Majd egymilliárd dollár összegű kártérítési pert indított Chris Newman amerikai ideggyógyász a Motorola készülékgyártó és a Verizon Communications mobiltelefon-szolgáltató cégek ellen, mert szerinte azok felelősek betegségének kialakulásáért. A 41 éves orvos két évvel ezelőtt rosszindulatú daganatot fedezett fel a jobb füle mögött, ami feltételezése szerint az éveken át tartó mobiltelefon használatának tudható be. Neumann egyik asszisztense is megerősítette a vádat, miszerint az orvos naponta többször és hosszan telefonált mobilján, és azon igyekezett, hogy betegei számára mindig elérhető legyen. Az amerikai egészségügyi hatóságok azonban nem látnak összefüggést a betegség és a mobiltelefon használata között, aminek egyébként az ellenkezőjét sem tudják bizonyítani. Az elmúlt években hasonló ügyekben indult kártérítési perek mindenesetre eredménytelenek maradtak.