Ingatan árverés


Szomorú örökös # 2023.05.09. 17:04

2020-ban közölte a becsértéket.... akkor nyilván 2020 óta nem kértek adó - és értékbizonyítványt, mert az előtte kell, így valószínűleg 2019-ben kérték be.

Mi több, azóta volt egy rakás korlátozás ez ügyben ugyebár a Covid miatt is, ne feledjük. Úgy tudom, hogy ezeket nem olyan régen oldották fel. Ha ez nem lett volna, akkor már réges régen teljesen törvényesen elárverezték volna az ingatlant.

drbjozsef # 2023.05.09. 10:38

Nem az ő feladata, hogy megfelelő értéken történjen az árverés.
Nem hát.
Az ő érdeke.
Neki a feladata az, hogy HA mégsem felel meg a becslés, akkor a megfelelő helyen (!) és időben (!!!) ez ellen szót emeljen.
Ez a tájékoztatás egyébként a végrehajtótól kapott levélben szereplni is szokott, elvégre a Vht-t sem kell ismernie.
De ha nem ismeri, kérhet segítséget a családtagoktól, ügyvédtől, bárkitől.

Egyet nem érdemes tenni : homokba dugni a fejét.
Mert akkor pont az történik, ami most veletek, legyen ez bármilyen sajnálatos, vagy - szerinted - igazságtalan.

A végrehajtási eljárásnak egyetlen értelme van : megtéríteni a tartozást, a konkrét szabályok alkalmazásával. Ha ez ellen az adósnak nincs kifogása, akkor ez lesz az eredménye.

pdb # 2023.05.09. 09:10

papinianus88

A végrehajtó 3 évig mondta érvényesnek a becslést, igazad van, mulasztás történt, ők ügyszám alapján azt mondták, éljünk kifogással, várom a faktoringos ügyintézőt, hogy visszahívjon, és beszélek az önkormányzattal még egyszer.
Megkeresem a családsegítőt is, hátha a jogász tud valamit mondani, bemegyünk a végrehajtóhoz személyesen is.

Egybként anyám se becslő, neki se kell tudnia a piaci árat, erre való a hozzártő (az ittenit ismerjük, megkeressük, egyszer már kérdeztük és nem tud semmilyen kérésről a végrehajtás ügyben)

Az viszont tény, hogy brutálisan lejjebb van értékelve a piaci értéknél, valaki részéről tehát ebben is mulasztás történt.
Ez a munkája az embereknek a hivatalokban, mégse esett le senkinek, hogy nem lehet valós az érték....
Ezt azért nem gondolja senki komolyan.
Pláne hogy akkor vajon hogyan várható ez el egy 70 éves nyugdíjas nőtől!

Nem az ő feladata, hogy megfelelő értéken történjen az árverés.

Sajnos mulasztottunk, igen, de a végrehajtó ingatlanokat becsültet fel, ad el, ezzel foglalkozik. Pontosan tudja hogy emelkednek az árak, hol mennyi egy telek vagy egy ház, milyen licitet lehet tenni,stb.
Ez nyilván nem csak úgy elkerülte a figyelmét.

Mindegy, köszi a segítséget, megpróbáljuk, amit tudunk

osztap # 2023.05.09. 08:34

pdb,

(Zárójelben: Végrehajtási kifogást az intézkedéstől számított 15 napon belül lehet előterjeszteni, Vht. 217. §. Az árverési hirdetményt anyád átvette április elején (?), akkor tudomást szerzett arról, hogy nem 100-100-100%-on lett az árverés kitűzve. A késés miatt érdemben nem fogja a bíróság vizsgálni a dolgot.)

A helyetekben elkezdenék arra koncentrálni, hogy a 154/A. § szerinti határidőben átadjam az ingatlant, mert akkor kaptok vissza egy kis pénzt (kb 120 eFt) a 154/B. § szerint, és megspóroljátok a kilakoltatás és az ingóságok tárolásának költségeit, amit a végén jó eséllyel rátok terhelne a vevő.

papinianus88 # 2023.05.09. 08:27

2020-ban közölte a becsértéket.... akkor nyilván 2020 óta nem kértek adó - és értékbizonyítványt, mert az előtte kell, így valószínűleg 2019-ben kérték be. A 90/70/50 vs 100 %- ot csak a végrehajtó tudja, hogy miért annyi, amennyi.

pdb # 2023.05.09. 08:06

papinianus88

Beszéltem az önkormányzattól egy illetékessel, pár napja ott dolgoztam náluk, itt mindenki ismeri a polgármestert, jegyzőt, stb, stb.
Azt mondták, hogy nem kértek tőlük 2020 óta semmit ezügyben.

Fenn áll mind a 3 feltétel. 23 éve lakik anyám az ingatlanban. Nincs és nem is volt ezalatt semmi más ingatlana.

Na de mindegy.
Megpróbálunk mindent megtenni.

Köszönöm a fáradságot mindenkinek!

papinianus88 # 2023.05.09. 07:50

pdb: Ha az első szakaszban 90%-on, vagy felette érvényes vételi ajánlat érkezik, akkor nyilván a második szakasz (70%), és a harmadik szakasz (50%) már nem lesz aktuális. Lezárul az árverés.

Es a becsertek tovabbra sincs a szabaly szerinti piaci ar kozeleben se.
Tehat akkor negyed aron arverezheti es azt is lefelezheti mert olyan kedve van hogy nem veszi figyelembe a valos erteket...
Ha ez igy mehet, akkor a jogszabaly a vilagon semmit se er, mert a celja pont az, hogy ez ne tortenhessen meg. Ez igy eleg erdekes.

Ismétlem, habár nem sokat ér. A végrehajtó bekéri az adó - és értékbizonyítványt, az adóügyi osztály helyszínen megtekinti az ingatlant, valamint a rendelkezésére álló adatokból megállapítja az ingatlan összértékét, mind beköltözhetően, mind lakottan. Az adó - és értékbizonyítvány tartalmaz minden releváns adatot, van-e közvilágítás, milyen a falazat anyaga, hány m2 az illemhelyiség. Ezt veszi figyelembe a végrehajtó. Mivel NEM szakértő, ezért nyilván hagyatkozik az adó - és értékbizonyítványra. Akinek nem tetszik az adó - és értékbizonyítvány alapján történő becsérték, terjesszen elő kifogást. Ezt sem a jogosultak, sem édesanyád nem terjesztett elő. Mulasztás történt. A részetekről. Vagy az értesítőt dobáltátok ki, vagy az édesanyád által átvett levelek kerültek a kukába. Nem akkor kell ügyvédet keresni és kalimpálni, ha már ég a ház... A letiltásból is gondolhattátok, hogyha rövid időn belül nem térül meg a tartozás, akkor az ingatlan is értékesíthető. Gondolom a végrehajtási jog bejegyzéséről tudtatok, a határozatot megküldte a földhivatal.

pdb # 2023.05.09. 07:41

papinianus88

Igen.
A 3. szakaszban lehetne 50%
A masodikban 70%.
Az elsoben becsertek.

A becserteken vittek el, tehat semmi ertelme az 50%-rol beszelni.

Es a becsertek tovabbra sincs a szabaly szerinti piaci ar kozeleben se.
Tehat akkor negyed aron arverezheti es azt is lefelezheti mert olyan kedve van hogy nem veszi figyelembe a valos erteket...
Ha ez igy mehet, akkor a jogszabaly a vilagon semmit se er, mert a celja pont az, hogy ez ne tortenhessen meg. Ez igy eleg erdekes.

Minden esetre kifogást terjesztünk elő és ahogy elnézem igazabol semmit se er az egesz.

Koszonom a valaszokat!

papinianus88 # 2023.05.09. 07:35

Egyebkent igen, keson lattam a papirt, rossz oldalon kerestem, hogy fent van e, az OTP faktoring ingatlanos oldalat neztem. A papiron talaltam meg az urlt, ahol mar lezarult az arveres elso szakasza, (nem is becserteken, hanem 90%-on volt licit)

Akkor azt 90/70/50 %-on közölte a végrehajtó, mert a 100%-nak a feltételei NEM álltak fenn maradéktalanul! Vagy nem oda van bejelentve édesanyád lakcíme, vagy nem ez az egy lakóingatlana, vagy nem lakott a végrehajtást megelőző 6 hónapban az ingatlanban, vagy nincs fogyasztói szerződésből eredő tartozása.

papinianus88 # 2023.05.09. 07:33

A Vht. 140. § (8) bekezdése változott 2 évnek kell eltelnie. A végrehajtó nem szakértő, nem becsüs (általában), adó - és értékbizonyítvány alapján állapítja meg a becsértéket, amit édesanyád valószínűleg átvett, vagy nem kereste jelzéssel jött vissza, ezért nem élt a kifogással. 10 éve foglalkozom végrehajtási eljárással, aranyos vagy, hogy bemásolsz már hatálytalan rendelkezéseket :) Jelzem: HA a becsértékkel nem értenek egyet a felek, kifogást lehet előterjeszteni. Hiába kapálózol, a kifogásra 15 napos szubjektív és 3 hónapos objektív, jogvesztő határidőt állapított meg a jogalkotó a tudomásszerzéstől, ebből kicsúszott. Mivel nem kértétek az ismételt megállapítását az ingatlannak, maradt a régi. De jelzem ismételten: A VÉGREHAJTÓ NEM SZAKÉRTŐ. Megkapja az adó - és értékbizonyítványt és el kell hinnie, hogy az valós adatokon alapul. Ha nem, akkor adjanak be kifogást és a bíróság kirendel egy szakértőt, aki szép, részletes szakvéleményében felbecsli az ingatlan értékét.

pdb # 2023.05.09. 07:23

papinianus88

A becsérték összege azért lényeges, mert a becsérték egyben az ingatlan kikiáltási ára is lesz az árverésen. A becsértéket a végrehajtó rendszerint a 6 hónapnál nem régebbi adó- és értékbizonyítványban foglalt értéket is figyelembe véve határozza meg.

Fogyasztói szerződésen alapuló követelés (pl. lakáshitel tartozás) behajtása esetén legalább az ingatlan kikiáltási árának megfelelő összeggel tehető érvényes vételi ajánlat az árverésen. Ennek további feltétele, hogy

az adósnak az árverezett ingatlan az egyetlen lakóingatlana,
lakóhelye ebben van, és
a lakóhelye a végrehajtási eljárás megindítását megelőző 6 hónapban is ebben volt.
Egyéb esetekben érvényes vételi ajánlat legalább a kikiáltási ár 70%-át elérő összeggel tehető

.

A BECSÉRTÉK KIFOGÁSOLÁSA
A végrehajtó az ingatlan becsértékét közli az adóssal és a végrehajtást kérővel is. Ha az érintett a megállapított becsértékkel nem ért egyet, akkor a közléstől számított 15 napon belül végrehajtási kifogást terjeszthet elő.

Kifogás esetén a becsértéket a bíróság szükség esetén igazságügyi szakértő közreműködésével állapítja meg. A határidő betartása fontos, mert ha a kifogást megkésve terjesztik elő, akkor a becsérték utólagos korrigálása már hosszabb ideig nem lesz lehetséges. A becsérték bíróság általi megállapítására irányuló végrehajtási kifogás előterjesztésével együtt letétbe kell helyezni az igazságügyi szakértő díjának fedezésére szolgáló összeget is.

Az ingatlanok értéke változik, ezért meghatározott feltételekkel lehetőség van az ingatlan újraértékelésére is. Erre akkor kerülhet sor, ha a becsérték megállapítása óta legalább 3 év eltelt, és az ingatlan még nem került értékesítésre. Ebben az esetben a végrehajtó bármelyik fél kérelmére az árverés kitűzése előtt a becsértéket ismételten megállapítja.

Sajnos nem telt el egész 3 év de se az onkormanyzatnal nem kertek adó- és értékbizonyítványt se nem kozoltek becserteket.

Es egyebkent ismet megjegyzem, hogy telek aron arvereznenek egy 170 nm-es kerteshazat.
Tehat ennek az osszegnek vegkepp semmi koze nincs az ingatlan ertekehez. Marpedig a jogszabaly piaci arrol beszel, nem annak a negyederol. Ez a jogszabaly lenyege, hogy ne lehessen ket fillerert eladni barmit. Akkor most hogy lehet, hogy pont ezt tettek?

Egyebkent igen, keson lattam a papirt, rossz oldalon kerestem, hogy fent van e, az OTP faktoring ingatlanos oldalat neztem. A papiron talaltam meg az urlt, ahol mar lezarult az arveres elso szakasza, (nem is becserteken, hanem 90%-on volt licit)

papinianus88 # 2023.05.09. 07:07

Azt remélem tudod, hogy a kikiáltási árral megegyező mértékű árveréshez 3 + 1 konjunktív (együttes feltételnek) kell megfelelni:
Vht. 147. § (3) bek. d) A kötelezettnek 1. ez az egy lakóingatlana 2. ebben lakik 3. a végrehajtást megelőző 6 hónapban is ebben lakott + 1. legalább 1 fogyasztói szerződésből eredő tartozás. Ha bármelyik nem áll fenn, akkor nem beszélhetünk . A 90%-ot ne keverd ide, az a folyamatos ingatlanárverési hirdetményekre vonatkozik, amely 1 éve közzétételre került az EÁR-ban.
Jelzem, utóbb a kikiáltási árral megegyező árverés is leszállítható a Vht. 160. § (1)- (2) bek alapján:
Ha az újabb árverés is sikertelen volt, a 159. § szerint kell eljárni.
Az (1) bekezdésben említett árverést követően tartott újabb árverésekre is az első árverés szabályait kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a kikiáltási árat lakóingatlan esetén is a becsérték feléig lehet leszállítani.

Kérlek, laikusként ne azokat emeld ki, ami SZERINTED, neked kedvező, rendszerben kell látni a joganyagot.

pdb # 2023.05.09. 06:56

Gerbera317

"Kire vonatkozik a módosítás?
A vételi ajánlat minimális összegére vonatkozó jogszabály módosítás kizárólag azokra az ingatlan árverésekre vonatkozik, amelynek alapja fogyasztóval kötött szerződésből származó követelés. Tehát a gyakorlatban a hitelintézetek és a fogyasztónak minősülő személyek között létrejött szerződésből (kölcsönszerződés) származó követelések folytán indított és lefolytatott ingatlan árverések esetén alkalmazandó a minimális 90%-os vételi ajánlat."

"Fontos megemlíteni, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekből eredő ingatlan árverésekkel kapcsolatban a jogalkotó még több helyen módosította a Vht.-t. Az egyik legjelentősebb módosítás az, hogy lakóingatlan árverése esetén az érvényesen tehető véteki ajánlatnak meg kell egyeznie legalább a lakóingatlan kikiáltási árával. Ez a módosítás azt teszi lehetővé, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a lakóingatlanok minimum becsértéken kerüljenek értékesítésre az árverés során, amely szabály a fogyasztót védi, a hitelezőt azonban a megtérülés szempontjából akadályoztathatja."

papinianus88 # 2023.05.09. 06:50

:( persze, hogy nincs fogalmam. Nem lennek itt, ha tudnam a megoldast.
Megprobalok mindent, hogy tudjak ugyvedet keriteni.

Ahhoz képest elég gyakran állítod, hogy nem szabályos, nem törvényes. Csak alátámasztani nem tudod. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezései nem szájhagyomány alapján terjednek... Véleményem szerint az édesanyád nem tájékoztatott téged megfelelően, téged nem kellett értesítenie a végrehajtónak, mivel nem vagy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogosult, társtulajdonos stb. A becsérték újbóli megállapítását azért mondtam, mert a Vht. lehetőséget biztosít az adós részére is, hogy kérje a megállapítását. "Feleket" nevesít a tételes jog. Természetesen az ingatlan értékesítését a mindenkori végrehajtást kérő kérheti, ezáltal állapíthatja meg a végrehajtó az ingatlan becsértékét egy hat hónapnál nem régebbi adó - és értékbizonyítvány alapján. Valószínűsítem, hogy azért telt el ennyi idő, mert a becsértéket a veszélyhelyzet idején közölte a végrehajtó, amikor az árverés kitűzésére még nem volt lehetősége a moratórium miatt. A piaci értéke nyilván magasabb lett. Sajnos az elmondottak alapján az ügyvéd: pénzkidobás.

pdb # 2023.05.09. 06:39

:( persze, hogy nincs fogalmam. Nem lennek itt, ha tudnam a megoldast.
Megprobalok mindent, hogy tudjak ugyvedet keriteni.

gerbera317 # 2023.05.09. 06:38

Nem gondolom, hanem ez a torveny/szabaly
Mármint micsoda? Amit gondolsz? Csak mert a jogszabály egészen másként rendelkezik.
A kikiáltási ár a Vht. 140. § szerinti eljárásban megállapított becsérték. Ami, ha 7 évvel ezelőtt történt, akkor előfordulhat, hogy nem a mostani piaci értéket tükrözi.
A végrehajtó az árverést árverési hirdetménnyel tűzi ki, melyet kézbesíttet a felek és érdekeltek részére. Elméletileg lehetőség van arra, hogy már másnap elkezdődjön az árverés, de ennél többet szoktak ráhagyni. Viszont, való igaz, hogy az árverés - főszabály szerint - 60 napig tart, ezért nem tűnik hihetetlennek, hogy a végrehajtó az árverés _lezárása_ előtt 60 nappal értesíti a feleket és érdekelteket. Persze, ez borul abban az esetben, ha az árverés 20 vagy 40 nap után lezárul, mert már az első vagy második szakaszban elkel a vagyontárgy. Annyi bizonyos, hogy nem az árverés kitűzése a végrehajtó legeslegelső intézkedése.

pdb # 2023.05.09. 06:35

Sajnos csak azt tudom, amit olvasok, nem vagyok jogasz, megprobalok ugyvedet szerezni.
Talan a csaladsegito szolgalat ugyvedje segiteni tud.
Nekem sajnos most nincs annyi penzem, hogy barkit meg tudjak bizni de mindent meg szeretnenk probalni.
Az, hogy lenyeljuk az egeszet, katasztrofalis lenne, anyamat igy is nekem kell eltartanom es nem tudnek levonasok mellett lakast is berelni neki. Nem hagyhatom az utcan. 70 eves, gyogyszeret szed, a nyugdija felet elveszik...
Nekem sose lehetne semmim, mert elvenne azt is a vegrehajto es nem lehetne bejelentett rendes munkam, mert azt is levennek, nem lehetne nyugdijam se, sose tudnam a kamatokat se fizetni, nem hogy a toket.. :/
Sajnos ezt nem tudnam megoldani.
Vegleg tonkremenne az egesz eletunk.
Igy is sok eve probalunk mar megoldast talalni de KHR miatt es a folyamatos tiltasok miatt ez nem konnyu.
Nem talaltam olyan embert, aki le tudna tenni akkora eloleget, amivel a bank elengedne es nem is tudjuk, hogy ez pontosan mennyi lenne. Nincs ajanlat, levelben probalunk ajanlatokat tenni de nem fogadtak el es nem is ajanlottak eddig osszeget. Nem tudtuk csak ugy kivaltani vagy eladni eddig. Hiaba probaltuk.

drbjozsef # 2023.05.09. 06:30

pdb,

Ez így nem fog menni. Marhára fingod nincs a Vht.-ról, és az eljárási szabályokról.
Vagy keresel ügyvédet, vagy engedd el az egészet.

pdb # 2023.05.09. 06:17

Szomorú örökös

Nem gondolom, hanem ez a torveny/szabaly. Regen nem igy volt de mar evek ota ez a szabaly.
A kikialtasi ar mindig piaci ertek kell legyen.
3 forduloja van egy arveresnek, minel tobbszor volt sikertelen arveres, annal lejjebb mehetnek a 3. forduloban.

drbjozsef

Igen, anyam a tulaj, a kikialtasi ar NEM PIACI ARON lett meghatarozva, hanem toredekeert.
Ez pedig igy nem szabalyos. A szabaly piaci ar lenne.
Errol talyekoztatni kellene a feleket es ezt meg lehetne fellebbezni.
Mivel nem tortent kozles a tervezett ertekrol, nem volt lehetosegunk becslot kerni se, onkenyesen, irrealisan alacsony aron ki lett tuzve arveresre.
Gondolom ez is szabalytalan.
Es igy gyakorlatilag kizartak a lehetosegtol, hogy legalabb valos becslest kerjunk vagy legyen idonk a csodvedelemhez.
Persze ez nem magyarazza meg, hogy keson talaltam meg, de ennyi erovel 100 Ft-ert is eladhattak volna.
Minek van szabaly, ha nem tartjak be?

osztap

A becsult piaci arrol elvileg kell talyekoztatni a feleket, akiknek igy joguk van fuggetlen becslot felkerni, ha nem ertenek egyet az osszeggel.

Ha nem kerul kikuldesre a tervezett osszeg, akkor megfosztanak ettol a jogtol. Ez a szabaly.
A 60 napot olvastam valahol (nem tudom, hogy melyik pldalon. Talan ugyved irta le. Nem tudom mar, hany oldalt neztem meg de a lenyeg az, hogy jogod (es nyilvan idod is) kellene legyen az uj becslest kerni.
Ha nem kuldik meg elore az arat, akkor nem is tudhatod, hogy arverezni fogjak, nem is tudsz rola, hogymilyen aron, mikor, stb.

Elvileg ez igy kene menjen, mindket fel kerhetne uj becslest, mindket felet elore ertesitenie kellene a vegrehajtonak.

osztap # 2023.05.09. 05:38

pbd,

Nem tudom, hol látod a Vht-ban, hogy az árverés kitűzéséről hatvan nappal az árverés kezdete előtt kell értesíteni az adóst.

drbjozsef # 2023.05.09. 05:27

pdb,

Ja, hogy még tulajdonos sem vagy, az árveréssel érintett ingatlanban?
Hát akkor miért is kaptál volna bármit is? Semmi közöd az árveréshez.
Adóstárs vagy, neked majd a saját vagyonoddal kell felelned, ha a te ingatlanodat árverezik, akkor arról értesíteni fognak időben - édesanyádat meg nem, mert neki ehhez nem lesz semmi köze.

Te nem vagy fél, neked nem kellett tudnod semmit sehonnan.

Ha megvolt az árverés, akkor csak a kifogás segíthet, ha van mire. Ehhez kellene alaposan ismerni a Vht-t, és értően átnézni a végrehajtónál az aktát - hátha, esetleg, valami szabálytalan volt. Nem valószínű.
Ha ez megy neked, nektek, akkor hajrá, telik az idő, ha nem, ügyvéd segíthet. Vagy, marad a beletörődés. Így jártatok.

Szomorú örökös # 2023.05.09. 05:00

pdb

Én tegnap tudtam meg, hogy árverés van, hogy volt licitáló és lezárták az árverést 27.-én......2020-ban se mi kértünk becslést, próbáltunk megegyezni a faktoringgal és akkor küldtek önkormányzati, aztán független becslőt......Az önkormányzatnál sem kértek állítólag "adó - és értékbizonyítványt", becslést sem, ami 2020-ban volt becslés az most egy telek ára itt jelenleg, piaci ár közelébe sincsen......Tehát 170 nm-es kétszintes ház garázzsal, pincével ,melléképülettel, stb., mint ha nem is lenne. 27 millió volt a licit és itt 100-150 millió egy ekkora ház.

Tehát 3 éve is már volt legalább egy sikertelen árverés. Ezek után miből is gondolod, hogy 3 évvel később a korábbi kikiáltási árhoz képest megemelt, jóformán piaci áron fogják meghirdetni az ingatlant újabb árverésre, mikor a korábbi, lényegesen kisebb áron sem kelt el? Sőt halkan megjegyzem, egyre olcsóbban hirdetik meg, ahogy telik az idő és többször is nem sikeres az árverés. De egy biztos, már többnyire az első árverésnél sem piaci áron szoktak meghirdetni ingatlanokat, annak semmi értelme nem lenne.

pdb # 2023.05.09. 04:43

papinianus88

Lehet, hogy nem írok eléggé érthetően de megpróbálom.

Én adóstárs vagyok, nekem nem igazán írogatnak, anyám a tulajdonos és az árverésről ő kap levelet.

Én tegnap tudtam meg, hogy árverés van, hogy volt licitáló és lezárták az árverést 27.-én.

Anyám se kapta meg 60 nappal előre, március 23 a feladás dátuma.
Az önkormányzatnál sem kértek állítólag "adó - és értékbizonyítványt", becslést sem, ami 2020-ban volt becslés az most egy telek ára itt jelenleg, piaci ár közelébe sincsen.

Tehát 170 nm-es kétszintes ház garázzsal, pincével ,melléképülettel, stb., mint ha nem is lenne. 27 millió volt a licit és itt 100-150 millió egy ekkora ház.

"becsérték lehet 7 éve is "jogerős
Az érdekes dolog, mert a becslést adott időpontra készítik el, arra szól, ettől piaci az ár, mert aktuális és a kikiáltási ár nem lehetne ez alatt.

"Ha te voltál olyan bamba, hogy a Vht. 140. § (8) bek. alapján nem kérted 2 évvel a becsérték megállapítását követően az ismételt becsértéket, akkor te vagy a hunyó."
Honnan kéne tudnom, hogy mikor árverezik és milyen NEM PIACI áron, ha nem értesítenek időben?

2020-ban se mi kértünk becslést, próbáltunk megegyezni a faktoringgal és akkor küldtek önkormányzati, aztán független becslőt.

gerbera317

Persze, nem piaci áron azonnali árverésre rakták a házat, telek áron licitáltak rá, meg se tudta nézni a neten anyám, hogy van licit. Én se tudtam, hogy hol kell keresni, az OTP faktoring oldalán nézegettem, ott nem volt fent. A levélben lévő webcímet csak most tudtam meg, már le volt zárva az árverés sajnos.

drbjozsef

Hívtam őket, ők is a kifogást mondták, ezt meg is tesszük és a faktoringgal is beszéltem, hogy mi a magáncsődöt is hajlandók vagyunk vállalni, eddig is kerestünk vevőket, tettünk ajánlatot is már, stb.
Azt igérték, hogy vissza fognak hívni, mert az ügyintéző, aki a végrehajtóval tartja a kapcsolatot nem volt kapcsolható.

A levelet közvetlen az árverés előtt vette át anyám. Ő a 70 éves tulajdonos, az adós, nem ért az internethez, nekem nem jött ilyen levél (árverésről anyám kap) azelőtt és most se.

Rendben, mindenhova bemegyünk, kifogást nyújtunk be, ha kell/lehet magáncsődöt is vállaljuk, az önkormányzatnál megkérdezem az illetékest a piaci ár ügyében (bár ők azt mondják senki se kért ilyet 2020 óta) És ahogy tudok, ügyvédet fogadok.

Nem az történt, hogy nem érdekelt a dolog, hanem rossz helyen kerestem, vidéken dolgoztam, későn találtam meg az árverést.
Hülye lettem volna két fillérért mindenünket hagyni elveszni, hogy aztán még életem végéig tartozzak is utána.

Anyám fele nyugdíját elveszik, a maradék albérletre se elég, nem lehet soha semmi a nevemen, elveszik a fizetésem, sose fogy a kamat miatt a tartozás, hanem növekszik.
Ez nekünk nem is lenne opció.
Sajnos későn láttam a levelet, nem találtam a faktoringnál a házunkat, nem tudtam, hogy hol és mennyiért van fent, nem tudtam, hogy licitáltak, stb.

Muszály lenne valamit tenni, mert ez így az egész életünket haza vágja a semmiért.

Köszöm mindenkinek a válaszokat, ha valakinek még esetleg van bármi ötlete, akkor kérem írja majd meg!

Köszönjük, szép napokat!

papinianus88 # 2023.05.08. 10:53

Ha jól tudom, 6 hónapnál régebbi becslést nem használhatnak fel és nálunk 2020-ban volt utoljára becslés.
Arról kaptunk papírt, azóta nem.
Erre gondolok pl.
Soha semmilyen papírt nem küldtek se becsértékről se a tervezett árverésről.
Csak arról, hogy elkezdik az árverést az évekkel ezelőtti becsértéken.

Most akkor mit is kaptál és mit nem? Egy mondaton belül megcáfolod magad.
Amúgy rosszul tudod. A Vht. 140. § (1) bek. alapján a becsérték megállapításához 6 hónapnál nem régebbi adó - és értékbizonyítványt kell figyelembe venni. A becsérték lehet 7 éve is "jogerős", az alapján is kitűzheti az árverést a végrehajtó. Ha te voltál olyan bamba, hogy a Vht. 140. § (8) bek. alapján nem kérted 2 évvel a becsérték megállapítását követően az ismételt becsértéket, akkor te vagy a hunyó. De egyelőre döntsd el, mit is vettél át.

gerbera317 # 2023.05.08. 06:40

Ez a "nem tudtam róla, és semmiről nem értesítettek" annak a tipikus esete, amikor az adós igenis tudott róla, és igenis mindenről értesítették. Lehet próbálkozni, de azzal legfeljebb csak a kényszerű kiköltözést lehet valamennyire elodázni.