Engedményezési szerződés


Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.06. 19:33

Na, ennek fuss neki mégegyszer.

Robcsi1 # 2017.02.06. 19:14

Baranyi Róbert vagyok és az alábbi esethez szeretném a segítségüket kérni.
 
2001-ben feleségemmel vásároltunk egy lakást hitelre, ahol az anyósomék ingatlanja is fedezetül szolgált, és adóstársként szerepelnek a hitelnél.
2008-ban a vásárolt ingatlant eladtuk, de csak a hitel fele lett visszafizetve, így az anyósék ingatlanján maradt a hitel maradéka.
Aztán 2009-ben különváltunk feleségemmel. Sajnos anyagi lehetőségeim nem tették lehetővé, hogy törlesszem az adósság rám eső részét csak ritkán. Persze közben bíróságra került a házassági vagyon. Természetesen nem zárkozom el a felhalmozott tartózás kifizetésétől, de nem mindegy kinek fizetek. És itt jön az én kérdésem!
Volt anyósom aki maga is adóstárs, engedményezte a volt feleségemre az általa helyettem befizetett részleteket. Erre vonatkozóan semmilyen megállapodásunk nem volt természetesen.
Jogszerü e az engedményezési szerződés?
 
Válaszukat előre is köszönöm!
 
Tisztelettel
 
Baranyi Róbert

Kovács_Béla_Sándor # 2016.10.12. 06:27

Az a helyzet, hogy a tényállásodban én nem is látok engedményezést.

technika57 # 2016.10.11. 21:06

Elutasíthatom az engedményezést?

technika57 # 2016.10.11. 21:05

A leírásnak ? :)))
Ez pár órás story még csak...
Lesz.De első körben megnyugtana az a tudat,hogy erre nincs lehetőség.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.10.11. 20:09

Szerintem fuss neki mégegyszer...

Különben is: nincs ügyvéded? Legyen!

technika57 # 2016.10.11. 19:25

Tisztelt fórumozók !

Van egy adós aki tartozik nekem./ és a férjem ek is /.Jogerős a végzés nyár óta,de az adós semmit nem teljesített egyikünknek sem.Ezért felszólítottam,ha nem teljesít,végrehajtásra adom az ügye.Értesítettem a korábbi képviselőit is.
Az adósnak is van/még nem jogerős/teljesen más ügyből fakadóan követelése a férjemmel szemben.
Mi házassági szerződéssel rendelkezünk,nincs közös vagyoni közösségünk.Az adós a korábbi képviselője által megis arról értesített/emailben/,hogy az adós engedményezés útján kívánja rendezni felém a tartozását.
Lefordítva,a számára még nem joerős tartozásból,amivel szerinte a férjem tartozik neki,vonjam le az ő tartozását.
Ezt termèszetesen számomra elfogadhatatlan.
Egyrészről mert az ő vitájuk még a megismerkedésünk előtti idöszakba nyúlik vissza.Semmi közöm hozzà.
Másrészről az adós tartozik nekem.
Miért lennék köteles ezt a megoldást elfogadni?Az ügyvédje levele /emailje/ szerint az engedményezést nem utasíthatom el.
Valóban előfordulhatna ez?
Mivel akadályozhatom vagy utasíthatom ezt el?
Hiszen ilyen alapon, egy adós bárkire engedmènyezhet követelést úgy,hogy annak nincs beleszólasi joga??
Ráadàsul az ő követelése még nem is jogerős,az enyém pedid júliusban lejárt határidővel rendelkezik.
Köszönettel várom a válaszokat!

gerbera317 # 2016.10.08. 12:33

Rosszul gondolod. Nagyon. Az engedményezés a Ptk szerint történik, a végrehajtásban a jogutódlás megállapítása a Vht szerint - tekintettel az engedményezésre - történik. Ezek szerint még mindig nem pótoltad a mulasztást? Te dolgod. Csak az nem értem, mi a faxért' kérdezősködsz itt, ha aztán úgyis te vagy a főokos, és simán lexarod az itt kapott tanácsot...

Attila10 # 2016.10.08. 11:45

Tulajdonképpen az, h végrehajtási eljárásban a Vht.-t kell alkalmazni, nem pedig a Ptk.-t!

gerbera317 # 2016.10.04. 07:55

Ha te vagy az engedményező, akkor a te dolgot értesíteni az engedményezésről az adóst. Ha eddig nem tetted meg, mi akadályoz abban, hogy az itteni kérdezősködés helyett sürgősen pótold a mulasztást?

Attila10 # 2016.10.04. 06:50

De nem akkor van értelme értesíteni a kötelezettet, amikor a bíróság rábólint a jogutódlás megállapítására? Elég faramuci helyzet az, h én írok egy engedményezési szerződést, értesítem az adóst, majd a bíróság elutasítja a jogutódlást. Akkor újra értesítsem az adóst, h bocsi, mégsem jött össze az engedményezés, továbbra is nekem teljesítesz?

Attila10 # 2016.10.04. 04:57

600 ezerről van szó! Milyen megoldás létezne?

runningman # 2016.10.04. 04:55

(Egyébként ha nem lenne gebasz, a bíróság nem kérdezgetne ilyeneket ill neked nem lenne fontos, egyszerűen beadnád újra. Szerintem.)

runningman # 2016.10.04. 04:46

(Szerintem: Tehát van ellened egy/több végrehajtás, ezért ment anyukád számlájára már a kezdetektől a pénz, hogy a saját bankszámládat ne fossza le az ellened eljáró másik végrehajtó. Aki időközben - valahogy - tudomást szerzett a követelésedről és lefoglalta azt. Amikor ezt megtudtad, írtatok anyukáddal egy engedményezési szerződést amit beadtál a bíróságra. Persze most a bíróság látni szeretné, hogy tudod -e igazolni, hogy az engedményezési szerződés korábbi -e mint a követelésed lefoglalása a másik végrehajtó részéről. Ezt kétségtelenné tenné ha lenne egy olyan tértivevény/ajánlott szelvény melynek a feladási dátuma legalább egy nappal korábbi mint a követelésed lefoglalásának a napja. Gondolom ilyet nehéz lesz prezentálni, tehát az ellened eljáró végrehajtó tart igényt a követelésedre. Talán igényper - de nagyon erős kérdőjelekkel /de ez egy kaján bár erősen életszagú feltételezés :) / )

Legközelebb legalább NE közeli hozzátartozóval!

Ha sok pénzről van szó létezik megoldás, ha viszonylag kevesebb hagyd a francba.

Attila10 # 2016.10.03. 16:36

Tisztelt Fórumozók!

Végrehajtási ügyemmel kapcsolatban ma levelet kaptam a bíróságtól, melyben hiánypótlás keretében kéri okirattal igazolni, hogy (pl. tértivevény), az adóst az engedményezés tényéről, összegéről, jogcíméről és az esedékesség időpontjáról mikor értesítettem.

Az ügy alapinformáció:

Végrehajtási eljárásban én vagyok a végrehajtást kérő, az eljárás során az adós megegyezett jegyzőkönyvileg a végrehajtóval, hogy minden hónap 30-áig a végrehajtó letéti számlájára utalja át a kialkudott összeget. Ez március óta így is van, a végrehajtó levonja a költségeit és a többi összeget utalja át nekem.

Majd az ügyben engedményezési szerződést kötöttem az egyik hozzátartozómmal, amit a végrehajtón keresztül megküldtem a bíróságnak. A végrehajtó is és más jogi szakértők is tájékoztattak, h addig amíg a bíróság nem állapítja meg a jogutódlást, addig a végrehajtó letéti számláján zárolva van a befizetett összegek, addig nem kerül kiutalásra semmi részemre.

Ma megkaptam ezt a hiánypótlásra felszólítást végzés címszóval. Viszont az adós nem került értesítésre, nem szándékosan, hanem a fentiek tekintetében, mivel így elő sem fordulhat, hogy ő esetlegesen rossz személynek teljesít.

Hozzáteszem, h már a legelső törlesztőrészlettől kezdve annak a számlájára lett a végrehajtó által utalva a pénz, akivel az engedményezési szerződést kötöttem.

Hogyan lehetne kivédeni ezt a hiánypótlásra felhívást. Mert természetesen leírom benne a fentieket, de van-e esetleg bármi más amire lehetne hivatkozni, h nehogy az értesítés hiánya miatt ne állapítsák meg a jogutódlást?

Segítségeteket előre is köszönöm!

gerbera317 # 2016.10.03. 15:23

Ptk. 6:197. § [Értesítés az engedményezésről](1) Az engedményező köteles az engedményes választásának megfelelően a kötelezettet az engedményezésről az engedményezés tényét és az engedményezett követelést megjelölve írásban értesíteni, vagy az engedményes személyét is meghatározó engedményezési okiratot az engedményesnek átadni.

Valószínűleg ezt kéri tőled a bíróság. Nem látom be, miért, mert nem ezen múlik, hogy jogutódja vagy-e az engedményezőnek, hanem magán az engedményezési szerződésen. Az pedig nincs kikötve sehol, hogy az értesítési kötelezettség elmulasztása jogvesztéssel járna. Meg az értesítés egyébként is az engedményező feladata.

Attila10 # 2016.10.03. 15:12

Tisztelt Dr.Attika!

A jogutódlás megállapítása iránt kérelmet kell előterjeszteni. A kérelmek érkezhetnek közvetlenül a bíróságra, vagy előterjeszthetőek a végrehajtónál is. Ez utóbbi azért szerencsésebb, mert a bíróság,különösen a más bíróság vagy közjegyző által elrendelt végrehajtási ügyekben előzményirattal,
információval nem rendelkezik az adott ügyről, ha tehát a végrehajtónál terjesztik elő a kérelmet, a végrehajtó a végrehajtható okirat csatolásával és az ügyre vonatkozó esetleg igen lényeges információk rendelkezésre bocsájtásával terjesztheti be elbírálásra a kérelmeket.

Tisztelt Dr. Attika a fentiekben leírtak az alábbi címen található tanulmányból lett másolva:

http://www.jogiforum.hu/…s_jogutodlas[jogi_forum].pdf

Attila10 # 2016.10.03. 14:14

Tisztelt Dr.Attika!

Senkit nm nézek hülyének!

Konkrétan velem történt meg és van folyamatban ez az ügy. A engedményezési szerződést megküldtem a végrehajtónak, aki továbbította a bíróságnak. Erre azért került sor, h az adós részéről a végrehajtó letéti számlájára minden hónapban befizetett törlesztőrészletet letétként kezelje a bíróság döntéséig.
Majd ezt követően a mai napon a bíróság küldte a hiánypótlásra való felszólítást!

Én abban kértem a segítséget, h előírja-e jogszabály ezen értesítési kötelezettséget?
Amennyiben igen, miért írja elő jogszabály, ha a jogutódlást a bíróság még nem is állapította meg?

Attila10 # 2016.10.03. 13:32

Tisztelt Fórumozók!

Az alábbiakkal kapcsolatban kérném a segítségeteket!

Engedményezési szerződés benyújtására került sor a végrehajtó felé egy végrehajtási ügyben. A végrehajtó megküldte a szerződést a bíróságnak. A bíróság hiánypótlás keretében kéri okirattal igazolni, hogy (pl. tértivevény), az adóst az engedményezés tényéről, összegéről, jogcíméről és az esedékesség időpontjáról mikor értesítettem.

Előírja-e jogszabály ezen értesítési kötelezettséget?
Amennyiben igen, miért írja elő jogszabály, ha a jogutódlást a bíróság még nem is állapította meg?

Vadsuhanc # 2016.09.07. 18:18

Átgondolva a kérdésem...........

A hitelező megszűnését ( beolvadás más pénzintézetbe ) követően a jogutódlás megállapításáig, milyen joga van annak a pénzintézménynek, akibe az eredeti pénzintézet beolvadt és a beolvadást követően öt évvel állapította meg a bíróság a jogutódlását ? Közben semmi más elismerés az adós részésről nem történt.

A jogutódlás benyújtása előtt a pénzintézet végrehajtási cselekményeket kezdeményezett. Jogos lehet ez ?

A jogutódlásnak van-e visszamenő hatálya, vagy annak megállapításától ( A kérelem benyújtásától ) érvényes ?

Köszönettel..........

Van értelme küzdeni ?........

Vadsuhanc # 2016.09.07. 14:00

Tisztelt KBS és Tisztelt Dr.Attika !

KBS :

Igen jól emlékszel, de az a húgom APEH tartozása 2008-ból. Abban sem jogutódlás megállapítása, sem Apeh bármilyen határozata nincs. Amit lentebb írtam az a lakáson lévő devizahitel. Szívesen venném a véleményed ebben is, bár azt hiszem nem pont ide illő hozzászólás, de ezért nem akartam uj topicot nyitni.

Tisztelt KBS és Tisztelt Dr.Attika

A lentebb leírtak szerint kicsi konkrétabban fogalmazva bár egy kicsit rövidebb kérdésben megfogalmazva:

Az a pénzintézet ahol a kölcsönt felvettem beleolvad egy másik pénzintézetbe ezelőtt 9 évvel. Az az megszűnik. Az a pénzintézet amelybe beleolvad ezen a napon átalakul ZRT.-vé. ( Az eredeti hitelező felé elmaradás nem volt az ingatlanon jelzálog és elidegenítési tilalom volt csak )

A Zrt. felléphet-e értesítésről, a szerződő felek személyében történő változás miatti intézkedés( Az Ő belépése a szerződésbe a másik pénzintézet helyett ) hiányában hitelezőként? Ha igen mikor ?

A Bíróság öt év után állapította meg a Zrt jogutódlását. Változik-e valami ha öt éven belülre szorítja ezt.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.05. 05:50

Mert más végrehajtási cselekmény nem is létezik? (Amúgy, ha jól tudom, nem is bírósági végrehajtó jár el az ügyben.)

Dr.Attika # 2016.09.05. 05:26

Ha az 5 év alatt a végrehajtó nem terjesztette be a bíróságra a jogutódlás megállapítás iránti kérelmet, akkor elévült a végrehajtási jog. Perben kérni kell a végrehajtási eljárás megszüntetését. Jó eséllyel meg is szünteti a bíróság.

Vadsuhanc # 2016.09.04. 17:25

Köszönöm Dr. Attika !

A végrehajtási eljárás folyamatban van. Az eredeti végrehajtást jogot az ingatlanra bejegyző pénzintézet 2007-ben " beleolvadt " egy másik pénzintézetbe, aki 2013-ban kérte a hitelező általa történő jogutódlásának megállapítását. A beolvadás és a jogutódlás megállapításának kérése között bőven eltelt az öt év. Az elévülés megállapítása miatt kérdeztem amit kérdeztem van-e esély annak megállapítására jogi keretek között ?

gerbera317

Köszönöm a megtisztelő válaszod, bár nem értem, hogy miért titulálsz gengszternek, ha csak azért nem mert próbálok legjobban kijönni a rám maradt hagyatéki terhekből.

Maradok irányodba tisztelettel..

gerbera317 # 2016.09.04. 16:35

OFF
van-e joga bármilyen intézkedésre, a végrehajtó felé.?
Könyörgök, valaki golyózza már ki innen ezt a gengsztert!
ON