszolnom...), más tételre nem kérdezett rá, így ezekkel nem terhelném Önt sem

3.tételes elszámolást kérni,tételes elszámolást kérni és tételes elszámolást kérni...ha magától nem adja, akkor majd a bíróság felhívására adni fogja, az fix...de ehelyett pusztán a világba kiáltani, hogy ez lehúzás, az semmi más csak puszta hangulatkeltés...
4.nem a végrehajtókat védem, hanem a józan észt az agresszív populizmussal szemben

Minden jót!

kávézós # 2013.10.22. 15:43

gerbera,

amit leírtál, azt komolyan is gondolod? Hogy pusztán egy miniszternek, meg egyébnek, köztük VH-nak azért KELL Q7-essel, meg egyéb milliós autócsodákkal járnia, hogy tekintélyük legyen?

Te jó Isten....ez aztán a felfogás..és én vagyok gyerekes, lassan 50 évesen...

Nem, nem vagyok irígy, kicist sem, sőt, akkor sem lennék VH, ha rögtön a második munkanapomon kapnék egy A5-öst, mert sok esetben nem lenne gyomrom a munkájukhoz. Hozzáteszem, hogy a korábbi levelemben már jelzett "fizetnék, de nem akarok"-tipust nem sorolom a gyomorforgató népek közé...

Én nem a végrehajtást kérőnek járó összeg csökkentésére gondoltam, azért ennyire nem vagyok gagyi, hanem a VH munkadíjából, és a korábban már említett fölösleges költségek racionalizására...persze, egyedileg elbírálva a kérelmeket, megnézve az adós anyagi helyzetét, életkörülményeit.

Egy szónak is 100 a vége : a VH-k ma kiskirályok Magyarországon, és ami ennél is szomorúbb : a törvények ebben nekik adnak igazat....

Magyarország2013 # 2013.10.22. 13:45

T.Mindenki!
Az előzmények most nem fontosak,csak a módszer a zsebredolgozás amihez sokan szemethúnynak!Sok teher van a házunkon.Szerencsére az árverésen nem volt senki.Utána meg sikerült megegyezni a bankokkal. Most lefizettünk egy banki tartozást ami 1 420 000 ft volt.Szerettem volna egyszerre rendezni a végrehajtó költségeit is,hogy lekerüljön a házról mint teher. A bank megkérdezte mennyi a díj. 772 000ft! Nem fizettem be. kértem irásban a részletezést. A vh 880 000ft-ot írt összesen és a lefizetett után 380 000 ft-ot kér. Ezelőtt mondtam fel munkahelyemen ahol küldték a letiltásról szóló igazolást.Itt pont 1 420 000ft volt és 142 000 végrehajtói jutalék. Ezért vontak összesen 50%-ot! Ekkor a kezes kérte ha lefogyott ne tiltsanak tőle tovább,de közölte vele a vh,hogy még 297000 ft munkadíj van fenn amiből Ő 100 000el sáros még.Ha nem tiltja le a munkahelye,a céget be fogja perelni!!Előtte a 650 000ft-ra értékelt autóm 250 000ft-ért játszotta át egy haverja kezére!Árveréskor mondta mi ne menjünk ki,és ne mondjunk semmit.Elkelt mondta a megjelenteknek és a boldog ismerős már vitte is!! Meddig mehetnek el a vh-k? Nincs semmi határa a gátlástalanságnak? Az jog ezt támogatja? Mikor adózni kell vagy közterhet fizetni akkor kellek?
Megköszönök minden hozzászólást! Főleg az ország nyugati feléből!!

Magyarország2013 # 2013.10.22. 11:20

Az előzmények most nem fontosak! Buktam egy vállalkozásban,és azokat a hiteleket amiben feleségem neve szerepelt,az 1/1-es tulajdonú örökölt házára tették. Szerencsére nem volt jelentkező árveréskor,most meg már fizetjük mindegyiket.1 hónapja az egyiket lefizettük ami 1420000ft volt. Munkahelyemen pont akkor mondtam fel.Ott 50%-ot vontak,a bank és a végrehajtói jutalék néven.Megküldték hogy 142000ft a VH munkadíja akkor.Azt is szerettem volna kifizetni hogy lekerüljön a házról.A bank lekérdezte 772000ft!Csak emailen keresztül megírta a VH hogy ez 880000ft összesen de a fenti 1420000ft-után 380000ft.Egyik kezes kérte ekkor,hogy ne tiltsák tovább a semmit, de mondta neki a VH,hogy még297000ft munkadíj van,amiből 100000 Őt terheli.Ha a cége nem tilt tovább,a céget perli be. Közben a VH elvitte az autómat is 650000-re értékelték 250000-ért. Nem volt árverés! Mondta ne menjünk mi ki,és ne mondjunk semmit.Ő mondta hogy elkelt,el lehet menni mindenkinek.Biztos haveré lett! Ez a magyar átlátható jog 2013-ban??????

gerbera317 # 2013.10.22. 10:05

Bármilyen más hivatalos szervnek küldött levélről én is, mint adós, kell, hogy kapjak

Nevezzük ezt a nap tévedésének...

hallani sem akart esetleg néhány tétel csökkentéséről,

Mert ha te végrehajtó lennél, akkor úgy gondolod, hogy kedvedre engedhetnél el a végrehajtást kérő követeléséből? Nem sokáig lennél végrehajtó...

"Elég ha megnézi, melyik milyen "ócskavas" Q7-essel, M5-össel, vagy sorolhatnám, milyen autókkal özlekedik..."

Ez a felvetésed gyermeteg gondolkodásra vall. Tudd meg, hogy végrehajtó, ügyvéd, vezérigazgató, államtitkár és egyéb, ezekhez hasonló nyomoronc nem nagyzási hóbortból jár drága autókon, hanem azért, mert amikor megérkezik egy helyszínre, ahol elméletileg neki kell lennie az alfahímnek, nem szállhat ki piros Suzukiból, mert az akkora hátrányt jelent a jövetelének sikere tekintetében, ami megengedhetetlen. Ha ezt nem látod be, akkor a fentiek közül egyik se akarjál lenni, de még csak ne is irigykedj rájuk.

kávézós # 2013.10.22. 09:10

Kedves didier!

Leveléhez túl sok hozzáfűznivalóm nincsen.

Bármilyen más hivatalos szervnek küldött levélről én is, mint adós, kell, hogy kapjak, de eddigi eljárásaink során mindössze 2 db földhivatali levelet kaptam másodcimzettként.

Az Ön által felsorolt tételeket én is látom az elszámolólapon, van, ami nulla, de van, ahol elég sok Ft szerepel.

Az, hogy ki miért került ilyen helyzetbe, ne legyen ennek a vitafórumnak a tárgya, mert Önnek, ismeretlenül, nem hiszem, hogy joga lenne bárkit is azzal gyanúsítani, hogy azért nem fizetett, mert a morálja ezt diktálta.

Feltehetően Önnek van rendszeres, normális, elfogadható havi fizetése, vagy egyéb jövedelme, amely mellett még nem került ilyen helyzetbe. Örüljön neki, és vigyázzon, ne kapjon bérletiltásról, vagy hasonlóról szóló levelet végrehajtótól. Természetesen létezik az ellenpélda is, aki azért nem fizet, mert nem akar, pedig lenne miből. Higgye el, én nem ezek közé tartozom, hanem azok közé, akiknél talán a legrosszabbkor érkezett a gyermekáldás, akinek egy fizetése maradt 2-3 olyan hitelre, amit 1000 emberből 950 "kénytelen" volt felvenni, ha boldogulni akart, és egy fizetésből kelltt (volna) rezsit, gyereket, asszonyt, lakást, stb..fizetni, de ez sajnos, meghaladta az erőmet, és ebbe a helyzetbe kerültem.

Nem kívánom senkinek, de akkor ne vagdalkozzon azzal, hogy a végrehajtók piszokul szemtelen magas összeget lehúznak az adósoktól, mert akár tetszik, akár nem, ezek tények, csak olvasgasson egyéb hozzászólásokat, és higgye el, hamar rá fog jönni az igazamra.
Ami a legrosszabb az az, hogy a részletfizetési kedvezményen kívül semmilyen más kedvezményt nem adott, legalábbis az én kedves végrehajtóm : hallani sem akart esetleg néhány tétel csökkentéséről, vagy arról, hogy ne küldözgessen nekem havonta leveleket, bemegyek értük személyesen, pedig erre van lehetőség, ha jók az információim.
Naná, hogy nem ment bele, mert akkor az egyik rovatban 0, azaz nulla szerepelne, és pont abban, amit nem lehet ellenőrizni.

Szóval, ennyit némelyik VH emberségéről.

Természetesen a kivétel itt is erősíti a szabályt, de ha Ön nem tartozik közéjük, akkor ne védje őket ennyire....Elég ha megnézi, melyik milyen "ócskavas" Q7-essel, M5-össel, vagy sorolhatnám, milyen autókkal közlekedik.....

gerbera317 # 2013.10.22. 07:52

Az eljárás végén, vagy amikor a végrehajtó díjjegyzéket állít ki a végrehajtási költségekről, van lehetőség annak megtámadására. Akkor lehet kérni, hogy a végrehajtó igazolja a készkiadásait. De csak óvatosan, mert 10 ezer Ft készkiadás a legpöcsebb ügyben is keletkezik, a végrehajtási kifogás illetéke pedig továbbra is 15 ezer Ft!

didier # 2013.10.21. 17:50

Tisztelt Kávézós!

  1. A vh Ön szerint csak az adósnak küld levelet? Vagy a végrehajtást kérőnek, földhivatalnak, bíróságnak, polgármesteri hivatalnak, okmányirodának, lízingcégnek, munkáltatónak, társtulajdonosnak, zálogjogosultnak, stb...stb...stb... ingyen is kiviszi a posta? Ha nem ért vele egyet, kérdezzen rá, ne csak belekiabáljon a nagyvilágba!
  2. "pl. a végrehajtónak kiadott összeg ( ez egy talmi összeg ) 100.000 Ft, de mire visszafizetem, addigra 200.000 lesz belőle, mert a VH munka-és egyéb dijai elvisznek még 100.000 Ft-ot

> ezt hívom én uzsorának többek között." -

szerintem van ebben jócskán ügyleti kamat, késedelmi kamat, vh-kérő költsége, ügyvédi díj, állami illeték, kamarai költségátalány stb...stb...stb..., kizárt, hogy a vh munkadíja legyen annyi...

az uzsorázáshoz meg annyit, hogy azt időben fizetés esetén van értelme emlegetni (lásd ügyleti kamat), a többi már egy szankció-jellegű dolog (is), így is vicckategória ebben az országban a fizetési morál, hát még ha ugyanannyit kéne visszafizetni mint végrehajtási eljárás nélkül...ki fizetne itt önként bármit is? hát Ön biztos nem...

kávézós # 2013.10.21. 15:28

Vh-ügyes

igen, a kérdésed jogos...

Szerintem rohadt nagy pénzeket levesznek a bajba jutottaktól, legyenek azok direkt nemfizetők, vagy önhibájukon kívül fizetésképtelenek.

És üzenem mindenkinek, hogy a behajtandó összeg kontra ténylegesen kifizetett összeg a behajtandó duplája, szinte minden esetben!

kávézós # 2013.10.21. 15:22

gerbera

igen, erre rájöttem, de a szignifikánsan növekvő postaköltség kicsit too much....

Elhiszem, hogy drága a posta, de ennyire nem...

Ahogy a bevezető kérdésemben is leírtam...az egyéb dijak, mint a készkiadás, meg egyebek, külön tételsorként szerepelnek, tehát az n em lehet a postaköltség része...

gerbera317 # 2013.10.20. 21:10

minden elszámoláson, 1000/db ) ... csak 1x járt nálam, akkor miért számítja fel állandóan?

Vedd már észre, vazz, hogy minden alkalommal ugyanazt az egyszeri felszámítást közli! Ténylegesen csak postaköltség keletkezik, amit ha sokallsz, kérd a végrehajtót, hogy csak a legvégén küldjön 1 db. díjjegyzéket. Vágod?

Vh-ügyes # 2013.10.20. 17:10

A végrehajtó javadalmaztatásáról 2001-es tv rendelkezik.
A javadalmaztatásuk lényegében ügyérték %-ban kifejezett.
A végrehajtói kinevezések db száma nagyjából ugyanannyi mint 2001-ben.
A 2001-es javadalmaztatás úgy lett méretezve, hogy az akkori ügyértékek és végrehajtási eljárások db száma tisztességesen eltartsa őket.
VAJON A 2001-ES HELYZETHEZ KÉPEST MA, HÁNYSZOR NAGYOBB EGY ÁTLAGOS ÜGYÉRTÉK ÉS HÁNYSZOR TÖBB ELJÁRÁS VAN?!

kávézós # 2013.10.20. 16:23

ragyasdezso : pedig tényleg annyi.....tudnák konkrét számokat is írni, de nem akarom elcseszni még jobban a vasárnapomat, mint ahogy el van már cseszve...
A lényeg, hogy általában a behajtásra kiadott tételek mindegyike kb a duplájára nő, mire visszafizetem, és egyértelműen le van írva, mi mennyi...
Értem én, hogy a vh ebből él, de ez akkor is rohadt nagy lehúzás...a postaköltséget továbbra sem értem, mert a Vh-nak járó-szekcióban iylen jogcímek már vannak:

  • jutalék
  • munkadij ( ez mi? )
  • költségátalány
  • készkiadás ( ez rohadt sok, több 10.000 )
  • hatósági besz megh.költsége ( pár 100 Ft )
  • takarnet lekérdezés dija ( minden elszámoláson, 1000/db )
  • helyszini utazási költség ( 1500 Ft, de csak 1x járt nálam, akkor miért számítja fel állandóan? )

postaköltség - rengeteg, több 10.000

Egyszerűen nem értem, mi micsoda...gyakorlatilag oylan és annyi pénzzel vesz le, amennyivel nem szégyell.....

ragyasdezso # 2013.10.20. 14:35

A 100.000.-Ft. elég jelentős túlzás. A fele az kb. ül!
15 levél posta költsége, megírása, postára adása munkadíjjal együtt nem is sok!

kávézós # 2013.10.20. 07:36

Üdvözlöm Önöket.

A kérdésem, lehet, csak az én okmány-értelmezésem gyengeségeiből fakad, kérem, nézzék el nekem.

Sajnos, kapcsolatban állok végrehajtóval, havi szinten utalom neki a megállapodott összegeket, jó pár hónapja már.

Eddig nem nagyon figyeltem az Általa nekem havi szinten küldözgetett elszámolásokat, mert egyrészt eléggé átláthatatlanok, bár most már talán kezdem megérteni a felépítését, másrészt mert alapból elegem van abból többek között, hogy:

  1. persze, rendben van, hibás vagyok, nem fizettem időben végrehajtásra került az ügyem,
  2. pl. a végrehajtónak kiadott összeg ( ez egy talmi összeg ) 100.000 Ft, de mire visszafizetem, addigra 200.000 lesz belőle, mert a VH munka-és egyéb dijai elvisznek még 100.000 Ft-ot
    • > ezt hívom én uzsorának többek között.

De a kérdésem lényege az lenne, hogy a havi szinten küldött elszámolókon van egy apró betűs tétel, nevezetesen Postázási költség.Ez minden hónapban más-és más. Van sajnos 3 ügyem, az egyik lassan letelik, és most nem voltam rest végignézni az összes nekem küldött elszámolást, és meg vagyok döbbenve:
a VH eddig max 15 elszámolást küldhetett nekem ügyenként, mert kb azóta fizetek neki, ehhez képest minden egyes ügy elszámoló lapján, Postázási költség cimként több, mint 20.000 Ft-os tételek szerepelnek, hangsúlyozom, ügyenként.Ez azért fontos, mert előfordul, hogy a 3 ügyből 2-nek az elszámolásait egy boritékban küldi, egy tértivevénnyel, és szintén ne voltam rest megnézni a postai dijszabás vonatkozó szakaszát, miszerint az ajánlott küldemény díja 2013-ban : 165 Ft, plusz ugye a levél súlya ( itt alaposan ráhagytam ) és és 250 grammig számolva 235 Ft, ez tehát havonta és levelenként nem lehet több, mint 400 Ft. Ezt ha felszorzom 15-el, akkor is 6000 Ft körül vagyunk, ügyenként!!! Akkor mi ez a több, mint 20.000 Ft-os postázási költség minden egyes elszámolólap alján? Ezeket tényleg velem fizetteti meg? Mármint úgy értem, azonkívül, amit tényleg a nekem küldött küldeményekre Ő kifizet? Hogy tudnám én ezt kideríteni, mennyivel húz le a tisztelt VH? Merthogy ha ezek az összegek tényleg rám vannak terhelve, akkor lehúz, de nem kicsit....Előre is köszönöm a segítségeket.